90 milliárd eurós bankmentő csomag a spanyoloknál
2009. 06. 26. 16:11
A spanyol kormány 90 milliárd euróig terjedő összeggel segíti a válság miatt bajba került bankokat, közölte pénteken a madridi kabinet pénzügyminisztere, Elena Salgado. (ProfitLine.hu)
Az állami támogatást tőkepótlásra, átszervezési tervek végrehajtására és bankok összeolvadásának elősegítésére lehet felhasználni. A program 9 milliárd euróval indul és 90 milliárdig lehet bővíteni. A súlyos recesszióval és rekord magas munkanélküliséggel küzdő Spanyolországban a bankrendszer erősen függ az ingatlanszektortól, amely évekig a gazdasági növekedés motorja volt, tavaly ősszel viszont összeomlott, és azóta egyre nagyobb a behajthatatlan hitelek aránya. A bankmentő csomag tovább növelheti a spanyol államháztartás hiányát, amely idén 8,6 százalék lesz a hazai össztermék (GDP) arányában az Európai Bizottság becslése szerint, jövőre pedig 9,8 százalék.
Az állami támogatást tőkepótlásra, átszervezési tervek végrehajtására és bankok összeolvadásának elősegítésére lehet felhasználni. A program 9 milliárd euróval indul és 90 milliárdig lehet bővíteni. A súlyos recesszióval és rekord magas munkanélküliséggel küzdő Spanyolországban a bankrendszer erősen függ az ingatlanszektortól, amely évekig a gazdasági növekedés motorja volt, tavaly ősszel viszont összeomlott, és azóta egyre nagyobb a behajthatatlan hitelek aránya. A bankmentő csomag tovább növelheti a spanyol államháztartás hiányát, amely idén 8,6 százalék lesz a hazai össztermék (GDP) arányában az Európai Bizottság becslése szerint, jövőre pedig 9,8 százalék.
Csoda történt az amerikai tőzsdén!
Tegnap egy újabb csodának lehettünk szemtanúi. Az után, hogy a napokban mind a három vezető index új történelmi csúcsra emelkedett, de nem folytatta azt, a Nasdaq azért megint új csúcsot ütött. Vagyis a „kétes hírű őszt” azért mégis úgy kezdtük, hogy maradt a pozitív tónus.
Mesterséges intelligenciára építenek a telekommunikációs cégek
A telekommunikációs szektor világszerte élen jár a mesterséges intelligencia (MI) használatában. A legfőbb prioritásnak azonban a költség- és profitszerkezet javítását tartják az ágazatban – derül ki abból a felmérésből, amelyet a stuttgarti központú Horváth csoport – és azon belül annak magyarországi tagja, az IFUA Horváth – készített.
Buborékok és befektetések - miért éri meg közelebbről megismerni a spanyol pezsgők világát?
A pénzügyekben sokszor a hosszú távú értékek számítanak. Ez igaz az italokra is. Egy jól választott pezsgő nemcsak egy este hangulatát emelheti, hanem maradandó élményt is adhat. A spanyol buborékos italok közül a brut cava az, amely újra és újra képes bizonyítani, hogy a minőség elérhető áron is megvalósulhat.
6,2 milliárd dollárnyi stabilcoin áramlott a Binance-re – fordulóponthoz érkezett a kriptopiac?
2025. szeptember 8-án a Binance történetének egyik legnagyobb tőkebeáramlása zajlott le: 6,2 milliárd dollárnyi stablecoin érkezett az ismert kriptotőzsdére. A lépés mindössze napokkal előzte meg a Fed újabb kamatdöntését, így sokak szerint nem véletlen az időzítés. Vajon mit jelez ez a példátlan volumen? Új bikapiac van kialakulóban, vagy inkább óvatos pozícióépítés tanúi vagyunk?
Új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezésű kút körülbelül napi 1000 hordó kőolaj termelésére képes, amit a százhalombattai Dunai Finomítóban dolgoznak fel - jelentette be szerdai közleményében az olajipari társaság.
Megugrott a személyi kölcsönök piaca – már 15 millió forint is lehet maximális hitelkeretet
A korábbi 10 millió forint helyett akár 15 millió forintos személyi kölcsön is elérhető a K&H-nál a megfelelő jövedelemmel rendelkezők számára. A 15 milliós maximális összeg kivételes, mivel egyelőre kevés banknál érhető el ekkora összeg. A lépés érthető, hiszen a személyi kölcsön piaca jelentős növekedést mutat, a jegybanki adatok szerint az első félévben több mint 40 százalékos volt a bővülés ebben a szegmensben. A megemelt igényelhető hitelösszeget részben az is magyarázza, hogy a 3%-os lakáshitelt felvevők valószínűleg átalakítják, felújítják a megvásárolt ingatlant, amelyhez személyi kölcsönre is szükségük lehet.
Megállt a fejlett piaci hozamok esése; erősödött a dollár az euróval szemben
Az USA Munkaügyi Statisztikai Hivatala minden idők legnagyobb revízióját hajtotta végre, de a jelentősen negatív munkapiaci korrekció ellenére megállt a globális hozamesés, a tízéves amerikai hozam az öthavi mélypontról közel 5 bázispontos emelkedéssel 4,1% közelébe korrigált.
Emelkedtek a vezető Wall Street-i indexek
Emelkedéssel zártak a főbb amerikai indexek szerdán. A nem mezőgazdasági álláshelyek számának szokásos éves revíziója során az eddig ismerthez képest jelentősen csökkent a havi átlagos létszámnövekedés: 2024 áprilisa és 2025 márciusa között a havi átlag 147 000 fős emelkedést 71 000-re mérsékelte USA Munkaügyi Statisztikai Hivatala.
Vegyesen zártak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek
Vegyesen zártak tegnap a főbb európai indexek a francia politikai bizonytalanság közepette, amely során hétfőn az eddig kisebbségben kormányzó Francois Bayrou miniszterelnök elvesztette a bizalmi szavazást és lemondott, miután nem sikerült többséget szereznie a hiány csökkentését célzó 2026-os költségvetéshez.
Magyar-szerb katasztrófavédelmi projekt indult uniós támogatással
A kockázatmegelőzést és a katasztrófavédelem összehangolt működését segítő projekt indult uniós támogatással, a kezdeményezésnek köszönhetően a határ vajdasági és magyarországi oldalán is megvalósulnak egymást kiegészítő fejlesztések - tájékoztatta a mórahalmi önkormányzat az MTI-t.
Erre használják a magyarok az AI-t a munkahelyeken
A lakosság 36 százaléka használja a mesterséges intelligenciát (AI) legalább közepes gyakorisággal munkája során, a legtöbben (58 százalék) információkeresésre, kutatómunkára - közölte a GKI Gazdaságkutató legfrissebb reprezentatív felmérése alapján az MTI-vel.
Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Ritmusváltás előtt a magyar intermodális forgalom – jönnek a konténerek, robbanás előtt a félpótkocsik vasúti fuvarozása
Új szakaszba lépett a magyar intermodális piac: a tengeri konténerforgalom ugrásszerűen nőtt, a félpótkocsik vasúti fuvarozása dinamikusan bővül, miközben az új EKR-szabályozás hosszú távú támogatási keretet biztosít a zöld átálláshoz. A folyamatok irányát és lehetőségeit a szakma októberben közösen vitatja meg az 5. Kelet-Európai Intermodális Konferencián.
45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!
Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.
Fiatal flottával csökkenti drasztikusan a meghibásodások számát a Waberers
Látványos eredményeket hozott a Waberer’s Csoport flottamegújítási programja: 2022-höz képest több mint 60 százalékkal csökkent a meghibásodások száma és az ezekből adódó költség, köszönhetően a fiatalabb járműparknak és a legmodernebb biztonsági rendszereknek, valamint a 40 éve működő saját szervizbázis szakmai hátterének. A vállalat ezzel nemcsak az üzembiztonságot növeli, hanem a fenntartható működés irányába is fontos lépést tett.
Nem változott az infláció augusztusban
Augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami megfelelt a mi várakozásunknak és az elemzői konszenzus is ezt várta. Az előző hónaphoz képest nem változtak az árak, szintén várt szerint. Az éves maginfláció a júniusi 4,0%-ról 3,9%-ra mérséklődött, ami 4 éve nem látott alacsony szintet jelent.