Pánikvásárlók jelentek meg az év végén az ingatlanpiacon

A kamatemelések miatt sokan próbálják előbbre hozni ingatlanvásárlásaikat, ugyanakkor a kínálat régen nem látott mélységbe ereszkedett. Mit hoz az év vége az ingatlanpiacon? És hogyan indul a következő év?

Pánikvásárlók jelentek meg az év végén az ingatlanpiacon

Több tényező is befolyásolja jelenleg az ingatlanpiac alakulását, azonban 2021-ben egyik sem köthető kifejezetten az év végéhez, illetve a jövő év elejéhez. Októberben például elindult az úgynevezett “zöld hitel”, miközben lassan kivezetésre került a hitelmoratórium, illetve folyamatosan nő az infláció és vele az alapkamat, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a járványt és hatásait sem. A szakértők szerint mindezek befolyással vannak az év végi forgalomra.
 
Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetője úgy fogalmazott: az idei év végén igencsak érdekes képet mutat az ingatlanpiac, mivel több egymással párhuzamosan ható, markáns erő is egyszerre fejti ki a hatását. Ő a legfontosabbnak ezen erők közül az évek óta kifejezetten alacsony alapkamat emelkedését tartja.
 
Az emelkedő alapkamat ugyanis magával húzza a hitelkamatokat, azon keresztül pedig a törlesztőrészleteket, ami előrehozott vásárlásokat eredményez. Hiszen a vevők tartanak a további áremelkedéstől, illetve az elszabaduló hitelkamatoktól. Sokan most úgy vélik, hogy a jelenlegi - egyébként már így magas - árak, valamint a hitelkamatok a jövőben számukra kedvezőtlen irányba mozdulnak, ezért "pánikfelvásárlásba" kezdtek. Illetve csak kezdenének, mert mára elfogytak a piacról a pár hónapja még jó vételnek számító lakások - jelezte a szakértő.
 
A tavalyi évhez képest mostanra mintegy harmadával esett vissza a kínálat az ingatlanpiacon - legalábbis Dél-Budán ezt tapasztalja Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régiós vezetője. Ilyen szintű kínálati portfolió-szűkülésre a szakember szerint már körülbelül tíz éve nem volt példa, és ez alapjaiban határozza meg az év végi ingatlanpiaci forgalmat, mégpedig jelentős mértékben megfogva azt.
 
A szűkülésben talán az is közrejátszik, hogy sok eladó figyelembe veszi a gyorsuló inflációt, és a várható áremelkedés miatt kivárnak ingatlanjuk eladásával, ha nem sürgős számukra az értékesítés - hívta fel a figyelmet Rencsevics Mária, a Balla Ingatlan XIX. és XX. kerületi szakmai irodájának vezetője. Azt is hozzátette, hogy a forgalom mérséklődése irányába hat az ismét fellángoló vírushelyzet is, melynek következtében több eladó és vevő is inkább halasztja a korábban tervezett ingatlan-tranzakcióit.
 
Balla Frigyes arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy aki most kezd el ingatlant keresni, igencsak meg fog lepődni a magas árakon. Az árakat ugyanis nemcsak a kereslet hajtja, hanem a megemelkedett nyersanyagárak is, amelyek Budapesten átlagosan 1 millió forintos négyzetméterárat eredményeztek az újépítésű ingatlanok piacán, ami pedig kihat a használt ingatlanok piacára is.
 
Nagy Csaba úgy látja, hogy  jelentősen túl vannak árazva azok az ingatlanok, melyek most piacra kerülnek. A használt ingatlanoknál egyébként a mozgás most jóformán a kisebb lakások szegmensére, illetve az agglomerációs ingatlanokra korlátozódik, utóbbin belül is leginkább az észak-budai és a pesti agglomerációra, valamint a vidéki ingatlanokra. Ezek viszont “dübörögnek”, ami Budapestről a legkevésbé sem állítható.
 
Az újépítésűek piacán is jelentős a lendület, annál is inkább, mivel október elején elindult zöld hitel. A további támogatásokkal együtt ez a használt piacról is vont el vevőket, hiszen Nagy Csaba szerint egy valóban jó kihasználható kedvezményes lehetőségről van szó, mellyel igyekszik is mindenki élni, aki csak tud.
 
Természetesen a piaci mozgás nem áll le teljesen a használt ingatlanok piacán sem, hiszen az élethelyzetek változása sokakat ingatlanvásárlásra kényszerít, így pedig még az emelkedő kamatokat is bevállalják. Ugyanakkor Nagy Csaba szerint azt lehet látni, hogy ez az év még a tavalyinál is nehezebb volt ingatlanpiaci szempontból.
 
De a jövő év sem lesz könnyebb, hiszen, mint Balla Frigyes rámutatott, a hitelkamatok tovább fognak emelkedni, és a magasabb törlesztőrészleteket kevesebben engedhetik meg maguknak, így a hitelből vásárlók száma csökkenhet, ami viszont jelentősen visszavetheti a 2022-ben létrejövő adásvételek volumenét.
 
Ezt a kiesést ellensúlyozhatja valamelyest a már kevésbé jó üzletnek számító MÁP+ állampapírból az ingatlanpiacra menekülő befektetők száma, akik felismervén, hogy a jelenlegi környezet nem kedvez a befektetésüknek, a jóval "inflációállóbb" ingatlanpiac felé fordulhatnak, és a készpénzben vásárlók táborát fogják erősíteni - tette még hozzá a szakértő.


Hagyománnyá vált a lángos és fagyi árával való riogatás?

Évről évre eljön a negatív hírek szezonja, a balatoni lángos és a fagylalt áraival való riogatás szinte hagyománnyá vált – állítja a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. Fekete Tamás sérelmezi, hogy az elmúlt napokban több megyei lap is arról írt, a Balatonnál már 1200–1500 forintba kerül egyetlen gombóc fagylalt. „Ez a fajta általánosítás már a turisztikai rémhírterjesztés kategóriáját súrolja, hiszen azt a benyomást kelti, mintha ezek az árak lennének a jellemzőek a teljes Balaton-parton” – fogalmazott.
2026. 06. 14. 22:00
Megosztás:

Széchenyi Egyetem: oktatási célokat szolgál jelenleg a vitnyéd-csermajori ingatlan

A vitnyéd-csermajori ingatlan oktatási célokat szolgál jelenleg, a kapuvári Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda rendelkezésére bocsátották saját intézményük felújításának idejére - tájékoztatta az ingatlan vagyonkezelője, a győri Széchenyi IstvánEgyetem szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 06. 14. 21:00
Megosztás:

Új rangsor mutatja meg, mely magyar cégeket ajánlja a ChatGPT

Elindult az AI Top Brands Hungary egy új online rangsor, amely azt mutatja meg, hogy a mesterséges intelligencia mely magyar vállalkozásokat ajánlja leggyakrabban különböző iparágakban. Az adatbázist a hrenko.ai hozta létre, és jelenleg 50 magyarországi szektor cégeit vizsgálja.
2026. 06. 14. 20:00
Megosztás:

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi

Németország Európa legerősebb hagyományos hadseregét építi, és "jóval" a 2035-ös határidő előtt teljesíti a GDP 5 százalékát kitevő védelmi kiadásokra vonatkozó NATO-elvárást – jelentette ki Jens Hanefeld, Németország washingtoni nagykövete egy vasárnap megjelent interjúban.
2026. 06. 14. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 18:00
Megosztás:

Megérkezik a nyár első hőhulláma a jövő héten

A jövő héten a túlnyomóan napos, derült időben fokozatosan emelkedik a nappali csúcshőmérséklet és beköszönt az év első hőhulláma: vasárnap délután már 32 és 37 Celsius-fok között alakulnak a maximumok. A napos időben néhol záporok, zivatarok kialakulhatnak - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 14. 17:00
Megosztás:

Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás: