Nagy mértékben lassult a brit infláció múlt hónapban

Jelentősen, az előző hónaphoz képest több mint két százalékponttal lassult októberen a brit infláció éves üteme.

Nagy mértékben lassult a brit infláció múlt hónapban

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai beszámolója szerint a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal voltak magasabbak a múlt hónapban, mint egy évvel korábban.

Ezzel idő előtt teljesült Rishi Sunak miniszterelnök arra tett ígérete, hogy 2023 végére az év eleji szint felére csökken az inflációs ütem.

Szeptemberben és augusztusban is 6,7 százalékos tizenkét havi inflációt mértek Nagy-Britanniában.

Az éves összevetésben számolt októberi infláció kétévi mélypont.

A tizenkét havi brit infláció tavaly szeptember és az idei év márciusa között minden hónapban meghaladta a tíz százalékot, és tavaly októberen tetőzött 11,1 százalékkal.    

A tavaly októberi ütem volt a legmagasabb azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött. Az indikatív modellezéssel még korábbra visszaszámolt adatok alapján legutóbb éppen 41 évvel korábban, 1981 októberében volt a tavaly októberinél magasabb az éves brit infláció, 11,2 százalékos ütemmel.

Idén október volt ugyanakkor a hetedik olyan hónap egymás után, amikor az éves infláció az egyszámjegyű tartományban járt.

A tizenkét havi brit infláció múlt havi jelentős csökkenésének fő oka a statisztikai hivatal szerdai beszámolója szerint az volt, hogy havi összevetésben nem változtak a fogyasztói árak, miközben tavaly szeptember és október között átlagosan 2 százalékkal emelkedtek.    

Az élelmiszerek éves áremelkedése a múlt hónapban is lassult: ebben a termékkategóriában átlagosan 10,1 százalékkal emelkedtek a kiskereskedelmi árak az októberrel zárult tizenkét hónapban a szeptemberi 12,2, augusztusi 13,6, a júliusi 14,9, a júniusi 17,4, a májusi 18,4, az áprilisi 19,1 és a márciusi 19,2 százalékos éves drágulás után.

 

Az élelmiszerek éves összevetésű drágulási üteme 45 éve nem volt olyan magas, mint márciusban.      

Az ONS beszámolója szerint ugyanakkor az élelmiszerek dezinflációs hatását valamelyest ellentételezte az üzemanyagok drágulása. A motorbenzin literje átlagosan 1,551 fontba (672 forintba) került októberben, 1,50 pennyvel többe, mint szeptemberben. A dízelüzemanyag 4,80 pennys havi emelkedéssel literenként átlagosan 1,622 fontra (697 forintra) drágult.

A szerdai inflációs jelentés szerint mindez azt jelenti, hogy az üzemanyagok éves összevetésű árcsökkenésének üteme 7,6 százalékra lassult októberben a szeptemberi 9,7, az augusztusi 16,4 és a júliusi 24,9 százalékos tizenkét havi összevetésű visszaesés után.

A Bank of England inflációs célja 2 százalék, vagyis a brit infláció még mindig több mint a kétszerese a jegybanki célszintnek.

Ebben az inflációs környezetben a Bank of England - az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság jegybankja - több mint másfél évig folyamatosan és agresszív mértékben szigorította monetáris politikáját.

A brit központi bank 2021. december 16-án kezdte a szigorítási ciklust az addigi 0,10 százalékos rekordmélységű kamatszintről, és az azóta végrehajtott tizennégy kamatemelés nyomán jelenlegi alapkamata 5,25 százalék; ez 15 éves csúcs.

Két legutóbbi kamatdöntő ülésén, szeptemberben és novemberben azonban - a brit gazdaság teljesítményének gyengülésére utaló adatokra reagálva - a Bank of England nem módosította irányadó kamatát.


Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás: