Otthonteremtési támogatások 2023 - Milyen támogatások maradnak 2023-ban?

A fiatal párok, családok számára fontos kérdés, hogy milyen otthonteremtési támogatások lesznek elérhetőek 2023-ban is, illetve ezek feltételei miként változhatnak. Most azért is különösen érdekes ez, mert a jelenlegi gazdaság helyzet egyáltalán nem garantálja, hogy valamennyi ma elérhető kedvezménnyel találkozni fogunk a következő évben is. A Bankmonitor szakértői összegyűjtötték, hogy a jelenlegi információk alapján mire lehet számítani.

Otthonteremtési támogatások 2023 - Milyen támogatások maradnak 2023-ban?

A vagyonszerzési illeték elengedése megmarad

A parlament elé kerülő adótörvény 2023-as módosításai alapján a vagyonátruházási illeték továbbra is elengedésre került a CSOK támogatásból vásárlók számára. 2021-től ugyanis a lakásvásárláshoz kapcsolódó illetéket elengedték abban az esetben, ha a család CSOK felhasználásával vásárolta meg az új otthonát.

Jelenleg lehető megmarad 2023-ban is, sőt még ki is bővülhet a kedvezmény, egy törvénymódosítási javaslat szerint az illetékmentesség nem CSOK-kal történő vásárláshoz, hanem lakásbővítéshez is igénybe vehető lesz. Saját tulajdonban álló lakás bővítésekor ugyan nem keletkezik illetékkötelezettség, azonban más tulajdonában álló ingatlan bővítésekor (pl. tetőtér-beépítés) közös tulajdon jön létre, a hozzáépítőt így illetékkötelezettség terheli. Tekintve, hogy a CSOK felhasználásával történő lakásszerzések utáni illetékmentesség a hatályos szabályok alapján kizárólag vásárlások esetében alkalmazható, a javaslat pontosítja a jogcímet annak érdekében, hogy a mentesség az idegen tulajdonban álló lakás bővítésekor is biztosítható legyen.

Vagyis az illetékmentességet nem szüntetik meg, sőt kiterjesztik az idegen tulajdonban álló házak bővítésére is. Ez gyakorlatilag a CSOK egy speciális formájára vonatkozhat, melynél a tetőtérben, emeleten alakítanak ki egy új lakást. Ennél a konstrukciónál ugyanis elvárás, hogy az új és a meglévő önálló lakrész tulajdonosai eltérőek legyenek.

Mi lesz az 5 százalékos lakásáfa sorsa?

Az új lakások vásárlóinak 27 százalék helyett mindössze 5 százalék áfát kell megfizetniük, ám ez a kedvezmény az eredeti tervek alapján csak 2022 végéig élt volna. Korábban azonban már bejelentették, hogy az áfacsökkenés velünk marad 2024. év végéig, sőt az erről szóló kormányrendeletet is kihirdették.

Éppen ezért meglepő fordulat volt, amikor a kérdéses 267/2022. (VII. 29.) Korm rendeletet a hosszú hétvége előtt visszavonták. Aggodalomra azonban semmi ok, erre vélhetően azért került sor, mert – a korábban is említett – adótörvényhez kapcsolódó módosítási javaslatba bekerültek ezek az előírások is. Az eredeti módosításhoz képest további fontos könnyítés, hogy 5 százalékos áfát kell fizetni egészen a 2028. december végéig megfizetett vételárrészletekre, amennyiben a megvásárolt lakás az építési engedélyt, vagy az annak megfelelő dokumentumot 2024. december 31-ig megkapja.

A Babaváró és a CSOK hosszabbítását is bejelentették

A kormány korábban már bejelentette a CSOK támogatás és a Babaváró hitel hosszabbítását is. Ez utóbbi bejelentés lényegesebb, hiszen ezen támogatás igénylési határideje 2022. december végével lejárna. A CSOK esetében a bejelentés inkább csak technikai, hiszen a családi otthonteremtés kedvezmény igénylésének nincs a jogszabályban rögzített határideje. (Ez alól a falusi CSOK kivételt képez, ezen konstrukció jelenleg ismert igénylési határideje még mindig 2022.december 31.)

Azonban ezen hosszabbításokról még jogszabály nem jelent meg, így a részletszabályokról, az esetleges feltételek változásáról nincsenek információk.

A CSOK-hoz kapcsolódó kedvezményes, maximum 3%-os fix kamatú lakáshitellel kapcsolatban is van még némi bizonytalanság, mert bár ennek nincs meghatározott igénylési határideje, hivatalos állásfoglalás egyelőre nem történt ezzel kapcsolatban. Mivel azonban a CSOK támogatás marad, a Bankmonitor szakértői arra számítanak, hogy ez a program is folytatódni fog, legfeljebb a feltételeket illetően történhet módosítás. 

Mi a helyzet az otthonfelújítási támogatással?

Egyes támogatások, többek között az áfa-visszatérítés és az otthonfelújítási támogatás folytatásáról egyelőre nem született döntés. Ez utóbbi okozhat sokaknak fejfájást, hiszen a konstrukció igen népszerű a saját lakással rendelkező, gyermeket nevelők között. A támogatás pedig a rezsicsökkentés átalakítása miatt újabb lendületet kapott.

Nem jelent feltétlenül rosszat az a tény, hogy még nincs információ a kérdéses támogatásokkal kapcsolatban. Az eddig bejelentett információk alapján ugyanis a kormány a következő évben sem kíván csökkenteni a lakástámogatásokra elköltött összegen. Az azonban kétségtelen tény, hogy a kedvezményeket átgondolják: elképzelhető, hogy meglévő konstrukciókat kivezetnek, átalakítanak, de akár új támogatás is megjelenhet.


Magosz: nem segít a gazdákon a gázolaj-támogatás

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szerint nem segít érdemben a gázolaj-támogatás a gazdáknak, ezért a kormánynak újabb intézkedésekről kell döntenie.
2026. 09. 21. 19:30
Megosztás:

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Panattoni Park Moson: elkészült a második csarnok is

Újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a Panattoni Hungary mosonmagyaróvári fejlesztése: elkészült és megkapta a használatbavételi engedélyt a Panattoni Park Moson második, mintegy 24 000 négyzetméteres épülete is. Az osztrák-magyar-szlovák hármashatár közelében megvalósuló logisztikai park második csarnokának elkészültével immár közel 51 000 négyzetméternyi korszerű raktárkapacitás áll a nemzetközi logisztikai szolgáltató magyarországi leányvállalata, a FIEGE Szállítmányozási és Logisztikai Kft. rendelkezésére.
2026. 09. 21. 19:00
Megosztás:

MNB: közel 3 milliárdra nőtt az elektronikus fizetési tranzakciók száma 2025-ben

Tavaly közel 3 milliárd elektronikus fizetési tranzakciót hajtottak végre Magyarországon az előző évi 2,5 milliárd után, miközben folyamatosan emelkedik az elektronikus fizetési megoldásokat használók és az ilyen tranzakciókat elfogadó üzletek aránya is - mondta Luspay Miklós, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi infrastruktúrák és pénzforgalom igazgatóság igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, amelyen a jegybank éves Fizetési rendszer jelentését mutattták be.
2026. 09. 21. 18:30
Megosztás:

Minden második magyar munkavállaló váltott már pályát, több mint a felük maradt volna magasabb fizetésért

Tízből öt magyar munkavállaló váltott már pályát karrierje során legalább egyszer, négy ráadásul teljesen más területen és iparágban dolgozik ma, mint amiben egykor elhelyezkedett. Tízből három gondolkozott el komolyan váltáson, de végül nem lépte meg és tízből mindössze két dolgozónak nem volt eddig egyáltalán ilyen indíttatása. A döntésekben pedig egyre nagyobb szerepet játszik a fizetés: míg négy éve a pályaváltók 42 százaléka mondta, hogy magasabb bérrel maradt volna korábbi szakmájában, idén már 54 százalékuk – derül ki a Profession.hu friss, reprezentatív kutatásából.
2026. 09. 21. 18:00
Megosztás:

A GVH mintegy 2 milliárd forint bírságot szabott ki az idén

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az idén eddig már mintegy 2 milliárd forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, és ez az összeg már be is folyt a központi költségvetésbe - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 17:30
Megosztás:

Apple és Google stabilcoin-szakértőket keres – erősödik a Web3-fókusz

Az Apple és a Google is olyan vezető szakembereket keres, akik stabilcoinokhoz, blokklánc-technológiához és tokenizált pénzügyi infrastruktúrához kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek. Az új álláshirdetések arra utalnak, hogy a két technológiai óriás egyre komolyabban foglalkozik a digitális fizetések következő generációjával, bár egyik vállalat sem jelentette be, hogy saját stabilcoint készül kibocsátani.
2026. 09. 21. 16:30
Megosztás:

A Hyperliquid bevezette a trailing stop megbízásokat a perpetual piacokon

A Hyperliquid újabb fontos kereskedési funkcióval bővítette perpetual futures platformját: megjelentek a trailing stop megbízások, amelyek automatikusan követik az árfolyam kedvező irányú elmozdulását.
2026. 09. 21. 16:00
Megosztás:

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.
2026. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás: