Nyolcszáz új munkahelyet teremt a kínai Zoomlion beruházása Tatabányán

A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából nyolcszáz új munkahely jön majd létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a helyszínen.

Nyolcszáz új munkahelyet teremt a kínai Zoomlion beruházása Tatabányán

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Zoomlion beruházásához kapcsolódó első ütem átadásán arról számolt be, hogy a kínai építőipari nehézgépgyártó összeszerelő- és gépfestő üzemet épít a városban több mint 43 milliárd forint értékben, amihez a kormány hétmilliárd forint támogatást nyújt, így segítve elő nyolcszáz új munkahely létrejöttét.

Kifejtette, hogy a tatabányai létesítmény a cég első európai intelligens gyártóbázisa lesz, amely komoly fejlődési lehetőséget jelent majd a magyar kis- és közepes vállalkozások számára is, ugyanis a beszállítók 70 százaléka helyi.

Rámutatott, ez a beruházás is jól bizonyítja, hogy a 2024-ben megkötött magyar-kínai kiemelt stratégiai együttműködés a gazdaság terén is érvényesül, és ebből hazánk igen sokat profitál.

Kijelentette, hogy a magyar gazdaság fejlődésében kulcsszerepet játszanak a kínai vállalatok, amelyeknek mára Magyarország vált az első számú európai beruházási célpontjává.

"Tavalyi esztendőben az Európába irányuló kínai beruházások 30 százaléka Magyarországra érkezett, és ezen beruházásokat rendre a nyugat-európai vetélytársakkal szemben sikerült elnyerni. Mára a második legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon a kínai vállalatok teszik ki. Az elmúlt tíz év folyamán nyolcvan nagy kínai vállalati beruházásról kötött megállapodást a kormány, amelyek összesen ötvenezer munkahelyet biztosítanak a magyar emberek számára" - sorolta.

Arra is kitért, hogy az utóbbi tíz év során 51 nagyberuházás valósult meg körülbelül 470 milliárd forint értékben Tatabányán és környékén állami támogatással, mintegy tízezer munkahelyet biztosítva.

Szijjártó Péter érintette az elmúlt másfél évtized válságait, a súlyos bizonytalanságot is, amely kíséri az új világrend kialakulását, és aláhúzta, hogy Magyarország eközben jelentős gazdasági bravúrokat hajtott végre.

Arra figyelmeztetett, hogy a jelenlegi háborús helyzetben könnyen Európa húzhatja a legrövidebbet, ez pedig szavai szerint kijelöli a mindenkori magyar kormány legfőbb feladatát is: ki kell maradni mindegyik háborúból és meg kell óvni az embereket és a gazdaságot ezen konfliktusok negatív hatásaitól, különös tekintettel az energiaellátás terén.

Kiemelte, hogy ha nem sikerül kimaradni a háborúkból, akkor Magyarország elveszítheti az eddigi eredményeit, legyen szó az egymillió új munkahelyről tíz év alatt, vagy a legalacsonyabb európai adókról és rezsiköltségekről.

"És ugyanilyen bravúrnak tartjuk azt is, hogy bár háborús évekről beszélünk, az elmúlt négy esztendő a magyar gazdaságtörténet négy legsikeresebb éve volt a beruházások ösztönzése szempontjából. Soha annyi gyár nem kezdett épülni Magyarországon, mint az elmúlt négy évben. És ennek a négy háborús évnek a során háromszor Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra" - jegyezte meg.


A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás:

A Rain felvásárolta az Ansát: jöhet a stabilcoin-költés Visa- és Mastercard-hálózaton

A stabilcoinok mindennapi fizetési eszközzé válását gyorsíthatja fel a Rain legújabb felvásárlása. A stabilcoin-alapú kártyás fizetési megoldásokat kínáló vállalat megszerezte az Ansát, amely digitális, előre feltölthető pénztárcák infrastruktúrájára specializálódott. Az ügylet célja, hogy a vállalatok saját márkás digitális tárcáiban tárolt egyenlegeket a jövőben ne csak zárt ökoszisztémákban, hanem Visa- és Mastercard-elfogadóhelyeken is el lehessen költeni.
2026. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Kismértékben csökkentek a fejlett piaci hozamok, miközben az éven túli magyar hozamok 8-10 bázisponttal emelkedtek

Az amerikai állampapírpiacon tegnap csak mérsékelt elmozdulások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők továbbra is a közel-keleti geopolitikai feszültségeket és a hét második felében érkező inflációs adatokat értékelték.
2026. 08. 12. 11:00
Megosztás:

A kisebb papírokat tartalmazó Russell 2000 kivételével gyengültek kedden a főbb amerikai indexek

A Russell 2000 kivételével gyengüléssel zártak kedden a főbb amerikai indexek, miután a befektetői hangulatot rontotta, hogy egyre kisebbnek látszott a Hormuzi-szoros gyors újranyitásának esélye. Az S&P 500 szektorai közül a kommunikációs szolgáltatások teljesítettek a leggyengébben: az Alphabet árfolyama 3,8%-kal esett.
2026. 08. 12. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot

Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra vártak. A pán-európai STOXX 600 index történelmi csúcsa közelében stagnált.
2026. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
2026. 08. 12. 08:00
Megosztás:

CIB Bank: a magyarok harmada tervez lakásfelújítást

Minden harmadik magyar felnőtt felújítaná otthonát a közeljövőben, ám a tervezők majdnem egyharmadának legfeljebb 500 ezer forintja van erre a célra, derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből.
2026. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Egyedülálló robottechnológiával érkezett meg a jövő Mezőtúrra

Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós EUDR-szabályozás. Az erdőirtási rendelet a GPS-koordinátákig visszakövethetővé teszi majd a felhasznált faanyag származását. Eközben egyedülálló csúcstechnológiát honosít meg a régióban az iparág egyik legjelentősebb hazai képviselője. Egymilliárd forint összértékű beruházás révén, egy nagymúltú, német cégcsoport stratégiai referenciaüzeme valósul meg Mezőtúron.
2026. 08. 12. 06:00
Megosztás:

Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást

Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
2026. 08. 12. 05:00
Megosztás:

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel megkétszereződött azok aránya, akik szerint egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén nehezen, illetve nagyon nehezen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A BNP Paribas Cardif Biztosító és az NMS legfrissebb közös kutatása a jelentős nemi eltérésekre is felhívja a figyelmet, mivel az újra elhelyezkedés sikere kapcsán jelenleg másfélszer annyi nő, mint férfi vélekedik pesszimistán.
2026. 08. 12. 04:00
Megosztás:

Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére

A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy étrendi változtatásoktól. A WHO 2026-os irányelvei azonban inkább összetett , több területet érintő megközelítésben gondolkodnak.
2026. 08. 12. 03:00
Megosztás:

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?
2026. 08. 12. 02:00
Megosztás:

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A tervezett intézkedések több százezer idős ember helyzetén javíthatnának, ugyanakkor a teljes csomag évente akár 795 milliárd forintos többletkiadást is jelenthet a nyugdíjkasszának - nyilatkozta Dr. Farkas András a Magyar Hangnak.
2026. 08. 12. 01:00
Megosztás:

100.000 Ft-os iskolakezdéssel számolnak az elsősök szülei

A tervezett iskolakezdési kiadás mediánja gyermekenként 60.000 forint a REGIO JÁTÉK felmérésében részt vevő szülők körében. Az elsősöknél ez az összeg 100.000 forint, ami kétszer akkora, mint a 2-8. osztályos gyermekek esetében.
2026. 08. 12. 00:01
Megosztás:

Az aszály áll a 35. debreceni Farmer-Expo középpontjában

Az aszály lesz az egyik fő témája a 35. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállításnak, amelyet augusztus 27-29. között rendeznek meg Debrecenben - mondta Vaszkó László vásárigazgató kedden sajtótájékoztatón.
2026. 08. 11. 23:00
Megosztás:

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete

Több évtizedes mélypontra került az Egyesült Államok stratégiai olajkészlete augusztus elejére a szövetségi energiaügyi minisztérium összesítése szerint.
2026. 08. 11. 22:00
Megosztás:

Kültéri tárolás helyesen: párnák, plédek, és kiegészítők rendszerezése

A terasz akkor a legjobb, ha nem kell minden használat előtt újrarendezni. Ha a párnák kéznél vannak, a plédek nem áznak el, a kiegészítők nem kallódnak, és egy hirtelen zápor sem teszi tönkre a délutáni pihenést, akkor a kültéri tér valóban a mindennapok része lesz. Ehhez azonban nem elég egy szép kerti bútor szett vagy egy kényelmes napozóágy. A kültéri tárolás legalább annyira fontos, mint maga a berendezés.
2026. 08. 11. 21:00
Megosztás:

Új korszak jön a csomagolásoknál

Holnaptól (aug. 12.) kell alkalmazni az Európai Unió új csomagolási rendeletét, a PPWR-t, amely fokozatosan új követelményeket vezet be a csomagolások összetételére, újrahasznosíthatóságára, jelölésére. A Niveus szerint a változások jóval több vállalkozást érintenek, mint azt sokan gondolják: nemcsak a csomagolások gyártóira, hanem az importőrökre, a forgalmazókra és a saját márkás termékeket értékesítő cégekre is új kötelezettségek várnak.
2026. 08. 11. 20:00
Megosztás:

Lassult a termőföldek drágulásának üteme

Mérsékelt szintű, de nominálisan továbbra is növekvő ártrendet jelző 3,3 százalékkal emelkedtek a termőföldárak Magyarországon 2025-ben, így a hazai termőföldpiac tavaly is megőrizte stabilitását. A szántók hektáronkénti átlagára országosan csaknem 2,5 millió forintra nőtt, a legdrágább régió ebben a művelési ágban továbbra is az Észak-Alföld, míg megyei bontásban Hajdú-Bihar őrzi vezető pozícióját – derül ki az MBH Jelzálogbank legfrissebb Termőföldindex elemzéséből, amely szerint a vízellátottság és az időjárási kockázatok egyre fontosabb szerepet játszhatnak a termőföldek értékének alakulásában, különösen hosszabb időtávon vizsgálva.
2026. 08. 11. 19:00
Megosztás:

Alulárazott lehet a Circle, miközben nő a stabilcoinpiac

A stabilcoinpiac már mintegy 300 milliárd dolláros méretű, a következő években pedig akár több trillió dolláros szektorrá is válhat. A Bitwise kutatási vezetője, Ryan Rasmussen szerint a befektetők ennek ellenére még mindig nem megfelelően árazzák a Circle-t: az USDC kibocsátója ugyanis szerinte nem egyszerűen egy stabilcoin-vállalat, hanem egy globális digitális fizetési infrastruktúra kiépítésén dolgozó pénzügyi technológiai cég.
2026. 08. 11. 18:00
Megosztás: