Mit hozott a használt autók piacára a munkáshitel?

Egy használt autónál plusz négymillió forint újabb évjáratot, kevesebb kilométert, jóval magasabb felszereltséget és sokkal több extrát jelenthet. Ez a komoly hozzáadott érték lehet akár a munkáshitel hozadéka is, amely néhány hónap alatt látványosan átrendezte a használt autók piacát.

Mit hozott a használt autók piacára a munkáshitel?

Hét év, 347 köbcenti, 20 lóerő és 203 ezer kilométer: ennyit jelent a kocsi.hu hirdetési adatai alapján 4 millió forint a Mercedes-Benz kategóriában, ahol a kéziváltóval szerelt, kompresszoros, 184 lóerős E 200 Avantgarde-ot 2,2 millió forintért árulják, az automata, 204 lovas E 250 BlueTEC T Avantgarde-ért pedig 6,2 milliót kérnek.

Hasonló különbség mutatkozik, ha két Volvót teszünk a mérlegre: például egy 2015-ben készült, igazi ritkaságnak számító Volvo XC60-at 2400 cm3-s, 230 lóerős dízelmotorral, R-Design D5 Polestar kivitelben, illetőleg egy 2008-as, klasszikus öthengeres dízellel szerelt XC70-et.

Az a négymillió forint, amely a munkáshitel felsőértéke (a konstrukció részleteiről lásd keretes írásunkat), rengeteget számít, és ez a hatás a használt autók piacán is megmutatkozik. „A legkeresettebb használt autók árkategóriáját láthatóan felfelé tolta a munkáshitel” – mondja Schreiber Ildikó, az Euroleasing és a kocsi.hu marketingvezetője, aki szerint a 17 és 25 év közötti fiatalok számára elérhetővé tett, szabad felhasználású konstrukció jelentős új vásárlóerőt hozott a használt autók piacára. Míg korábban, még 2024-ben is az 1 millió forint alatti járművek iránt mutatták a legnagyobb érdeklődést a kocsi.hu felhasználói, ma már sokkal többen keresnek 2 és 5 millió között, sőt akár efölötti autókat is.

Mit az a munkáshitel?

A kamatmentesen felvehető munkáshitel a legalább 17 és legfeljebb 25 éves korosztály életkezdését támogatja. A maximális hitelösszeg 4 millió forint, a leghosszabb futamidő pedig 10 év. A hitel teljes egészében szabad felhasználású, igényleni pedig a jogszabályban meghatározott feltételek teljesülése esetén gyorsan és egyszerűen lehet, akár teljesen online is.

A presztízs nem megy ki a divatból

Az erőteljes hatás egyik oka az lehet, hogy becslések szerint a felvett munkáshitel mintegy 40 százalékát autóra költik el az igénylők, akik a konstrukció révén akár 4 millió forinttal is tágabb keretből gazdálkodhatnak az eredetihez képest, amennyiben használt autóban gondolkodnak.

A kocsi.hu új- és használtautó-kínálatában végrehajtott keresések alapján a legtöbben a Volkswagen, a Suzuki és a Toyota típusait keresik. „A vásárlók nem riadnak vissza a magasabb áraktól, ha cserébe hosszabb távra tervezhetnek megbízhatóbb járművekkel” – véli Schreiber Ildikó, aki azt is elmondta: egyre több fiatal érdeklődik a presztízst sugárzó, idősebb német prémiumautók iránt. A legtöbben Audiban vagy a BMW 3-as sorozatában gondolkodnak, amelyek leginkább a 8 millió alatti árkategóriában tűnnek fel.

autópiac autó vásárlása

Karriertervezés haszongépjárművel

Talán a német prémiumkategóriában láthatónál is izgalmasabb trend bontakozott ki a kis haszongépjárműveknél. A kocsi.hu statisztikái szerint a munkáshitelből autót finanszírozó fiatalok 70-80 százaléka kifejezetten munkára alkalmas járműveket keres – leginkább a Fiat Ducato, a Renault Master és a VW Caddy típusokra keresnek rá.

Schreiber Ildikó szerint ez arra utal, hogy a hitelfelvevők hosszú távú célokat követnek, hiszen egy haszongépjármű jó belépő lehet egy saját vállalkozásba. Aki ilyet választ, biztosan munkaeszköznek szánja, amely az áruszállítástól a helyszíni kiszállásig számos feladatra bevethető.

Részben épp a haszongépjárművekre irányuló megkülönböztetett figyelem miatt futott fel a dízelautók népszerűsége, miközben egyre nagyobb az érdeklődés az elektromos modellek iránt.

A lízing mint csodafegyver

Amennyiben a munkáshitelt lízinggel kombináljuk autóvásárlásnál, még magasabb vételárú, elektromos vagy hibrid meghajtású, vagy akár egészen újszerű járműre is kivethetjük a hálónkat. Mivel a lízing esetében maga a megvett jármű a biztosíték, így kedvezőbb kondíciókkal, kiszámítható havi részletekkel lehet elérni akár egy újabb vagy nagyobb értékű modellt is.

Az Euroleasingnél már az autós lízingszerződések közel egynegyedét magánszemélyek kötik, jellemzően zárt végű konstrukcióban. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy a futamidő végén a jármű automatikusan az ügyfél tulajdonába kerül. Az új és használt autók vásárlásához egyaránt bevethető megoldás különösen előnyös azok számára, akik hosszú távra terveznek, de nem szeretnék egyszerre kifizetni a teljes vételárat. Schreiber Ildikó szerint a lízing azoknak is vonzó lehetőséget kínál, akik idegenkednek a hitelfelvételtől.

Akár a munkáshitel felvételével finanszírozható új és használt autók érdekelnek, akár lízing segítségével szeretnél hozzájutni álmaid autójához, akár a kettő kombinációjában gondolkodsz, fedezd fel az autófinanszírozás világát a hazai lízingpiac éllovasának számító Euroleasing segítségével!


Bezuhantak a Temu-rendelések : a FOXPOST is jelentős visszaesést lát

Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően. A vállalat tapasztalatai szerint a változás már rövid távon érezhető a forgalmi adatokban.
2026. 07. 20. 17:00
Megosztás:

A magyar nyelv védelmét szolgáló előírások betartását vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a magyar nyelven kiadott sajtótermékekben, magyar nyelvű rádió-, illetve televízióműsorban, továbbá szabadtéri reklámhordozón közzétett reklámokra, valamint az üzletben és az üzlet kirakatában a fogyasztók tájékoztatását szolgáló közleményekre vonatkozó nyelvvédelmi előírások megtartását.
2026. 07. 20. 16:00
Megosztás:

USDT 2028: Amerika újrarajzolja a stabilcoinpiacot

A világ legnagyobb stabilcoinja komoly szabályozási fordulóponthoz közeledik. A GENIUS Act 2028-tól új feltételekhez kötheti az USDT amerikai jelenlétét, ami nem feltétlenül jelenti a Tether végét, de könnyen kettészakíthatja a globális stabilcoinpiacot.
2026. 07. 20. 15:00
Megosztás:

Stabilcoinnal fizetnék a japán futárokat

Mi történik, ha egy logisztikai vállalat nem banki átutalással, hanem blokkláncon mozgó digitális jennel fizeti ki partnereit? Japánban hamarosan választ kaphatunk erre a kérdésre. Az AZ-COM Maruwa több ezer fuvarozónál próbálhatja ki, hogyan működik a stabilcoin (stablecoin) a kriptotőzsdéken kívül, a hétköznapi gazdaságban.
2026. 07. 20. 14:00
Megosztás:

Repkednek a 6-8 százalékos kamatok a lekötött betétekre, hiába vágott az MNB

A jegybanki kamatvágások ellenére is magasan tartják a bankok az ajánlataikat az akciós lekötött betétekre. A BiztosDöntés.hu adatai szerint 6-8 százalékos kamatot is lehet találni, ami többszöröse az inflációnak. Ráadásul a legnépszerűbb lakossági állampapírok kamatai három hónapon belül 1,5 százalékkal csökkentek. Leköthető szabad pénz bőven van a lakosságnál: jócskán meghaladja a tízezermilliárd forintot az az összeg, amit a bankszámláinkon tartunk lekötés és így jellemzően kamat nélkül.
2026. 07. 20. 13:00
Megosztás:

Jön a 20%-os lakásár-zuhanás? Egy elemző, akinek eddig bejöttek a jóslatai, mást mond

Az elmúlt hetekben megszaporodtak a cikkek és videók, amelyek brutális, akár 20%-os lakáspiaci korrekciót vizionálnak. Dr. Barta Ákos közgazdász, ingatlanpiaci elemző nemrég közzétett átfogó elemzése azonban egészen más képet fest: nem árzuhanás, hanem többéves nominális oldalazás következik. Mielőtt azonban rátérnénk arra, mire alapozza ezt, érdemes megnézni valamit, amit elemzőktől ritkán látni: hogyan teljesítettek a korábbi előrejelzései.
2026. 07. 20. 12:00
Megosztás:

Elmúlt héten emelkedtek az európai hosszú hozamok; a hazai hozamgörbe hosszú vége is felfelé mozdult

Pénteken a befektetők egyrészt a beérkező amerikai makrogazdasági adatokat értékeltek, amelyek szerint a gazdaság továbbra is ellenálló az iráni háború nyomán erősödő inflációs kockázatokkal szemben, másrészt erősödött az aggodalom a lezáratlan közel-keleti konfliktus miatt.
2026. 07. 20. 11:00
Megosztás:

Pénteken és a hét egészét tekintve is estek a vezető Wall Street-i indexek

Pirosban zárták a pénteki kereskedést a vezető Wall Street-i indexek, amikor az idei részvénypiaci emelkedés egyik fő motorját jelentő mesterséges intelligencia és chiprészvények korrekciója szélesebb körű kockázatkerülő hangulatba fordult át. A félvezetőszektor különösen nagy nyomás alá került: a Philadelphia Semiconductor Index több mint egy éve nem látott heti esést mutatott, júliusban már több mint 18%-ot veszített értékéből, ám az idei emelkedése ezzel együtt is közel 65%. A „Magnificent Seven” technológiai óriások közül az Apple kivételével minden részvény esett, különösen a Meta és az Alphabet. A zárásra a Dow 0,8%-kal, az S&P 500 1,0%-kal, a NASDAQ pedig 1,4%-kal került lejjebb. A Netflix árfolyama 7,4%-kal zuhant a vállalat vártnál gyengébb eredmény-előrejelzése után.
2026. 07. 20. 10:00
Megosztás:

Többségében pirosban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek

A brit FTSE100 kivételével - ami az energiaipari vállalkozások jó teljesítményének köszönhette, hogy a kedvezőtlen általános részvénypiaci hangulatban is feljebb tudott kapaszkodni – kisebb mínuszokban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek elsősorban a technológiai szektor gyengélkedése nyomán. A technológiai szektor az elmúlt héten 4 napon is mínuszban zárt, amelyekből a legnagyobb a pénteki 2,4%-os volt, míg heti összevetésben 3,3% volt az esés. A legjobban a közműszektor teljesített pénteken. Egyedi részvények közül a Saab közel 10%-kal ugrott a vártnál erősebb negyedéves eredményére, az EQT pedig 11%-ot erősödött egy felvásárlási ajánlattal kapcsolatos hírre. Ezzel szemben a Burberry több mint 6%-ot veszített értékéből, miután arról számolt be, hogy a közel-keleti konfliktus visszafogta az európai turisztikai költéseket. A Volvo árfolyama annak ellenére esett, hogy a svéd gyártó 35%-os második negyedévi profitnövekedésről számolt be.
2026. 07. 20. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama hétfőn

Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 20. 08:00
Megosztás:

Jack Dorsey is megszólalt: az open source AI lehet Amerika versenyelőnyének kulcsa

A Twitter társalapítója, Jack Dorsey támogatásáról biztosította Chamath Palihapitiya kockázati tőkebefektető álláspontját, miszerint az Egyesült Államoknak nem korlátoznia, hanem támogatnia kellene a nyílt forráskódú mesterséges intelligencia fejlesztését.
2026. 07. 20. 07:00
Megosztás:

Polgár Judit megválasztását javasolja köztársasági elnöknek a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője

A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
2026. 07. 20. 06:00
Megosztás:

ÁNYK-átállás: tudástár a NAV-tól

Már egyetlen helyről elérhető minden alapvető és lényeges tudnivaló az ÁNYK-átállásról a NAV honlapján. A főoldalon található ÁNYK-átállás csempéről navigálva minden ügyfélkör személyre szabottan, gyorsan tájékozódhat, hogy milyen alternatívákat ajánl neki a NAV az ÁNYK helyett bevallásai beküldéséhez, kötelezettségei teljesítéséhez.
2026. 07. 20. 05:00
Megosztás:

A Nébih átfogó ellenőrzései alapján biztonságos a hazai szamóca – egy kis mintaszámú tanulmány indokolatlan aggodalmat kelthet

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan felügyelik és magas mintaszámmal ellenőrzik a gyümölcsök növényvédőszer-maradék tartalmát. Az elmúlt három évben vizsgált szamóca minták 93,3%-a megfelelt az előírásoknak. A Nébih laboratóriumi vizsgálatainak eredményei alapján kijelenthető, hogy biztonsággal fogyaszthatóak a hazai termesztésű szamócák. Az alma után újabb gyümölcs, ezúttal a szamóca növényvédőszer-maradék tartalmát vizsgálta a PAN Europe. A szervezet azonban mindössze három magyar minta alapján vont le következtetéseket, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy indokolatlan aggodalmat keltsenek a fogyasztókban. A Nébih álláspontja szerint az ilyen, reprezentatív mintaszámra nem épülő eredmények nem megfelelőek arra, hogy egy teljes ágazatról megalapozott képet adjanak.
2026. 07. 20. 04:00
Megosztás:

Viharos időjárás csap le az országban több helyen is

Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Mi az ideális vérnyomása egy 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 éves embernek?

Az optimális vérnyomás több körülménytől is függ, többek között az életkortól, az általános egészségi állapottól és az öröklött adottságoktól. Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás értéke az életkor előrehaladtával megváltozhat.
2026. 07. 20. 02:00
Megosztás:

Sárga csekkel ne menj a Postára többet!

Ma már Magyarországon minden fogyasztó és vállalkozás rendezheti fizetési kötelezettségeit fizetési kérelem jóváhagyásával, majd az arra válaszul elindított azonnali átutalással. Ennek ellenére sokan még csak nem is hallottak erről a lehetőségről. De akkor miért állnánk továbbra is sorba a Postán a sárga csekkel?
2026. 07. 20. 01:00
Megosztás:

Ne hagyd, hogy a hírleveleid feledésbe merüljenek

Email marketinget folytatsz, de nem érkezik annyi válasz és érdeklődés, mint amennyit vártál? Könnyen lehet, hogy néhány hiba akadályozza a sikeredet. Sokan vannak úgy vele, hogy bár jelentős időt és energiát fordítanak hírleveleik készítésére, a kiküldések elmaradnak az optimálistól.
2026. 07. 19. 23:59
Megosztás:

Hogyan teszi élvezetessé a sütést egy modern készülék?

A sütés sokaknál örömteli tevékenység, mások számára inkább stresszfaktort jelenthet, főleg ha az időzítés nem tökéletes. Eszedbe jutott már, milyen nehézségekbe ütközhetsz egy steak elkészítése során, ha nincs megfelelő információd a hús belső hőmérsékletéről? Ebben az esetben jön jól egy modern konyhai eszköz, amely nagymértékben megkönnyíti az ételek tökéletes elkészítését.
2026. 07. 19. 23:00
Megosztás:

A fogszabályzó lekerül. A fogak viszont nem felejtenek

Van az a pillanat, amikor az ember egy reggel kicsit tovább nézi magát a tükörben. Mintha az egyik alsó metszőfog már nem pontosan úgy állna, mint néhány hónappal korábban. Mintha a retenciós sín szorosabb lenne. És máris megérkezik a nyugtalanító kérdés: hogyan lehetséges ez, ha a fogszabályozás egyszer már sikeresen befejeződött?
2026. 07. 19. 22:00
Megosztás: