Októberben is többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere

Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere októberben is többlettel zárt, 101,3 milliárd forint lett az aktívum a szeptemberi 181 milliárd forint után - erősítette meg szerdán közzétett részletes tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).

Októberben is többlettel zárt az államháztartás központi alrendszere

Tavaly októberben 630,1 milliárd forintos deficittel zárt a központi alrendszer, az idei aktívum viszont az elmúlt 20 év harmadik legnagyobb október havi többlete. A múlt hónapban az általános forgalmi adó bevételek 26,1, a személyi jövedelemadó bevételek 17,4 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban.

Október végéig az államháztartás központi alrendszere 2590,4 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami az éves előirányzat 82,2 százaléka. Ezen belül a központi költségvetés 2683,9 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 195,7 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 289,2 milliárd forintos többletet értek el. Tavaly október végéig 2922,2 milliárd forint volt a deficit, ebből a központi költségvetés 2704,4 milliárd, a társadalombiztosítási alapok 265,1 milliárd hiányt, az állami pénzalapok 47,3 milliárd forint aktívumot mutattak.

A központi alrendszer október végi bevételei az előző év azonos időszakához képest 4451,3 milliárd forinttal, 22,3 százalékkal nagyobbak voltak az előző évinél. A kiadások 4119,6 milliárd forinttal, 18 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszaki adatát.

Október végéig az általános forgalmi adóból 5765,1 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbi bevételt 1318,6 milliárd forinttal, 29,7 százalékkal haladta meg. A személyi jövedelemadó bevétel az év tíz hónapjában 2178,3 milliárd forint volt, 188,3 milliárd forinttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál, amit továbbra is a gyermeket nevelő szülők részére történt egyszeri adóvisszatérítés hatásával magyaráz a Pénzügyminisztérium.

Az uniós programok bevételei mérlegsoron október végéig 968,6 milliárd forint jelent meg, ami a 2363,3 milliárd forint törvényi előirányzat 41,0 százalékának felel meg. Ezzel szemben 2469,6 milliárd forint kifizetése történt meg, ami a 3001,2 milliárd forintos előirányzat 82,3 százalékának teljesítését jelenti.

A lakástámogatásokra fordított kiadások összege október végéig 499,3 milliárd forint volt, 218,8 milliárd forinttal több az egy évvel korábbinál.

Október végéig a nyugdíjkiadások 3862,3 milliárd forintban teljesültek, ami 597,3 milliárd forinttal haladta meg az előző év azonos időszakának kiadásait.

A gyógyító-megelőző ellátásokra fordított kiadás október végéig 1798,0 milliárd forint volt az egy évvel korábbi 1485,8 milliárd forint összegű kiadással szemben.

A költségvetési szervek kiadásai október végéig 5492,1 milliárd forintot tettek ki, 0,6 százalékkal kevesebbet, mint tavaly. A kiadásból 3375,2 milliárd forint a személyi juttatásokra és munkaadókat terhelő járulékokra kifizetett összeg, ami 10,1 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakához képest, ám ebben benne van a fegyveres szerveknél kifizetett egyszeri szolgálati juttatás is.

A kamatbevételek és kiadások egyenlegeként adódó 1447,2 milliárd forint összegű nettó kamatkiadás 415,5 milliárd forinttal lett több az előző év azonos időszakához képest.

A központi költségvetés adóssága október végéig 3594,4 milliárd forinttal növekedett és 44 291,5 milliárd forinton állt.

A nettó forintkibocsátás 873,5 milliárd forinttal finanszírozza a költségvetés hiányát, a nettó devizakibocsátás 1312,7 milliárd forinttal növelte a költségvetés adósságát. A forint árfolyamának az elmúlt év végéhez képest bekövetkezett gyengülése, 1063,6 milliárd forinttal növelte az adósság devizában fennálló részének forintban számított értékét - derül ki a Pénzügyminisztérium részletes adataiból.


Viharos időjárás csap le az országban több helyen is

Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Mi az ideális vérnyomása egy 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 éves embernek?

Az optimális vérnyomás több körülménytől is függ, többek között az életkortól, az általános egészségi állapottól és az öröklött adottságoktól. Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás értéke az életkor előrehaladtával megváltozhat.
2026. 07. 20. 02:00
Megosztás:

Sárga csekkel ne menj a Postára többet!

Ma már Magyarországon minden fogyasztó és vállalkozás rendezheti fizetési kötelezettségeit fizetési kérelem jóváhagyásával, majd az arra válaszul elindított azonnali átutalással. Ennek ellenére sokan még csak nem is hallottak erről a lehetőségről. De akkor miért állnánk továbbra is sorba a Postán a sárga csekkel?
2026. 07. 20. 01:00
Megosztás:

Ne hagyd, hogy a hírleveleid feledésbe merüljenek

Email marketinget folytatsz, de nem érkezik annyi válasz és érdeklődés, mint amennyit vártál? Könnyen lehet, hogy néhány hiba akadályozza a sikeredet. Sokan vannak úgy vele, hogy bár jelentős időt és energiát fordítanak hírleveleik készítésére, a kiküldések elmaradnak az optimálistól.
2026. 07. 19. 23:59
Megosztás:

Hogyan teszi élvezetessé a sütést egy modern készülék?

A sütés sokaknál örömteli tevékenység, mások számára inkább stresszfaktort jelenthet, főleg ha az időzítés nem tökéletes. Eszedbe jutott már, milyen nehézségekbe ütközhetsz egy steak elkészítése során, ha nincs megfelelő információd a hús belső hőmérsékletéről? Ebben az esetben jön jól egy modern konyhai eszköz, amely nagymértékben megkönnyíti az ételek tökéletes elkészítését.
2026. 07. 19. 23:00
Megosztás:

A fogszabályzó lekerül. A fogak viszont nem felejtenek

Van az a pillanat, amikor az ember egy reggel kicsit tovább nézi magát a tükörben. Mintha az egyik alsó metszőfog már nem pontosan úgy állna, mint néhány hónappal korábban. Mintha a retenciós sín szorosabb lenne. És máris megérkezik a nyugtalanító kérdés: hogyan lehetséges ez, ha a fogszabályozás egyszer már sikeresen befejeződött?
2026. 07. 19. 22:00
Megosztás:

A szállodai fürdőszobák modern kihívása

Egy szállodai fürdőszoba kialakításában a részletek messze túlmutatnak a néhány alapvető tárgy elhelyezésén. A vendégek már nem csupán tiszta környezetet keresnek, hanem egy olyan élményt, amely egyszerre kényelmes, higiénikus és modern. A prémium fürdőszobai felszerelés ezért nemcsak a vendégélményt emeli magasabb szintre, hanem a szálloda megítélésében is döntő szerepet játszik.
2026. 07. 19. 21:00
Megosztás:

Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: sokszínű az üdülőrégió gyerektábor kínálata

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően - írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2026. 07. 19. 18:00
Megosztás:

Átalakulóban Horvátország népességmozgása, rekordot döntött a belföldi költözés

Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent, miközben 2016 óta nem változtattak ennyien lakóhelyet az országon belül - írta vasárnap a Vecernji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva.
2026. 07. 19. 17:00
Megosztás:

A bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés

A jegybank kezdeményezése nyomán él a törvényi előírás, amely szerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel. Több év után tavaly megtört a visszaélések számának és volumenének növekedése a bankszektorban. A kedvező trendforduló a hatékonyabb banki és központi visszaélésszűrő rendszereknek, az ügyfélazonosítás fejlesztésének és a tranzakciós limitbeállításoknak is köszönhető.
2026. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene Romániában éves összevetésben - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 07. 19. 15:00
Megosztás:

Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az új kommunikációs törvény életbe lépő részeit

Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap ideiglenes végzésben felfüggesztette az új kommunikációs törvény azon rendelkezéseinek hatálybalépését, amelyek azonnal életbe léptek volna, a törvény érdemi vizsgálatáig - jelentette a helyi média.
2026. 07. 19. 14:00
Megosztás:

Sertéspestis - Már nyolcvankilenc járványgócot azonosítottak az idén Horvátországban

Nyolcvankilencre nőtt az afrikai sertéspestis idei horvátországi gócainak száma, miután az elmúlt napokban tizennyolc újabb kitörést azonosítottak - közölte David Vlajcic horvát mezőgazdasági miniszter a Jutarnji List című horvát napilap számolt vasárnapi beszámolója szerint.
2026. 07. 19. 11:00
Megosztás:

Pósfai Gábor: a mielőbbi bérrendezés a legfontosabb feladat a belügyi ágazatban

A mielőbbi bérrendezést nevezte a belügyi ágazatban a legfontosabb feladatnak Pósfai Gábor belügyminiszter szombati Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 19. 10:00
Megosztás:

Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Lovasberényben, Csóron, Csóton és Felsőszenterzsébeten egyaránt az új polgármester személyéről szavaznak.
2026. 07. 19. 09:00
Megosztás:

Lezárult a Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak értékelése

Lezárult a HunrenTech által meghirdetett Hunren Innovate 2026 Program pályázatainak formai és szakmai értékelése - tájékoztatta a HunrenTech pénteken az MTI-t.
2026. 07. 19. 08:00
Megosztás:

A Tisza-kormány átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek

A TISZA-kormány vállalta, hogy véget vet annak a rendszernek, amelyben az állami szabályozások a kormány kegyeit élvező vállalatok érdekeit szolgálták Magyarország és a magyar emberek helyett; ennek érdekében átfogó adóügyi módosító csomagot nyújtott be a parlamentnek - közölte Kármán András pénzügyminiszter szombaton a Facebook- oldalán.
2026. 07. 19. 07:00
Megosztás:

Horvátországban indokolniuk kellene a munkáltatóknak a bérkülönbségeket

Nemcsak a kínált fizetést vagy bérsávot kellene előre közölniük a horvát munkáltatóknak, hanem azt is igazolniuk kellene, hogy az azonos vagy egyenértékű munkát végző dolgozók közötti kereseti különbségek tárgyilagos okokon alapulnak - írta szombaton a Jutarnji List című horvát napilap a munkaügyi minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott törvényjavaslata alapján.
2026. 07. 19. 06:00
Megosztás: