Rekordévet zárt a fegyveripar Csehországban

Rekordévet zártak tavaly a cseh fegyvergyártók.

Rekordévet zárt a fegyveripar Csehországban

A cseh fegyver- és lőszergyártó cégek kivitele 2022-ben 30 milliárd koronára (480 milliárd forint) emelkedett, ami a duplája a 2021-es eredménynek - mutatott rá a Seznam.cz hírportál keddi összeállításában Jirí Hynek, a védelmi és biztonsági ipari cégeket tömörítő szövetség (AOBP) elnöke. A kivitel 45 százaléka Ukrajnába irányult - tette hozzá Hynek.

A legfőbb kiviteli cikket a tüzérségi lövedékek tették ki, ez képezte az Ukrajnába szállított lőszerek 70 százalékát - pontosított az AOPB elnöke.

"Ilyen mennyiségű lőszert a cseh fegyvergyárak semmiképpen nem képesek gyorsan előállítani. Ez azt jelenti, hogy a fegyvergyárak tavaly megszabadultak a több éven át felhalmozott tartalékaiktól" - mondta korábban Jirí Hynek a Právo című lapnak nyilatkozva.

Az Ukrajnába irányuló teljes cseh fegyverkivitel értéke 2022-ben 12,8 milliárd koronára rúgott - derül ki a Seznam.cz anyagából.

Csehországban a sajtóban megjelent értesülések szerint öt nagyobb fegyvergyártó cégcsoport van, amely termékeit állami engedély alapján szállíthatja csak külföldre. A cseh ipari és kereskedelmi minisztérium az orosz-ukrán konfliktus, tehát 2022 februárja óta összesen mintegy 90 milliárd korona értékben adott ki engedélyt fegyverexportra.

A döntően lőszereket, tüzérségi lövedékeket gyártó, régebbi harckocsikat modernizáló STV Group adózás előtti bevételei 2022-ben 8,4 milliárd koronára nőttek a 2021-es 1,4 milliárdról. A cégcsoport nettó nyeresége megtízszereződött: 220 millió koronáról 2,2 milliárd koronára.

A CSG Holding, amely kiemelten korszerűsített szovjet harckocsikkal, rakétavetőkkel, ütegekkel kereskedik, 14,4 milliárd koronáról egy év alatt 25 milliárd koronára növelte bevételeit. A nettó nyereség 222 millió koronáról 1,6 milliárd koronára emelkedett.

A Právo szerint tavaly a magyar-cseh tulajdonban lévő Aero Vodochody repülőgépgyár is talpra állt. A 2021-ben félmilliárdos veszteséggel működő cég tavaly 5,3 milliárd koronás bevételt könyvelt el, s adózás utáni nyeresége 192 millió koronát tett ki. A Hernádi Zsolt magyar milliárdos többségi tulajdonában élő Aero Vodochody korszerűsített Albatros L-39NG gyakorlórepülőgépeiből a vietnami és a magyar hadsereg is rendelt - írta a lap.

Padlót fogtak az albérletárak? – Decemberben ismét emelkedtek a lakbérek

Változott a helyzet a magyarországi albérletpiacon 2025 végén. Decemberben országosan 0,6 százalékkal, Budapesten pedig 1 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak az előző hónaphoz képest. Ezzel véget ért a korábbi, három hónapon át tartó árcsökkenés, ugyanakkor éves összevetésben tovább mérséklődött az albérletdrágulás üteme: országosan már csak 5,4 százalékkal, Budapesten pedig 5,6 százalékkal voltak magasabbak a bérleti díjak, mint egy évvel korábban - áll a KSH-ingatlan.com lakbérindexéhez fűzött elemzésből, amely ismerteti az átlagos bérleti díjak januári szintjét és a kínálat változását is.
2026. 01. 15. 04:00
Megosztás:

Országos energetikai csapatversenyt hirdet diákoknak az OPUS Energetika Csoport

Idén már negyedik alkalommal hirdet országos energetikai és fenntarthatósági csapatversenyt középiskolás diákok számára az OPUS Energetika Csoport - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2026. 01. 15. 03:30
Megosztás:

Több mint százéves Bugatti és 1050 lóerős villanyautó - 2025-ös rekordok a használtautó-piacról

Mozgalmas évet zárt a hazai használtautó-piac 2025-ben: a Használtautó.hu-n személyautók iránt közel 5 millió érdeklődés érkezett, miközben a felhasználók több mint 1,2 millió hirdetést adtak fel az év során. Az átlagos kínálati ár 5,1 millió forint körül alakult, az autók átlagéletkora megközelítette a 13 évet, az átlagos futásteljesítmény pedig 178 ezer kilométer volt. A számokból azonban nemcsak trendek, hanem kifejezetten meglepő rekordok is kirajzolódtak.
2026. 01. 15. 03:00
Megosztás:

Átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban

Előre tervezett, átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban, amelyek első üteme előreláthatóan február végén fejeződik be. Annak érdekében, hogy ez idő alatt a térség lakóinak ne kelljen a fővárosba utazniuk az ambuláns ellátásért, az egyetem úgy szervezte a munkálatokat, hogy a betegellátás folyamatosan, zavartalanul működjön - közölte a Semmelweis Egyetem az MTI-vel szerdán.
2026. 01. 15. 02:30
Megosztás:

Miért kritikus a HFR és tűzjelző rendszerek felülvizsgálata 2026-ban?

A 2025-ös hazai tűzeseti adatok ismét rávilágítanak arra, hogy alapvetően maga a füst, nem pedig a lángok, a tűzesetek legnagyobb veszélyforrása. A katasztrófavédelem 2025-ös jelentése szerint például, az év első kilenc hónapjában, 4739 lakóépület gyulladt ki, melyek során, 77 ember életét vesztette, 473 pedig megsérült – és ezekben az esetekben, a füst gyors elterjedése gyakran nehezítette a menekülést és a mentést. Ráadásul az érintett lakóépületek közül, mindössze néhányban volt csak tűzjelző rendszer vagy valamilyen füstérzékelő eszköz, ami a korai jelzések hatékonyságát még inkább kérdésessé teszi.
2026. 01. 15. 02:00
Megosztás:

Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság

Megduplázta nettó nyereségét a cseh mezőgazdaság tavaly - közölte a cseh mezőgazdasági szövetség elnöke Prágában, sajtótájékoztatón.
2026. 01. 15. 01:30
Megosztás:

Nagy változások az özvegyi nyugdíjnál 2026-ban

A Magyarország 2026. évi költségvetésének megalapozásáról szóló 2025. évi LI. törvény módosította az 1997. évi LXXXI. törvényt, amely több ponton megváltoztatta az özvegyi nyugdíjra vonatkozó szabályokat.
2026. 01. 15. 01:00
Megosztás:

A One Macedonia, a 4iG Csoport leányvállalata 5G frekvenciapályázatot nyert Észak-Macedóniában

A One Macedonia, a 4iG Csoport telekommunikációs leányvállalata nyert Észak-Macedónia országos 5G frekvenciapályázatán, így lehetőséget kap arra, hogy létrehozza az ország első, teljes lefedettségű, önálló (5G SA) hálózatának alapjait. A beruházás keretében a régió egyik legfejlettebb és legbiztonságosabb „5G standalone” hálózata valósulhat meg az Ericssonnal kialakított stratégiai együttműködésre építve, összhangban az európai szabványokkal és értékekkel.
2026. 01. 15. 00:30
Megosztás:

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap

Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap (EIF) új InvestEU-garanciamegállapodást írt alá, ezzel közel 890 millió eurónyi finanszírozás válhat elérhetővé a kis- és középvállalkozások számára a régióban, beleértve Magyarországot is 2027 végéig - közölte az UniCredit az MTI-nek küldött szerdai közleményében.
2026. 01. 14. 23:30
Megosztás:

A Versenyképes Járások Program segít élhetőbbé tenni a magyar vidéket

A Versenyképes Járások Program segít élhetőbbé tenni a vidéki kistelepüléseket - jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára szerdán a program támogatásával beszerzett eszközök és aszfaltburkolattal ellátott út átadásán Vámosgyörkön és Atkáron.
2026. 01. 14. 23:00
Megosztás:

ANYÁCSKA néven új nyomtatványt hozott létre a NAV

Azoknak az anyáknak, akik egyidejűleg több kedvezményre is jogosultak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) létrehozta az ANYÁCSKA elnevezésű nyomtatványt - jelentette be a kultúráért és innovációért felelős miniszter a Facebookon szerdán.
2026. 01. 14. 22:30
Megosztás:

A 900 milliárd dolláros hazautalási piac megcélzása teszi ezt a januári időszak legjobb kriptoelőértékesítésévé

A hasznosságot kínáló (utility) tokenek jelenleg óriási népszerűségnek örvendenek a kriptovilágban. Mivel az intézményi érdeklődés csökken, a piaci likviditás pedig alacsony, a befektetők egyre inkább azokra a tokenekre összpontosítanak, amelyek folyamatos bevételi forrással és nagy növekedési potenciállal bíró célpiaccal rendelkeznek.
2026. 01. 14. 22:00
Megosztás:

Kinevezte az ukrán parlament az új védelmi minisztert

Mihajlo Fedorovot nevezte ki új védelmi miniszternek szerdán az ukrán parlament Denisz Smihal helyett, aki új tisztségeket kapott.
2026. 01. 14. 21:30
Megosztás:

Két tényező fékezte az eladók Otthon Start miatti túlárazását az ingatlanpiacon

A túlárazottság mértéke, és vevői részről a túlárazott ingatlanokhoz való viszony az Otthon Start tavalyi bejelentését követően jelentős mértékben megváltozott. A támogatott hitel miatt könnyebben elfogadták a túlárazásokat a vevők, mint korábban, de nem mindenhol, ráadásul voltak korlátai is.
2026. 01. 14. 21:00
Megosztás:

Ez a 4 kriptovaluta túlteljesíti az Ethereumot 2026-ban

Az Ethereum jelenleg egy döntési zónában helyezkedik el. Az árfolyam kulcsfontosságú támasz- és ellenállási szintek között mozog. A forgalom gyenge. A kereskedők egyértelmű kitörésre vagy letörésre várnak. Ez a konszolidáció másutt teremt lehetőséget.
2026. 01. 14. 20:00
Megosztás:

Történelmi csúcson zárt a BUX és az OTP is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1788,47 pontos, 1,5 százalékos emelkedéssel 120 651,59 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
2026. 01. 14. 19:30
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint gyengébben áll heti és a havi kezdéséhez képest is.
2026. 01. 14. 19:00
Megosztás:

Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

Várhatóan február 1-jén megnyílik a 100 milliárd forintos keretösszegű energiatároló pályázat, amely a szakértők szerint tökéletes mentőöv a bruttó elszámolásba kényszerülő családoknak. Miközben a 2,5 milliós vissza nem térítendő támogatás rendkívül vonzó, a műszaki tartalom hibás kiválasztása miatt tízezrek eshetnek el a program valódi előnyeitől.
2026. 01. 14. 18:30
Megosztás:

Az EU beterjesztette a 90 milliárd eurós közös hitelfelvételt

Brüsszel beterjesztette a 90 milliárd eurós közös hitelfelvételt Ukrajna és a háború finanszírozására. Az Európai Bizottság jogalkotási javaslatcsomagot fogadott el annak érdekében, hogy 2026-2027-ben is biztosított legyen Ukrajna folyamatos pénzügyi támogatása - közölte szerdán a brüsszeli testület.
2026. 01. 14. 18:00
Megosztás:

Csökkent tavaly az Audi globális kiszállítása

Az Audi több mint 1,6 millió járművet szállított ki ügyfeleinek világszerte tavaly, ami 2,9 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. A kiszállítások azonban szeptembertől kezdődően minden hónapban emelkedtek éves összevetésben - áll a cég honlapjára fölkerült közleményben.
2026. 01. 14. 17:30
Megosztás: