Spanyolországban csökkentik az emlékeztető oltás korhatárát

Spanyolországban az eddigi 60 évről 40 évre csökken a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető dózisának korhatára - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium csütörtökön.

Spanyolországban csökkentik az emlékeztető oltás korhatárát

Az újabb korosztályok bevonásával további 15 millió ember válik jogosulttá az emlékeztető oltásra, amelyet életkortól függetlenül megkaphatnak egy adagos Janssen-vakcinával beoltottak, valamint azok a stratégiai ágazatokban dolgozók, akiket az AstraZeneca vakcinájával oltottak be korábban.  
    
A tervek szerint sávosan, az idősebbektől a fiatalabbak felé haladva lesz elérhető az újabb oltás, leghamarabb az 59 és 55 év közöttiek kérhetnek majd időpontot, de csak akkor ha legalább fél év eltelt azóta, hogy megkapták az előző oltást. A spanyol egészségügyi minisztérium adatai szerint eddig a 60 év felettiek 65 százaléka, több mint 9,7 millió ember élt az emlékeztető oltás beadatásának lehetőségével. A szaktárca hangsúlyozta: az oltási programban prioritást élvez a 12 év alatti gyerekek oltása, amely szerdán vette kezdetét.
 
Spanyolországban eddig 37,7 millióan, a 12 év feletti lakosság 86,6 százaléka kapta meg a koronavírus elleni védőoltás mindkét adagját.  A 17 autonóm tartományból mostanra tízben, valamint a két észak-afrikai autonóm városban is úgy döntöttek, hogy bizonyos nyilvános helyekre csakis oltási igazolvánnyal lehet belépni.
    
Jellemzően az éjszakai zenés-táncos szórakozóhelyeket érinti ez a követelmény, de például Andalúziában és Galiciában a kórházi látogatásnak is feltétele a dokumentum bemutatása. Kantábriában minden olyan zárt helyen elkérik, ahol ételt és italt fogyaszthatnak a vendégek, a Kanári-szigetekre pedig belföldről is csak az utazhat be, aki oltott vagy negatív koronavírus teszttel rendelkezik.
    
A Baleár-szigeteken a bíróság csütörtökön hagyta jóvá a tartományi autonóm kormány döntését, miszerint azoknak az egészségügyi dolgozóknak, akik nincsenek beoltva, hetente háromszor kell koronavírus-tesztet végeztetniük.
    
A dél-európai országban több mint egy hónapja lassan, de folyamatosan növekszik a fertőzöttek száma. Az elmúlt két hétben százezer emberből átlagosan 441-en lettek koronavírusosak - derült ki az egészségügyi tárca jelentéséből, amely szerint a napi esetszám szerdán meghaladta a 27 ezret, és 77 belehaltak a fertőzésbe.
    
Carolina Darias egészségügyi miniszter hangsúlyozta: az oltásnak köszönhetően a halálozási arány tízszer kevesebb mint a korábbi járványhullámokban.

A Binance 1 milliárd dolláros védelmi alapját Bitcoinba konvertálta – Új korszak kezdődhet a kriptobiztonságban

A világ legnagyobb kriptotőzsdéje új stratégiát választott: a SAFU alap immár BTC-ben védelmezi a felhasználók vagyonát.
2026. 02. 02. 22:00
Megosztás:

Az EU kifogyhat a megújuló energiaforrásokhoz szükséges fő nyersanyagokból

Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz, már 2030-ra problémák lehetnek ezek biztosításában - állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentésében.
2026. 02. 02. 21:30
Megosztás:

Napelem a jelenlegi piaci környezetben: kivárni vagy beruházni?

Az elmúlt években az energiapiac olyan mértékű változásokon ment keresztül, amelyek alapvetően írták újra a beruházási döntések logikáját. Az árak ingadozása, a hálózati bizonytalanságok és a szabályozási környezet átalakulása miatt egyre több háztartás és vállalkozás teszi fel a kérdést: érdemes most napelemes rendszerbe fektetni, vagy célszerűbb kivárni egy kedvezőbb időszakot?
2026. 02. 02. 21:00
Megosztás:

A Jupiter új fejezetet nyit: Jönnek az első predikciós piacok a Solanán

A decentralizált tőzsde integrálja a Polymarketet, hogy felépítse a Solana blokklánc első predikciós piachálózatát. A Solana-alapú Jupiter decentralizált tőzsde (DEX) merőben új irányba bővíti szolgáltatásait: a cég bejelentette, hogy integrálja a Polymarketet, a legnagyobb blokklánc-alapú predikciós piacot.
2026. 02. 02. 20:30
Megosztás:

Digitális Fizetési Szolgáltatók Terjeszkedése Magyarországon

Aki mostanában próbált készpénzzel fizetni egy budapesti kávézóban vagy az egyik népszerű nyári fesztiválon, az hamar szembesülhetett a valósággal: a fizikai bankjegyek korszaka lassan, de biztosan leáldozóban van.
2026. 02. 02. 20:00
Megosztás:

Pénzvisszafizetési garanciát ad az ALDI a friss zöldségekre és gyümölcsökre

Az ALDI Magyarország vásárlói elégedettsége érdekében minőségi garanciát nyújt az üzleteiben árusított valamennyi friss zöldségre és gyümölcsre. Amennyiben a vásárlók nem elégedettek a megvásárolt zöldség, illetve gyümölcs minőségével, bármelyik ALDI-üzletbe visszavihetik, és a vállalat visszatéríti a vételárat. A vásárlók minden hónapban megszavazhatják, melyik zöldség vagy gyümölcs legyen elérhető rendkívüli kedvezménnyel.
2026. 02. 02. 19:30
Megosztás:

Vitalik Buterin új Ethereum víziója: Kétszintű blokkláncmodell és a tartalomkészítők kriptogazdasága

Az Ethereum társalapítója szerint a blokklánc jövője egy kettős rétegű modell köré épül, ahol a tartalom és a közösség új ösztönzőket kap. Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója új elképzeléseket vázolt fel a blokkláncok jövőjéről.
2026. 02. 02. 19:00
Megosztás:

Rekordot döntött a hazai védjegybejelentések száma

Jelentős növekedést mutatnak a magyarországi iparjogvédelmi adatok, 2025-ben több mint tíz éve nem látott szintre emelkedett a védjegybejelentések száma, miközben a formatervezésiminta- és használatiminta-oltalmi kérelmek terén is egyértelmű erősödés tapasztalható - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 02. 18:30
Megosztás:

Tíz év alatt duplájára nőtt az utasbiztosítást kötők aránya

A külföldre utazó magyarok kétharmada már köt utasbiztosítást, ami jelentős előrelépés a tíz évvel ezelőtti egyharmados arányhoz képest – derül ki a Groupama Biztosító legfrissebb adataiból. A téli szezonban a hazai utazók két táborra oszlanak: míg sokan a közeli osztrák vagy akár a lengyel síterepeket választják, addig mások a hideg elől menekülve inkább a napfényes Egyiptomot és Marokkót részesítik előnyben. A társaság 2025-ös adatai szerint egy közlekedési baleset esetén a kárkifizetés megközelítheti a 30 millió forintot is, míg megbetegedésből kifolyólag egy egyedi esetben 34 millió forintos kárkifizetésre is sor került.
2026. 02. 02. 18:00
Megosztás:

Rekordösszegű tőkekiáramlás a Bitcoin ETF-ekből – Újabb vihar a kriptopiacon

Csak a múlt héten közel egymilliárd dollárt vontak ki a Bitcoin ETF-ekből: a befektetői bizalom megingott, az altcoinok is nyomás alá kerültek. Mi áll a háttérben?
2026. 02. 02. 17:30
Megosztás:

AZ MVM hibrid erőművet hoz létre Ajkán

Az MVM Balance Zrt. akkumulátoros energiatárolót épít a bakonyi gázturbinás erőműhöz az ajkai iparterületen - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 02. 17:00
Megosztás:

Hongkong megnyitja kapuit a stabilcoin kibocsátók előtt

Márciusban érkezhetnek az első engedélyek: az ázsiai pénzügyi központ új fejezetet nyit a digitális pénzügyek szabályozásában: jönnek a hivatalos stabilcoin engedélyek.
2026. 02. 02. 16:30
Megosztás:

Több mint egymillió személykocsit gyártott tavaly a Skoda Auto

Tavaly 1,065 millió személygépkocsit gyártott a cseh Skoda Auto, 15 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a német Volkswagen konszernhez tartozó cseh autógyár hétfőn.
2026. 02. 02. 15:30
Megosztás:

Bitpanda és Ribbon Plc összefogása: új lendület a brit kriptopiacnak

A kriptovaluták új korszakba léphetnek az Egyesült Királyságban egy ígéretes fintech partnerség révén. Egy friss együttműködés felpezsdítheti a brit kriptovaluta szektort: a Bitpanda Technology Solutions és a Ribbon Plc összefogásával új, szélesebb körben elérhető digitális eszközszolgáltatások kerülhetnek a piacra. Bár a részletek még homályosak, a potenciál óriási – különösen a kriptoeszközök mainstream pénzügyi rendszerbe való beillesztését illetően.
2026. 02. 02. 15:00
Megosztás:

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A megújult HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat jövője szempontjából mérföldkőnek számít, hogy az Európai Bizottság illetékes szerve lehetővé tette a HUN-REN kutatási intézményeinek a szükséges adminisztratív folyamatok megkezdését, és ezzel az uniós pályázati részvételük folyamatos lesz - közölte az MTI-nek hétfőn megküldött közleményében a kutatóhálózat.
2026. 02. 02. 14:30
Megosztás:

Aki magyar részvényt vett, jól járt januárban

Erőteljes rajtot vett a hazai részvénypiac 2026-ban, a BUX index január végére, új rekordot elérve 128 831,58 pontra emelkedett, ami 16 százalékos növekedést jelent az előző év zárásához képest. A januári összforgalom 477,6 milliárd forintot tett ki, amely 23,9 milliárd forint értékű napi átlagnak felelt meg. A legnépszerűbb részvények sorrendjét továbbra is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon vezette 287,9, 94,5 és 49,6 milliárd forint értékű forgalommal. A befektetési szolgáltatók közül a Concorde tört az élre, amelyet a WOOD & Company és az ERSTE követett.
2026. 02. 02. 14:00
Megosztás:

Trump szerint Venezuela komoly bevételhez juthat

Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. 02. 02. 13:30
Megosztás:

Döntésképtelenség bénítja a magyar vállalkozókat

A magyar vállalkozók körében egyre gyakoribb a döntésképtelenség, pedig az információk könnyen hozzáférhetők – állítja Kasza Tamás lezárási specialista. A „tudás–cselekvés paradoxon” lényege, hogy a túl sok tudás bénítja a cselekvést, amit szerinte a szocialista múlt kockázatkerülő reflexei is erősítenek.
2026. 02. 02. 13:00
Megosztás:

Tavaly Magyarországon több mint 200 kockázatos termék miatt kellett intézkedni

Az EU Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszere (RASFF) alapján 2025-ben Magyarországon 249 kockázatos termék miatt kellett intézkedni, az esetek főként zöldségekhez és gyümölcsökhöz, baromfihúshoz és az abból készült termékekhez, valamint gabonához és pékáruhoz kapcsolódtak, 82 százalékban külföldi előállítású termék volt érintett - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 02. 12:30
Megosztás:

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Február 1-jén lépett hatályba az a kormányrendelet, amely új alapokra helyezi a Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alap működését. A szabályozás célja a nemzeti víziközművagyon védelme és a hálózati veszteségek csökkentése. A szolgáltatóknak ezentúl elkülönített számviteli nyilvántartást kell vezetniük a karbantartásra fordított forrásokról. Illés Gábor, az ECORPS Kft. ügyvezetője szerint a rendelet előremutató, de a sikerhez elengedhetetlen a kivitelezések minőségi követelményrendszerének szigorítása. A szakember kiemelte: a szakszerűtlen munkavégzés hosszú távon veszélyezteti a hálózat élettartamát és a közpénzek hatékony felhasználását.
2026. 02. 02. 12:00
Megosztás: