Tovább bővült az oltásra kötelezett munkavállalók köre Ukrajnában

Életbe lépett csütörtökön Ukrajnában az a rendelkezés, amely tovább bővítette azoknak a munkavállalóknak a körét, akiknek kötelező felvenniük a koronavírus elleni védőoltást, különben felfüggesztik őket állásukból.

Tovább bővült az oltásra kötelezett munkavállalók köre Ukrajnában

Mostantól már nemcsak a pedagógusoknak, a központi és a helyi közigazgatásban dolgozóknak kötelező a védőoltás felvétele, hanem a központi végrehajtó hatóságok irányításához kapcsolódó vállalkozások, intézmények, szervezetek, a szociális szféra és a stratégiai vállalatok - például a posta és a vasúttársaság - alkalmazottainak is.
    
Közben Lengyelország újabb 300 ezer dózis oltóanyagot adott át Ukrajnának, Nagy-Britanniától pedig 6600, a koronavírus kimutatására szolgáló polimeráz láncreakciós készlet érkezett az országba, amellyel 633 ezer teszt végezhető el. Kijev 41 667 ilyen készlet megvásárlásáról kötött megállapodást Londonnal, eddig ez a második szállítmány, amely megérkezett az országba.
    
Viktor Ljasko egészségügy miniszter tájékoztatása szerint Ukrajnában eddig egyedül a fővárosban, Kijevben haladta meg az ötven százalékot azoknak a száma, akik megkapták a védőoltás mindkét adagját. Ez a kijeviek 65 százaléka, míg Kijev megyében a második legtöbb az országban, 49 százalék. Ukrajna többi régiójában - a főváros, Kijev és Poltava megye kivételével - még nem érte el az ötven százalékot azoknak a száma sem, akik legalább egy adag oltást felvettek.
    
Az egészségügyi tárca csütörtöki közlése szerint eddig Ukrajnában még nem mutatták ki a koronavírus legújabb, omikron nevű változatát.
    
Az UNIAN hírügynökség arról számolt be, hogy a kárpátaljai Ungváron létesített anonim oltóponton november 17. és december 8. között 1420-an olttatták be magukat. Az anonim oltópont egyik kezdeményezője, Viktor Petrov fertőző betegségekre szakosodott orvos elmondta, hogy valamennyiüknek hamis oltási igazolása volt, ezért vették fel ott a vakcinát. Eddig az oltásért névtelenül jelentkezők többsége egészségügyi alkalmazott, állami tisztviselő, illetve pedagógus volt. Az egészségügyi miniszter korábban egy nyilatkozatában elutasítóan állt hozzá a kezdeményezéshez. Közölte, hogy a hamis oltási igazolásokkal rendelkezőknek nyújtott amnesztia máshogyan működik: azoknak, akik ténylegesen be akarják adatni maguknak az oltást, a háziorvosukhoz kell fordulniuk, akinek kötelessége bejelentést tenni a rendőrségen, majd bírósági úton mentik fel a beoltottat a jogi felelősségre vonás alól. Ezzel szemben az anonim oltópont nem ad ki információt a hatóságoknak az ott beoltottakról.
    
Ukrajnában csütörtökre az eddig azonosított fertőzöttek száma 12 376-tal 3 532 357-re, az elhunytaké 465-tel 89 901-re nőtt. Az aktív betegek száma eközben több mint 12 600-zal 308 486-ra csökkent. Az elmúlt napon 2449 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.
    
A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 12 151 762-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 1 822 938-an pedig még csak az első adagot kapták meg. Szerdán 178 796 embert oltottak be az országban.

184 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel zárta az év első három negyedévét az MBH Bank

Az MBH Bank eredményesen zárta a 2025-ös év első kilenc hónapját: a társaság továbbra is magas jövedelmezőséggel, szilárd tőkemegfeleléssel és likviditási pozícióval rendelkezik. A bankcsoport az idei év első kilenc hónapjában jelentős, több mint 184,3 milliárd forintos korrigált adózás előtti eredményt ért el, a korrigált tőkearányos megtérülési mutatója pedig 18,1%.
2025. 11. 21. 05:30
Megosztás:

Az érdeklődő vállalkozók már jelentkezhetnek a SEED Alapítvány Országos Vállalkozói Mentorprogramjára

Személyes támogatással, valódi tapasztalattal, bizonyított eredményekkel folytatódik a Kormány és az Európai Unió társfinanszírozásával, 1,5 milliárd forintos keretből megvalósuló Országos Vállalkozói Mentorprogram. A program 2025 és 2027 között 400 hazai vállalkozó személyre szabott fejlesztését és mentori támogatását célozza, kiemelt figyelemmel a női, fiatal, generációváltó és társadalmi vállalkozásokra. Az érdeklődő vállalkozók a https://seed.hu/szintlepes/ weboldalon jelentkezhetnek a mentorprogramra.
2025. 11. 21. 05:00
Megosztás:

A Waberer’s csoport kivásárolja a Magyar Posta Biztosító kisebbségi tulajdonosát

A Waberer’s csoport kivásárolja a Magyar Posta Biztosító Zrt. kisebbségi tulajdonosát, és 100 százalékos tulajdonrészt szerez a biztosítóban - tette közzé a Waberer’s International Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2025. 11. 21. 04:30
Megosztás:

Mennyire gondolkodik előre és gondoskodik magáról a magyar?

Az Öngondoskodási Index 2025 kutatás szerint a tudatos pénzügyi tervezés egyre inkább beépül a mindennapokba. A magyar lakosság pénzügyi tudatossága tovább erősödik, és ez leglátványosabban a fiatalok körében figyelhető meg.
2025. 11. 21. 04:00
Megosztás:

Átadták a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjakat

Átadták a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díjakat csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM), az idén három diák, öt pedagógus és egy oktatási intézmény részesült az elismerésben.
2025. 11. 21. 03:30
Megosztás:

Horvátországban tovább bővül az árstopos termékek listája

A horvát kormány hetvenről százra növelte az árstoppal érintett termékek, illetve termékkategóriák számát - közölte a kabinet ülését követően Ante Susnjar gazdasági miniszter, a döntéssel a magas megélhetési költségek által leginkább sújtott fogyasztókat szeretnék segíteni.
2025. 11. 21. 02:30
Megosztás:

Karácsonyi hal árak 2025

Milyen karácsonyi hal árak várnak ránk idén? Élőponty kiló ára, szeletelt ponty ára. Hány forint egy kiló harcsa vagy épp afrikai harcsa 2025 karácsonyán? Cikkünkből minden kiderül.
2025. 11. 21. 02:00
Megosztás:

Siess, ha pénzt akarsz! Januártól szigorodik a hitelfelvétel

Januártól életbe lépnek azok az új JTM-előírások, amelyek szigorítják a lakáshitelezést, és különösen a nettó 600–800 ezer forint közötti jövedelemmel rendelkező ügyfeleknél eredményezhetnek érezhető hitelösszeg-csökkenést. De mire kell most igazán figyelni?
2025. 11. 21. 01:00
Megosztás:

Így spórolhatsz legálisan 40%-ot a fűtés költségeden!

Magyarországon az alacsonyabb bevételű háztartások átlagosan költségvetésük 14 százalékát költik energiára, miközben az épületek 70 százaléka nem megfelelően szigetelt.
2025. 11. 21. 00:30
Megosztás:

Francia-magyar együttműködés az európai agrárium jövőjéért

Fenn kell tartani a jelenlegi uniós agrártámogatási rendszert és meg kell őrizni a gazdáknak járó forrásokat, ebben a küzdelemben hazánk számít Franciaországra is – közölte Nagy István agrárminiszter, aki Annie Genevard-ral, a Francia Köztársaság mezőgazdaságért, élelmiszeriparért és élelmiszer-szuverenitásért felelős tárcavezetőjével tárgyalt csütörtökön Párizsban, az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.
2025. 11. 20. 23:30
Megosztás:

Digitap ($TAP) árfolyam-előrejelzés 2025, 2026, 2030

Ahogy a valódi felhasználói hasznosságra építő tokenek egyre több figyelmet kapnak a pusztán spekulatív eszközökkel szemben, a kriptopiac új szakaszba lép.
2025. 11. 20. 23:00
Megosztás:

Új hatóanyaggyártó üzemet avatott az Egis

Az Egis Gyógyszergyár Zrt. Budapesten átadta 112 éves történetének egyik legjelentősebb hatóanyaggyártási fejlesztését. A vállalat saját forrásból finanszírozott, 30 milliárd forintos új üzemében egy globálisan vezető készítmény hatóanyagának gyártását végzi majd - tájékoztatta a társaság csütörtökön az MTI-t.
2025. 11. 20. 22:30
Megosztás:

PEPE Coin bálna most egy olyan altcoinba önti a pénzét, amelynek tokenfeloldása 2035-re tolódott

Egy legendás PEPE-bálna, aki korábban 36 millió dollárnyi nyereséget realizált, most agresszívan halmozza fel az Aster (ASTER) tokent, miközben a projekt szigorítja tokenfeloldási ütemtervét, és az árfolyam jóval a Binance-alapító CZ átlagos belépési ára fölött forog.
2025. 11. 20. 22:00
Megosztás:

463 millió dollár tűnt el? A Bitcoin ETF súlyos veszteséget szenvedett, miközben a befektetők a Digitap ($TAP) 2 millió dolláros előértékesítésének biztonságába menekülnek

Rekordot döntő, 463 millió dolláros tőkekiáramlás rázta meg a BlackRock Bitcoin ETF-jét, ami megingatta a kriptopiacot. Ez a jelentős eladási hullám árcsökkenést okozott a főbb kriptovaluták, így a BTC és az ETH esetében is.
2025. 11. 20. 21:00
Megosztás:

A Franklin Templeton XRP ETF-je akár 150–250 millió dolláros első napi forgalmat is elérhet – állítja egy elemző

Az XRP közösség nagy figyelemmel kíséri, ahogy a globális vagyonkezelő óriás, a Franklin Templeton felkészül a spot XRP ETF-je, az EZRP elindítására.
2025. 11. 20. 20:30
Megosztás:

Alsóbbrendű utakat újítanak fel Nógrád vármegyében

Négy és öt számjegyű utakat újít fel Nógrád vármegyében a Magyar Közút Nonprofit Zrt., több mint 37 kilométernyi mellékút teljes körű felújítását indították el 20 útszakaszon a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretében - tájékoztatta a társaság csütörtökön az MTI-t.
2025. 11. 20. 20:00
Megosztás:

Stabil a magyar nagyvállalatok beruházási kedve

A magyar nagyvállalatok nagyobb része stabil fejlesztési kedvvel kezdi a következő évet, 52 százalékuk tervez beruházást egy éven belül - közölte a K&H csütörtökön az MTI-vel.
2025. 11. 20. 19:30
Megosztás:

A vállalatok közel fele küzd a munkaerő megbízhatatlanságával Magyarországon

A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely több mint száz HR-szakember és vezető részvételével készült. A válaszadók 88%-a a megbízhatóságot nevezte meg a legfontosabb kiválasztási szempontként, megelőzve a fizikai állóképességet (60%) és a szakmai tapasztalatot (54%).
2025. 11. 20. 19:00
Megosztás:

Jogerősen is kimondta a bíróság: Oszkó Péternek és az OXO Properties Holdingnak nincs felelőssége az Ivanka Factory Zrt. felszámolásáért, és kártérítéssel nem tartoznak

Jogerősen is kimondta a bíróság: Oszkó Péternek és az OXO Properties Holdingnak nincs felelőssége az Ivanka Factory Zrt. felszámolásáért, és kártérítéssel nem tartoznak.
2025. 11. 20. 18:30
Megosztás:

GVH-elnök: „A digitalizáció a verseny- és a fogyasztóvédelmi jogot is átformálja”

A magyar családok és gyermekek célzott védelme, a mesterséges intelligencia versenyjogi vetületei és a versenyjog magánjogi érvényesítése kerültek a középpontba a VII. Magyar Versenyjogi Fórumon, Budapesten.
2025. 11. 20. 18:00
Megosztás: