Lakást venne? Spanyolországban a válság miatt 614 ezerből választhat!
2009. 06. 12. 18:21
Spanyolországban 614 ezer új lakóingatlan maradt a beruházók nyakán és további 627 ezret még be sem fejeztek 2008 végére egy pénteken megjelent kutatási beszámoló szerint. (ProfitLine.hu)
Az évekig a spanyol gazdaság motorjának számító ingatlanszektor tavaly őszi összeomlásával kialakult helyzet első átfogó elemzése a vártnál valamivel kevésbé riasztó eredményeket hozott. Egyes elemzők egymillióra becsülték a felépült, de el nem adott ingatlanok számát. Az összesen 6810 iparági vállalkozás - a szektor szereplőinek 70 százaléka - megkérdezésével végzett felmérés szerint a vevőre váró új lakások közel 50 százaléka a túl sűrűn beépített tengerparti övezetekben épült. A jelenlegi értékesítési tendenciák alapján három évig tarthat, mire a felduzzadt állomány leapad. Idén az első negyedévben 34 százalékkal csökkent a forgalom, 6,8 százalékkal csökkentek az árak és tönkrement több száz ingatlanfejlesztő. A piac az utóbbi tíz évben robbanásszerűen növekedett. A lakásárak 300 százalékkal emelkedtek, és például 2007-ben felépült 690 ezer lakóingatlan, több mint Franciaországban, Németországban és Nagy-Britanniában együtt. A pénteken megjelent beszámoló szerint 2008 végén építés alatt állt 627 ezer lakás, 70 százalék már a befejezéshez közel. Ebben a kategóriában némileg jobb a helyzet, mert a teljes állomány 39 százalékát már a befejezés előtt értékesítették. A felmérés publikálásának napján a spanyol sajtó arról is beszámolt, hogy kudarcba fulladt a legnagyobb szabású ingatlanfejlesztési projekt, amelyre valaha spanyol cég vállalkozott. A Madridhoz közeli Sesena falucskánál toronyházrengeteget terveztek összesen 13500 lakással. Ebből elkészült 5600, de az utakat, a csatornázást vagy a villamos hálózatot el sem kezdte a vállalkozó, hanem levonult a területről. A helyi önkormányzat becslése szerint 18 millió euróba kerülne a kész ingatlanok lakhatóságához szükséges infrastruktúra kiépítése. A lakáspiac nem csak Spanyolországban mutat válságjelenségeket. Az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön megjelent elemzése szerint az euróövezetben az általános gazdasági pangás közepette az ingatlanok kereslete és kínálata egyaránt alacsony szinten lesz a következő hónapokban, miután tavaly szűkült a jelzálog-hitel piac és 20 százalékkal csökkent az építési engedélyek száma. Ez éreztetni fogja a hatását az árakban, további csökkenés vagy az eddigi növekedési ütem lassulásának formájában. A jelentés szerint az utóbbi egy évben az euróövezet 16 tagországából legalább hatban csökkent a lakások ára, a többiekben pedig jócskán lassult a növekedés üteme a korábbiakhoz képest, és az EKB szerint a továbbiakban - ingatlanos szemmel nézve - még rosszabbra lehet számítani.

Letették a Mátrai Erőmű új erőművi blokkjának alapkövét Visontán
Letették a Mátrai Erőmű kombinált ciklusú gázturbinás erőműblokkjának (closed-cycle gas turbine, CCGT) alapkövét - közölte az MVM kedden az MTI-vel.
Megjelent Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy hazánk a technológiai átalakulás nyertese maradjon, ezért megújította Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját, amely a 2020-ban elfogadott stratégia főbb célkitűzéseit megtartva, az elmúlt időszak technológiai és jogi változásait is figyelembe véve új intézkedéseket határoz meg a 2030-ig tartó időszakra - tájékoztatta a tárca az MTI-t kedden.
Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt.
Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt. , a kompokon utazók száma elérte az 1 millió 220 ezret, a személyhajókon utazóké pedig megközelítette a 820 ezret, így a BAHART a tavalyihoz képest az idén korábban, már augusztus 29-én átlépte a kétmilliós utasszámot - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalata, a BAHART kedden az MTI-vel.
Mi is az a Super Bowl? Teljes útmutató kezdőknek Amerika legnagyobb meccséről
A Super Bowl nem csupán egy amerikai futballmeccs – ez az esemény mára a világ egyik legnézettebb sport- és szórakoztató műsora lett. Az NFL (National Football League) szezonjának döntője, amely minden évben február első vasárnapján kerül megrendezésre. A mérkőzés a két konferencia, az AFC és az NFC bajnokát állítja egymással szembe.
Megjelent Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája
A Kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy hazánk a technológiai átalakulás nyertese maradjon. Ezért a Kormány megújította Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját, amely a 2020-ban elfogadott stratégia főbb célkitűzéseit megtartva, az elmúlt időszak technológiai és jogi változásait is figyelembe véve új intézkedéseket határoz meg a 2030-ig tartó időszakra. A technológia gyors fejlődésére tekintettel a Kormány ezentúl évente felülvizsgálja a megújult Stratégiát.
Ön tudja, mi a dolga a fürtvezető mérnöknek vagy a klisémontírozónak?
Naponta több száz álláshirdetés jelenik meg online, és csak a Profession.hu felületén jelenleg közel 18 ezer pozícióba keresnek új munkatársat a cégek. A megszokott, átlagember számára is könnyen értelmezhető állásmegnevezések mellett azonban bőven akadnak olyan pozíciók is, amelyek esetenként a tapasztalt hirdetéskezelőket is meglepik. Az elmúlt egy év alatt például klisémontírozóként, etető traktorosként vagy fürtvezető mérnökként is el lehetett helyezkedni.
K&H: egyre több hazai kkv fordul az exportálás lehetősége felé
Az elmúlt három hónapban ismét növekedésnek indult a kkv szektor exportból származó árbevételének aránya a K&H kkv bizalmi index 2025 második negyedéves kutatási adatai szerint. Noha az előző mérési ciklusban 15-ről 10 százalékra csökkent ez az arány, most ismét növekedésnek indult és jelenleg 12 százalékon áll. A kkv-k export felé fordulását részben olyan piaci folyamatok is okozhatják, melyekre akadályozó tényezőként hivatkoztak a cégvezetők: kereslet- és szakemberhiány, adók és infláció.
Az Otthon Start miatt visszaszorulnak a készpénzes vevők a XIII. kerület ingatlanpiacán
Az Otthon Start hitel új lendületet adott az V. és XIII. kerület ingatlanpiacának az elmúlt hetekben. Habár a lakások többsége még mindig túlárazott, a különbség a hirdetési és az eladási árak között mérséklődik, a jó állapotú, azonnal költözhető ingatlanok a legkeresettebbek, ezeknél várható leginkább áremelkedés. Közben a készpénzes vevők háttérbe szorulnak.
Így inflálódott el a babaváró hitel - mire elég most 11 millió forint?
Gyerekvállalás előtt továbbra is megéri felvenni a babaváró hitelt, de a támogatás már korántsem képes akkora segítséget nyújtani, mint hat évvel ezelőtt. A maximális hitelösszeget 2019 óta csak egyszer emelték meg 10 százalékkal, miközben a hazai ingatlanárak egyetlen év alatt is nagyobb mértékben emelkedtek. Az ingatlanpiacon így durván megfeleződött a babaváró hitel vásárlóereje a bevezetés óta. Öröm az ürömben, hogy a hitel törlesztőrészlete is alig változott, így a hitelfelfevők számára ma már lényegesen kisebb terhet jelent a törlesztés, mint hat évvel ezelőtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy mire elég ma a 11 millió forintos babaváró hitel.
Budán négyszeresére nőtt a 70 millió forint feletti lakások aránya
A Duna House legfrissebb adatai szerint 1 év alatt látványosan eltolódott a fővárosi lakáspiac a magasabb ársávok felé. A tranzakciók árkategóriák szerinti eloszlása alapján Budán és Pesten egyaránt a magasabb árú ingatlanok kerültek túlsúlyba, miközben a középkategóriás lakások részaránya jelentősen visszaesett, az alsóbb kategória pedig eltűnt.