Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés

Húsz százalékkal emelkedett a halálos munkabalesetek száma, 2024-ben 75 ember vesztette életét, ami 13-mal több mint 2023-ban. A legveszélyesebb ágazatok továbbra is az építőipar, raktározás, feldolgozóipar és a mezőgazdaság. Minél kisebb a cég, annál több a munkabaleset. A legtöbb halálos baleset – a teljes szám 62 százaléka – a 45-64 közötti munkavállalókat éri. Hatékony megelőzési tervre lenne szükség, ám a kormány ezen a téren rossz irányba tart – hívta fel a figyelmet az aggasztó helyzetre a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja alkalmából a Magyar Szakszervezeti Szövetség.

Tavaly 75 ember halt meg munkahelyi balesetben, ez 20 százalékos növekedés

A munkahelyi biztonság nem luxus, hanem alapvető jog – jelentette ki az emléknap alkalmából Zlati Róbert. A MASZSZ elnöke szerint annak ellenére, hogy tavaly 20 százalékkal többen haltak meg a munkahelyükön mint 2023-ban, a kormány még mindig nem veszi elég komolyan a balesetek megelőzését, kevés és nem is elég hatékony a munkaügyi ellenőrzés, 2024-2025-ben történtek olyan munkavédelmi jogszabályi változások, amelyek miatt a szakszervezetek, így a MASZSZ is hallatta a hangját.

Ilyen volt egyebek között egy veszélyes könnyítés, amely szerint bizonyos munkakörökben a hagyományos helyett elég egy általános írásos munkavédelmi „oktatás” és megszűnt a kötelező orvosi alkalmassági – üzemorvosi – vizsgálat is, a munkáltatóra bízták, hogy költ-e az alkalmazottai egészségügyi vizsgálatára. Ráadásul egyes esetekben munkaerőhiány miatt az orvosokat kényszerűségből más egészségügyi végzettséggel rendelkezőkkel próbálják helyettesíteni.

És akkor még nem is beszéltünk a kevés felderített foglalkozási megbetegedésről, amely valós számai így rejtve maradnak, holott nemzetközi példák alapján nagyságrendekkel több munkahelyi eredetű megbetegedéssel kalkulálhatunk a valóságban, mint munkabalesettel.

Ez ellen a szakszervezeteken kívül a munkavédelmi szakma is, kiemelten a foglalkozás egészségügyi orvosok is sok fórumon tiltakoztak, mindhiába – idézte fel az elnök. Szerencsére a nagyobb cégeknél, és ahol jellemzően vannak szakszervezetek, munkavédelmi képviselők, a vizsgálatok változatlanul fennmaradtak.

De a kisebb cégek, és az állami szféra területeinél várhatóan nem ez lesz a jellemző jó gyakorlat. Idén január 1-jétől a munkahelyi kockázatértékelést az eddigi 3 helyett elég 5 évente elvégezni. Ez a döntés sem szolgálja a jobb munkavédelmet. A felsorolt lazítások akár néhány ember egészségébe, életébe is kerülhet – szögezte le Zlati Róbert.

Az elnök kedvező változásnak tartja viszont, hogy a 2024–2027-es munkavédelmi politika részeként nőtt a kiszabható bírságok összege, és szigorodtak a hatósági ellenőrzések, ám egyértelműen még több és még hatékonyabb megelőző intézkedésre, hatósági ellenőrzésre, anyagilag is megbecsült, elismert szakemberekre lenne szükség.

Elemző szemmel nézve a jelen magyar munkavédelmi helyzetet, vegyes képet kapunk – véli az elnök. Vannak pozitív törekvések, mint például a munkavédelmi hatóságok szigorúbb ellenőrzései vagy az egyes iparágakban megvalósuló biztonságtudatos képzések. Ugyanakkor a rendszer még mindig súlyos hiányosságokkal küzd:

-            A prevenció gyakran alárendelt szempont. A munkáltatók egy része csupán papíron tesz eleget a kötelezettségeinek.

-            A munkavédelmi kultúra gyenge. Sok helyen hiányzik a valódi biztonságtudatosság, különösen a kis- és középvállalkozások körében.

-            A hatósági kapacitások korlátozottak. Bár a munkavédelmi felügyelők elkötelezettek, a létszámuk nem elég a széleskörű, rendszeres ellenőrzésekhez.

-            A dolgozók képzése és tájékoztatása nem elégséges. Sok munkavállaló nincs tisztában az őt megillető jogokkal és a veszélyekkel.

A hivatalos, 2024. évi NGM munkabaleseti jelentésből a következők szűrhetők le:

-            az ismertté vált munkabalesetek száma - 20 400 - enyhe csökkenést, de inkább stagnálást mutat.

-            a halálos munkabalesetek száma viszont 20 százalékkal emelkedett, 75 ember vesztette életét a tavalyi évben, szemben a 2023-as 62-vel.

-            A legveszélyesebb ágazatok továbbra is az építőipar, raktározás, feldolgozóipar és a mezőgazdaság. Ezeken a területeken további, az eddigieknél hatékonyabb, kiemelt ellenőrzések szükségesek.

-            Tendencia továbbra is és sokat mondó összefüggés, hogy minél kisebb a cégméret, annál több halálos munkabaleset történik.

-            A 45-64 év közöttiek körében van a legtöbb haláleset, az összes esetszám 62 százaléka. Azt mutatja, hogy fontos a már régebb óta ott dolgozók folyamatos utánképzése, a munkahelyet és szakmát váltók rendszeres munkavédelmi oktatása, a tudásuk ellenőrzése, gyakoroltatása.

Ma emlékezünk, de holnap már újra cselekednünk kell. A felsorolt adatok és kritizált jogszabályváltozások alaposan kijelölik minden munkavédelemmel foglalkozó szakember, munkavédelmi képviselő, hatósági ellenőrző szerv és munkavállaló, munkáltató teendőit a jövőre nézve. A döntéshozókét is – jelentette ki a MASZSZ elnöke.


Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás: