Nőtt a német autóipar exportbevétele

Az elektromos hajtású autóknak köszönhetően nőtt a német autóipar exportbevétele tavaly, az alkatrészhiány miatt lecsökkent volumen ellenére is, de a válság előtti szintet még nem érte el német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése alapján.

Nőtt a német autóipar exportbevétele

2021-ben a Destatis előzetes adatai szerint 117,6 milliárd euró értékben exportáltak Németországból autókat, 9,9 százalékkal az előző évi felett. A 2020-as válságévben az export 8,2 százalékkal csökkent a 2019-eshez képest.

A német autóipar legfontosabb felvevőországa 2021-ben is Kína volt 16,7 milliárd eurós forgalommal, 14,0 százalékkal a 2020-as felett. TAz Egyesült Államokba 15,9 milliárd euró értékben exportált személygépkocsikat Németország, 18,1 százalékos éves növekedéssel, az Egyesült Királyságba viszont az export 17,0 százalékkal csökkent 9,4 milliárd euróra.

Az alkatrészhiány világszerte hátrányosan érintette az autógyártókat, és ez visszafogta a német autóimportot is: 2021-ben az előző évihez képest 2,4 százalékkal 56,4 milliárd euróra csökkent, és ezzel 12,6 százalékkal a válság előtti szint alatt is maradt. Németország a legnagyobb értékben 6,5 milliárd euróért Spanyolországból importált autókat tavaly, 14,6 százalékkal a 2020-as alatt. Az Egyesült Államokból 6,3 milliárd euró értékben importált személygépkocsikat Németország, ami 3,8 százalékos növekedés az előző évihez képest. A Szlovákiából importált személygépkocsik összértéke 9,9 százalékkal emelkedett 5,2 milliárd euróra.

A belsőégésű motorral hajtott személygépkocsik esetében mind az export, mind az import csökkent. Ezzel szemben a tisztán elektromos járművek, a hibrid személygépkocsik és az úgynevezett mild hibrid járművek esetében 2021-ben erőteljes növekedés volt tapasztalható: 2021-ben mintegy 300 ezer tisztán elektromos járművet exportáltak 12,6 milliárd euró értékben. Ez értékben 78,1 százalékos növekedés az előző évhez képest, 2019-hez képest pedig 272,7 százalékos növekedés. Az import esetében a bővülés még jelentősebb volt: a 7,5 milliárd euró értékben behozott 292 ezer elektromos járművel az importérték több mint 82,8 százalékkal nőtt az előző évhez képest - 2019-hez képest pedig ötszörösére, 426,2 százalékkal. A megnövekedett kereslet egyik oka lehet az elektromos vagy plug-in hibrid járművek vásárlásához nyújtott állami támogatás is.

A plug-in hibridek, amelyek elektromos és belsőégésű motor kombinációjával rendelkeznek, szintén növekedést könyvelhettek el. 2021-ben 264 ezer hibridet exportáltak 10,5 milliárd euróért. Ez 37,5 százalékos bővülés 2020-hoz képest. Az import pedig 223 ezer hibrid autó volt 7,4 milliárd euróért, 32,2 százalékos növekedéssel.

Tavaly 551 ezer úgynevezett mild hibridet, belsőégésű motorral és villanymotorral szerelt járművet exportáltak 22,4 milliárd euróért. A mild hibrid autók külső áramforrással nem tölthetők. Az exportérték több mint kétszeresére nőtt 2020-hoz képest, 116,5 százalékos növekedéssel. Az import 204 ezer mild hibrid autó volt 5,3 milliárd euróért 68,1 százalékos növekedéssel.

Tavaly a Németországból exportált tisztán elektromos autók legnagyobb része az Egyesült Államokba került 2,0 milliárd euró értékben, 110 százalékos éves növekedéssel. Az elektromos autók második legfontosabb vásárlója az Egyesült Királyság volt 2,0 milliárd euróval, 96,7 százalékos növekedéssel, amelyet Norvégia követett 1,5 milliárd euróval, 30,6 százalékos növekedéssel.

Az elektromos járműveket elsősorban az Egyesült Államokból importálták Németországba: 1,2 milliárd euró értékben 108,3 százalékkal többet az előző évinél. Franciaországból 6,1 százalékkal többet, 927 millió euró értékben importált Németország. A csehországi import 70,5 százalékkal nőtt 806 millió euróra.

Az elektromos járművek térnyerése ellenére 2021-ben még mindig a belsőégésű motorral hajtott személygépkocsik tették ki a német személygépkocsi-export és -import többségét, de a tendencia meredeken csökkenő volt.

A belsőégésű motorral hajtott személygépkocsik három legfontosabb motorikus teljesítményosztályában 2021-ben összesen 1,5 millió autót exportáltak 48,7 milliárd euró értékben. Az export így értékben 18,9 százalékkal csökkent 2020-hoz képest. A három szegmensben az import összesen 1,2 millió gépkocsi volt 24,2 milliárd euró értékben, 23,0 százalékos csökkenéssel.

Az autóipar a legnagyobb forgalmú feldolgozóipari ágazat Németországban. A személygépkocsi- és személygépkocsi-motorgyártó ágazat 60 vállalata 2021-ben 295,6 milliárd eurós forgalmat bonyolított le. Ez a teljes ipari forgalom 16,1 százaléka. A 2020-as 274,4 milliárd euróhoz képest képest ez 7,7 százalékos növekedést jelent. Ami azonban 6,9 százalékkal marad el a válság előtti 2019-es 317,5 milliárd eurótól. https://www.destatis.de/DE/Presse/Pressemitteilungen/2022/02/PD22_N009_51.html


Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás: