Tájékoztatót tett közzé a MEKH

Közzétette a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) azt az adatbázist, amely a közcélú villamos energia hálózatba történő betáplálást célzó termelőegységek telepítését tervező ipari beruházók számára nyújt tájékoztatást szabad, betáplálási irányú csatlakozási pontokról - jelentette be pénteken a hivatal.

Tájékoztatót tett közzé a MEKH

A MEKH az engedélyesektől bekérte, rendszerezte és a vonatkozó jogszabály alapján honlapján közzétette azoknak a közép- és nagyfeszültségű, legalább 0,5 MW beépített teljesítményű időjárásfüggő termelőberendezések számára rendelkezésre álló betáplálási irányú csatlakozásoknak a listáját, melyeket már üzembe helyeztek, illetve üzemi és elosztói szabályzatban meghatározott érvényes és hatályos műszaki gazdasági tájékoztatóval vagy hálózati csatlakozási szerződéssel rendelkeznek.

Az adatbázis többek között tartalmazza a csatlakozási ponttal rendelkező rendszerhasználó megnevezését, a csatlakozási pont földrajzi azonosítóit, az adott ponton rendelkezésre álló betáplálási irányú csatlakozási teljesítményt, a csatlakozást igénybe vevő berendezés típusát, erőmű esetén elsődleges energiaforrását, valamint a csatlakozási díj mértékét is - sorolta a MEKH.

Egyes adatköröknél - ahol ez indokolt - további adategyeztetés zajlik, amely külön fel van tüntetve a táblázatban - fűzték hozzá.

A negyedévente frissülő adatsor a MEKH honlapján érhető el.


A Bitcoin magára talált a múlt heti zuhanás után – az elemzők szerint még mindig jó diverzifikációs eszköz lehet

A Bitcoin árfolyama hétfőn több mint 2 százalékkal emelkedett, és ismét 63 000 dollár fölé került, miután a teljes kriptopiac erősödni kezdett a múlt pénteki jelentős eladási hullámot követően.
2026. 06. 09. 01:30
Megosztás:

Átvilágítják az agrárkamarát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) szakmai alapon, politikai befolyástól mentesen a gazdák érdekeit kell szolgálnia, ezért döntött a kormány a NAK átvilágításáról, amelynek során vizsgálják a szervezet esetleges átpolitizáltságát, valamint egyes belső döntéshozatali és gazdálkodási folyamatok átláthatóságát, szakmaiságát, törvényességét - hangsúlyozta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében.
2026. 06. 09. 01:00
Megosztás:

Duna-parti fejlesztések Mohácson

A Duna-part vonzerejének növelését - mások mellett a horgászok, a "vízi sportok szerelmeseit" és a folyami kirándulók komfortos kiszolgálását - elősegítő fejlesztéseket hajtanak végre Mohácson egy csaknem 1,4 milliárd forintos program részeként - közölte a baranyai város önkormányzata az MTI-vel hétfőn.
2026. 06. 09. 00:05
Megosztás:

Továbbra is érvényben marad a veszélyhelyzet Parajdon

Újabb 30 nappal meghosszabbították a parajdi sóbánya vízzel való elárasztása miatt tavaly bevezetett veszélyhelyzetet az erdélyi Parajdon - közölte hétfőn a Hargita megyei prefektúra.
2026. 06. 08. 23:00
Megosztás:

Az ukrán kormányfő megerősítette, hogy újabb pénzügyi támogatás érkezett az EU-tól

Ukrajna megkapta az Európai Uniótól az Ukraine Facility program keretében nyújtott finanszírozás hetedik részletét, amelynek összege 2,8 milliárd euró - erősítette meg Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök hétfőn a Telegramon.
2026. 06. 08. 22:00
Megosztás:

A francia igazságügyi miniszter elrendelte 70 ezer gyermekbántalmazási panasz azonnali kivizsgálását

Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig.
2026. 06. 08. 21:00
Megosztás:

A kormány időt nyert a hiteles költségvetési pálya felvázolására őszig

A GKI elemzése szerint a kormány őszig időt nyert egy hiteles, új költségvetési pálya felrajzolására azzal, hogy a három nagy hitelminősítő - Fitch, S&P, Moody’s - a várakozásoknak megfelelően nem változtatott Magyarország befektetésre ajánlott besorolásán - tájékoztatta az MTI-t a gazdaságkutató hétfőn.
2026. 06. 08. 20:00
Megosztás:

Átadták az Év Menedzsere Díj 2025. évi elismeréseit

Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és az Adria Régió vezetője kapta a 2025 évi Év Menedzsere Díjat, az Év Menedzsere Életműdíj 2025. évi kitüntetettje Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke - közölte a Menedzserek Országos Szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 08. 19:30
Megosztás:

A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait

A Wizz Air és az Austrian Airlines ideiglenesen felfüggeszti izraeli repülőjáratait - jelentették a légitársaságok hétfőn.
2026. 06. 08. 19:00
Megosztás:

Nem a 45 feletti munkavállaló lusta tanulni, hanem a magyar vállalati szféra képtelen strukturáltan képezni

Nem a 45 év feletti magyar dolgozók félnek a mesterséges intelligenciától, hanem a hazai vállalatok hagyják cserben őket – derül ki a The Seniors kutatásából. Miközben a senior munkavállalók többsége magabiztosan használja az új technológiát, a cégek közel háromnegyede semmit nem tesz a felkészítésükért, a menedzsment fele pedig még stratégiával sem rendelkezik.
2026. 06. 08. 18:30
Megosztás:

Belgium 3,7 milliárd eurót költ új védelmi technológiák fejlesztésére

Belgium 2026 és 2035 között 3,7 milliárd eurót fordít védelmi innovációra ODIN nevű új programjának keretében - jelentette be Theo Francken belga védelmi miniszter hétfőn.
2026. 06. 08. 18:00
Megosztás:

Szlovéniában csökken a benzin, drágul a dízel kedden

Szlovéniában kedden csökken a 95-ös benzin, míg a dízel és a fűtőolaj ára emelkedik az autópályákon és gyorsforgalmi utakon kívüli benzinkutakon, miután az új kormány változatlanul hagyta az üzemanyagárak szabályozásának modelljét.
2026. 06. 08. 17:30
Megosztás:

Magyar Péter: felülről nyitott lesz a gyermekvédelem költségvetése

Felülről nyitott költségvetést ígért a gyermekvédelem számára Magyar Péter, hangsúlyozva, ha több szakemberre, új férőhelyekre lesz szükség, lesz rá forrás. A miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában a gyermekvédelemben dolgozók bérrendezésének szükségességéről is beszélt.
2026. 06. 08. 17:00
Megosztás:

Az Otthon Starton túl: Kedvezőbb időszak jöhet a piaci lakáshitelek számára

Az elmúlt kilenc hónapban a lakáshitelezési piacot ugyan egyértelműen az Otthon Start program uralta, nem szabad megfeledkezni azokról a lakásvásárlókról sem, akik nem jogosultak az államilag támogatott konstrukcióra. Számukra kedvező fordulatot hozhat a piaci kamatkörnyezet alakulása: a money.hu legfrissebb elemzése szerint a hosszú távú forrásköltségeket meghatározó BIRS látványos tavaszi csökkenése érdemi lehetőséget adhat a bankoknak a piaci lakáshitel-kamatok mérséklésére.
2026. 06. 08. 16:30
Megosztás:

A női vállalkozók 58%-a tapasztalt már hátrányt a neme miatt - az empátiát elvárják tőlük az üzleti életben

Nem veszik őket komolyan, többet kell bizonyítaniuk a férfiaknál - a női vállalkozók nagy része találkozott már negatív megkülönböztetéssel az üzleti életben. A Számlázz.hu felmérést készített, amelyből az is kiderül, mivel töltenék a felszabadult idejüket a női vezetők, valamint vállalkozók.
2026. 06. 08. 16:00
Megosztás:

A chiphiány után felértékelődtek a magyar célgépek

A COVID, a chiphiány és a geopolitikai válságok után a gyártási képesség kritikus nemzeti erőforrássá vált – ez volt a Magyar Ipari Célgép Nagydíj egyik fő üzenete. A Hungaroringen bemutatott 115 pályázat azt jelezte, hogy a hazai célgépgyártás nem laboratóriumi fejlesztésekre, hanem a műhelyszinten megoldott, gyakorlati ipari problémákra épül. A szakmai megszólalók szerint minden sikeresen megtervezett magyar célgép csökkenti az ország kiszolgáltatottságát, miközben a gépek és szállítóeszközök exporttöbblete 2025 első félévében elérte a 10,9 milliárd eurót.
2026. 06. 08. 15:30
Megosztás:

Mastercard és a stabilcoin-elszámolás: miért fontosabb a hálózati lefedettség, mint a tokenek körüli hype?

A Mastercard újabb fontos lépést tett a blokkláncalapú fizetési infrastruktúra felé: a vállalat szabályozott stabilcoinokat is beemelne az elszámolási rendszerébe. A kriptopiaci szereplők számára azonban a valódi kérdés nem az, hogy melyik stabilcoin logója mutat jól egy sajtóközleményben, hanem az, hogy hol, mikor és milyen megbízhatóan lehet elszámolni. A kereskedők, fintech cégek, PSP-k és treasury csapatok számára ugyanis nem a tokenmárka, hanem az üzemidő, a likviditás, a szabályozási megfelelés és a kiszámítható pénzáramlás teremti a valódi értéket.
2026. 06. 08. 15:00
Megosztás:

A BKK mintegy 62 ezer utast ellenőrzött a rendőrséggel májusban

Mintegy 62 ezer utast ellenőrzött a főváros több forgalmas járatán májusban a rendőrséggel közös akciójában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az ellenőrzöttek kevesebb mint egy százalékát pótdíjazták - közölte a BKK hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 08. 14:30
Megosztás:

Türelmetlen sofőrök, elektromos rolleresek: kiderül, kik okozzák a legnagyobb stresszt a magyar autósoknak

Bár a magyar autósok többsége összességében stresszmentesnek éli meg a vezetést, minden második sofőrt megzavar valami a volán mögött – derül ki a SimpleBiztosítás megbízásából készült, reprezentatív felmérésből, amely többek között arra kereste a választ, milyen helyzetek nehezítik meg a magyar autósok életét az utakon. A legnagyobb feszültséget a türelmetlenkedők és az elektromos rolleresek jelentik.
2026. 06. 08. 14:00
Megosztás:

Így hozd meg a helyes döntést: munkahelyváltás dilemmája

Mindannyiunkkal megtörténhet, hogy a munkanap végén töprengünk; vajon maradni vagy váltani lenne a jobb döntés? Lehet, hogy már benned is megfogalmazódott a gondolat, hogy felállj a munkahelyedről, mert a főnököd elviselhetetlen, vagy a kollégáid folyamatos konfliktust generálnak.
2026. 06. 08. 13:30
Megosztás: