Októberben bűvös határt lépett át a lakáshitelpiac

Október első napjaiban átlépte az 1000 milliárd forintot a folyósított lakáscélú hitelek összege – erre eddig éves összevetésben sem volt még példa soha. A piacot továbbra is a használt lakások finanszírozása alakítja – 10-ből 7 hitelforint ilyen vásárlásokat finanszíroz. A money.hu értékelése szerint az új lakások vásárlásának részarányát az év végéig javíthatja az októberben debütált zöld hitelek miatt a korábbi hónapokban visszafogott kereslet, miközben az idei év slágertermékének tekinthető felújítási hitelek esetében egyértelműen túl vagyunk az indulást követő csúcson a kihelyezésekben.

Októberben bűvös határt lépett át a lakáshitelpiac

Ilyen még nem volt

Történelmi csúcsot döntött meg a hazai lakáspiac. Október első napjaiban meghaladta az 1000 milliárd forintot a Magyarországon az adott évben folyósított lakáscélú hitelek összege. Így alig több, mint kilenc hónap alatt sikerült átlépni azt a bűvös határt, amelyet eddig éves szinten sem tudott meghaladni a magyar lakáshitel piac. Az eddigi éves csúcsot 928 milliárd forintos kihelyezéssel 2020 tartotta.

1300 a cél, a jövő viszont bizonytalan

Szeptember végéig 974 milliárd forint értékben vettek fel lakáshitelt az emberek az idén, ez 41 százalékos növekedést jelent időarányosan 2020-hoz képest. Miután októbertől a banki kínálatban megjelent a nyár elején beharangozott zöld lakáshitel, amely vélhetően számottevő visszatartott keresletet elégít ki az első hónapokban, a money.hu értékelése szerint elképzelhető, hogy a lakáshitel piac bőven 1300 milliárd forint feletti kihelyezéssel tudja majd zárni a 2021-es évet.

A folytatás a hitelközvetítő szakemberei szerint azonban kérdéses, hiszen ma még nem látható, hogy az egyre emelkedő lakásárak, illetve a jegybanki kamatemelés miatt hétről hétre dráguló lakáshitelek mikortól okoznak majd keresletcsökkenést a lakáshitelpiacon.

10-ból 7 forint használt lakást finanszíroz

Ami az idén folyósított lakáskölcsönök felhasználás szerinti bontását illeti, nem kérdőjelezhető meg, hogy a lakáshitelek piacát továbbra is a használt lakás vásárlására felvett hitelek alakítják: az év első kilenc hónapjában 686 milliárd forint értékben folyósították a bankok használt lakás vásárlásra hitelt ügyfeleiknek, az emberek által felvett kölcsönösszeg itt 41 százalékkal bővült éves viszonylatban. Azaz a használt lakások stabilan tartják részarányukat: minden 100 forintnyi hitelből 70 a használt lakások adásvételét erősíti.

A zöld hitel adhat reményt az újlakás piacnak

Bár önmagában rendkívül szép, közel húszmilliárd forintos bővüléssel lényegében az előző két év egész éves bővülését letudta a 101 milliárd forintos kihelyezésével az új lakás finanszírozási piac, ám miután a bővülés mértéke alig több, mint a fele volt a teljes piacénak, így az egy évvel ezelőtti 12 forint helyett, most alig több, mint 10 forint jut minden 100 forintból új lakás finanszírozására. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a piac az év elején teljesített gyatrán: az év első két hónapjában összességében sem haladta meg a 13 milliárd forintot a folyósított összeg, azóta stabilan 13 milliárd forint körül alakul a havi kihelyezés.

A money.hu szakértői szerint ugyanakkor a korábban már említett zöld hitel, alaposan feltornázhatja az év hátralevő részében az új lakás finanszírozás részarányát, hiszen érezhető volt a piacon, hogy számos modern, energiatakarékos lakás vásárlását tervező hitelfelvevő kivárt a maximum 2,5 százalékos kamatozású hitel piacra kerüléséig a hiteligény beadásával.

Nagyot mentek a felújítási hitelek

Az új lakás vásárláshoz hasonlóan ugyancsak a lakáshitel piac 40 százalékos növekedési ütemének felét tudja csak idén felmutatni az új lakás építésére és bővítésre felvett hitelek összege. Ez pedig oda vezetett, hogy szeptember végére a hitelcél szerinti dobogó 3. fokát a lakáshitelezési piac történetében először oda kellett adnia a bámulatos fejlődésen átesett felújítási hiteleknek. Az év első kilenc hónapjában az elmúlt évek átlagosan 2,4 forintjával szemben több, mint 8 forint ment minden 100 hitelforintból felújításra.

Az okot nem túl nehéz az otthonteremtési kormánycsomag idén debütált új elemében, a felújítási támogatásban és az ahhoz kapcsolt kedvezményes, 3 százalékos kamatozású hitelben keresni. Ugyanakkor a money.hu szerint jól látható, hogy minden más új programhoz, például a Babaváróhoz hasonlóan a felújítási támogatás is komoly hullámheggyel indult, ám ezt követően alacsonyabb szinten stabilizálódik a termék iránti kereslet: míg a tavaszi hónapokban a folyósított hitelek több, mint 10 százaléka volt a felújítási hitelcélhoz kötött, a kölcsön részaránya szeptemberre 7 százalékra mérséklődött.

Fókuszban a kis- és középvállalatok előrejutása: 3 %-os fix kamatozású hitelek

Az MBH Bank kínálatában is elérhetőek az évi 3 százalékos fix kamatozású vállalati hitelek, amelyek újabb lehetőséget kínálnak a hazai kis- és középvállalkozások számára a stabil, kiszámítható finanszírozáshoz. A Széchenyi Kártya Program MAX+ keretében a korábbi évi 4,5 százalékos folyó-, és forgóeszközhitelek kamatcsökkentésének célja, hogy a vállalkozások a mindennapi működéshez szükséges forrásokhoz is kedvezőbb feltételekkel juthassanak.
2025. 10. 22. 04:00
Megosztás:

Fontos változás a Yettel ügyfeleinek: megújul a számlaértesítő, marad a biztonság

Váratlan befizetésre váró számla, sürgető fizetési felszólítás vagy egy nyereményjáték, amin nem is vettünk részt? Napról napra olvashatunk olyan híreket, hogy ismert vállalatok nevében és arculatában küldenek üzeneteket csalók, hogy pénzt szerezzenek vagy visszaéljenek az adatokkal. Mik a leggyakoribb csalástípusok, hogyan lehet felismerni a megtévesztő trükköket és mit tegyünk, ha mégis megtörtént a baj? A Yettel szakértői a cég megújult online számlaértesítő kapcsán most segítenek, hogyan ismerhetjük fel és védhetjük ki az internetes csalásokat.
2025. 10. 22. 03:30
Megosztás:

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

A biztos megélhetést kínáló szakmák irányába fordulnak a fiatalok – derült ki a Tomori Pál Katolikus Gimnázium főigazgatója, Czifrik Ágnes nyilatkozatából. A technikumi képzések versenyképes kezdőfizetést, akár 126 ezer forintos ösztöndíjat és adómentességet kínálnak. A frissen végzett óvodai nevelők például bruttó 640 ezer forintos bérrel indulnak.
2025. 10. 22. 03:00
Megosztás:

NŐK 40 nyugdíj esetén ki kaphat kiegészítő nyugdíjemelést 2025-ben?

Nézzük, mi a helyzet ebben az esetben. Releváns jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról.
2025. 10. 22. 02:00
Megosztás:

Reggeli köhögéssel küzdesz? Itt a házi megoldás ellene!

Reggelente sokan tapasztalják, hogy köhögéssel indul a nap, még akkor is, ha egyébként nincsenek megfázva. A reggeli köhögésnek számos oka lehet: túl száraz levegő, éjszakai orrdugulás, reflux, dohányzás, vagy éppen a szervezet természetes tisztulási folyamata. Mielőtt azonban gyógyszerekhez nyúlnánk, érdemes kipróbálni néhány hatékony, természetes módszert, amelyek enyhítik a tüneteket, és segítik a légutak megtisztulását.
2025. 10. 22. 01:00
Megosztás:

Lekapcsolta a veszélyes lámpákat az NKFH – minden vizsgált lámpatest megbukott

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az elmúlt időszakban a hordozható, lítiumion-akkumulátoros lámpákat ellenőrizte, hogy kiszűrje a nem megfelelő, kockázatos termékeket a piacról. Az ellenőrzés eredménye a sokat látott szakértőket is meglepte: a vizsgált lámpák mindegyike veszélyes volt, egyik termék sem felelt meg a biztonsági előírásoknak. A hatóság megkezdte a termékek forgalomból való kivonását.
2025. 10. 22. 00:01
Megosztás:

A Visa szerint a stabilcoinok betörhetnek a 40 billió dolláros hitelpiacra – íme a token, amellyel partnerséget kötöttek az infrastruktúra kiépítéséhez

A hitel és az okosszerződés-kód közötti határvonal elmosódik. A Visa <a href="https://corporate.visa.com/content/dam/VCOM/corporate/solutions/documents/stablecoins-beyond-payments-onchain-lending-opportunity.pdf" target="_blank">legfrissebb kutatása</a> bemutatja, hogyan képes a stabilcoin-alapú hitelezés a negyvenbillió dolláros hiteluniverzum egy részét programozható infrastruktúrára terelni.
2025. 10. 21. 23:30
Megosztás:

Az Otthon Start Program új szakaszba lépett

A kormány hétfőn közzétett rendelettervezete az Otthon Start program további gyorsítását szolgálja: kiemelt beruházássá minősíti az Otthon Start feltételeinek megfelelő lakásépítéseket, gyorsítja az engedélyezést, és lehetővé teszi az egyedi beépítési szabályok alkalmazását, de a minőségi szabályokból nem engedünk - írta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közleményében kedden.
2025. 10. 21. 23:00
Megosztás:

Már látni, hogy meddig tart ki az Otthon Start-os lendület - de jöhet még meglepetés

Az idei évben hullámvasútra ült a dél-budai ingatlanpiac, a keresletet előbb az állampapírpiacról átáramló tőke, majd az Otthon Start program bejelentése növelte, ami nemcsak forgalomnövekedést, de jelentős áremelkedést is hozott. Bár az augusztusi roham szeptemberre visszafogottabbá vált, a piac továbbra is élénk, a keresett kategóriákba tartozó lakások pedig napok alatt elkelnek.
2025. 10. 21. 22:30
Megosztás:

Magyar vörösbor lett aranyérmes Dél-Koreában

Stratégiai áttörést ért el egy magyar borászat Ázsiában: a villányi Jammertal Borbirtok két aranyérmet nyert a Korea Wine Challenge 2025 nemzetközi versenyen. A Koh-I-Noor Cabernet Sauvignon 2017 és a Koh-I-Noor Cuvée 105.6 2017 sikere a magyar vörösbor exportpiaci esélyeit növeli a feltörekvő kelet-ázsiai régióban. A korábban Kínába is jelentős mennyiségben szállító borászat a járványt követően újra pozíciót épít Dél-Koreában, ahol a borfogyasztás dinamikusan bővül. Dr. Szűcs Róbert társtulajdonos szerint a Jammertal nemcsak bort, hanem szemléletet exportál: a hosszú távú piacszerzés záloga a minőség és a hiteles szakmai megmérettetés.
2025. 10. 21. 22:00
Megosztás:

Csökkent a kukorica és a cukorrépa termésátlaga a szárazság miatt

Csökkent a kukorica és a cukorrépa termésátlaga Tolna vármegyében, az eredmények a csapadékhiány miatt lettek gyengébbek - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna vármegyei elnöke kedden Szekszárdon.
2025. 10. 21. 21:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 21. 21:00
Megosztás:

A legmegbízhatóbb fizetési szolgáltatók a magyar szerencsejátékban

Bankolnál, de nem tudod, hogyan és mit válassz? Olvasd el alábbi útmutatónkat. Górcső alá vesszük a magyar kaszinókban elérhető legbiztonságosabb és legjobb fizetési módokat. Röviden ismertetjük mindegyik legfontosabb tulajdonságát.
2025. 10. 21. 20:29
Megosztás:

Közel 900 gazda jelentkezett a Vizet a tájba! programba

Közel 900 gazda jelentkezett a vízvisszatartást célzó Vizet a tájba! programba, több mint 25 ezer hektár területet ajánlva fel a kezdeményezéshez, hiszen a víz megtartása lehet az egyik eszköz, amellyel küzdeni lehet az új éghajlati viszonyok következményei ellen - közölte Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára kedden Luxemburgban.
2025. 10. 21. 20:00
Megosztás:

2008 óta négyszeresére emelkedtek a lakásárak hazánkban

A Duna House lakásárindexe alapján hazánkban 2008. első negyedéve és 2025. harmadik negyedéve között megnégyszereződtek a lakásárak. Már „kiheverte” az ingatlanpiac a 2022-ben látható magas inflációt is, hiszen már reál értelemben, az az inflációval korrigálva is csúcson vannak az ingatlanárak.
2025. 10. 21. 19:30
Megosztás:

A Waberer’s stratégiai megállapodást írt alá a kazah KTZ Express-szel

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Waberer’s Csoport a KTZ Express-szel, a kazah állami vasúttársaság nemzetközi intermodális logisztikai leányvállalatával, a megállapodás célja, hogy közös vállalatot hozzanak létre a Budapest térségében megvalósuló intermodális terminál, gyűjtőpont fejlesztésére és üzemeltetésére - közölte a Waberer&#39;s kedden az MTI-vel.
2025. 10. 21. 19:00
Megosztás:

Ezúttal sem változtatott az MNB a jegybanki alapkamaton

Maradt a kamatszint. A várakozásoknak megfelelően 6,5 százalékon maradt a hazai alapkamat, az overnight jegybanki betét 5,5 százalékon, az overnight fedezett hitel kamata pedig 7,5 százalékon.
2025. 10. 21. 18:30
Megosztás:

A legígéretesebb kriptovaluta-előértékesítések 2025-ben: 6 projekt hasznosság szerint rangsorolva

A mai kriptopiacon az előértékesítések a befektetők egyik legnépszerűbb módjává váltak arra, hogy korai szakaszban csatlakozzanak ígéretes projektekhez, mielőtt azok a főáramba kerülnének. Itt találkozik az innováció a lehetőséggel, ám a szomorú igazság az, hogy nem minden előértékesítés váltja be az ígéreteit. Számos új token forradalmi technológiát ígér, mégsem indul el valós termékkel vagy hasznos szolgáltatással.
2025. 10. 21. 18:00
Megosztás:

Hamarosan bővülnek a háziorvosi hatáskörök

Társadalmi egyeztetésen van az a rendeletcsomag, amely kibővíti a háziorvosok által is elvégezhető vizsgálatok körét az elsősorban népegészségügyi szempontból kiemelkedőnek számító megbetegedések esetében - mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára egy keddi, budapesti háttérbeszélgetésen.
2025. 10. 21. 17:30
Megosztás:

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség alelnöke lett

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség (Banking Association for Central and Eastern Europe - BACEE) alelnöke lett, kinevezését a szervezet 50. jubileumi konferenciáján jelentették be kedden Bécsben - tájékoztatta a Gránit Bank az MTI-t.
2025. 10. 21. 17:00
Megosztás: