Stratégiai partnerség az Agrárminisztériummal

Fejlődés, siker, előrelépés; ez jellemzi leginkább a Debreceni Egyetemet, amely mindig kiemelt feladatának tekintette a folyamatos fejlődés előre mozdítását, az oktatás és kutatás színvonalának emelését, valamint és a régió gazdaságának megerősítését – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar által szervezett Stratégiai Partnertalálkozón. A rendezvény keretében az Agrárminisztérium és a Debreceni Egyetem stratégiai megállapodást írt alá, az agrárkar pedig 37 partnervállalattal újította meg együttműködését, egyebek mellett a kihelyezett tanszékek működtetéséről.

Stratégiai partnerség az Agrárminisztériummal

A minisztérium és az egyetem stratégiai partnerségének célja a magyar agrárium versenyképességének erősítése és a hazai élelmiszeripar eredményességének fejlesztése. Az együttműködés segíti a szakmai közösségépítést, valamint előmozdítja a meglévő és folytonosan fejlődő információ-, illetve tudásbázis minél hatékonyabb kihasználását a hazai agrárium, az agrárfelsőoktatás és -szakképzés, az agrár K+F+I, továbbá a vidéki gazdaság és társadalom fejlesztéséért.

- A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara magasszínvonalú szakemberképzésével és a tudományos eredmények gyakorlatba helyezésével segíti a versenyképes magyar agrárium kialakítását és fenntartását. Fejlődés, siker, előrelépés, olyan szemlélet ez, amely a kezdetektől jellemzi a közel 160 éves debreceni agrárképzést, amely a hazai agrár-felsőoktatás egyik motorjává vált, nem csak a hazai és nemzetközi oktatás, hanem a kutatás, innováció, fejlesztés, valamint a vállalati szférával való kapcsolatteremtés terén is az élen jár – hangsúlyozta köszöntőjében Nagy István agrárminiszter.


A tárcavezető szerint a mostani megállapodás a debreceni agrár-felsőoktatás egy újabb mérföldkőhöz érkezett.

- Az Agrárminisztérium és a Debreceni Egyetem közös érdeke a hosszú távú biztonságos élelmiszer-előállítás, amely jól képzett szakemberek, modern vívmányok és fejlesztések nélkül nem megvalósítható. A tudomány segítségével keressük a válaszokat arra, hogy innovációval, fejlesztésekkel, intenzív és erőforrás-hatékony technológiákkal hogyan tudjuk ellenállóbbá tenni a mezőgazdaságot. Ezért olyan, a jövőnk szempontjából meghatározó területeken működnek együtt a partnerek egymással, mint például a vízgazdálkodás, a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás vagy éppen az agrár- és élelmiszeripari termelés ökológiai lábnyomainak csökkentése – fejtette ki Nagy István.

A miniszter kitért arra is, hogy a jövő szempontjából a partnerség másik hangsúlyos területe az agrár-felsőoktatás és középfokú agrárszakképzés. Éppen ezért újraindítják az állategészségügyi és élelmiszer higiéniai szakképzést.

- A generációváltás sikere a magyar mezőgazdaság jövőjének záloga. A szakképzés és a felsőoktatás megújításának köszönhetően egyre több fiatal választja az agrárszakmát, ami a vidéknek is nagy erőt jelent – fogalmazott.

A stratégiai megállapodás olyan területeket is érint, mint a szaktanácsadás és tudásmenedzsment az élelmiszerláncban és a vidékfejlesztésben, az agrár K+F+I és a tudományos eredmények gyakorlati hasznosíthatósága, élelmiszeripar és élelmiszer-kereskedelem, hal- és vadgazdálkodás, az agro-kulturális örökségünk ápolása, az agrárium és a magyar vidék társadalmi elfogadottságának erősítése.

- A magyar mezőgazdaság élet-halál harcot vív, most a száj- és körömfájás ellen. A történelemben a halálos betegségektől és a járványoktól a védőoltások mentettek meg bennünket. El kell gondolkodnunk, hogy mit tehetünk állataink védelme érdekében, legyen az a madárinfluenza, vagy az afrikai sertéspestis. Itt meg van minden, fel lehet venni a harcot a kórokozókkal szemben és meg lehet nyerni ezt a küzdelmet – hangsúlyozta a rendezvényen mondott köszöntőjében Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora.

Papp Zsolt György, a Magyar Agrárgazdasági Kamara elnöke szerint a hazai mezőgazdaság következő időszakának legnagyobb kérdése az, hogy hogyan tud megfelelő mennyiségű, minőségű talajnedvességet biztosítani a mezőgazdasági tevékenységhez. Emellett az állategészségügyi és klimatikus viszonyok alakulása is hatalmas kihívás elé állítja a magyar agráriumot.

-  Ennek az évtizednek a legfontosabb eleme a digitalizáció és a precízió. Ezen eszközök nem csak a szántóföldi növénytermesztésnek a privilégiuma, a teljes mezőgazdaságban rendelkezésre állnak. A lehetőségek ma itt vannak velünk ezen a rendezvényen. A Debreceni Egyetem olyan partnerséget kínál ezen találkozó keretében, amiből, mint látjuk sok van. Akik itt ülnek, a duális képzés keretein belül képesek partnerként együttműködni, egymást partnernek tekinteni a kutatás, oktatás és a tudomány égisze alatt egy egészséges versenyben. Hiszem, hogy ez a jövő – szögezte le Papp György Zsolt.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetség, az Országgyűlés alelnöke szerint a Debreceni Egyetemmel való együttműködés a jövő gazda generációjának nevelését és felkészítését jelenti. Mint mondta: az intézmény nyitott az új gondolatok és javaslatok irányába, és befogadja az üzeneteket. A Debreceni Egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének munkáját támogató Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület tagjaként örömmel segíti a debreceni agrár-felsőoktatás sikerét.

- Öröm, hogy egykori tanáraink, hallgatótársaink, tanítványaink, kollégáink és partnereink, az agrárszakmát köszönthetjük ma itt. Nagyon-nagy utat jártunk be együtt. A szakmai felelősség a mindennapokban – a vállalkozás irányításban, oktatásban, a tudományban – tovább segíti pályánkat. Az ilyen szakmai kapcsolatoknak és együttműködéseknek köszönhető, hogy a legtehetségesebb agrármérnök-hallgatóink a képzésük ideje alatt egyszerre két egyetem diplomáját tudják megszerezni, a Dél-Dakotai egyetemmel kötött megállapodásunk révén ugyanis kettős diploma megszerzésére van lehetősége a hallgatóinknak. Hamarosan újabb diákok utazhatnak az Egyesült Államokba féléves szakmai gyakorlatra – tette hozzá pohárköszöntőjében Bács Zoltán kancellár.

A partnertalálkozó keretében a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar 37 vállalkozással újította meg, illetve létesített partneri kapcsolatot, valamint kihelyezett tanszéki megállapodást kötött, illetve újított meg 20 vállalkozással.

.

A kar és stratégiai partnerei továbbfejlesztik az együttműködéseket, szélesítik az oktatás, a kutatás-fejlesztés és a tudásmegosztás, a szaktanácsadás területén és közösen dolgoznak ki egyebek mellett humánerőforrás-fejlesztési, képzési, kutatási, innovációs és szakértői projekteket.

- A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karral együttműködő vállalatok a partnerség révén a teljes egyetemi portfólióval kapcsolatban kerülnek. Az intézmény multidiszciplinaritása lehetőséget teremt, hogy akár az élet- és természettudományi, az egészségügyi, a műszaki és informatikai területekre is becsatornázza partnereit – fejtette ki előadásában Stündl László, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja.

A kari vezető bemutatta az agrárképzés oktatási struktúráját, intézeti és tudományos rendszerét. Beszélt a kar doktori iskoláiról, valamint a szaktanácsadással, kutatással és innovációs tevékenységgel foglalkozó központjainak működéséről, a nemzetközi rangsorokon elért eredményekről. A DE MÉK sokrétű tevékenységét bemutatva kitért az intézmény egyedülálló infrastrukturális hátterére is.

Szűcs István, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékáni tanácsadója a szakmai rendezvényen bejelentette, hogy Agrár Üzleti Klub megalakítását tervezik, melynek tagjai a stratégiai partnerek, valamint a kihelyezett tanszékek lehetnek. A fórum az információ- és tudásátadás mellett a szakmai egyeztetések, viták színtere, a szakemberek találkozója lesz.


Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás: