Rekordon a brit infláció

A várakozásokat is meghaladó rekordütemre gyorsult decemberben az éves infláció Nagy-Britanniában, az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaságban.

Rekordon a brit infláció

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai beszámolója szerint a lakhatási költségek nélkül számolt tizenkét havi fogyasztói infláció (CPI) a múlt hónapban 5,4 százalék volt a novemberben mért 5,1 százalék, az októberi 4,2 százalék és a szeptemberi 3,1 százalék után. Az ONS kiemeli: a decemberi volt a legmagasabb tizenkét havi inflációs ütem azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött.
   
A statisztikai hivatal szerint a modellezéssel még korábbra visszaszámolt adatok alapján legutóbb 1992 májusában, vagyis csaknem harminc évvel ezelőtt volt a tavaly decemberinél gyorsabb az éves brit infláció: abban a hónapban 7,1 százalékkal emelkedett tizenkét havi összevetésben a fogyasztói árindex. Az előrejelzési konszenzus 5,2 százalékos éves inflációt valószínűsített decemberre.
   
A brit kormány által a Bank of England számára előírt éves inflációs cél 2 százalék. Ha ettől az ütemtől egy adott tizenkét havi időszakban az infláció egy százalékpontnál nagyobb mértékben bármelyik irányban eltér, a brit jegybank kormányzója nyílt levélben köteles az okokról magyarázatot adni a pénzügyminiszternek.
   
Az ONS szerdai beszámolója szerint a havi összevetésű infláció decemberben 0,5 százalékos volt. Az egy évvel korábbi azonos hónapban 0,3 százalékos volt a fogyasztói árak  havi emelkedése Nagy-Britanniában. A lakhatási költségeket is tartalmazó szélesebb merítésű inflációs index (CIPH) havi összevetésben szintén 0,5 százalékkal, tizenkét havi összehasonlításban 4,8 százalékkal emelkedett tavaly decemberben.
   
A CIPH-kosárra számolt múlt havi infláció fő hajtóerői közé tartoztak a statisztikai hivatal kimutatása szerint a közlekedési szektor, az élelmiszerek és az üdítőitalok, a bútorok és a háztartási cikkek, valamint a lakhatási szolgáltatásokkal összefüggő áremelkedések. Az utóbbi szegmens önmagában 1,31 százalékponttal - 2009 óta nem tapasztalt mértékben - növelte a tizenkét havi CIPH-indexet decemberben, és ennek elsődleges oka a lakossági földgáz- és áramszolgáltatás drágulása volt.
   
Az ONS szerdai adatai szerint a közlekedési szektoron belül a rendkívül magas üzemanyagár volt a fő inflációs tényező: a motorbenzin decemberi kiskereskedelmi átlagára literenként 1,458 font (622 forint) volt az egy évvel korábbi 1,141 font után. A statisztikai hivatal kiemeli, hogy ez az eddig mért legmagasabb havi átlagos üzemanyagár Nagy-Britanniában.
   
Londoni pénzügyi elemzők szerint ebben az inflációs környezetben a brit jegybank számára nemigen maradt más választás, mint az újabb kamatemelés a februári monetáris ülésen. Samuel Tombs, a Pantheon Macroeconomics londoni üzleti elemzőműhely brit gazdasági ügyekkel foglalkozó főközgazdásza a decemberi inflációs adatok szerdai ismertetése utáni helyzetértékelésében közölte: a ház az eddigi várakozásához képest egy hónappal korábbra, februárra módosította a Bank of England következő kamatemelésének időpontjára szóló előrejelzését. Tombs ennek indoklásában kiemelte, hogy a decemberi éves infláció 0,9 százalékponttal haladta meg a Bank of England legutóbbi monetáris jelentésében foglalt prognózist.
   
A Pantheon Macroeconomics főközgazdásza szerint ráadásul az infláció tetőzése valószínűleg még hónapokra van: a cég áprilisra várja a jelenlegi inflációs ciklus csúcsát valamivel 6 százalék feletti tizenkét havi ütemmel. Egy másik nagy londoni elemzőház, a Capital Economics 7 százalékon valószínűsíti a nagy-britanniai infláció tetőzését. A cég szerdai előrejelzése szerint ebben a környezetben a Bank of England az idén várhatóan 1,25 százalékra emeli alapkamatát a jelenlegi 0,25 százalékról.
   
A brit jegybank monetáris tanácsa a decemberi kamatdöntő ülésen emelte 15 bázisponttal az addigi 0,10 százalékos történelmi mélypontról 0,25 százalékra az alapkamatot (Bank Rate). Ez volt három év óta az első kamatemelés a Bank of England részéről


Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás: