Mi a sikeres vállalati transzformáció kulcsa?

Jó pap holtig tanul” szól a magyar közmondás: klerikus kollégáikhoz hasonlóan az információs kor egyházai, a multinacionális vállalatok, valamint munkavállalóik sem tehetnek mást, mint követik ezt az örök igazságot. A transzformáció vállalati képesség: a sikeres cégek felismerték a folyamatos fejlődésben rejlő előnyöket és ezzel a tapasztalattal felvértezve képesek piaci előnyöket kiharcolni maguknak.

A Deloitte szakértői négy kérdés mentén vizsgálták, hogy milyen mozgatórugók állnak egy vállalat életében a transzformáció mögött, és milyen főbb szereplők és faktorok járulnak hozzá egy átalakítási program sikerességéhez. Ehhez az alapot a több, mint 300 vállalati és transzformációs vezető bevonásával készült 2022-ben megjelent „Monitor Deloitte’s 2022 Chief Transformation Officer Study” című tanulmány szolgáltatta.

Miért kezdenek bele vállalatok transzformációs programokba?

„A transzformációs programok indítása, kivitelezése és lezárása egyaránt embert és türelmet próbáló feladat, nem is csoda hogyha a kivitelezés kellős közepén minden érintett szájából elhangzik a jellemző kérdés: Miért is kellett nekünk ez?” - mondta Laczkó Domonkos, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának szenior tanácsadója.

A tanulmány a transzformációs programok mögött álló érvrendszert három nagyobb kategóriába rendezi: jelenlegi működés optimalizálása, üzleti tevékenység kiterjesztése, üzleti működés újragondolása.

A válaszokból kiderül, hogy a transzformációk mögött álló indokok nagyobb részben a jelenlegi működés optimalizálására (42%), valamint a meglévő tevékenység szélesítésére fókuszálnak (37%). Az általában a „transzformáció” kifejezéssel asszociált üzleti modell újragondolása kisebb, de nem elhanyagolható arányban (21%) jelenik meg.

Mik a transzformációs programok mögött álló főbb hajtóerők?

A kutatásban a miért kérdésen túl, a megkérdezetteknek a mikor kérdésre is választ kellett adnia. Jellemzően a transzformációs programok létrejötte nem egy döntéshez vagy időbeli eseményhez köthető, hanem több esemény együttes bekövetkezésére adott válaszként jelenik meg.

A legmagasabb arányban megjelölt válaszok alapján a transzformáció elindítása mögött álló leggyakoribb indokokból két fő következtetés vonható le:

  • a digitális technológiai megoldások folyamatos fejlődésének kiaknázása minden szervezet számára kiemelt prioritással bír - ezt a trendet hatványozottan erősítette a koronavírus, amely egyre inkább a digitális munkavégzés és bürokrácia felé tereli az embereket;
  • a belső mozgatórugók a szervezeti működés és folyamatok hatékonyságát célozzák, a költségekkel szemben: a vállalatok nem feltétlenül kevesebbet, inkább hatékonyabban szeretnének költeni.

Kik állnak a változás élén?

A transzformációs programok jellegükből fakadóan több terület közötti koordinációt igénylő, magas emberi tudás- és erőforrás igényű események, nem köthetőek pusztán egy-egy szervezeti egység szaktudásához. A Deloitte tanulmányának eredményei szerint a tipikus transzformációs program 5-7 terület közös munkájának eredménye, melyek közül a legmagasabb arányban az IT szakemberei képviselik magukat: a válaszadók 78%-a jelezte, hogy nélkülük elképzelhetetlen a transzformáció, megelőzve a stratégiai és az emberi erőforrások területeket.

A humánerőforrások bevonásánál is árulkodóbb az anyagi erőforrások felhasználásának megoszlása, amelyeknél a válaszadók szerint 26%-os aránnyal szintén a technológia viszi a prímet. Ez a megállapítás egybevág a folyamatosan növekedő technológiai kiadások trendjével, melyet a Deloitte munkatársai korábban részletesen bemutattak.

Mik a sikeres transzformáció kulcs tényezői?

Ugyan minden transzformáció egyedi, sajátos elvárásrendszerrel és sikerkritériumokkal bír, vannak azonban olyan fundamentumok, melyek szem előtt tartása jelentősen erősítheti a transzformáció sikerességének esélyét. A tanulmányban a válaszadók három értéket emeltek ki, mint egy sikeres transzformáció kulcs elemei: a felső vezetői bevonódás, az aktív transzformációs vezető és a pénzügyi befektetés.

„A sikerhez nélkülözhetetlen a tiszta elvárások felállítása és megfelelő emberek dedikálása, egy elkötelezett vezető a szükséges kapacitással, tudással és felhatalmazással, valamint megfelelő mennyiségű és megfelelően megtervezett pénzügyi kiadások.” – mondta Szathmáry András, a Deloitte Magyarország technológiai tanácsadás üzletágának szenior menedzsere.

Az IT szerepe a folyamatos transzformációk világában

Egy vállalati transzformációs ökoszisztémán belül radikálisan megváltozott az IT szerepe és felelőssége is: míg korábban ez a szervezeti egység az üzleti területek kiszolgálójaként, alacsony befolyással rendelkezett, manapság egyre gyakrabban fogalmazódik meg egy olyan elvárás az IT irányába, hogy vezető („driver”) szerepet magára öltve kezdeményezzen, proaktívan reagáljon a kor és digitális fejlődés által támasztott elvárásokra.

„A vállalati transzformációs programok által biztosított kiemelt figyelem lehetőséget ad a CIO-k számára, hogy újra definiálják szervezeti egységük szerepét, elmozdulva a szolgáltató funkcióból a partner vagy a fejlődés pionírjának szerepe felé.” – tette hozzá Szathmáry András.


Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás: