Rekordgyorsasággal csaptak le a vállalkozások az EXIM Magyarország új termékeire

A magyar vállalkozások kiemelkedő érdeklődésének köszönhetően az EXIM Magyarország frissen indult Jövő Exportőrei Forgóeszközhitel termékére szánt keretösszeg több mint 90%-ára érkeztek kérelmek két nap leforgása alatt. Az összesített adatok alapján a termék 250 milliárd forintos keretére eddig mintegy 400 darab kérelmet nyújtottak be. A konstrukció célja a hazai vállalkozások működésének és a vevőkörük bővítésének támogatása, valamint a lakásépítési piac élénkítésének elősegítése.

Rekordgyorsasággal csaptak le a vállalkozások az EXIM Magyarország új termékeire

A Nemzetgazdasági Minisztérium és az EXIM Magyarország május 5-én bővítette a bank Demján Sándor Programon belül elérhető finanszírozási konstrukcióit a Jövő Exportőrei Forgóeszközhitellel. A fix kamatozású terméket a kis-, közép- és – meghatározott feltételek mellett – nagyvállalatok igényelhetik működéstámogatásra, készletfinanszírozásra és a vevőkör bővítésére. Az EXIM egyedi kondíciókkal ingatlanberuházások támogatására is elérhetővé tette termékét. Az igénylő magyar vállalkozások a kormányzati célokkal összhangban lakáscélú ingatlanok építéséhez kapcsolódó forgóeszközök finanszírozására is felhasználhatják a konstrukciót, ezáltal a kisebb lakásfejlesztési projektek is kedvező forráshoz juthatnak. Az EXIM Magyarország folyamatosan dolgozik a kérelmek feldolgozásán. 

„A Jövő Exportőrei Forgóeszközhitel iránt alapvetően is élénk érdeklődésre számítottunk, de a jelentkezések rekordgyorsasága ezt az előzetes elképzelésünket is felülmúlta. Az új forgóeszközhitel révén érdemi támogatást tudunk nyújtani azoknak a hazai cégeknek, amelyek működésük stabilizálásán vagy terjeszkedésen dolgoznak. Célunk, hogy partnereink gyorsan, kedvező és kiszámítható feltételek mellett jussanak forráshoz, ezáltal is támogatva őket stratégiai növekedési céljaik elérésében, valamint a nemzetközi piacokon való sikeres megjelenésben” – mondta dr. Berta Adrienn, az EXIM Magyarország vezérigazgatója.

A Demján Sándor Program keretében az EXIM Magyarország 2025 januárjában négy finanszírozási konstrukciót hirdetett meg összesen 350 milliárd forintos kerettel, a teljes keretösszegből pedig 100 milliárd forintot dedikáltan a zöld beruházások finanszírozására különített el. A Jövő Exportőrei Beruházási Hitel és a Jövő Exportőrei Zöld Beruházási Hitel, illetve az Exportélénkítő Beruházási Hitel és Exportélénkítő Lízing konstrukciók, valamint a márciusban elindított Jövő Exportőrei Lízing termék mellett az EXIM Magyarország május elején jelentette be két új termékét, a Jövő Exportőrei Forgóeszközhitelt és a Jövő Exportőrei Befektetési Hitelt.

„A Demján Sándor Program hitel típusú elemei, különösen az EXIM termékei iránt tapasztalt élénk érdeklődés is bizonyítja, hogy a hazai vállalkozások körében igenis van érdemi hitelkereslet. Ha a cégek megfelelő kondíciók mellett férhetnek hozzá forrásokhoz, legyen szó tervezett fejlesztéseik megvalósításáról, likviditásuk megerősítéséről vagy vevőkörük bővítéséről, gyorsan és határozottan élnek a lehetőséggel. A likviditásuk megerősödésével stabilabb lábakon álló, új beruházásaik révén megnövekedett kapacitásokkal bíró vállalkozások felkészülten, versenyképesebb helyzetből várhatják a gazdaság élénkülését, a fogyasztás bővülését” – jelezte Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára.

Az elindított gazdaságélénkítő kezdeményezések célja, hogy kedvező finanszírozási lehetőségekkel támogassa a hazai vállalkozásokat, különös tekintettel a kis- és középvállalkozásokra. A Demján Sándor Program célkitűzései közé tartozik a hazai kkv-k méretugrásának elősegítése, az exportképességük erősítése és a kifektetések finanszírozása a fenntartható fejlődéssel összhangban.

Estek a tengerentúli indexek

Meredeken estek tegnap az amerikai indexek, miután a friss makróadatok és Jerome Powell megjegyzései fokozták az inflációs aggodalmakat. A Fed a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta az irányadó kamatsávot (3,5–3,75%), és jelezte, hogy idén továbbra is egy kamatvágással számol. Ugyanakkor Powell elnök elismerte, hogy az infláció a reméltnél lassabban csökken, illetve jelezte, hogy bár még korai lenne a háború inflációra gyakorolt hatásának megítélése, de az jelentős kockázatot jelent az árakra. A Fed új előrejelzésében a decemberihez képest némileg magasabb növekedéssel és gyorsabb inflációval számol.
2026. 03. 19. 09:30
Megosztás:

A nap eleji erősödést követően zárásra gyengültek tegnap az európai indexek

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, mivel a befektetők továbbra is az Iránnal kapcsolatos geopolitikai feszültségek piacra gyakorolt hatását figyelték a mai Fed-ülés előtt. A Stoxx 600 index 0,8%-kal esett, bár a délelőtti órákban még a pozitív tartományban állt az index, miközben a legtöbb szektor és vezető börze negatív tartományban zárt. A végleges euróövezeti inflációs adat szerint a fogyasztói árindex februárban 0,6%-kal emelkedett havi alapon, ami ugyan elmaradt a 0,7%-os előzetes becsléstől, de éles fordulatot jelentett a januári –0,6% után.
2026. 03. 19. 09:00
Megosztás:

Munkaerőhiány és baleseti kockázat a gyárakban – új korszak jöhet a belső anyagmozgatásban

Az európai gyártóvállalatok 2026-ban egyszerre több strukturális kihívással szembesülnek. Az ipari munkaerőhiány tartós problémává vált: az European Commission adatai szerint az uniós feldolgozóipari cégek közel 30%-a küzd munkaerőhiánnyal, miközben a bérek folyamatosan emelkednek, a munkavédelmi előírások pedig egyre szigorodnak.
2026. 03. 19. 08:30
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 19. 08:00
Megosztás:

A Kravtex-Kühne Csoport kapta a 2025-ös Innovációs Nagydíjat

A Kravtex-Kühne Csoport kapta a 2025-ös Innovációs Nagydíjat a Credobus Econell Next és a Credobus Electronell ultraalacsony tömegű városi-elővárosi autóbusz modellcsalád kifejlesztéséért. A 34. Magyar Innovációs Nagydíj szerda esti díjátadó gáláján még kilenc kategóriában jutalmazták az innovatív magyar vállalatokat.
2026. 03. 19. 07:30
Megosztás:

A Mol és a Shell korlátozta a tankolható üzemanyag mennyiségét Szlovéniában

A Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain ideiglenesen korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt - közölték szerdán a vállalatok.
2026. 03. 19. 07:00
Megosztás:

Sikerrel zárult az orosz balesetálló nukleáris üzemanyag ötéves tesztüzeme Rosztovban

A Rosztovi Atomerőmű 2. blokkján sikeresen befejeződött az úgynevezett balesetálló üzemanyag (angol rövidítéssel ATF - Accident Tolerant Fuel) teljes üzemanyagciklust lefedő tesztelése. A Roszatom nukleáris üzemanyaggyártó üzletága, a TVEL szakemberei fejlesztették ki az atomreaktorok üzemzavari és vészhelyzeti állapotainak ellenálló innovatív üzemanyagot. A balesetálló tesztüzemanyagot 2021-ben helyezték be a rosztovi 2-es blokk VVER-1000-es reaktorába, ahol három, 18 hónapos teljes üzemanyagciklust teljesítettek. Az egység szokásos tervezett leállása során az üzemanyagot most eltávolították a reaktorból és további vizsgálatoknak vetik azt alá.
2026. 03. 19. 06:00
Megosztás:

BKK: sűrűbben induló, nagyobb kapacitású járművekkel lehet elérni fővárosi szabadidős célpontokat

A tavaszi jó idő beköszöntével sűrűbben induló és nagyobb kapacitású tömegközlekedési járművekkel lehet könnyebben és kényelmesebben elérni fővárosi szabadidős célpontokat - tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
2026. 03. 19. 05:30
Megosztás:

Gömbölyödik a személyi kölcsönök piaca, már 3 millió felett járnak az átlagösszegek

Látványos bővülés jellemzi a személyi kölcsönök piacát hosszabb távon. Az egy-egy szerződésre jutó átlagos összeg ugyanis elérte a 3,2 millió forintot. Ez jelentős emelkedés a 2021-ben mért közel 2,2 millió forintos éves átlaghoz képest. A növekedésben szerepet játszik a személyi kölcsönökből finanszírozott tartós fogyasztási cikkek árának jelentős, közel 43 százalékos drágulása. A verseny elég erős, a különböző személyi kölcsönök között ugyanis jelentősek lehetnek a különbségek, éppen ezért indokolt az alapos utánajárás.
2026. 03. 19. 05:00
Megosztás:

Regionális kátyúhelyzet: többezer bejelentés 5 országban

A tavasz beköszöntével az önkormányzatok lehetőségeikhez, erőforrásaikhoz mérten igyekeznek felszámolni a kemény tél miatt a korábbinál is gyakoribb kátyúkat ‒ már amelyikről tudomásuk van. Utóbbin segít egy okoskommunikációs hálózat, melyet itthon is egyre több, jelenleg mintegy 200 önkormányzat használ, de a régióban már több ezer településen bevezették. A megoldással egyebek között egy kátyú is 4-5 gombnyomással bejelenthető, amiben benne van a telefon feloldása is.
2026. 03. 19. 04:30
Megosztás:

Stratégiai együttműködésbe kezd a CATL és a Rio Tinto az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológia előmozdításáért

A Contemporary Amperex Technology Co., Limited (CATL) szándéknyilatkozatot írt alá a Rio Tinto bányászati vállalattal stratégiai együttműködés létrehozásáról, amelynek középpontjában az alacsony szén-dioxid-kibocsátású fejlesztések és az ágazatközi innováció állnak.
2026. 03. 19. 04:00
Megosztás:

Növelte az eredményét a Waberer’s, a biztosítási üzletág duplázott

A Waberer’s Csoport 816,2 millió eurós konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékos bővülést jelent az előző évhez képest. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett cégcsoport EBIT-je 28,8 százalékkal nőtt éves szinten, míg az adózott eredménye több mint a duplájára emelkedett a sikeres akvizícióknak és a stratégiai üzletfejlesztéseknek köszönhetően. Az utóbbi években részvényeként 100-134 forintos osztalékot fizető vállalat vezetése a tavalyi év után 140 forintos kifizetésre tesz javaslatot. A Waberer’s tovább folytatja megkezdett üzletfejlesztési projektjeit: ennek keretében az egyik új hazai prémiumautó-gyártó kiszolgálásában már elindult az együttműködést, míg egy másik, szintén Magyarországon épülő jelentős elektromos autóipari szereplővel a közös munka hamarosan kezdetét veszi. Ezek a projektek együttesen számottevő bevételi potenciált képviselnek.
2026. 03. 19. 03:30
Megosztás:

Könyvelő: Milliós csapdák leselkednek a kisvállalkozókra

A hazai mikro- és kisvállalkozások jelentős része küzd olyan rejtett pénzügyi és adminisztratív terhekkel, amelyekkel a cégalapításkor egyáltalán nem kalkuláltak. A szakértő szerint a „nulladik perctől” elvárt teljes körű jogszabályi megfelelés és a tudatos pénzkezelés hiánya gyakran lassítja a növekedést, vagy akár a cég létét is veszélyeztetheti.
2026. 03. 19. 03:00
Megosztás:

„Kezdd el időben” – a magyarok szerint ez a legfontosabb pénzügyi tanács

A Global Money Week apropóján egy elgondolkodtató kérdés kerül előtérbe: ha visszaküldhetnél egy üzenetet az időben egy palackban, milyen pénzügyi tanácsot adnál a fiatalabb önmagadnak? Az XTB, a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás megbízásából, az Ipsos által készített országos kutatás szerint sok magyar úgy érzi, még mindig a befektetés alapjaival ismerkedik. Bár a pénzügyi témák iránti érdeklődés növekszik, a befektetési döntésekhez szükséges magabiztosság gyakran csak később alakul ki az élet során. Éppen ezért olyan erőteljes ez a „palackposta” gondolatkísérlet: rávilágít azokra a tanulságokra, amelyeket sokan bárcsak korábban megtanultak volna.
2026. 03. 19. 02:30
Megosztás:

Törvényi döntés! Nyugdíjasok utazási utalványának friss szabályai

A 65 év alatti, nyugdíjban vagy más meghatározott ellátásban részesülő személyek évente kiállított utazási utalvány segítségével vehetnek igénybe utazási kedvezményeket. Az alábbiakban bemutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 03. 19. 02:00
Megosztás:

Az ALDI-ban váltod vissza a műanyag palackokat? Akkor jobb, ha tudsz erről...

Az ALDI Magyarország üzleteiben egyre nagyobb mennyiségben váltják vissza az italcsomagolásokat: a hazai visszaváltási rendszer indulása óta a vásárlók már több mint 333 millió darab műanyag palackot, alumíniumdobozt és üveget helyeztek vissza a REpont automatákba.
2026. 03. 19. 01:00
Megosztás:

Hol áll meg a fizetés diploma nélkül? Egy kutatás szerint sokaknál félmillió körül

A tapasztalat sokat számít a munkaerőpiacon, de a számok szerint a végzettség továbbra is komoly hatással van a fizetések alakulására. Egy friss kutatás arra jutott, hogy diploma nélkül sok munkavállalónál egy ponton lelassul vagy megáll a bérnövekedés. A Varsovia Egyetem 2026-os elemzése szerint ez gyakran a nettó 450–500 ezer forintos sáv környékén következik be. A diplomások fizetése ezzel szemben ezen a szinten kezd látványosabban emelkedni, és a vezetői pozíciók felé is könnyebben nyílik út.
2026. 03. 19. 00:01
Megosztás:

Üzemanyagár-emelkedés várható Szlovéniában is

A szlovén kormány csökkenti a jövedéki adót és egyes terheket az üzemanyagárak mérséklésére, ennek ellenére jövő héten emelkedni fognak az árak - közölte szerdán Ljubljanában Bojan Kumer környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi miniszter.
2026. 03. 18. 23:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét részben a világpiaci feszültségek csökkentése érdekében - közölte az amerikai pénzügyminisztérium szerdán.
2026. 03. 18. 22:30
Megosztás:

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Kijevnek

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Ukrajnának, ezzel a háború kezdete óta nyújtott segély eléri a 4 milliárd eurót - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök, miután hivatalában fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt szerdán Madridban.
2026. 03. 18. 22:00
Megosztás: