Súlyos árat fizet, aki bedől a „váratlan infarktus” mítoszának

A súlyos szív-érrendszeri katasztrófák több mint 99%-a előtt már évekkel korábban jelen van legalább egy mérhető kockázati tényező. A szakértők szerint a legnagyobb veszélyt a „jó lelet csapdája” és a folyamatos, 24/7 életmód-terhelés jelenti.

Súlyos árat fizet, aki bedől a „váratlan infarktus” mítoszának

A szívinfarktus és a stroke a legtöbb ember fejében még mindig hirtelen, sorscsapásszerű tragédiaként él: egyik nap még minden rendben van, másnap pedig megtörténik a baj. Aki azonban elhiszi ezt a mítoszt, az sokszor az egészségével és az aktív éveivel fizet érte. Egy friss, nemzetközi adatokra épülő elemzés végleg megdönti a tévhitet: a súlyos események döntő többsége nem egyik napról a másikra keletkezik, hanem hosszú idő alatt felépülő, biológiai folyamatok végpontja. 

Drámai adatok: A tragédia nem hirtelen jön

Egy közelmúltban publikált, több mint 9,3 millió ember adatait feldolgozó nemzetközi elemzés azt vizsgálta, hogy az első szívinfarktus, stroke vagy szívelégtelenség előtt milyen gyakran volt jelen már korábban is mérhető kockázati tényező.

Az eredmények megdöbbentőek: az érintettek túlnyomó többségénél (több mint 99%-ánál) már évekkel a súlyos esemény előtt kimutatható volt legalább egy rizikófaktor. Ez azt jelenti, hogy a kockázat sok esetben jóval a diagnózis előtt megjelenik a szervezetben – akkor is, ha a páciens közben teljesen panaszmentes.

A „jó lelet csapdája”

A meglepetésszerű esemény a legdrágább, hiszen gyakran azonnali és visszafordíthatatlan következményekkel jár – figyelmeztetnek a szakértők. Sokan azért hiszik magukat alacsony kockázatúnak, mert a rutin labor- vagy egyéb vizsgálati eredményeik nem mutatnak kirívó eltérést. Ezt a jelenséget nevezik a „jó lelet csapdájának”.

Dr. Balázs Anna Complex Longevity Program A „csillagmentes lelet” sokszor hamis  biztonságérzetet ad. Hajlamosak vagyunk megnyugodni, ha az értékeink a normál határokon belül maradnak. A referenciatartomány azonban csupán azt mutatja meg, hogy egy adat statisztikailag az átlagba esik, de ez korántsem jelenti azt, hogy az a mi szervezetünk számára hosszú távon is optimális vagy biztonságos - magyarázza Dr. Balázs Anna, a CMC Déli Klinika orvosigazgatója.

A szakember szerint a kockázat ritkán egyetlen, drasztikusan rossz szám kérdése. Sokkal inkább arról van szó, hogy több, „éppen csak kedvezőtlenebb” apró jel adódik össze.

Képzeljük el, hogy a vérnyomás egy kicsit  feljebb csúszik – például egy 130/85-ös értékre sokszor még legyintünk, mondván, ez még nem magas. Eközben a vércukor és a vérzsírok szintje a felső tartomány felé mozdul, a testösszetétel pedig finoman romlani kezd. Ezek az értékek külön-külön talán nem adnak okot azonnali aggodalomra, együttesen viszont egy olyan láthatatlan láncreakciót indítanak el, amely évtizedes távlatban drasztikusan megnöveli a szívinfarktus vagy a stroke  kockázatát – teszi hozzá Dr. Balázs Anna.

A 24/7 terhelés: Amikor a szervezet sosem pihen

A csendes romlást a modern kor „24/7 terhelése” gyorsítja fel a leginkább. A mai életmód sok embernél biológiai értelemben nem engedi lezárni a napot. A késő esti aktivitás, a késői étkezések, az alvási ritmus megváltozása és a folyamatos idegrendszeri készenlét (stressz) a szervezetet egy olyan anyagcsere- és gyulladásos állapot felé tolja, amely a rutinlaborban sokáig alig látható, de a kockázati mintázatokban és a trendekben már élesen kirajzolódik.

A folyamat „láthatatlan szakasza” az egyik legveszélyesebb, ugyanakkor a legfontosabb időszak is, hiszen itt még érdemben megállíthatók a súlyos betegségekhez vezető folyamatok.

A modern egészségmegőrzés – vagyis a longevity szemlélet – lényege, hogy ne várjuk meg a konkrét betegséget és a diagnózist. Sokkal fontosabb azt látnunk, mekkora nyomás nehezedik éppen a szervezetünkre, elindult-e egy csendes romlás a háttérben, és van-e még időnk visszafordítani a folyamatot a baj bekövetkezte előtt. Az egyéni rizikóelemzés célja nem a félelemkeltés, hanem a rejtett kockázat korai láthatóvá tétele. A komplex szív-érrendszeri rizikótérkép a klasszikus paraméterek mellett különböző biomarkereket, testösszetételt, gyulladásos terhelést és időbeli tendenciákat is vizsgál, hiszen a kockázat a változások irányából diagnosztizálható – hangsúlyozta a szakember, az Élj hosszabban és jobban – Complex Longevity program szakmai vezetője.

A legfontosabb üzenet: a szív-érrendszeri rizikó adatalapú, komplex feltérképezése nem pánikot kelt, hanem éppen ellenkezőleg – egy sokszor életmentő mozgásteret és időablakot biztosít a baj elkerülésére. 


Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás: