Te is kidobod az üres borosüveget a kukába?! Nagy baj lesz belőle!

Egy friss tanulmány szerint Európában a különböző termékek csomagolásának 36%-át teszi ki a szilárd települési hulladék. Ennek egy része a borágazatban használt egyszer használatos üvegpalack, amelynek környezeti hatása a többi csomagolással összevetve sokkal nagyobb. A Humusz Szövetség ezért is népszerűsíti az újrahasználatot, ennek fontosságát pedig erőteljesen hangsúlyozza az illetékes minisztériumnak, és a nagy hazai bevásárlóláncokat is megkeresték, hogy tegyenek az ügy érdekében

Te is kidobod az üres borosüveget a kukába?! Nagy baj lesz belőle!

A Zero Waste Europe különféle csomagolóanyagok életciklus-elemzését bemutató tanulmánya megállapítja, hogy a 100%-ban újrahasználható és újrafeldolgozható, optimális esetben akár negyvenszer is újratölthető üvegpalackok olyan anyagok, amelyek tulajdonságai még inkább alkalmazhatóvá teszik élelmiszerrel érintkező csomagolóanyagként, de az előnyei jóval túlmutatnak a környezetvédelem területén. Azon túl, hogy költségmegtakarítást jelent a településeknek, borászatoknak és a közigazgatásnak, helyi munkahelyeket teremt, növeli a fogyasztói élményt, előmozdítja a vásárlói hűség kialakulását, a fogyasztók elköteleződését, de többszörös előnnyel jár a kiskereskedelmi és a vendéglátóipari vállalkozások számára is.

A Humusz Szövetség több módon is tesz az újrahasználat népszerűsítéséért

Hozzuk vissza a visszaváltható palackokat Magyarországra! – olvasható a felhívás az egyesült Csak jó dolgokat hozna a visszaváltható borospalackok újbóli térnyerése című cikkében, amely szerint amíg Európában egyre több környezettudatos vállalkozó tér át újratölthető palackokra, addig Magyarországon egyre inkább tűnnek el a boltok polcairól a betétdíjas üvegek. A Humusz Szövetség 2021 nyarán adott ki állásfoglalást több civil szervezettel együttműködve az italcsomagolások hatékony betétdíjas rendszerének bevezetéséért. Jobban mondva, újra-bevezetéséért, ugyanis évtizedeken keresztül elérhetők voltak a lakosok számára visszaváltható palackokban forgalmazott üdítők és alkoholos italok, de napjainkra elenyésző azon vállalatok száma, akik részt vesznek a közösségi alapon működő betétdíjas rendszerben. A cikkben pozitív példaként említik a Varga Pincészetet, akik egy saját rendszert dolgoztak ki, aminek köszönhetően boraik 90%-át forgalmazzák betétdíjas palackban.

A nagy láncok sokat tehetnének a környezetvédelemért

A nemzetközi #WeChooseReuse kampány magyarországi terjesztése mellett a fent említett betétdíjas állásfoglalással a Humusz Szövetség felkereste és közös gondolkozásra hívta az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, emellett megkereste az italcsomagolási ipar szereplőit is, valamint kapcsolatba lépett a kiskereskedelmi szolgáltatókkal, úgymint az Aldival, a Lidllel, a Sparral vagy a Tescóval, és személyre szabott javaslatokat fogalmazott meg számukra. Következő lépésként pedig a gyártók megkeresését tervezik.

Az újrahasználati rendszer bevezetése a borágazatban mintegy 37 munkahelyet, közvetve pedig további 330 új munkahelyet teremthet

Ahogy Magyarországon, úgy európai viszonylatban is kulcsfontosságú az újrahasználati rendszerek bevezetésére irányuló kezdeményezések kidolgozása. Ennek illusztrálására mutatja be cikkében az egyesület a reWINE projektet, amelyet a spanyolországi Katalóniában valósítottak meg 2016 szeptembere és 2020 decembere között azzal a szándékkal, hogy felderítsék az újrahasználható csomagolási rendszerek alkalmazásának lehetőségeit és korlátait a katalán borágazatban, továbbá hogy megmutassák: technikailag, környezeti szempontból és gazdaságilag is járható ez az út.

Csodákra lehet képes egy jól bemért betétdíj

A reWINE palackok visszaváltására három különböző ösztönzőt dolgoztak ki: anyagi juttatás, betétdíjas visszaváltási rendszer, kupon. Például egyes Veritas és Ametller Origen boltok 0,10 eurót fizettek azoknak a vásárlóknak, akik visszaváltották az üres reWINE-címkés palackokat. A Caprabo üzletek a reWINE palackok visszaváltása után borélményt nyújtó kuponokkal jutalmazták a vásárlókat, ezenkívül üveggyűjtő pontokat létesítettek.

A gördülékenyen működő újratöltési rendszer további kulcsfontosságú elemei az egységes címke és a fogyasztói tudatosság, a tudatosságra nevelő programok voltak. Mindezeknek köszönhetően több mint 21 756 tonna hulladék keletkezését sikerült megakadályozni.

„Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a reWINE projekt bizonyította, hogy a borosüvegek újratöltésén alapuló rendszerek megvalósíthatók, és nagyobb méretben jelentősen hozzájárulhatnak a környezetvédelem és a körforgásos gazdaság célkitűzéseihez” – olvasható az 1995-ben alapított Humusz Szövetség oldalán megjelenő cikkben.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: