MNB-igazgató: januárban tetőzött az infláció

Januárban tetőzött a magyarországi infláció, a külső és a belső tényezők is a dezinfláció irányába mutatnak - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóság igazgatója a jegybank csütörtökön kiadott Inflációs jelentését bemutató online sajtótájékoztatón.

MNB-igazgató: januárban tetőzött az infláció

A fogyasztói árak csökkenése 2023 második felében felgyorsul és várhatóan 2024-ben tér vissza a jegybanki toleranciasávba - tette hozzá. Az első két hónap inflációs folyamatait elemezve, elmondta, hogy a februári adat (25,4 százalék év/év) megfelelt a várakozásoknak. Az élelmiszerek - és azon belül is a feldolgozott élelmiszerek - drágulása historikusan és nemzetközi összehasonlításban továbbra is magas, azonban az áremelkedés üteme februárban már második hónapja csökkent. Ezzel szemben a piaci szolgáltatások árazása a jelentős januári átárazások miatt emelkedő pályán maradt - fűzte hozzá. Az árak növekedéséhez a vállalati profitok jelentős emelkedése is hozzájárult, azaz az infláció gyorsulása nem csak a költségek növekedését tükrözi - derül ki az MNB negyedéves jelentéséből.

Az MNB kedden már közzétette a jelentés főbb számait: 2023-ra 15,0-19,5 százalék közötti éves átlagos inflációt jeleztek előre, amely megegyezik a decemberi prognózissal. Az adóhatásoktól megtisztított maginfláció idén a 16,9-19,4-es sávban alakulhat, míg három hónapja 14,9-17,4 százalékkal számoltak. A jegybank 2024-ben 3,0-5,0 százalékos sávba várja az inflációt, míg tavaly decemberben 2,3-4,5 százalékot prognosztizált. Az energia és élelmiszeráraktól megtisztított inflációs prognózisát 2024-re a jegybank a decemberi 3,2-5,5 százalékról 4,4-6,4 százalékra emelte, 2025-re pedig változatlanul 3,0-3,6 százalékon hagyta.

Balatoni András az infláció mérséklődésnek külső tényezői között a csökkentő energia-nyersanyagárakat és szállítási költségeket említette. A gázárak a háború előtti szintek alá estek a szállítási költségek a világjárvány előtti szintek alá süllyedtek - mondta.

A jegybank elemzése szerint a csökkenő lakossági fogyasztás "fegyelemzőleg hat" az árazási magatartásra és a második félévben segíti a dezinflációs folyamatok felgyorsulását. A vállalatok inflációs várakozásai minden ágazatban, különösen a kiskereskedelemben, jelentősen csökkentek - hívta fel a figyelmet Balatoni András.

A reálgazdasági kilátásokról elmondta, hogy az első negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye tovább csökkent - negyedéves és éves alapon is - azonban az év közepétől élénkülhet a gazdaság a kedvező fundamentumoknak, valamint a magas foglalkoztatottságnak köszönhetően. A gazdasági növekedés a jegybank számítása szerint 2023-ban 0-1,5 százalék között lehet a korábban várt 0,5-1,5 százalék helyett, 2024-ben és 2025-ben pedig változatlanul 3,5-4,5 százalék, illetve 3,0-4,0 százalék.

A munkaerőpiac nem reagált a konjunktúra lanyhulására, nagyon élénk a munkaerőkereslet, rekord szinten van a foglalkoztatottság - mondta a jegybank igazgatója. A jegybanki márciusi Inflációs jelentésében 3,6-3,7 százalékos munkanélküliséggel számol 2023-ra, amely 2024-re 3,1-3,6 százalékra csökkenhet.

A munkaerőpiac továbbra is feszes, és magas szinten stabilizálódhatnak a bérek emelkedése - mondta. A jegybank szerint a bruttó keresetek a versenyszférában 14 százalék körül nőhetnek, és erre a vállalati profitok dinamikus emelkedése is teret biztosít - fogalmazott. A béremelkedés üteme jövőre 10 százalék körüli szintre lassulhat.

Az MNB negyedéves jelentése szerint a fogyasztói árak növekedése 2022. szeptember óta meghaladják a nominális béremelkedést, vagyis már több mint fél éve csökkennek a reálbérek éves alapon. A friss várakozás szerint a reálbérek éves átlagban 0,6-1,4 százalékkal csökkennek 2023-ban, míg jövőre 2,1-3,3 százalékos emelkedés várható.

A háztartások fogyasztási kiadásai az idei 1,1-2,0 százalékos csökkenés után jövőre 2,1-3,1 százalékkal emelkedhetnek. Az energiaárak csökkenése segíti a hiánycélok elérését, de szükséges a feszes költségvetés a hiánycélok teljesítéséhez - hívta fel a figyelmet Balatoni András. A jegybank adatai szerint idén tartható lesz a kormány 3,9 százalékos hiányterve (ESA), amely 0,4 százalékponttal haladja meg a decemberi prognózist. A GDP-arányos államadósság 2025 végére 65 százalékra csökken - mondta az igazgató.

Tavaly a folyó fizetési mérleg egyenlege elérte mélypontját, a hiány a GDP 8,1 százalékára emelkedett a megugró energiaárak miatt. A nettó energiaszámla a GDP 4 százalékáról 10 százalékra emelkedett. A jegybank várakozásai szerint 2023-tól - a javuló külkereskedelmi egyenleggel párhuzamosan - a folyó fizetési mérleg hiánya megfeleződhet és az ország külső finanszírozási képessége 2024-tól pozitívvá válik.

Balatoni András kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem számolnak az élelmiszer-árstopok kivezetésével. A kivezetés egy százalékponttal emelheti az inflációt, de sok múlik a kereskedők viselkedésén.

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás:

Erősebb nők, fenntarthatóbb munkaerőpiac - Így válik stratégiai kérdéssé az izomépítés

A munkahelyi jóllét egyik nagy témája nem feltétlenül az irodában, hanem az edzőteremben kezdődik. A nők körében egyre népszerűbb súlyzós és saját testsúlyos edzések ma már nem csupán életmód- vagy szépségtrendként értelmezhetők, hanem hosszú távú egészségbefektetésként is. Ez különösen fontos az idősödő társadalmunkban, ahol a munkavállalók fizikai és mentális ellenállóképessége közvetlenül kapcsolódik a teljesítményhez, a hiányzások csökkentéséhez és az aktív életpálya meghosszabbításához. A 30 éves kor után fokozatosan csökkenő izomtömeg, valamint a szarkopénia nemcsak időskori egészségügyi probléma: már fiatalabb korban érdemes tenni ellene, ha hosszabb távon stabilabb, energikusabb és önállóbb életet szeretnénk élni.
2026. 05. 01. 06:00
Megosztás:

Az ALDI-ban vásárolsz? Most meg fogsz döbbenni...

Az ALDI Magyarország tovább folytatja tartós árcsökkentési programját, és egy héten belül másodszor, ismét több mint 100 termék esetében mérsékli az árakat. Április során így már több mint 200 termék lett olcsóbb, ami az állandó kínálat közel 10%-át érinti. Az árcsökkentés élelmiszerekre és háztartási termékekre egyaránt kiterjed.
2026. 05. 01. 05:00
Megosztás: