Nyomasztó titkuk okán lehettek öngyilkosok a skóciai ikrek

Megterhelő titkuk vezethetett a skóciai ikerpár tragikus döntéséhez: nemrégiben vált biztossá a megdöbbentő hír, miszerint a skóciai Dee folyóból kiemelt két holttest az év elején eltűnt magyar ikerpárhoz, Huszti Elizához és Henriettához tartozott. Az AC News Potó Bernadett pszichológussal beszélgetett az ikrek közötti különleges kötődésről és az eset rejtélyes körülményeiről.

Nyomasztó titkuk okán lehettek öngyilkosok a skóciai ikrek

A skót hatóságok az Aberdeenben élő testvérpárt holtan találták meg a Dee folyóban, miután január 7-én az éjszakai órákban nyomuk veszett. A 32 éves nővérek halálának pontos oka még nem tisztázott, azonban több feltételezés is felmerült, köztük a közösen elkövetett öngyilkosság lehetősége.

A pszichológus saját szakmai tapasztalatai alapján kiemelte, hogy az ikrek közötti rendkívül erős érzelmi kapcsolat miatt egyikük szorongása vagy depressziója könnyen átragadhat a másikra. Gyakran hasonló lelkiállapotba kerülnek, sőt, mintha a másik érzéseit is képesek lennének átvenni.

A szakértő szerint a lányok egy közös, mások előtt rejtett krízishelyzetben találták magukat, és együtt próbálták megtalálni a kiutat – akár végzetes módon is. Az ikerpár harmadik testvére, aki Magyarországon élt, feltehetően azért nem érzékelte a helyzet súlyosságát, mert nem állt napi kapcsolatban velük.

„Eliza és Heni maguknak való életet éltek, kerülték a társaságot, nem jártak szórakozni, így egymásra voltak utalva. A külföldi lét és az elszigeteltség együtt komoly hatással lehetett a mentális állapotukra. Mindez úgy is felerősödhetett, hogy másoknak erről nem beszéltek.

Pácienseim körében is gyakran tapasztalom, hogy az idegen közegben való helytállás, az állandó megfelelési kényszer és a magány súlyos lelki terheket róhat az emberre. Nagy valószínűséggel önértékelési gondokkal, önbizalomhiánnyal és imposztor-szindrómával küzdöttek, amely az utóbbi időszakban egyre elviselhetetlenebbé válhatott” – magyarázta a szakember.

Egy helyi lakos hátborzongató sikolyokat hallott a folyó közelében, ami egyike a kevés biztos információnak az ügy kapcsán. Emellett az is kiderült, hogy Henrietta az eltűnésük előtti napokban megváltozott viselkedést mutatott. Kollégái szerint egyre rosszabb állapotban volt, álmatlansággal küzdött, és gyakran panaszkodott.

A tragédia előtt a lányok többször is bejárták azt az útvonalat, ahol végül megtalálták őket. A pszichológus szerint ez belső vívódásra, bizonytalanságra utalhat, mintha az utolsó pillanatig haboztak volna döntésükben. Potó Bernadett úgy véli, a lányok tudatosan kerestek egy helyszínt, ahol végül végzetes lépésre szánták el magukat.

„Egy mély válságban lévő ember számára a víz különleges szimbólum lehet: a sodródás és az elengedés érzése összekapcsolódik benne. A lányok talán úgy érezték, hogy a folyó az egyetlen menedék, amely befogadhatja őket” – fejtette ki a szakértő.

A biztonsági kamerák utoljára hajnali 2 óra 12 perckor rögzítették Elizát és Henriettát, amint átkelnek a Viktória hídon, majd letérnek a folyó menti, elhagyatott, jeges ösvényre. A végzetes éjszaka előtt, szemtanúk szerint, már jártak a környéken, ám csak rövid időre. Még aznap éjjel üzenetben értesítették főbérlőjüket arról, hogy felmondják lakásbérletüket és nem térnek vissza otthonukba.

A skót hatóságok továbbra is vizsgálják az ügyet, de bűncselekmény gyanúja egyelőre nem merült fel.

„Az ikrek közötti érzelmi összhang rendkívül erős, sok esetben szavak nélkül is megértik egymást. Nem csupán testvérként, hanem egyfajta egységként tekintenek magukra. Ha egyikük mélypontra kerül, a másik szinte önkéntelenül is osztozik ezen az érzésen.

Ez különösen igaz akkor, ha együtt élnek és teljes mértékben egymásra vannak utalva, mint ahogyan Heni és Eliza is. Úgy vélem, ebben az esetben az egyikük került súlyos lelki krízisbe, a másik pedig mély együttérzéssel osztozott sorsában” – zárta gondolatait Potó Bernadett pszichológus.


Élesedett a konfliktus a Közel-Keleten, 100 USD/hordó fölé emelkedett a Brent és a WTI jegyzése

Az elmúlt héten az alaphangot a közel-keleti konfliktus eszkalálódása adta a részvény-, a kötvény- és a devizapiacon egyaránt. Csütörtökön már a Brent és a WTI jegyzése is 100 USD/hordó fölött járt, ahonnan pénteken volt egy marginális korrekció, de heti összevetésben így is 9% feletti pluszokat láthattunk..
2026. 09. 14. 08:00
Megosztás:

Gyengült a hét végén a forint

Gyengült hétfő reggelre a forint a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 14. 07:30
Megosztás:

Valódi helyi tulajdont teremthetnek az új szélerőművek

Az Energiaközösségek Szövetsége Magyarország üdvözli, hogy az új szélerőmű-kapacitások létesítésére kiírt pályázat lehetőséget biztosít a helyi megújulóenergia-közösségeknek arra, hogy tulajdonrészt szerezzenek a beruházásokban. Fontos, hogy mihamarabb megszülessenek az olyan részletszabályok és finanszírozási megoldások, amelyek révén a lehetőség a gyakorlatban is működik, és valódi helyi közösségek is a szélerőművek tulajdonosaivá válhatnak.
2026. 09. 14. 06:00
Megosztás:

Túl későn, túl keveseknek jut segítség: összefogtak a szakemberek a hazai mentális ellátás megújításáért

Pszichiáterek, pszichológusok, háziorvosok, gyógypedagógusok, tanárok, civil szervezetek fogtak össze, hogy végre rendszerszintű változások történjenek a mentális ellátásban Magyarországon. Szeptember 10-én a Magyar Tudományos Akadémián gyűltek össze az Országos Mentális Egészség Hálózat néven indult kezdeményezés szakemberei, akik rövidesen írásban is benyújtják javaslataikat a kormány számára.
2026. 09. 14. 05:00
Megosztás:

Kamatemelésre készül a piac: újabb csapás jöhet a részvényekre?

A befektetők egyre inkább arra számítanak, hogy az amerikai jegybank a jövő heti ülésén kamatot emelhet, ami veszélyeztetheti az amerikai részvénypiac idei menetelését. A kötvényhozamok már most is többéves csúcsok közelében járnak, miközben az infláció továbbra is meghaladja a Fed 2 százalékos célját.
2026. 09. 14. 04:00
Megosztás:

Mennyit érhet 10 ezer XRP 2030-ban? Akár 280 ezer dollárt is érhet

Az XRP árfolyama komoly hullámzásokon ment keresztül az elmúlt években. A kriptovaluta 2018 januárjában érte el korábbi csúcsát, amikor 10 000 XRP körülbelül 38 400 dollárt ért. Ma ugyanez a mennyiség nagyjából 13 500 dollárt ér, vagyis az elmúlt két kriptociklus során értékének mintegy kétharmadát elveszítette.
2026. 09. 14. 03:00
Megosztás:

Trump továbbra is kamatcsökkentést sürget, miközben egyre nagyobb a kamatemelési nyomás

Donald Trump amerikai elnök ismét azt sürgette, hogy az Egyesült Államokban legyenek a legalacsonyabb kamatok a világon, miközben a friss inflációs adatok éppen ellenkező irányba mutatnak.
2026. 09. 14. 02:00
Megosztás:

Az Alkotmánybíróságról és az ügynökaktákról szóló törvényjavaslatról is tárgyal az Országgyűlés hétfőn

Jövő héten három fontos törvényről dönt az Országgyűlés az Alkotmánybírósággal (Ab), az igazságszolgáltatással és az ügynökaktákkal kapcsolatban - közölte az igazságügyi miniszter vasárnap délelőtt a Facebook-oldalán.
2026. 09. 14. 01:00
Megosztás:

A kormány több mint 657 millió forintot biztosít a Dunai Vasmű területén a környezetkárosodás megelőzésére

A kormány több mint 657 millió forintot fordít a Dunai Vasmű területén az iparbiztonsági veszély és a fenyegető környezetkárosodás megelőzésére - olvasható a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározatban.
2026. 09. 14. 00:05
Megosztás:

Szívmegállásnál minden perc számít: egyetlen rossz döntés is végzetes lehet

A hirtelen szívhalál elleni küzdelem kulcsa a laikus újraélesztés és a működőképes defibrillátor-hálózat; ilyen esetben minden perc számít, a legrosszabb döntés a tétlenség - közölte a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) és a Magyar Resuscitatiós Társaság (MRT) a vasárnapi Szívünk Napja rendezvény kapcsán az MTI-vel.
2026. 09. 13. 23:00
Megosztás:

A magyar-horvát határ mentén működő vállalkozások számára megjelenő európai uniós pályázatot mutatnak be Pécsen

Szeptember 23-án egy pécsi konferencián ismertetik annak a pályázatnak a részleteit, amely a magyar-horvát határ mentén működő kis- és középvállalkozások határon átnyúló üzleti együttműködéseit segíti. A B Light 2 program pályázati felhívása már megjelent, a pályázatok benyújtására szeptember 24-től nyílik lehetőség - tájékoztatta a Baranya Vármegyei Fejlesztési Ügynökség NKft. az MTI-t.
2026. 09. 13. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 37. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 13. 21:00
Megosztás:

Októberben újraindulhatnak a háromoldalú ukrajnai rendezési tárgyalások

A Kreml nem zárja ki annak lehetőségét, hogy októberben újraindulhatnak az orosz-amerikai-ukrán háromoldalú tárgyalások az ukrajnai rendezésről - jelentette Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő vasárnap a Rosszija 1 televíziónak.
2026. 09. 13. 20:00
Megosztás:

Változékony, kora őszi idő várható a jövő héten

Változékony, kora őszi idő várható a jövő héten, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 20-27 Celsius-fok között alakul. Elszórtan lehet zápor, zivatar, és a szél időnként megerősödik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 13. 19:00
Megosztás:

Megnyugodhatott a kötvénypiac az amerikai inflációs adat után – de az 5 százalékos hozam már veszélyesen közel van

Az amerikai állampapírok hozama pénteken visszaesett, miután az augusztusi inflációs adat megfelelt a várakozásoknak. A 10 éves amerikai államkötvény hozama 1 bázisponttal 4,93 százalékra csökkent, miután korábban 4,979 százalékig emelkedett, ami 2023 vége óta a legmagasabb szint. A részvénypiac eközben 1 százalék körüli erősödéssel reagált.
2026. 09. 13. 18:00
Megosztás:

Inflációs adat érkezett az USA-ból – ez nem könnyíti meg a Fed dolgát

Az amerikai jegybank számára nem sok kedvező jel érkezett a jövő heti kamatdöntés előtt. A nagykereskedelmi árak augusztusban 0,4 százalékkal emelkedtek, ami megfelelt a várakozásoknak, éves szinten azonban már 5,4 százalékos volt a növekedés. Ez 0,1 százalékponttal magasabb a vártnál, és csaknem háromszorosa a Fed 2 százalékos inflációs céljának. A júliusi adatot ráadásul 0 százalékról 0,1 százalékra módosították.
2026. 09. 13. 17:00
Megosztás:

Őszi bormustrát rendeznek a szegedi Dóm téren

Több mint százhúsz bortermelő várja szerdától az érdeklődőket Szegeden a Bor tér elnevezésű gasztronómiai fesztiválon - tájékoztatta a szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-t.
2026. 09. 13. 15:00
Megosztás:

Kinyilvánította a házelnök a koszovói parlament megalakulását

Megalakultnak nyilvánította a koszovói parlament új összetételét vasárnap Albulena Haxhiu házelnök, annak ellenére, hogy a második legnagyobb parlamenti erő, a Koszovói Demokrata Párt (PDK) képviselői nem vettek részt az ülésen, és a párt számára fenntartott alelnöki tisztség betöltetlen maradt.
2026. 09. 13. 14:00
Megosztás:

Szigorítják a drónokra vonatkozó szabályokat Pekingben

November 15-től tilos lesz drónt birtokolni Pekingben az új szabályozás értelmében, amely tovább szigorítja a pilóta nélküli légi járművekre vonatkozó előírásokat a kínai fővárosban.
2026. 09. 13. 13:00
Megosztás:

Minden idők leghosszabb hurrikánmentes szezonját jegyezték fel az Atlanti-óceánon

Minden idők leghosszabb hurrikánmentes szezonját jegyezték fel az Atlanti-óceánon amerikai meteorológusok szombaton.
2026. 09. 13. 11:00
Megosztás: