Mit kell tudni a magyar Vodafone eladásáról? Számok, elemzés a gigaügyletről

Ma reggel jelentette be a 4iG, hogy a Magyar Állammal közösen megveszi a Vodafonemagyarországi leányvállalatát 715 milliárd forint cégértékkel, ami 7,7 EV/EBITDA szorzót jelent - olvashatjuk az ERSTE friss elemzésében.

Mit kell tudni a magyar Vodafone eladásáról? Számok, elemzés a gigaügyletről

A tranzakció idén év végéig zárulhat. A 4iG 51%-os, míg az állam a Corvinus Zrt-n keresztül 49%-os tulajdonrészt szerez a magyar piac második legnagyobb mobil szolgáltatójában, amely az UPC-vel való összeolvadásnak köszönhetően a távközlési szolgáltatások teljes spektrumát nyújtja.

A 4iG azt is elmondta, hogy a Vodafone a márciusban zárult 2020-2021-es üzleti évben 278 milliárdos árbevétel mellett 93 milliárd forint EBITDA-t termelt. Ugyanakkor a minisztériumnak megküldött jelentés szerint 284 milliárd forint volt a cég árbevétele, míg az EBITDA-ja 65 milliárd forint körül alakult, miközben veszteséges évet zárt, 1,4 milliárd forintos mínusszal. Mindeközben a hitelei 260 milliárd forintra, készpénze pedig 5 milliárd forintra rúgott.

Ez alapján a vételár 460 milliárd forint körül alakulhat, ami a könyv szerinti érték kb. háromszorosa lehet. (Időközben megjelent, hogy a vételár 715 Milliárd forint - szerk.)

Persze a fent említett eltérés azt mutatja, hogy ezek csak hozzávetőleges értékek lehetnek, hiszen valószínűleg a tisztított eredmény vagy az azóta bekövetkezett változások miatt lehet más az igazságügynek megküldött beszámolóban és a most napvilágra került adatokban. Ugyanakkor azért ezek a számítások azt mutatják, hogy nem túl olcsó a vétel. Igaz, nemzetközi összehasonlításban a 7,7 EV/EBITDA árazás nem tűnik drágának, de az Magyar Telekom 3,6-os értékeltségéhez képest már inkább a drága kategóriába esik, még akkor is, ha a potenciális szinergiák nettó jelenértéke 150 milliárd forint körül alakul.

Különben a 4iG az első negyedév végén 14,5 milliárd forintos EBITDA-val és 2 milliárd forintos eredménnyel büszkélkedhetett, na meg 104 milliárd forintos készpénzállománnyal, miközben a nettó adóssága kicsivel 380 milliárd forint fölött alakult, 150 milliárd forint körüli részvényesi tőke és 292 milliárd forintnyi teljes sajáttőke mellett (kisebbségekkel együtt).

Ez már elég magas, 56 százalék körüli eladósodottságot jelent, miközben a Vodafone 255 milliárd forint körüli anyavállalati hiteleit refinanszírozni kell (talán az új állami bankkal), s 230 milliárd 4iG-re eső tőkét kell kifizetni. Mivel 100-110 milliárd forint készpénze lehet a 4iG-nak, ezért az eladósodottság jelentős. már-már kritikus szintre való emelésével (még 130 milliárd forint hitelfelvétel), vagy pedig részvénykibocsátással lehet finanszírozni a hiányzó összeget, vagy éppen a kettő kombinációjával. Ugyanakkor a részvényfinanszírozás jelentős hígulást hozhat, hiszen 100 milliárd forint tőkebevonást jelentene 250 milliárd forint körüli piaci kapitalizáció mellett. Tehát ezen nyitott kérdések kapcsán nem árt az óvatosság.

Ugyanakkor a Magyar Telekom ezzel a piaci tranzakcióval egy jelentős, teljes telekommunikációs szolgáltatást nyújtó versenytársat kapna. A mobiltelefóniában a Vodafone-DIGI 29 százalék körüli részesedéssel rendelkezik, miközben az MTel 44 százalék körül áll. Ugyanakkor a jelentős eladósodottság azt sugallja, hogy erős árversenyre nagy valószínűséggel nem lehet számítani, legalábbis egy jó darabig. Mostanra az MTel állami megrendeléseinek éves összege picire zsugorodott. Így összességében a tranzakció hatása az MTel üzletmenetére és értékeltségére egyelőre valószínűleg nagyon limitált. (forrás: ERSTE Investment)


Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás:

240 brit kriptomilliomos vitte el a kriptónyereségek több mint felét

A brit adóhatóság, a HMRC most először tett közzé részletes hivatalos adatokat a kriptovalutákból származó nyereségekről. Az adatokból kiderül, hogy a profit jelentős része rendkívül kevés ember kezében összpontosul.
2026. 08. 30. 08:00
Megosztás:

40 ezer milliárd dollár fölé nőtt az amerikai államadósság – ez jót tehet a Bitcoinnak?

Az Egyesült Államok államadóssága augusztus 18-án átlépte a 40 ezer milliárd dollárt, ami több mint kétszerese a 2017-es szintnek. Bár önmagában a hatalmas összeg nem feltétlenül mond sokat, az adósság GDP-hez viszonyított aránya már komolyabb problémát jelenthet.
2026. 08. 30. 07:00
Megosztás: