Részleges nap- és holdfogyatkozás, több bolygóegyüttállás is lesz idén

Részleges nap- és holdfogyatkozás, több bolygóegyüttállás, valamint meteorrajok is megfigyelhetők lesznek idén az égbolton.

Részleges nap- és holdfogyatkozás, több bolygóegyüttállás is lesz idén

Az idén derült idő esetén szabad szemmel is számos különleges égi jelenség megfigyelhető lesz, ebből a legérdekesebb tízet a Svábhegyi Csillagvizsgáló pénteki közleménye összegzi.

Mint írták, részleges napfogyatkozást lehet majd látni, valamint naplementét a napsarlóval augusztus 12-én este. Spanyolországból teljes napfogyatkozást lehet majd megfigyelni, Magyarországon pedig a lenyugvó Nap fogyatkozásban levő narancssárga sarlóját lehet majd látni.

A részleges fogyatkozás Budapesten 19:22-kor kezdődik, és napnyugtára, 19:58-ra a Hold a napátmérő hetven százalékát takarja majd ki. Napsarlós napkelte vagy napnyugta legutóbb a 2003-as napfogyatkozáskor volt, legközelebb pedig 2039. június 21-én lesz. A jelenség biztonságos megfigyeléséhez napfogyatkozásnéző szemüveg, és teljesen kitakarásmentes nyugati látóhatár szükséges.
Ugyanezen az éjszakán, augusztus 12-ről 13-ra virradóan lesz megfigyelhető a Perseidák meteorraj éves maximuma. A csillaghullás során hajnalra óránként akár 70-80 meteor is látható lesz. A raj egyébként július 17. és augusztus 23. között aktív, tehát a gyakorisági maximum előtti és utáni néhány napban is lehetőség kínálkozik a hullócsillaglesre.

November 16-a hajnalban a Mars-Jupiter együttállása az év egyik legszebb és legkönnyebben megfigyelhető bolygóegyüttállásának ígérkezik idén. Aznap kora reggel, 5:40-kor a fényes fehér Jupiter fölött balra 1,2 fokkal látszik majd a halványabb vörös Mars, mindez 55 fokon a déli égbolton.

Június 9-én a két legfényesebb bolygó, a Jupiter és a Vénusz együttállására kerül sor. Az esti szürkületben, 21:20-kor a fényes fehér Vénusz és a kissé halványabb, szintén fehér Jupiter 1,6 fokra közelíti meg egymást.

Május 18-án este 21:45-kor a hat százalékosra fogyó holdsarló, a Vénusz és a Jupiter együttállása lesz megfigyelhető. A holdsarló ekkor 10 fokkal a látóhatár felett látszik majd, amelytől jobbra a halványabb Elnath csillag, balra pedig a fényes, csillagszerű Vénusz lesz látható. A Jupiter a Holdtól jóval magasabban, balra felfelé látszik majd.

Február 19-én kora este, 17:45-kor három bolygó és a mindössze öt százalékos holdsarló együttállására lehet számítani. A Vénusz fölött a Merkúr, fölötte a holdsarló, mellette balra pedig a Szaturnusz látszik majd. Távcsővel 18:30-kor még a Neptunusz is megfigyelhető lesz.

A Geminidák meteorraj maximuma december 14-én lesz, óránként akár 120 hullócsillagot is lehet majd látni. A Hold korán lenyugszik, így idén kivételesen kedvezők lesznek a körülmények a megfigyeléshez.

Részleges holdfogyatkozást augusztus 28-án hajnalban lehet majd látni 4:33-tól. Budapesten az 5:58-as holdnyugtakor a holdátmérő kilencven százalékát takarja ki a földárnyék. Bár alacsonyan fog látszani a Hold, a vöröses elsötétedés így is különleges élményt ígér.
A Fiastyúk és a holdsarló közeli együttállása július 11-én hajnalban várható, a novemberi kora reggeleken pedig a Mars, a Jupiter, a Regulus és a Hold együttállásainak különböző alakzatait lehet majd látni.

A csillagászok közleménye kiemeli, hogy az év legszebb égi jelenségei közül egyesek a városokból is jól látszanak majd, másokhoz kitakarásmentes horizont, a meteorzáporokhoz pedig fényszennyezésmentes égbolt is szükséges lesz.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló részletes blogbejegyzésben foglalkozik a jelenségekkel és a legszebb tíz jelenség mellett további érdekességeket is ismertet.


Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás: