Nagy Márton Haim Katz-al Izrael turisztikai miniszterével találkozott – újabb lépés a magyar- izraeli turisztikai együttműködés erősítése érdekében

A mai napon Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Haim Katz izraeli turisztikai minisztert. A megbeszélésen részt vett Könnyid László, az MTÜ elnök-vezérigazgatója is. A találkozó fő témáját a magyar-izraeli turisztikai kapcsolatok további erősítése, a közvetlen légi összeköttetés bővítése és a turisztikai ágazat irányításában alkalmazott jó gyakorlatok megosztása képezte. A két miniszter szándéknyilatkozatot írt alá a kétoldalú turisztikai kapcsolatok fellendítése érdekében.

Nagy Márton Haim Katz-al Izrael turisztikai miniszterével találkozott – újabb lépés a magyar- izraeli turisztikai együttműködés erősítése érdekében

A találkozó során az izraeli fél számára bemutatásra került a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTDSC). A magyar turisztikai innovációnak számító NTDSC lehetővé teszi az összes magyarországi szálláshely, vendéglátóegység és turisztikai látványosság anonim forgalmi statisztikáinak megtekintését, amely lehetővé teszi a turisztikai piac valós idejű monitorozását, támogatva az adatvezérelt döntéshozatalt.

Az izraeli látogatás egyik kiemelt célja a Magyarországról Izraelbe érkező turizmus fellendítése, melynek érdekében március 18-án Budapesten tájékoztató konferenciát szerveznek a magyar utazási irodák számára.

A magyar-izraeli turisztikai kapcsolatok erősek, Izrael 2024-ben Budapest 6. legnagyobb küldőpiaca, országosan a 11. küldőpiac volt. A tavalyi évben több mint 215 ezer izraeli vendég érkezett Magyarországra, akik összesen 693 ezer éjszakát töltöttek el a hazai szálláshelyeken. A hazánk iránti erősödő turisztikai érdeklődést jelzi, hogy a vendégek száma 4 százalékkal nőtt 2023-hoz képest. Az izraeli vendégek összesen közel 21 milliárd forint bevételt generáltak a szálláshelyeken, ami 22,8 százalékkal haladta meg a 2023-as értéket. A hazánkba látogató izraeliek számában újabb fellendülést hozhat a Hévíz/Sármellék – Tel-Aviv és a Debrecen – Tel-Aviv járat indulása, heti két-két járattal, várhatóan évente több mint 10 ezer utassal.

A turizmus a magyar gazdaság egyik húzóágazata, nemzetgazdasági hozzájárulása több mint 12 százalék és mintegy 400 ezer család számára biztosít megélhetést. 2024-ben a hazai turizmus újabb rekordévet zárt, a vendégéjszakák száma 44,2 millió volt, ez 5,8 százalékkal múlta fölül a 2023-as értéket.


Lemondott az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója

Lemondott posztjáról Bayerné Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgatója, döntését Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter elfogadta - olvasható a kontroll.hu oldalon.
2026. 05. 23. 11:00
Megosztás:

Negyedszer is Janez Jansa lett Szlovénia miniszterelnöke

Titkos szavazáson 51 igen és 36 nem szavazattal a szlovén parlament pénteken Janez Jansát, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnökét választotta meg Szlovénia új miniszterelnökévé.
2026. 05. 23. 10:00
Megosztás:

A Mol további két hetet kapott a NIS ügyében zajló tárgyalások lezárására

Szerbiát most értesítették, hogy a magyar Mol olajtársaság további két hetet kapott arra, hogy lezárja a tárgyalásokat az orosz Gazpromnyefty vállalattal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének megvásárlásáról - közölte Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter péntek este az Instagramon.
2026. 05. 23. 09:00
Megosztás:

Sokkoló számok a magyar gazdaságról: A közép- és nagyvállalatok 71%-a kerülhet szorult helyzetbe a vendégmunkások tiltása miatt

Megbéníthatja a termelést és magyar munkahelyeket veszélyeztet a vendégmunkások június 1-jére tervezett tiltása – derül ki a WHC Csoport felméréséből, amelynek pontos eredményei most részletesen is megismerhetőek. A komplex HR szolgáltató anonim kérdőívének adatai rávilágítanak, a válaszadó cégek 71,3 százaléka működésképtelen lenne kizárólag hazai munkaerővel. A piacvezető HR szolgáltató a gazdaság és a működőtőke védelmében azonnali szakmai egyeztetést sürget a Magyar Kormánnyal, amely eddig nem reagált a szektor megkereséseire.
2026. 05. 23. 08:00
Megosztás:

Új elnöke van a a Munkástanácsok Országos Szövetségének

Tisztújítást tartott a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a szervezet új elnöke Szabó Imre Szilárd ügyvéd, egyetemi docens lett - közölte a a Munkástanácsok Országos Szövetsége az MTI-vel pénteken.
2026. 05. 23. 07:00
Megosztás:

Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett Orbán Anita

Mark Rutte NATO-főtitkárral egyeztetett pénteken Orbán Anita külügyminiszter, a középpontban a nemzetközi biztonság, a szövetségi együttműködés erősítése és a jelenlegi geopolitikai kihívások álltak - közölte a külügyi tárca vezetője Facebook-oldalán.
2026. 05. 23. 06:00
Megosztás:

Budapesti lakásárból új családi ház: sokan nem számolnak a lehetőséggel

A budapesti használt téglalakások átlagára 2026 első negyedévében 76 millió forint volt. Ugyanezért az összegért a külső pesti kerületekben vagy az agglomerációban telekkel együtt felépíthető egy 90–110 négyzetméteres, korszerű könnyűszerkezetes családi ház. A Duna House friss elemzése rávilágít, hogy a lakásvásárlók jelentős része nem a tőke hiánya miatt mond le a kertes házakról. Sokkal inkább az elmúlt években rögzült megszokás irányítja a döntésüket, miszerint családi házat vásárolni megfizethetetlen, így a keresési folyamatban fel sem merül a családi házak lehetősége.
2026. 05. 23. 05:00
Megosztás:

Elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Öt vizsgálóbizottság felállításáról dönthet jövő heti ülésén az új Országgyűlés. Kedden és szerdán nyolc előterjesztést tárgyalnak meg a képviselők, köztük az alaptörvény tizenhatodik módosítását, lesznek napirend előtti felszólalások, interpellációk is, továbbá megtartják az új ciklusban az első azonnali kérdések és válaszok óráját.
2026. 05. 23. 04:00
Megosztás:

Így alakult az amerikai gazdasági teljesítmény

Májusban az előző havival azonos ütemű volt az amerikai gazdasági aktivitás növekedése az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet kompozit beszerzésimenedzser-indexének (BMI) előzetes értékei alapján.
2026. 05. 23. 03:00
Megosztás:

Árat emel a Telekom, a Yettel és a One, mutatjuk mennyivel

Nyár végétől több millió előfizető érezheti meg a pénztárcáján a változást: hamarosan véget ér az önkéntes árstop a telekommunikációs szektorban, így a nagy szolgáltatók ismét alkalmazhatják az inflációhoz igazított díjemelést. A Telekom, a Yettel és a One esetében is 4,4 százalékos drágulás várható, de nem minden ügyfelet és szolgáltatást érint ugyanúgy az emelés.
2026. 05. 23. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról

Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.
2026. 05. 23. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok több mint százmillió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá

Az Egyesült Államok több mint százmillió dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Ukrajna számára - közölte az amerikai külügyminisztérium.
2026. 05. 23. 01:00
Megosztás:

A Balatonra foglalt szállást a legtöbb belföldi utazó a pünkösdi hosszú hétvégére

A napos idő és az utolsó pillanatos foglalások hatására megugrott a kereslet a pünkösdi hosszú hétvégére a balatoni szálláshelyek iránt, a foglalások ötödével a Balaton átvette a vezetést az észak-magyarországi régiótól - közölte a Szallas.hu pénteken az MTI-vel.
2026. 05. 23. 00:05
Megosztás:

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek júliustól, ezzel tovább erősödik a tokaji eredetvédelem - tájékoztatta az MTI-t pénteken a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa.
2026. 05. 22. 23:00
Megosztás:

A Duna House csoport növelte eredményét az első negyedévben

A Duna House csoport 2026. első negyedévet rekord eredményekkel zárta, a tisztított core EBITDA 22 százalékkal, 1,6 milliárd forintra emelkedett, míg a tisztított core adózott eredmény 50 százalékkal, 0,9 milliárd forintra nőtt az előző év azonos időszakához képest - közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 05. 22. 22:00
Megosztás:

A kártyajátékok fejlődése a magyar játék szegmensében

Minden online kaszinóban megtalálható a kártyás asztali játékok kategóriája. A tartalmat gyakran választják olyan felhasználók, akik különböző játékélményekkel rendelkeznek. Egyesek a klasszikus formátumokat kedvelik, mások pedig azok modernizált változatai iránt érdeklődnek. Az ilyen szórakoztató játékok állandó népszerűsége a magyar casino számos tényezővel magyarázható. A standard szabályoktól kezdve egészen az új verziók érdekes bemutatásáig.
2026. 05. 22. 21:26
Megosztás:

Megállapodás született Romániában az új közalkalmazotti bértörvény elfogadásáról

Megállapodást kötött Romániában a két hete megbukott kormányt alkotó négy párt arról, hogy a tavaszi parlamenti ülésszak végéig megszavazzák a parlamentben az új közalkalmazotti bértörvényt - jelentette be pénteken a román elnöki hivatal.
2026. 05. 22. 21:00
Megosztás:

Jogszabályt hagyott jóvá az EU a macskák és kutyák jólétének megerősítésére

Az Európai Unió Tanácsa pénteken jóváhagyta azt az új jogszabályt, mely első alkalommal állapít meg harmonizált, uniós szintű szabványokat a macskák és kutyák jólétére, tenyésztésére, azonosítására és nyomon követhetőségére vonatkozóan.
2026. 05. 22. 20:00
Megosztás:

BÉT: A Mol húzta le a hazai részvényindexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 903,94 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 129 728,50 ponton zárt pénteken.
2026. 05. 22. 19:00
Megosztás:

Kína szigorítja a külföldi online brókercégek ellenőrzését

Kína pénteken átfogó hatósági szigorítást jelentett be az engedély nélküli, határon átnyúló értékpapír-tevékenységek visszaszorítására, ami jelentős árfolyamesést váltott ki több online brókercég részvényeinél.
2026. 05. 22. 18:30
Megosztás: