Tudatos hazai vállalkozások segítenek társaiknak innovációik védelmében

Az elmúlt években Magyarországon a bejegyzett védjegyek száma nőtt legintenzívebben, de így is elmaradunk az Európai Uniós átlagtól. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) egy széleskörű kampánnyal segíti a magyar élelmiszeripari vállalatokat, hogy megóvhassák értékeiket és megerősíthessék pozíciójukat a hazai és nemzetközi piacon. A kampányban a hivatal mellett a szellemitulajdon-tudatos vállalkozások márkanagykövetként segítenek, hogy az élelmiszeripar szereplői megismerjék, milyen oltalmak segítségével érhetnek el akár több tízmillió forintos hasznot.

Tudatos hazai vállalkozások segítenek társaiknak innovációik védelmében

A PICK, a Szerencsi Bonbon, az Etyeki Kúria és a Szarvasi Mozzarella olyan vállalkozások, amelyek a megszerzett oltalmaknak is köszönhetik a piacon betöltött részesedésüket.  Az élelmiszeripari szektorban a nagyvállalatok körében elterjedt a szellemitulajdon-védelem, a nagyobb cégek 60 százaléka rendelkezik valamilyen oltalommal. Ez a szám a kkv-szektorban kevesebb, mint 9 százalék, annak ellenére, hogy az oltalommal rendelkező vállalkozások 54 százaléka tapasztalt határozott pozitív hatást a jog bejegyzését követően. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának célja, hogy segítse az élelmiszeripari vállalatokat, hogy azok felismerjék, hogyan tudják megóvni egyediségüket, hogyan védekezhetnek a hamisítóktól és szerezhetnek monopoljogot, ami segíthet befektetőket szerezni.

“Vizsgálataink szerint egyetlen oltalom használata már mintegy 10 százalékos növekedési többletet jelent, az oltalmak együttes használata pedig akár 30 százalékkal is növelheti a vállalkozásoknak gazdasági növekedési esélyeit. Miért? Mert monopoljogot ad, véd a hamisítás ellen, felhasználási jogot is lehet értékesíteni, a cég vonzóbb a befektetők számára. Sokszor kapjuk meg azt a viszontválaszt a vállalkozásoktól, hogy egyrészt nem értem a folyamatát, másrészt drága a procedúra és a fenntartása is. Az SZTNH éppen azért van, hogy segítsen eligazodni a bejelentési folyamaton, másrészt vannak nagyon jó hazai és uniós támogatások is, amelyek a szellemitulajdon-bejelentéseket részben vagy teljes egészében finanszírozzák” - emelte ki a kampány indulása kapcsán Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke.

Bognár Lajos országos főállatorvos, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára hozzátette, Magyarországon a szellemi tulajdon védelme terén az a fajta tudatosság, ami termékhez és technológiához kötődik, egyelőre kevés vállalkozás esetében van meg: “Élelmiszeripari tekintetben a magyar termékek 11 ezer védjeggyel rendelkeznek. Ausztriában, ami hasonló nagyságrendű és gazdaságú ország, 33 ezer élelmiszeripari védjegy van. Hogy megérthessük a szellemitulajdon-védelem fontosságát, ne legyünk restek hozzáértő segítségét kérni, mert ezzel a saját sikerességünket és a magyar gazdaságét is elősegítjük.”

Milyen oltalmi típusok léteznek?

Tevékenységi körtől függően számos különböző oltalmi típus közül választhat az, aki szellemi tulajdona védelme mellett dönt: védjegy, formatervezési mintaoltalom, szabadalom, gyártási titok, földrajzi árujelző, használatiminta-oltalom, szerzői jog. A legelterjedtebb forma a védjegy bejegyzés, amely ezzel fontos brand-elemmé, szimbólummá válik, amivel a vásárló azonosítja a márkát. A jól ismert, több mint 150 éves PICK 1951-ben védette le márkanevét. Védelmük ugyanakkor kiterjed az olyan üzleti titkokra is, mint a ma már egész évben gyártható téliszalámi gyártástechnológiája és -folyamata, valamint a féltve őrzött, máig változatlan PICK téliszalámi receptúrája.

A szellemi tulajdon védelme akár országhatárokon is átívelhet: a PICK-nek például számos nemzetközi és közösségi védjegye van számontartva –- közötte a logós celofán a térbeli nemzeti színű spirállal –-, valamint és egy földrajzi árujelző is, a „szegedi téliszalámi”, amely 2012-től EU-s oltalom alatt áll.

Az Etyeki Kúria szó- és ábrás védjegyekkel egyaránt ellátta termékeit, rendezvényeit, de még rajongói klubját is. A védjegyhasználat náluk a márka értéknövelésén túl biztonságot és növekedési perspektívát jelent. Egy borászatnál az oltalom adta lehetőségek a névhasználatban igen fontosak lehetnek, egész termékcsaládok sorsa dőlhet el azon, hogy például a termék nevét időben levédetik-e.  

Milyen előnyökkel jár az oltalomszerzés?

Az oltalmazással az egyediség, a megkülönböztethetőség, a minőségi garancia a vállalkozást és a vásárlót egyaránt védi. Ezzel a vállalkozás számára monopoljogot teremt az adott termék vagy szolgáltatás értékesítésében, továbbá véd a hamisítók és másolók ellen. A szörpjeiről ismert SPÁJZ és a Vászolyi Sajtmanufaktúra például elsősorban a hamisítóktól akarja magukat és vásárlóikat védeni, a konkurenciától egyértelműen elkülöníteni.

A szellemi tulajdon jogi védelmével egy vállalkozás nem csupán a termékeit vagy szolgáltatásait értékesíti, hanem azok felhasználási jogát is. Egyértelmű tendencia, hogy a befektetők számára is sokkal vonzóbbak az oltalmakkal rendelkező vállalkozások. Nem elhanyagolható szempont, hogy támogatásokat és adókedvezményeket is igénybe vehet az a cég, amely erről is gondoskodik.

Az elmúlt évek egyik legismertebb hazai védjegyekkel kapcsolatos híre volt, amikor a Nestlé Hungária 2021 év végén Szerencs városnak adományozta a magyar háztartások egyik kedvencének számító Szerencsi kakaópor védjegyének tulajdonjogát. Ennek köszönhetően a Szerencsi Bonbon Kft. 2022-től  gyárthatja és forgalmazhatja a cicás logóval ellátott több mint 90 éves múltja során folyamatos népszerűségnek örvendő Szerencsi kakaóport. Ez a lépés is mutatja, hogy milyen erős monopoljogot jelent akár a gyártásnál is, ha egy terméket időben levédet a tulajdonosa.

A gazdasági és jogi előnyök mellett mindenképp érdemes a kommunikációs és marketing előnyöket is figyelembe venni. Az oltalom erősítheti a márkahűséget. A Szarvasi Mozzarella minden új termékét levédeti 2004 óta. Fontos számukra, hogy a vásárlók könnyen megtalálják termékeiket az üzletek polcain, könnyen elkülönítsék azt a konkurenciáétól. Egyértelműen úgy látják, hogy az oltalomszerzésnek köszönhetően nőtt a márkaértékük, nőtt a cég piaci részesedésük és forgalmuk is.

A tudatos vásárlók körében kifejezetten fontosak a védjegyek és oltalmak, hisz minőségi garanciát jelentenek, így értéknövelő hatással bírnak. A vásárlók meglepően magas arányban (70 százalék) utasítják el a hamisítványok vásárlását, és azzal is nagyon sokan (78 százalék) tisztában vannak, hogy a hamisítványok vásárlásával ártanak vállalkozásoknak.


Megtorpant a Bitcoin 87 ezer dollárnál: most a 83 600 dolláros támasz a tét

A bitcoin szeptember 23-án rövid időre 87 ezer dollár fölé kapaszkodott, majd 85 ezer alá csúszott. A korábbi emelkedést sok shortpozíció kényszerű zárása is hajthatta; most az derülhet ki, hogy a vevők e nélkül is képesek-e megtartani az árfolyamot.
2026. 09. 23. 22:00
Megosztás:

Tovább esik az olaj: 90 dollár alatt a WTI, 100 alatt a Brent

A kőolaj ára továbbra is egyértelmű korrekciót mutat. A WTI hordónkénti ára 90 dollár alá esett, ezzel sorozatban a hatodik kereskedési napon csökkent, míg a Brent ára 100 dollár alá süllyedt. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői szerint az eladói nyomást tovább erősítették a szaúdi exportinfrastruktúra fokozatos helyreállításáról érkező hírek, valamint az Egyesült Államok és Irán közötti feszültség esetleges enyhülésével kapcsolatos várakozások.
2026. 09. 23. 21:30
Megosztás:

Újra az 5 százalék fölött az amerikai kötvényhozam: drágább hitelektől tart a piac

A tízéves amerikai államkötvény hozama szerdán 5,07 százalékig emelkedett, ami 2007 óta nem látott szint. A mozgás mögött az olajár, a vártnál erősebb ipari adat és az újabb amerikai kamatemeléstől való félelem áll. A részvénypiac számára mindez kellemetlen kombináció: a befektetők magasabb hozamot kaphatnak a kötvényektől, miközben a vállalatok finanszírozása drágulhat.
2026. 09. 23. 21:00
Megosztás:

Soha nem látott vámreform az EU-ban: kihirdették az új uniós vámkódexet

Az Európai Unió új alapokra helyezi a vámellenőrzést és az e-kereskedelem szabályozását. A reform célja, hogy hatékonyabban kezelje a külföldről érkező áruk növekvő forgalmát, miközben nagyobb felelősséget ruház az online piacterekre, kezelési díjat vezet be bizonyos küldemények vámkezelésére, uniós vámadatközpontot és központi vámhatóságot hoz létre. A változásokra az importtal, exporttal vagy e-kereskedelemmel foglalkozó magyar vállalatoknak is érdemes időben felkészülniük – hívja fel a figyelmet az EY.
2026. 09. 23. 20:00
Megosztás:

Nagyot gyengült szerdán a forint

Nagyot gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
2026. 09. 23. 19:30
Megosztás:

Történelmi mélypontra gyengült a román lej

Újabb történelmi mélypontra gyengült a lej: a román jegybank (BNR) szerdán 5,2788 lejes hivatalos euróárfolyamot állapított meg az előző 24 óra kereskedelmi banki jegyzéseinek átlaga alapján.
2026. 09. 23. 19:00
Megosztás:

Lassuló ütemű élénkülést jeleznek a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

Az élénkülés ütemének jelentős lassulását és az inflációs nyomás erősödését jelzik a brit gazdaság szeptemberi aktivitásának szerdán ismertetett előzetes mérőszámai.
2026. 09. 23. 18:00
Megosztás:

Újabb válság jön? Kétéves csúcson az amerikai lakáshitel kamata: 7,12%-ra ugrott a 30 éves hitel

Újabb akadályba ütköztek az amerikai lakásvásárlók. A legelterjedtebb, 30 évre rögzített kamatozású jelzáloghitel átlagos kamata egyetlen hét alatt 7,12 százalékra emelkedett. A dráguló hitel már a kérelmek számában is érezteti hatását.
2026. 09. 23. 17:30
Megosztás:

Stabilcoinokkal gyorsítana a Bitpace: a Fireblocks rendszerére épít

A Bitpace a Fireblocks infrastruktúráját kapcsolta be nemzetközi fizetési rendszerébe, hogy bővítse a vállalati stabilcoin-elszámolások kezelését. Az együttműködés a tranzakciók biztonságát és felügyeletét érinti, de a két cég egyelőre nem közölt adatot arról, mennyivel változhat az elszámolások sebessége vagy volumene.
2026. 09. 23. 17:00
Megosztás:

Fogynak az üres irodák Budapesten, a bérlők mégsem sietnek költözni

Hiába szűkül fokozatosan a kínálat a budapesti irodapiacon, ez egyelőre nem indított el olyan bérletidíj-emelkedést, mint több más kelet-közép-európai fővárosban – állapítja meg az iO Partners és a JLL friss régiós elemzése. Eszerint a nettó kereslet közel ötödével csökkent, miközben a teljes bérleti aktivitás több mint felét már a meglévő szerződések meghosszabbítása adta.
2026. 09. 23. 16:30
Megosztás:

Cukorbetegség a digitális korban: eszközkalauz a Semmelweis oktatóvideójában

A cukorbetegek számára egyre több modern eszköz áll rendelkezésre az inzulin pótlására az okostollaktól kezdve az inzulinpumpán át az előretöltött penig. A Semmelweis Egyetem legújabb oktatóvideója a diabétesszel élőknek és hozzátartozóiknak nyújt hasznos segítséget ezek használatához. A kisfilmből többek között az is kiderül, milyen tünetekkel kell orvoshoz menni.
2026. 09. 23. 16:00
Megosztás:

Emelkedő költségek miatt újragondolják felhőstratégiájukat a magyar cégek

Az emelkedő felhőköltségek és a kiberbiztonsági kockázatok miatt a magyar vállalatok egyre alaposabban mérlegelik, milyen informatikai környezetben futtatják üzleti alkalmazásaikat.
2026. 09. 23. 15:30
Megosztás:

Újabb ismert hazai influenszer kapott figyelmeztetést a GVH-tól

A vizsgált közösségi média tartalmainak döntő részében nem megfelelően jelölte azok reklámjellegét a Whisper Ton művésznéven ismertté vált Strenner Antal – állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH Versenytanácsa figyelmeztetésben részesítette a véleményvezért, valamint vállalkozását, emellett pedig megfelelési program kidolgozására és végrehajtására is kötelezte. A GVH Versenytanácsa a döntésében megerősítette a korábbi iránymutatásait a reklámjelölésekre vonatkozóan, illetve az egyik reklámjelölés nélkül hirdető cégre 5 millió forintos bírságot szabott ki.
2026. 09. 23. 15:00
Megosztás:

Miért süllyednek az épületek ha aszály van? Sok épület van veszélyben

Az idei nyár számos szomorú rekordot hozott: minden idők legmelegebb augusztusa mellett Európa-szerte súlyos problémákat okozott a csapadékhiány. A rendkívüli aszály következtében több európai országban megjelent a talajsüllyedés, amely az érintett területeken akár komoly épületkárokat is okozhat. A jelenség nemcsak a lakosság, de a biztosítók számára is új kihívásokat jelent - az Insura szakértője elárulta, mire kell figyelnünk.
2026. 09. 23. 14:30
Megosztás:

Rövidebb lejáratú kötvényekbe érdemes most fektetni - ezek a legjobb dolláros, eurós és forintos papírok

A globális kötvénypiacokon jelenleg egyértelmű hozamemelkedési folyamat zajlik, amelynek hátterében egyszerre állnak inflációs, fiskális és monetáris tényezők.
2026. 09. 23. 14:00
Megosztás:

Sokan titkolóznak a családjuk előtt - a pénzt rejtegetik: Ön is?

A magyarok bő harmada tud rendszeresen megtakarítani, ami viszont gyakran súlyos lemondásokkal jár – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 09. 23. 13:30
Megosztás:

Orbán Anita 11 egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel

Az ENSZ-hét első két napján Orbán Anita 11 kétoldalú egyeztetést folytatott EU-n kívüli partnerekkel Ázsiától Észak-Afrikán át Latin-Amerikáig, emellett pedig több multilaterális találkozón és az ENSZ-közgyűlés általános vitájának megnyitóján is részt vett - erről a külügyminiszter számolt be szerdai Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 23. 13:00
Megosztás:

Több milliárd dolláros károkozással gyanúsított hekkert ad ki Montenegró az Egyesült Államoknak

Montenegró kiadja az Egyesült Államoknak azt az iráni-török kettős állampolgárságú számítógépes bűnözőt, akit az amerikai hatóságok több mint 3,4 milliárd dolláros károkozással gyanúsítanak - közölte Bojan Bozovic montenegrói igazságügyi miniszter.
2026. 09. 23. 12:30
Megosztás:

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség az MNB korábbi elnökét az Erste-ügyben

Gyanúsítotti kihallgatásokat és kutatásokat hajtott végre a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) az Erste-üggyel kapcsolatban hivatali visszaélés bűntette miatt indult eljárásban kedden - közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a nyomozók hét embert hallgattak ki gyanúsítottként, köztük a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi elnökét.
2026. 09. 23. 12:00
Megosztás:

Csökken az olaj ára szerdán

Szerda reggel tovább csökkent a kőolaj ára azokra a reményekre, hogy nő az olajkínálat a Perzsa-öböl térségéből.
2026. 09. 23. 11:32
Megosztás: