Nőtt a Mol-csoport eredménye

A Mol-csoport tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 307,5 milliárd forintra (1025 millió dollárra) nőtt az idei harmadik negyedévben, az előző év hasonló időszakában elért 184,1 milliárd forint (610 millió dollár) után; az eredmény a makrogazdasági környezetnek és a vállalatcsoport erős belső teljesítményének köszönhető - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.

Nőtt a Mol-csoport eredménye

Az elért EBITDA meghaladta a 288,3 milliárd forintos piaci konszenzust. Az első három negyedévi EBITDA elérte a 770,6 milliárd forintot (2583 millió dollárt), ez 63 százalékkal magasabb, mint a tavalyi azonos időszakban. Ennek oka a jelentés szerint elsősorban a koronavírus-világjárvány alatti mélypontból való kilábalás. A csoport nettó eredménye 139,2 milliárd forint volt a harmadik negyedévben, a tavalyi azonos időszakban elért 56,8 milliárd forint után.
    
A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a harmadik negyedév jó eredményeit a kedvező külső környezet és a regionális gazdasági növekedés fellendülése is támogatta. Közölte: az eddigi 2021-es teljesítmény lehetővé teszi, hogy tovább növeljék éves EBITDA-iránymutatásukat, amely várhatóan eléri vagy meghaladja a 3,2 milliárd dollárt. Az elnök-vezérigazgató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magas nyersanyagárak és a koronavírus-világjárvány következményei jelentős kockázatot jelentenek a gazdaságra nézve, és nagyon változó működési környezetet teremtenek.
    
Hernádi Zsolt kiemelte, továbbra is arra összpontosítanak, hogy fenntartsák pénzügyi és működési rugalmasságukat, és teljesítsék a fenntarthatósággal kapcsolatos hosszabb távú kötelezettségvállalásaikat. A magasabb szabad pénzáram-termelés lehetővé teszi, hogy finanszírozni tudják a Mol 2030+ stratégiáját támogató beruházásokat - jelezte.
    
A kutatás és termelés (upstream) üzletág EBITDA-ja 87 százalékkal, 396 millió dollárra nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel ezelőttihez képest a javuló makrogazdasági környezet hatására, és az eredmény az előző erős negyedévnél is 18 százalékkal magasabb volt.
    
A 2020-as mélypontról visszatérve a finomítás és kereskedelem (downstream) üzletág EBITDA-ja 116 százalékkal, 436 millió dollárra nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az értékesítési volumenek 7 százalékkal nőttek a harmadik negyedévben, az erősebb regionális üzemanyagkereslet eredményeképpen. A fogyasztóiszolgáltatások-szegmens harmadik negyedévi EBITDA-ja meghaladta a 210 millió dollárt az előző év hasonló időszakában elért 182,8 millió dollár után, a növekedést a válság után újra helyreálló regionális értékesítési volumenek és a nem-üzemanyagtermékek hozzájárulása segítette.
    
A gáz üzletág EBITDA-ja 30 százalékkal, 30 millió dollárra csökkent a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, mert a tranzitbevételek és a szabályozott bevételek is csökkentek a határokon átnyúló kapacitás és a szállítási kereslet csökkenése miatt.
    
A Mol részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír záróára csütörtökön 2794 forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb árfolyama 2778, a legalacsonyabb 1624 forint volt.

Ismét megmozgatta a közösségeket a hungarikum pályázat

Továbbra is töretlen a hungarikum pályázat népszerűsége, a felhívás idei 650 millió forintos keretéből 257 kérelem részesül támogatásban – jelentette be pénteken a közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
2025. 09. 14. 21:00
Megosztás:

Kedvezményeket kínál a MÁV-csoport

A MÁV-csoport idén is csatlakozik az Európai Mobilitási Hét programjához: keddtől egy héten át díjmentes kerékpárszállítással, kedvezményes autómentes napijeggyel, a hétvégén pedig színes fővárosi programokkal várják az utasokat - közölte a társaság vasárnap az MTI-vel.
2025. 09. 14. 20:00
Megosztás:

Az új francia miniszterelnök visszavonta a két munkaszüneti nap eltörlésére vonatkozó javaslatot

Visszavonta a hét elején kinevezett új francia miniszterelnök, Sébastien Lecornu az elődje által a költségvetési hiány csökkentése érdekében tervezett két ünnepnap eltörlését, és kezet nyújtott a baloldalnak.
2025. 09. 14. 19:00
Megosztás:

Brit külügyminiszter: sokkal erősebb gazdasági nyomást kell gyakorolni Oroszországra

Yvette Cooper brit külügyminiszter szerint a jelenleginél is sokkal erősebb gazdasági nyomást kell gyakorolni Oroszországra annak érdekében, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök tárgyalóasztalhoz üljön és véget lehessen vetni az ukrajnai háborúnak.
2025. 09. 14. 18:00
Megosztás:

A magyarok egy kis része havonta egyszer sem takarít

A magyarok több mint 80 százaléka hetente legalább egyszer takarítja lakását, ezen belül 40 százalékuk egy héten többször is, míg 17 százalékuk naponta - derül ki a Kärcher megbízásából készült felméréséből, amely kimutatta azt is, hogy az emberek mintegy 5 százaléka még a havi egy takarítást is túlzásnak tartja.
2025. 09. 14. 17:00
Megosztás:

Megújul a fonyódi kikötő

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Hajózási és Vízépítő Kft. nyerte el a fonyódi kikötő modernizációjának kivitelezését, a majdnem 600 millió forintos beruházás keretében teljesen megújul a partfal, korszerűsödik a mólósétány és a világítás, emellett új közösségi tereket, pihenőhelyeket, zöldfelületeket, fasorokat és játszófelületeket is kialakítanak - közölte a MA-HARD Kft. az MTI-vel.
2025. 09. 14. 16:00
Megosztás:

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a NAV

Csoportos adóelkerülési kísérletet leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amikor Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei revizorai kiutalások felülvizsgálatakor felfigyeltek egy gyanúsan gyakran előforduló számlaszámra, amelyre több, egymástól független személy is kérte az általa visszaigényelt összegek átutalását - közölte az adóhatóság vasárnap az MTI-vel.
2025. 09. 14. 15:00
Megosztás:

Kisebb gazdasági növekedésre számít az idén Romániában a Nemzetközi Valutaalap

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) arra számít, hogy a román gazdaság teljesítménye az idén 1 százalékkal nő - jelentette be Joong Shik Kang, a pénzügy szervezet romániai missziójának vezetője pénteken Bukarestben sajtótájékoztatón.
2025. 09. 14. 14:00
Megosztás:

Szigorúbb szabályokkal kell megvédeni az európai rizstermesztést

Közös felelősségünk, hogy megőrizzük az európai rizstermelés biztonságát, versenyképességét és fenntarthatóságát, éppen ezért szigorúbb uniós piacvédelmi szabályokra van szükség - jelentette ki az Agrárminisztérium közleménye szerint Nagy István agrárminiszter a Riso Nemzetközi Rizsfesztiválon pénteken, Vercelliben.
2025. 09. 14. 13:30
Megosztás:

Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva?

A Bitcoin (CRYPTO: BTC) a nyár folyamán új történelmi csúcsot ért el, 124 457 dolláron, és ezzel együtt a vezető elemzők és iparági szereplők is frissíteni kezdték hosszú távú előrejelzéseiket.
2025. 09. 14. 12:00
Megosztás:

Tokenizált államkötvény jelentése és szerepe a modern pénzügyekben

A digitális forradalom elérte az államkötvényeket is: megjelentek a tokenizált államkötvények. De mit is jelent ez pontosan? Hogyan működik? És miért lehet ez fontos a kriptovaluta-piac jövője szempontjából? Ebben az átfogó, közérthető elemző cikkben mindent elmagyarázunk a tokenizált államkötvényekről – példákkal, analógiákkal és gyakorlati betekintéssel, még azok számára is, akik sosem hallottak még sem a kötvényről, sem a tokenről.
2025. 09. 14. 11:00
Megosztás:

Hová meneküljünk, ha zuhan a kriptó? – A biztonságos kripto-befektetések toplistája medvepiacon

A kriptovaluta piac viharai idején sok befektető pánikszerűen keres menedéket: de vajon mely eszközök számítanak igazán biztonságosnak? A cikkben utánajárunk, hogyan érdemes átrendezni portfóliónkat, ha elindul a lejtmenet – legyen szó stabilcoinokról, aranyról, vagy akár passzív jövedelemtermelő stratégiákról.
2025. 09. 14. 10:00
Megosztás:

Extra védelmet kaphatnak a gyerekek is

A sulikezdés miatt is érdemes megnézni a lakásbiztosítást. Az új tanév kezdetével nemcsak a tanszereket érdemes beszerezni, hanem a család biztonságáról is gondoskodni.
2025. 09. 14. 09:00
Megosztás:

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén, a EuroSkills Herning 2025 bajnokságon - tájékoztatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szombat este közleményben az MTI-t.
2025. 09. 14. 07:00
Megosztás:

Felavatták a Nemzeti Űrközpontot Moszkvában

Hivatalosan megnyitotta az új orosz Nemzeti Űrközpontot (NKC) Vlagyimir Putyin elnök szombaton Moszkva nyugati részén, a Mihail Hrunyicsev mérnök altábornagy nevét viselő Állami Űrkutatási és Gyártási Központ (GKNPC) területén.
2025. 09. 14. 05:00
Megosztás:

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi fenntartású és üzemeltetésű cégek, intézmények tevékenységét és személyesen találkozhatnak a toborzási feladatokat ellátó kollégákkal - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
2025. 09. 14. 04:00
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész segíteni lengyel katonák kiképzésében

Ukrajna kész megosztani tapasztalatait Varsóval, segíteni a lengyel katonák kiképzésében, valamint közös védelmi rendszert kiépíteni Lengyelországgal - jelentette ki közösségi oldalain Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, miután Kijevben fogadta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminisztert.
2025. 09. 14. 03:00
Megosztás:

Átverések - Önkiszolgáló kasszák a LIDL-ben TESCO-ban, ALDI-ban

Az önkiszolgáló kasszák bevezetésével a vásárlás folyamata egyszerűbbé és kényelmesebbé vált mind a fogyasztók, mind az üzletek szempontjából. Ugyanakkor ez a megoldás nem csupán előnyöket kínál, hanem új teret is nyitott azok számára, akik visszaélésekre törekednek. Mutatjuk hogyan!
2025. 09. 14. 02:00
Megosztás:

Politikai döntés: kötelező jogosítványcsere Magyarországon

2033-ig az Európai Unió minden tagállamában be kell vezetni az új formátumú vezetői engedélyeket. Kinek, mikorra kell lecserélni a jogsiját, hogyan érinti ez a magyar lakosságot?
2025. 09. 14. 01:01
Megosztás:

Mennyi áramot fogyaszt a hűtőszekrény? Mennyibe kerül havonta?

Hűtőszekrény fogyasztása havi szinten, forintban. Hány forintba kerül havi szinten egy folyamatosan működő hűtőszekrény egy háztartásnak? Villamos energia fogyasztás kalkuláció.
2025. 09. 14. 00:03
Megosztás: