Növekedéssel zártak tegnap a főbb nyugat-európai indexek

Pozitívan reagáltak az európai piacok a Fed szerdai 50 bázispontos kamatcsökkentésére, jó hangulatban folyt a kereskedés: a pán-európai Stoxx600 1,4%-os emelkedéssel zárt, ami több mint két hete a legmagasabb zárószint.

Növekedéssel zártak tegnap a főbb nyugat-európai indexek

A növekedés-érzékeny technológiai részvények 3,5%-ot ugrottak, míg a bányászati szektor 3%-ot nőtt, miután a legtöbb nemesfém ára emelkedett a régóta várt Fed-kamatcsökkentés és a dollárgyengülés hatására. A közműszolgáltatók és a távközlési vállalatok több mint 1%-kal mérséklődtek. A legtöbb lokális tőzsde szintén jelentős nyereséget ért el, a DAX 1,6%-kal 19002,38 pontra ugrott, amely minden idők legmagasabb záróértéke. A CAC40 2,3, az FTSE100 0,9%- kal emelkedett. Az olasz Campari, amelynek részvényei több mint 16%-ot estek az elmúlt közel egy hétben, 9,5%-ot ugrott, miután a többségi részvényes bejelentette, hogy akár 100 millió euró értékben vásárolna részvényeket a szeszesital-gyártó cégben. Lengyelország legnagyobb e- kereskedelmi platformja, az Allegro több mint 8%-ot esett, miután a második negyedéves eredménye felülmúlta a várakozásokat, azonban lassabb növekedést prognosztizált a hazai piacon a folyó negyedévre.

Gazdasági adatokat tekintve a Bank of England 5,0%-on tartotta a kamatlábakat, mondván, hogy óvatos lesz a jövőbeni csökkentésekkel, és a kötvényállományának gyorsabb ütemű mérséklésétől is elállt.

A nyugat-európaiakhoz hasonlóan a régiós tőzsdéken is többnyire jó hangulatban telt a kereskedés: a BUX 0,4, a PX pedig 1%-kal emelkedett, míg a WIG 20 stagnált. A hazai blue chipek emelkedtek, ezen belül is a Richter 0,6%-os erősödése volt a legnagyobb.

 

(Forrás: OTP Ébresztő)

Aki befolyásolhat egy közbeszerzést, azt már az előkészítéskor ki kell zárni

Converging Roads of Integrity 2025 címmel kétnapos nemzetközi konferenciát szervezett az Integritás Hatóság december 1-jén és 2-án. Az összeférhetetlenség megelőzésének és feltárásának legjobb gyakorlatairól a Közbeszerzési Hatóság elnöke beszélgetett dr. Dencső Balázzsal (EUTAF), dr. Kéri Zoltánnal (KTM, Nemzeti Fejlesztési Központ), valamint dr. Nagy-Fribiczer Gabriellával (Integritás Hatóság).
2025. 12. 05. 05:00
Megosztás:

Kevesebb túlzsúfolt lakás, terjed a megújuló energia – Hogy élünk Európában?

A közelmúltban publikálta az Eurostat szokásos éves átfogó jelentését a lakhatási viszonyokról, ebben rengeteg érdekes adatot láthatunk európai összehasonlításban. A számok egyelőre 2024-re vonatkoznak, de jellemzően több éves, vagy akár évtizedes tendenciák is látszanak, vagyis nem csak pillanatfelvételként érdemes kezelni az elemzést.
2025. 12. 05. 04:30
Megosztás:

Még nincs késő csatlakozni az MBH Bank részvényigényléséhez

A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
2025. 12. 05. 04:00
Megosztás:

Rekordmagas költségek sújtják a Bitcoin bányászatot – csak a leghatékonyabb szereplők maradhatnak talpon

A Bitcoin bányászat történetének egyik legdrágább időszakába lépett: friss adatok szerint jelentősen megugrott az egy BTC előállításához szükséges költség. A CoinShares legújabb jelentése nemcsak az iparági költségek megoszlását mutatja be, hanem arra is rámutat, hogy egyre inkább szakadék tátong a hatékony és a veszteséges bányászok között. Vajon kik élik túl ezt az időszakot, és mi vár a szektorra, ha a Bitcoin árfolyama nem emelkedik újra?
2025. 12. 05. 03:30
Megosztás:

A Kraken és a Deutsche Börse összefog: Új korszak kezdődhet a hagyományos és digitális piacok integrációjában

December 4-én újabb történelmi együttműködést jelentettek be: a kriptotőzsde élvonalába tartozó Kraken stratégiai partnerségre lépett a Deutsche Börse Group-pal. A cél: áthidalni a hagyományos pénzügyi piacok és a digitális eszközök közötti szakadékot, és új lehetőségeket nyitni az intézményi szereplők előtt. A partnerség első lépései az FX (devizapiac), derivatívák és eszközmegőrzés területén történnek — természetesen a szabályozói jóváhagyás mellett.
2025. 12. 05. 03:00
Megosztás:

Fizetésemelés? Ne is álmodj róla 2026-ban!A munkáltatók fele nem tervez fizetésemelést jövőre

A magyar cégek összesen 52 százaléka tervezi a fizetések emelését 2026-ra, átlagosan 8 százalékos mértékben. Tavaly hasonló arányban nyilatkoztak így a vállalati döntéshozók, októberig mégis jelentősen több helyen volt bérfejlesztés.
2025. 12. 05. 02:30
Megosztás:

Hogyan segíthet a kolokáció a hálózathoz való hozzáférésben?

A hálózati kapacitások szűkösségére tekintettel a hazai villamos energia szektorban egyre nagyobb kihívást jelent a növekvő volumenű időjárásfüggő termelés és villamos energia tárolók rendszerbe integrálása. A kolokációs modellek megjelenése új lehetőségeket kínál a piaci szereplők számára, ugyanakkor számos jogi és finanszírozási kérdést vet fel. Simon Gábor, a DLA Piper Hungary energia szakterületének vezetője összefoglalja a legfontosabb trendeket, szabályozási kereteket és nyitott problémákat.
2025. 12. 05. 02:00
Megosztás:

Ezért jobb qvikkel fizetni – már az e-számláknál is elérhető az ingyenes átutalás

Számos előnye van más fizetési megoldásokkal szemben a qviknek, amely már a Díjneten is választható. A szolgáltatásnak köszönhetően például azok is gyorsabban és biztonságosan fizethetik számláikat, akik nem szeretnék megadni a bankkártyaadataikat az online számlafizetés során. Emellett általánosságban is tovább egyszerűsödött a számlafizetés a Díjnet felületén.
2025. 12. 05. 01:30
Megosztás:

Tovább bővül a Hungarian Startup University Program

Tovább bővül a Hungarian Startup University Program (HSUP), amelynek célja, hogy bevezesse az egyetemi hallgatókat az innovációs és vállalkozói gondolkodásba - mondta Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
2025. 12. 05. 01:00
Megosztás:

Átlag közeli hőmérsékletű és kissé csapadékos volt a november

Átlag közeli hőmérsékletű és kissé csapadékos volt a november - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján csütörtökön.
2025. 12. 05. 00:05
Megosztás:

Megtorpant az XRP árfolyam, miközben a Ripple lezárta az 1 milliárd dolláros GTreasury felvásárlást

A Ripple legújabb, 1 milliárd dolláros akvizíciója új lendületet adhat a digitális pénzügyi infrastruktúra átalakulásának – még ha az XRP árfolyama közben épp technikai ellenállásba is ütközött. Az XRP árfolyamrali megtorpant, de a háttérben komoly stratégiai lépések történnek: a Ripple célja, hogy átfogó pénzügyi platformmá váljon. Vajon ez elég lesz az új árfolyamcsúcsokhoz?
2025. 12. 04. 23:30
Megosztás:

Elkerülhetetlen a 50 000 dolláros BTC árfolyamzuhanás? – 5 fontos tudnivaló a héten a Bitcoinról, és hogy miért a Digitap ($TAP) a #1 kriptós előértékesítés a portfóliód fedezésére

A Bitcoin volatilitással kezdte a decembert. Az árfolyam a hétvégén meredeken visszaesett, majd visszapattant, és ismét az 50 napos exponenciális mozgóátlag (50-EMA) fölé kapaszkodott. Ez az oda-vissza mozgás számos tőkeáttételes pozíciót likvidált, és gyakorlatilag újraindította a származtatott piacokat, így a kereskedők óvatosabbá váltak, különösen az új makrogazdasági adatok érkezése előtt.
2025. 12. 04. 23:00
Megosztás:

Az ABB és a Toyota együtt alakítják az e-mobilitás jövőjét

Az e-mobilitás Európa-szerte megváltoztatja az emberek közlekedési szokásait. Egyre több autós fontolgatja elektromos vagy plug-in hibrid jármű vásárlását, egyre több otthonban szerelnek fel töltőket, és egyre több vállalat gondolja át járműparkja üzemeltetését. Mivel a közlekedés a globális CO₂-kibocsátás közel egynegyedéért felelős, és ebből a személygépkocsik körülbelül 60 százalékot tesznek ki1, soha nem volt még ennyire nyilvánvaló a megbízható, biztonságos és mindennapi töltés iránti igény.
2025. 12. 04. 22:00
Megosztás:

Áttörés a Bitcoin sidechain infrastruktúrában: Partnerségre lépett a VerifiedX és a Blockdaemon

A Bitcoin ökoszisztéma újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: a VerifiedX és a Blockdaemon stratégiai együttműködésre lépett, amely jelentős előrelépést hozhat a Bitcoin sidechain technológia fejlődésében. A cél egyértelmű: komplex blokklánc funkciókat egyszerűen és felhasználóbarát módon elérhetővé tenni a nagyközönség számára – olyan alkalmazásokon keresztül, mint a Switchblade Wallet és a Butterfly.
2025. 12. 04. 21:30
Megosztás:

A Cardano és a Solana veszélyzónába süllyed, miközben egy elemző 2000%-os kitörési ralira számít a Digitap kiemelkedő előértékesítési teljesítménye alapján

A piaci hangulat medvéssé vált, ahogy a főbb altcoinok meredek esésbe kezdtek. A Cardano árfolyama 0,40 dollár alá esett, míg a Solanáé 130 dollár alá csúszott.
2025. 12. 04. 21:00
Megosztás:

Magyarországon a cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket - közölte a Profession.hu csütörtökön az MTI-vel.
2025. 12. 04. 20:30
Megosztás:

A Mol megvásárolja az 5 naperőművel rendelkező Polsolar Kft.-t

A Mol csütörtökön szerződést kötött a Polsolar Kft. megvásárlására, amely 5 teljesen működőképes naperőművet birtokol Mezőcsát közelében, Kelet-Magyarországon; a naperőművek együttes kapacitása 304 megawatt peak (MWp), amellyel a társaság megnégyszerezi napenergia portfólióját - közölte a Mol Nyrt. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2025. 12. 04. 20:00
Megosztás:

Energiahatékonyság, digitalizáció, moduláris fordulat: az építőipar 2026-ban

Az építőipar 2025-ben gyakorlatilag padlóra került Magyarországon: az ÉVOSZ konjunktúrafelmérése* szerint az építőipari cégek 60 százaléka árbevétel csökkenéssel számol, 90 százaléka kedvezőtlennek látja a piaci helyzetet. A megrendeléshiány, a bizonytalan gazdasági környezet és a késedelmes fizetések sok vállalkozást az összeomlás szélére sodort. A Mapei trendelemzése szerint a mélyponton a felújítási boom és a támogatott hitelek jelenthetnek fordulatot az ágazatnak.
2025. 12. 04. 19:30
Megosztás:

Új vezető felel a közép-európai régióért az AstraZenecánál

Decembertől Julio Ordaz tölti be az AstraZenecánál a csehországi, szlovákiai és magyarországi működésért felelős regionális igazgatói pozíciót.
2025. 12. 04. 19:00
Megosztás:

A Polymarket visszatér Amerikába: a való világ eseményei mostantól kereskedhető valószínűségekké válnak

A Polymarket nagy visszatérése új korszakot nyit a kriptoalapú jóslópiacok számára: a platform friss amerikai alkalmazása már valós pénzzel zajló sportesemény-piacokat kínál, immár hivatalos szabályozói jóváhagyással. A kriptoszféra egyik legizgalmasabb területe most lép be a mainstream pénzügyi térbe – szigorúbb felügyelettel, mégis a blokklánc rugalmasságával.
2025. 12. 04. 18:30
Megosztás: