Péterfalvi Attila: minél korábban kapjanak a gyerekek oktatást a digitális eszközök biztonságos használatáról

Fontosnak nevezte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban kapjanak felvilágosítást a digitális eszközök biztonságos használatáról.

Ebben kiemelt a szülők felelőssége - hangsúlyozta Péterfalvi Attila az adatvédelem nemzetközi napja alkalmából az M1 Ma reggel című műsorában, szombaton.Sok esetben azonban maguk a szülők és a pedagógusok sem rendelkeznek a kellő informatikai tudással, ezért jelentős a civil jogvédők szerepe is, akikhez a gyerekek sokszor nagyobb bizalommal fordulnak, mint a tanáraikhoz - tette hozzá.
 A NAIH elnöke azt tanácsolta a szülőknek, hogy lehetőleg kevés adatot osszanak meg gyermekeikről a közösségi oldalakon, mert azokkal nagyon könnyű visszaélni.

A NAIH elnöke emlékeztetett, hogy január 28. 2007 óta az adatvédelem nemzetközi napja, amelynek elsődleges célja a figyelem felkeltése és a jó gyakorlatok népszerűsítése az adatvédelem területén. "Az idén lesz öt éve, hogy alkalmazzuk az Európai Unió adatvédelmi rendeletét, a GDPR-t, amely szoros együttműködést hoz létre a tagállamok adatvédelmi hatóságai között és amely a világ legerősebb adatvédelmi jogszabálya" - hangsúlyozta Péterfalvi Attila, aki szerint a digitalizáció és a globalizáció miatt volt szükség a szilárd, egységes és kikényszeríthető jogszabályra az adatvédelemben.

Az adatvédelem napján világszerte rendeznek programokat az adatvédelmi tudatosság népszerűsítésére, hogy az emberek tájékozódjanak a különböző adatvédelmi szabályokról, jogaikról, és ne törődjenek bele az adatsértő tevékenységekbe - mondta. Az emberek még mindig nincsenek tisztában a jogaikkal, ezért kiemelkedő szerepe van a fiatalok felvilágosításának, oktatásnak - tette hozzá. Beszámolt arról is, hogy a NAIH 2023-ban egy animációs film bemutatásával, valamint ezüst emlékérem adományozásával köszönti az adatvédelem napját.

Az emlékérmet az idén Ledvina Hajnalka Szilvia, a Baár-Madas Református Gimnázium matematika, informatika és digitális kultúra szakos tanára kapja, aki a gyerekek adatvédelmi oktatásával és felvilágosításával sokat tett azért, hogy felhívja a figyelmet a veszélyekre - mondta a NAIH elnöke.

Ismét csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása

Ismét későbbre, ezúttal csütörtökre halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját - közölte a szlovák gazdasági minisztérium kedden a szlovák állami tranzittársaságnak, a Transpetrolnak küldött ukrán információra hivatkozva.
2026. 02. 24. 23:30
Megosztás:

Stratégiai fordulat az Ethereum Alapítványnál: 70 000 ETH stakingbe került

Új korszak kezdődhet az Ethereum ökoszisztémában: az Ethereum Foundation immár nem csupán fejlesztői és támogatói szerepet tölt be, hanem aktív validátorként is részt vesz a hálózat működésében. A szervezet treasury-stratégiájának átalakítása révén több tízezer ETH-t állított stakingbe, ami hosszú távon fenntarthatóbb pénzügyi modellt és erősebb hálózati biztonságot eredményezhet.
2026. 02. 24. 23:00
Megosztás:

Budapest Közút Zrt. azt kéri, hogy körültekintően helyezzék ki a választási plakátokat!

A Budapest Közút Zrt. arra kéri a választási kampányban részt vevő szervezeteket, hogy a közlekedés biztonságát szem előtt tartva helyezzék el hirdetményeiket.
2026. 02. 24. 22:30
Megosztás:

17 hónap tartás után jött a kamatvágás Magyarországon

A Monetáris Tanács mai kamatdöntő ülésén 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatot. A jegybanki alapkamat így holnaptól 6,25 százalékon áll. A kamatfolyosó két széle hasonló mértékben mérséklődött – 5,25, illetve 7,25 százalékon. A döntés nem okozott meglepetést, megfelelt a széles körű elemzői konszenzusnak.
2026. 02. 24. 22:00
Megosztás:

50%-os zuhanás után: A bitcoin kereskedők további esésre készülnek

Tovább romlik a hangulat a kriptopiacon: a bitcoin árfolyama 50%-kal került történelmi csúcsa alá, miközben a makrogazdasági bizonytalanság és az amerikai vámháborús lépések újabb nyomást helyeznek a kockázatos eszközökre. A predikciós piacok szerint a befektetők többsége további lejtmenetre számít, mielőtt érdemi felpattanás következhetne.
2026. 02. 24. 21:30
Megosztás:

Kibertámadás érte a szlovén kormányfő Instagram-oldalát

Támadás érte Robert Golob szlovén miniszterelnök és pártja, a Szabadság Mozgalom hivatalos Instagram-oldalát, amelyet emiatt ideiglenesen felfüggesztettek. A döntés bírálatokat váltott ki, ezeket azonban a kormányfő kedden visszautasította.
2026. 02. 24. 21:00
Megosztás:

Erős a beruházási kedv, nagy az igény a növekedési tőkére a kkv-knál

A Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-k beruházási hajlandósága erős, több mint 3500 vállalkozás jelentkezett, közülük több mint ezer kapott pozitív előminősítést, a feldolgozott állomány alapján eddig 54,2 milliárd forint értékű beruházásról született döntés - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) az MTI-vel kedden.
2026. 02. 24. 20:30
Megosztás:

Banki háttérinfrastruktúrára vált a Tether-támogatott Bit2Me

5,3 milliárd eurós forgalommal robbant az európai piacon - A spanyol kriptotőzsde látványos stratégiai fordulatot hajtott végre: a lakossági (retail) fókuszról a banki és hatósági háttérrendszerek kiépítésére állt át. Az eredmény? Nyolcszoros forgalomnövekedés, MiCA-engedély és agresszív európai terjeszkedés.
2026. 02. 24. 20:00
Megosztás:

Így alakult a forint-euró árfolyam kedd estére

Kedden enyhén erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 02. 24. 19:00
Megosztás:

Kamatot vágott az MNB

25 bázispontos kamatvágást jelentett be a Magyar Nemzeti Bank. A konszenzusnak megfelelően 6,25 százalékra csökkentette az alapkamatot a jegybank, a kamatfolyosó két szélét szintén 25 bázisponttal vágták meg.
2026. 02. 24. 18:30
Megosztás:

Ötödik hete menekül a tőke a kriptoalapokból – 4 milliárd dollárnyi kivonás jelzi a befektetői kifáradást

A digitális eszközalapokból újabb 288 millió dollár áramlott ki az elmúlt héten, ezzel immár öt egymást követő héten tart a tőkemenekítés. Bár az XRP, a Solana és a Chainlink szerény beáramlást mutatott, ez érdemben nem tudta ellensúlyozni a széles körű altcoin-eladásokat.
2026. 02. 24. 18:00
Megosztás:

Somogy vezet, Borsod lemaradt – Óriási szakadék tátong a magyar lakásépítésekben

Somogy vármegyében és a fővárosban gőzerővel folynak az építkezések, az északi és alföldi megyékben szinte teljesen leálltak az újlakás-átadások. Ez a folyamat nemcsak az új ingatlanok piacát, hanem a használt lakások árazását is befolyásolja.
2026. 02. 24. 17:30
Megosztás:

Új vezető az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. élén

2026 február 19-től dr. Nádasdy Bence tölti be az Indotek Investments Alapkezelő Zrt. vezérigazgatói pozícióját. Új megbízása mellett a szakember tőkepiaci igazgatóként, a management board tagjaként továbbra is felelős az Indotek Group tőke- és bankfinanszírozásának irányításáért, így a vállalat finanszírozási stratégiájának egyik kulcsszereplőjeként folytatja munkáját.
2026. 02. 24. 17:00
Megosztás:

19%-kal apadtak a Binance stabilcoin-tartalékai – folytatódik a kriptopiaci likviditás-szűke

A világ legnagyobb kriptotőzsdéjén látványosan csökken a stablecoin-állomány: a Binance tartalékai november óta közel 10 milliárd dollárral estek vissza. A háttérben likviditási szűkülés és a kamatkörnyezet bizonytalansága állhat.
2026. 02. 24. 16:30
Megosztás:

Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben

Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben: mind a kihelyezések összege, mind a darabszám növekedett, és továbbra is magas arányt képviseltek a támogatott programok az új kihelyezéseknél - ismertette a tavalyi piaci adatokat Agárdi Marianna, a Lízingszövetség elnöke keddi sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 24. 15:30
Megosztás:

A monetáris tanács 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben vitte lejjebb - jelentette be a jegybank kedden.
2026. 02. 24. 15:00
Megosztás:

UBM: történetének legjobb féléves eredményét produkálta az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport, amely folytatja nemzetközi terjeszkedését

Az UBM Csoport 2025. július 1. és 2025. december 31. között 131,6 milliárd forint árbevételt, 5,4 milliárd forint EBITDA-t és 2,4 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el - derül ki a cégcsoport 2025/2026-os üzleti évének 2026. február 23. napján publikált első féléves konszolidált beszámolójából. „A legfontosabb mutatók szerint hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportja igen jó erőben van” - összegezte az eredményeket Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója.
2026. 02. 24. 14:30
Megosztás:

Changpeng Zhao visszatért: a Binance.US amerikai újraindításra készül Floridából

Fordulat a kriptopiacon: a Binance alapítója, Changpeng Zhao (CZ) ismét megjelent az Egyesült Államokban, és minden jel arra utal, hogy a Binance.US agresszívebb növekedési stratégiára vált. A jogi viharok után most az amerikai terjeszkedés kerül a fókuszba.
2026. 02. 24. 14:00
Megosztás:

Két és félszeres túljelentkezés az 1+1 KKV programban

Lezárult a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Program második ütemében beadott pályázatok értékelése. Két és félszeres túljelentkezés mellett 257 vállalkozás jutott 20 milliárd forint vissza nem terítendő támogatáshoz, ezzel 40 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden.
2026. 02. 24. 13:30
Megosztás:

Tőzsdére léphet a RedotPay stabilcoin szolgáltató? 1 milliárd dolláros amerikai IPO-ról szólnak a hírek

Egyre erősödnek azok az értesülések, amelyek szerint a hongkongi székhelyű stabilcoin-fizetési szolgáltató, a RedotPay amerikai tőzsdei bevezetést fontolgat, akár 1 milliárd dollárt meghaladó forrásbevonással. Hivatalos SEC-beadvány vagy vállalati megerősítés azonban egyelőre nem érhető el.
2026. 02. 24. 12:30
Megosztás: