Tíz éves csúcson a vezérigazgatói optimizmus – a világ vezetőinek háromnegyede a gazdaság erősödésével számol 2022-ben

Világszerte a vezetők 77%-a szerint erősödni fog a globális gazdaság az előttünk álló évben, csupán 15%-uk számít visszaesésre. A kiber- és egészségügyi kockázatok szerepelnek az elsők között a globális fenyegetések listáján. A legfontosabb növekedési célpontnak pedig az Egyesült Államokat látják a vezérigazgatók a következő 12 hónapban, míg a második helyen Kína áll.

Tíz éves csúcson a vezérigazgatói optimizmus – a világ vezetőinek háromnegyede a gazdaság erősödésével számol 2022-ben

„A vezérigazgatóknak továbbra is szembe kell nézniük a jelenleg is tartó Covid-19-világjárvány és a piaci körülmények által okozott nyomással; ilyen a növekvő infláció, az ellátási láncokban tapasztalt fennakadások, valamint a világ egyes részein a jelentős felmondási hullám is. Az újabb és újabb nehézségek ellenére a PwC által megkérdezett cégvezetők az utóbbi tíz év során idén nyilatkoztak a legderűlátóbban az előttünk álló évre várt gazdasági erősödést illetően. A vezérigazgatók több mint háromnegyede (77%) várja a világgazdaság további erősödését, és csupán 15%-uk véli úgy, hogy romlani fognak a körülmények” – összegzi a globális vezérigazgatói várakozásokat Koncz Barbara, a PwC Magyarország cégtársa.

A 2022-re vonatkozó vezérigazgatói optimizmus épphogy csak meghaladja a tavalyi 76%-os értéket, ugyanakkor 54 százalékponttal haladja meg a 2020-as szintet, amikor is a cégvezetők több, mint fele (53%) a gazdaság zsugorodását prognosztizálta. A PwC 25. Globális Vezérigazgatói Felmérésében 89 ország 4446 vezérigazgatója vett részt 2021 októbere és novembere között.

Területenként eltérő optimizmus

Habár általánosságban véve derűlátók a vezérigazgatók a 2022-es gazdasági növekedéssel kapcsolatban, a várakozások jelentősen eltérnek az egyes országokban és területeken. A legnagyobb régiók közül Indiában a legoptimistábbak a várakozások. Itt a cégvezetők 94%-a számol a világgazdaság növekedésével a tavalyi 88%-hoz képest. A japán vezérigazgatók körében is erősen növekedett az optimizmus szintje, míg az Egyesült Királyságban mérsékeltebb emelkedést (5 százalékponttal 82%-ra) láthattunk. Olaszországban és Franciaországban is jelentős ugrást tapasztaltunk, amely vélhetően a gazdaság vártnál gyorsabb talpra állasának tudható be.

A spektrum másik végét vizsgálva azt látjuk, hogy a vezérigazgatók világgazdasággal kapcsolatos optimizmusa legnagyobb mértékben az Egyesült Államokban esett vissza, 18 százalékponttal 70%-ra, ugyanakkor valamelyest Brazíliában, Kínában és Németországban is mérséklődött, vélhetően az infláció megugrása és az ellátási láncokban tapasztalt akadozások súlyosbodása miatt.

A bizalom ereje

Sosem játszott még ennyire fontos szerepet a bizalom egy vállalat sikerességében, ugyanakkor kiérdemelni és megőrizni sem volt még soha ilyen nehéz. Az ügyfelek viselkedésével kapcsolatos kérdésekre adott válaszok alapján a felmérésből kiderült, hogy összefüggés van az ügyfélbizalom és a vezérigazgatói optimizmus között. Az ügyfélbizalom tekintetében legmagasabban „rangsorolt” vállalatok vezérigazgatói magabiztosabbak a következő évi növekedési kilátásaikat illetően; 71 százalékuk nagyon vagy rendkívül bizakodó a vállalata bevételnövekedési kilátásait illetően a következő egy évre nézve. Ezzel szemben, ahol az ügyfélbizalom szintje alacsony, ott a vezérigazgatók csupán 47%-a vélekedik hasonlóan.

A bizalom és a nettó zéró kibocsátásra vonatkozó kötelezettségvállalások között is kimutatható összefüggés. A bizalom tekintetében élenjáró vállalatok igazgatói lényegesen nagyobb valószínűséggel vezetnek olyan szervezeteket, amelyek nettó zéró kibocsátásra vonatkozó kötelezettségvállalást tettek (29%), mint a legalacsonyabban „rangsorolt” vállalatok vezetői (16%). A magas ügyfélbizalommal bíró vállalatok vezérigazgatói emellett gyakrabban állnak olyan szervezetek élén, amelyek nem pénzügyi vonatkozású tényezőkhöz kötik a kompenzációjukat. Az ügyfélbizalom terén magasan jegyzett szervezetek vezérigazgatóinak mintegy fele az ügyfélelégedettségi (51%) és munkavállalói elkötelezettséggel (46%) kapcsolatos mérőszámokhoz is köti személyes bónusz- vagy ösztönzőprogramját.

Kiber- és egészségügyi kockázatok a legfőbb problémák között

A tavalyi évhez hasonlóan a vezérigazgatók idén is a kiber- és egészségügyi kockázatokat gondolják a legfenyegetőbb veszélyeknek (49%, illetve 48%-uk). Ezeket nem sokkal lemaradva követi a makrogazdasági volatilitás; a cégvezetők 43%-a nagyon vagy rendkívül aggasztónak ítéli az infláció, a munkaerőpiaci problémák, valamint a GDP ingadozásának esetleges hatását a következő 12 hónapban. A tehetséges munkavállalók bevonzásával és megtartásával kapcsolatos aggodalom szintén számottevő.

Iparági szempontból közelítve az derül ki, hogy a kiberkockázatok a pénzügyi szolgáltatóknál tevékenykedő cégvezetőket aggasztják legjobban; 59%-uk véli ezt a legsúlyosabb fenyegetésnek. A termelő- és fogyasztói ágazatban dolgozó vezetők kevésbé aggódnak a kiberfenyegetések miatt; a kibertámadások magas számának ellenére is csupán 40%, illetve 39%-uk véli jelentős veszélynek ezt a kockázatot.

Érthető módon a vendéglátó és szabadidő ágazatban magas azok aránya (75%), akik aggódnak az egészségügyi kockázatok vállalatukra gyakorolt esetleges hatásai miatt. Az energia-, közmű- és erőforráságazati vezérigazgatóknak pedig 49%-a véli úgy, hogy az éghajlatváltozás jelenti majd az egyik legfőbb fenyegetést a következő évben. Ez 15%-kal magasabb, mint bármely más ágazatban.

Az Egyesült Államok a legígéretesebb célpont

A bevételnövekedési lehetőségek tekintetében a vezérigazgatók saját országaikon kívül az Egyesült Államokat látják a legígéretesebb célpontnak az előttünk álló évben. A cégvezetők 41 százaléka látja úgy, hogy az Egyesült Államok a legígéretesebb ország a saját vállalatuk növekedési kilátásainak szempontjából a következő 12 hónapban (2021-ben 35%-uk vélekedett így). Kína, tavalyi eredményéhez hasonlóan, 27%-kal áll a második helyen, mögötte pedig Németország (18%) és az Egyesült Királyság (6 százalékpontos ugrást követően 17%-kal) áll a listán.

Lemaradás a nettó zéró vállalások terén

A felmérés tanulsága szerint komolyabb előrelépésre lenne szükség a globális éghajlati célok eléréséhez, ugyanis a vezérigazgatók kevesebb, mint egyharmada számolt be arról, hogy vállalatuk kibocsátáscsökkentési kötelezettségvállalást tett. A megkérdezett vezetők csupán 22%-a mondta, hogy vállalatuk nettó zéró kibocsátásra vonatkozó kötelezettségvállalást tett; 29% jelezte, hogy folyamatban van egy ilyen vállalás. Hasonló arányban (26%) születtek eddig szénsemlegességre vonatkozó kötelezettségvállalások, és 30 százalék jelezte, hogy ez a lépés folyamatban van.

Azon vezérigazgatók között, akiknek a vállalatai nettó zéró kibocsátásra vonatkozó kötelezettségvállalást tettek, 40%-kal képviselteti magát az első helyen a villamosenergia- és közműágazat, majd ezt követi az energiaszektor 39%-kal. Őket követi a telekommunikációs, valamint a tőkepiaci és a bankszektor, ahol egyaránt 24-24% százalék tudhat magáénak vállalást. A 25 milliárd dollárt elérő vagy az azt meghaladó árbevételű vállalatok közel kétharmada (65%) tett már nettó zéró kibocsátásra vonatkozó vállalást; ezzel szemben a 100 millió dollárnál alacsonyabb bevételű cégek csupán 10%-a mondhatja ezt el magáról.

A vezérigazgatók az „éghajlatváltozás kockázatainak mérséklését” tartották a nettó zéró kibocsátási stratégiák mögött húzódó leglényegesebb tényezőnek (63% gondolja ezt nagyon vagy rendkívül lényegesnek), de fontosnak tartják „az ügyfelek elvárásainak való megfelelést” is (61%), ami arra utal, hogy az éghajlatváltozás elleni fellépés egyre központibb szerepet játszik a vállalatok márkaépítésében és az ügyfelek által elvárt értékteremtésben.

„A Globális Vezérigazgató Felmérés 25 éves története során, a világ cégvezetőinek a dotcom-lufi kipukkadásától kezdve a pénzügyi világválságon át számos kihívással kellett megbirkóznia. A Covid-járvány és az éghajlatváltozás szintén példátlan próbetétel elé állította az első számú vezetőket. Az adott évtől és a megpróbáltatások természetétől függetlenül azonban van egy dolog, amely mindig állandó: a bizalomépítés fontossága. Idén azt látjuk, hogy a bizalom szinte mindenhol kulcsszerepet kap, legyen szó a vezérigazgatók bevételnövekedésbe vetett bizalmáról vagy épp a szervezetük által tett nettó zéró kibocsátásra vonatkozó kötelezettségvállalásról. Bár az előttünk álló 25 év bizonyára mindenki számára tartogat majd kiszámíthatatlan körülményeket és váratlan kihívásokat, mi hiszünk abban, hogy a szilárd bizalmi alapokra épített vállalatok tovább erősödnek majd, és a vezérigazgatóik is a lehető legjobb helyzetben lesznek ahhoz, hogy fenntartható, a hosszú távú sikerekhez hozzásegítő eredményeket érjenek el” – mondta Bob Moritz, a PwC globális vezetője.

Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása

Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása, határidő előtt befejeződött a tűzesetben sérült berendezések és szerkezeti elemek gépészeti bontása, folyamatban van a csőhálózat és a szivattyúk felújítása, május végére pedig elkészül az új kondenzátorállvány is - tájékoztatta a Mol pénteken az MTI-t.
2026. 02. 07. 16:00
Megosztás:

Super Bowl, NBI, téli olimpia – kedvükre válogathatnak a magyar sportfogadók

Sporteseményekben gazdag hétvége vár sportimádókra: indul a fogadási szezon az amerikai futballban és a hazai labdarúgásban, és a téli sportok kedvelői is izgatottan várják a közvetítéseket, hiszen Olaszországban elstartoltak a téli olimpiai játékok, ahol a 15 fős magyar küldöttségnek is szurkolhatunk. Lássuk, milyen eredményekben bíznak a magyar fogadók.
2026. 02. 07. 15:00
Megosztás:

Megerősítette Dánia lehetséges legjobb osztályzatát az S&P, diplomáciai megoldást valószínűsít Grönland ügyében

Megerősítette változatlan stabil kilátással Dánia hosszú és rövid lejáratú hazai és külső szuverén kötelezettségeinek lehetséges legjobb, "AAA/A-1 plusz" szintű besorolásait az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő a Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy az Egyesült Államokkal Grönland ügyében kialakult viszály diplomáciai megoldását valószínűsíti.
2026. 02. 07. 14:00
Megosztás:

Megismétlik a boszniai szerb elnökválasztást néhány helyen

A szavazóhelyek 6 százalékában megismétlik vasárnap a boszniai szerb elnökválasztást a felvetődött szabálytalanságok miatt.
2026. 02. 07. 13:00
Megosztás:

Ennyivel olcsóbb a magyar üzemanyagok ára, mint a szomszédos országok árai

A szomszédos országok átlagához képest januárban is kedvezőbb üzemanyagárakkal találkozhattak a magyar családok a hazai töltőállomásokon.
2026. 02. 07. 11:00
Megosztás:

Meghaladták a jogdíjak a pandémia előtti mértéket, egyre több a fiatal szerző

2025-ben 15,2 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus, ami így reálértékben végre meghaladta a pandémia előtti szintet. Ennek az összegnek minden korábbinál nagyobb része járt a magyar szerzőknek összesen 22 945 főnek. Tovább nőtt a regisztráló új szerzők száma, és immár több mint az ötödük 20 év alatti.
2026. 02. 07. 10:00
Megosztás:

Milliárdok áramlanak a kriptoszektorba – a piaci visszaesés ellenére is dübörög a befektetési kedv

Hiába a több mint 2 billió dolláros piaci zuhanás, a kockázatitőke-befektetők továbbra is bíznak a kriptó jövőjében. Február első hetében 258 millió dollárt vontak be kriptovállalatok, és a fókusz egyre inkább az érettebb, intézményi partnerekkel rendelkező projektekre helyeződik.
2026. 02. 07. 09:00
Megosztás:

A külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást az idei szezon első felében

Az idei síszezon első felében a külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást, ez az összeg 10 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló értéknél - közölte saját adatai alapján az Insura.hu pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 07. 08:00
Megosztás:

Belgrád hétszer sűrűbben lakott a szerb országos átlagnál

Belgrád népsűrűsége mintegy hétszerese az országos átlagnak, miközben Szerbia déli és keleti térségei folyamatosan veszítenek lakosságukból a belső gazdasági migráció következtében - derül ki demográfiai adatokból és szakértői elemzésekből.
2026. 02. 07. 07:00
Megosztás:

Szerbia hamarosan humanoid robotokat fog gyártani

Szerbia akár öt hónapon belül megkezdheti az első humanoid, és más típusú robotok gyártását, amennyiben sikerül biztosítani a szükséges mennyiségű villamosenergiát - jelentette ki pénteken Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 02. 07. 06:00
Megosztás:

2026-ben folytatódik a kiélezett verseny - hogyan látták az elmúlt évet és az idei év elejét a hazai építőanyag-kereskedők?

Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület megkérdezett tagjai szerint immár negyedik éve nagyon kiélezett verseny jellemzi a hazai építőanyag-kereskedelmet, amely a beszerzési társulások részbeni átalakulását és újra szerveződését hozta magával. Tavaly az alapvetően stagnáló – de területileg és szegmensenként időben változó - piaci körülmények mellett fokozottan árérzékeny vevői attitűd érvényesült.
2026. 02. 07. 04:00
Megosztás:

Innováció nyomás alatt: hogyan marad versenyképes a bankszektor 2026-ban?

A bankolás egyszerre kell, hogy stabil, szabályozott és élményszerű legyen egy olyan környezetben, ahol a neobankok, fintech szereplők és a mesterséges intelligencia új elvárásokat teremtenek. Miközben az ügyfelek 0–24-ben, mobilon intéznék pénzügyeiket, a nagy nyelvi modellek és az AI-alapú megoldások új versenyhelyzetet nyitnak a pénzügyi döntések terében. Ma már nem az a tét, hogy megjelenik-e a mesterséges intelligencia a bankolásban, hanem az, hogy a pénzintézetek képesek-e megőrizni központi szerepüket a digitális pénzügyi élményben – a K&H ezen a területen élen jár, saját AI-alapú megoldásaival és ügyfélközpontú digitális fejlesztéseivel.
2026. 02. 07. 03:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2026 – Kinek jár, mennyi, mikor és meddig? VIDEÓ

Az özvegyi nyugdíj sokak számára nehezen átlátható juttatás, pedig egy élethelyzetben döntő fontosságú anyagi biztonságot jelenthet.
2026. 02. 07. 02:00
Megosztás:

Eladtad az autódat? Vigyázz, nehogy veled fizettessék meg a súlyadót!

Eladott gépjármű és gépjárműadó: mikortól szűnik meg az adófizetési kötelezettség?
2026. 02. 07. 01:01
Megosztás:

Sokkoló igazság a kutyák életkoráról: lehet, hogy a kutyád már „nyugdíjas”, csak nem tudsz róla?

A legtöbb gazdi úgy gondolja, hogy pontosan tudja, hány éves a kutyája. De biztos benne, hogy azt is tudja, ez mit jelent emberi léptékben? Könnyen lehet, hogy egy vidám, játszós eb valójában már a „középkor” végén jár – vagy épp ellenkezőleg: még messze nem számít idősnek, hiába tűnik annak első pillantásra.
2026. 02. 07. 00:01
Megosztás:

Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói, a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme során most először lépte át az 50 ezer pontot.
2026. 02. 06. 23:00
Megosztás:

Zárul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme

A Demján Sándor Program keretében megvalósuló „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme a rendelkezésre álló források kimerülése miatt 2026. február 6-án 18 órakor lezárul.
2026. 02. 06. 22:00
Megosztás:

150 darab legalább milliós nyereményt kínál az új, Varázsvilág sorsjegycsalád

A farsangi időszakra időzítve jelenik meg az év első háromtagú sorsjegycsaládja: a Varázskamra, Varázsrengeteg és Varázsvilág. A sorsjegyek mágikus külsővel, egyszerű, ám dinamikus játékmenetekkel és több tízmilliós főnyereményekkel várják a játékosokat.
2026. 02. 06. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntekre

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 02. 06. 20:00
Megosztás:

A Strategy 2,4 milliárd dolláros veszteséget jelentett, miután a Bitcoin árfolyama 60 000 dollár alá esett

Megbillent a Bitcoin-vállalati narratíva: a korábban zászlóshajónak számító Strategy és a BitMine is tízmilliárdos veszteségeket könyvel el. Az intézményi kriptobefektetések nyereségígérete úgy tűnik, pillanatok alatt elolvadt.
2026. 02. 06. 19:00
Megosztás: