Tudatos tempó a volán mögött: Az Allianz szerint a lassabb zenével biztonságosabb lehet a vezetés

Minden harmadik zenét hallgató magyar autóvezető tapasztalta már, hogy a zene ritmusa hatással volt arra, ahogyan vezet. Tízből heten a vidám, pörgős számokat kedvelik, koncentrációt segítő és megnyugtató zenét viszont lényegesen kevesebben hallgatnak (16 és 17%). . Pedig a tanulmányok azt mutatják, hogy a könnyedebb, lassabb dallamok jótékonyan hatnak a vezetési stílusra. Ezért az Allianz elindította a Tudatos Tempó nevet viselő kampányát, amelynek keretében a Spotify felhasználók személyre szabott, lassabb ütemű lejátszási listát kapnak a zenehallgatási előzményeik alapján, ami segítheti a biztonságosabb vezetést.

 Tudatos tempó a volán mögött: Az Allianz szerint a lassabb zenével biztonságosabb lehet a vezetés

Nem rajongunk igazán a csendért az autóban: az Allianz Hungária reprezentatív gépjárműfelmérésből[1] legalábbis az derül ki, hogy a magyar sofőröknek mindössze 11 százaléka szeret úgy vezetni, hogy közben nem szól semmi a hangszórókból, a többiek rendszerint hallgatnak valamit. A válaszadók 68 százaléka a vidám, pörgős, élénkítő ritmusokat kedveli, ezzel szemben jóval kevesebben vannak azok, akik koncentrációt segítő (16%) és megnyugtató (17%) zenéket részesítik előnyben. 

A hangerő és a zene intenzitása rontja a vezetési teljesítményt

A lassabb, relaxációt elősegítő zenék elhanyagolása azonban nem feltétlen szerencsés, ha vezetésről van szó, hiszen egy korábbi tanulmány részletesen körüljárva a kérdéskört megállapítja, hogy az autóvezetés közben hallgatott zene tempója és intenzitása közvetlen hatással van a vezetők pulzusszámára, ezáltal pedig vezetési teljesítményüket is befolyásolja. 

A tanulmány szerint azoknak a zenehallgatóknak, akik könnyűzenével szórakoztatták magukat vagy csendben vezettek, átlagos pulzusa jóval alacsonyabb fokozaton zakatolt (percenként 80 alatti szívverés). Az is kiderül, hogy bár gyors tempójú és magasabb hangerejű zene növeli a motivációt és az éberségi szintet, a megnövekedett információfeldolgozás miatt nagyobb mentális terhelést és stresszt okoz a sofőröknek.

Ez pedig a közlekedésben úgy csapódik le, hogy a 120 BPM feletti tempójú zenét hallgató autóvezetők éberebbek ugyan, ám a magasabb kognitív terhelés miatt gyakrabban hibázhatnak vezetés közben, jobban ingadozik a sebességük, gyakoribbak a sávváltások. Ezzel szemben a lassabb, könnyedebb, 60-80 BPM közötti zenére autózók sokkal nyugodtabbak, egyenletesebb tempóban, kiszámíthatóbban és biztonságosabban vezetnek.

Mit mutat a hazai tapasztalat?

Az Allianz a magyar gépjárművezetőket is megkérdezte arról, hogy éreznek-e különbséget a különböző tempójú zenék hatásában. A zenét hallgató magyar sofőrök közel egyharmada (29 százalék) számolt be arról, hogy a zene ritmusa hatással volt a vezetésére, közülük a lassú zene hatását kevesebben (37%) érzékelték: többségük (18%) nyugodtabbá vált, és volt (11%), aki azt jelezte vissza azt, hogy jobban viselte a közlekedési környezetet. 

A gyors tempójú zene már többekben váltott ki hatást: az erről beszámolók közül minden második válaszadó érezte úgy, hogy energikusabbá, éberebbé, aktívabbá vált tőle. A korábban említett tanulmányban megállapított negatívumokat a magyar sofőrök kevésbé észlelik: viszonylag kevesen veszik észre magukon, hogy a zene hatására gyorsabban vezetnek, könnyebben elterelődik a figyelmük, vagy ingerlékenyebben reagálnak a közlekedési körülményekre. 

A kicsi szép, a lassú jó

Bár láthatóan a megkérdezett sofőrök nagy része nincs tudatában a gyors tempójú, túl intenzív zene vezetés közbeni hallgatásának kockázataival, fontos tudatosítani, hogy ezek a veszélyek léteznek, és éppen a lassabb tempójú zene az, ami elősegítheti a biztonságos vezetést. Hogy erre felhívja a figyelmet, az Allianz egy egészen különleges kampányt indított, a Spotify egyedülálló streamingintelligenciájának felhasználásával. Mivel a lassú tempójú dalok segíthetnek a sofőröknek egy nyugodtabb és koncentráltabb állapotot teremteni vezetés közben, az Allianz személyre szabott, speciális, 60-80 BPM közötti dalokból álló lejátszási listákat kínál a világ legnépszerűbb audio-streaming előfizetéses szolgáltatásán belül a hallgató zenei stílusát alapul véve. 

„Az Allianz számára fontos törekvés, hogy innovatív megoldásokkal járuljon hozzá a balesetmegelőzéshez és a közlekedésbiztonság javításához. Ennek jegyében született meg a Spotify-on is elérhető kampánymegoldásunk, amely egy egyszerű felismerésből indult ki: a megfelelő zenével biztonságosabbá tehetjük a vezetést. A hallgatott zene erősen befolyásolja a hangulatunkat és akár a viselkedésünket is; ezt a hatást fordítjuk most a biztonságos közlekedés javára. Örömmel használjuk fel a Spotify adta lehetőségeket ebben az izgalmas projektben, aminek keretében olyan személyre szabott, lassabb lejátszási listákat kínálunk, amelyek igazodnak a zenei ízléshez, de közben a biztonságos vezetéshez is ideális tempót adnak" – mondta el Cséky Tímea, az Allianz Hungária Zrt. marketing- és kommunikációs vezetője.

A minden Spotify felhasználó számára elérhető Tudatos Tempó szolgáltatás célja a biztonságos vezetési szokások kialakítása és a közúti balesetek számának csökkentése. 


Polgár Judit megválasztását javasolja köztársasági elnöknek a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője

A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
2026. 07. 20. 06:00
Megosztás:

ÁNYK-átállás: tudástár a NAV-tól

Már egyetlen helyről elérhető minden alapvető és lényeges tudnivaló az ÁNYK-átállásról a NAV honlapján. A főoldalon található ÁNYK-átállás csempéről navigálva minden ügyfélkör személyre szabottan, gyorsan tájékozódhat, hogy milyen alternatívákat ajánl neki a NAV az ÁNYK helyett bevallásai beküldéséhez, kötelezettségei teljesítéséhez.
2026. 07. 20. 05:00
Megosztás:

A Nébih átfogó ellenőrzései alapján biztonságos a hazai szamóca – egy kis mintaszámú tanulmány indokolatlan aggodalmat kelthet

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan felügyelik és magas mintaszámmal ellenőrzik a gyümölcsök növényvédőszer-maradék tartalmát. Az elmúlt három évben vizsgált szamóca minták 93,3%-a megfelelt az előírásoknak. A Nébih laboratóriumi vizsgálatainak eredményei alapján kijelenthető, hogy biztonsággal fogyaszthatóak a hazai termesztésű szamócák. Az alma után újabb gyümölcs, ezúttal a szamóca növényvédőszer-maradék tartalmát vizsgálta a PAN Europe. A szervezet azonban mindössze három magyar minta alapján vont le következtetéseket, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy indokolatlan aggodalmat keltsenek a fogyasztókban. A Nébih álláspontja szerint az ilyen, reprezentatív mintaszámra nem épülő eredmények nem megfelelőek arra, hogy egy teljes ágazatról megalapozott képet adjanak.
2026. 07. 20. 04:00
Megosztás:

Viharos időjárás csap le az országban több helyen is

Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Mi az ideális vérnyomása egy 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 éves embernek?

Az optimális vérnyomás több körülménytől is függ, többek között az életkortól, az általános egészségi állapottól és az öröklött adottságoktól. Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás értéke az életkor előrehaladtával megváltozhat.
2026. 07. 20. 02:00
Megosztás:

Sárga csekkel ne menj a Postára többet!

Ma már Magyarországon minden fogyasztó és vállalkozás rendezheti fizetési kötelezettségeit fizetési kérelem jóváhagyásával, majd az arra válaszul elindított azonnali átutalással. Ennek ellenére sokan még csak nem is hallottak erről a lehetőségről. De akkor miért állnánk továbbra is sorba a Postán a sárga csekkel?
2026. 07. 20. 01:00
Megosztás:

Ne hagyd, hogy a hírleveleid feledésbe merüljenek

Email marketinget folytatsz, de nem érkezik annyi válasz és érdeklődés, mint amennyit vártál? Könnyen lehet, hogy néhány hiba akadályozza a sikeredet. Sokan vannak úgy vele, hogy bár jelentős időt és energiát fordítanak hírleveleik készítésére, a kiküldések elmaradnak az optimálistól.
2026. 07. 19. 23:59
Megosztás:

Hogyan teszi élvezetessé a sütést egy modern készülék?

A sütés sokaknál örömteli tevékenység, mások számára inkább stresszfaktort jelenthet, főleg ha az időzítés nem tökéletes. Eszedbe jutott már, milyen nehézségekbe ütközhetsz egy steak elkészítése során, ha nincs megfelelő információd a hús belső hőmérsékletéről? Ebben az esetben jön jól egy modern konyhai eszköz, amely nagymértékben megkönnyíti az ételek tökéletes elkészítését.
2026. 07. 19. 23:00
Megosztás:

A fogszabályzó lekerül. A fogak viszont nem felejtenek

Van az a pillanat, amikor az ember egy reggel kicsit tovább nézi magát a tükörben. Mintha az egyik alsó metszőfog már nem pontosan úgy állna, mint néhány hónappal korábban. Mintha a retenciós sín szorosabb lenne. És máris megérkezik a nyugtalanító kérdés: hogyan lehetséges ez, ha a fogszabályozás egyszer már sikeresen befejeződött?
2026. 07. 19. 22:00
Megosztás:

A szállodai fürdőszobák modern kihívása

Egy szállodai fürdőszoba kialakításában a részletek messze túlmutatnak a néhány alapvető tárgy elhelyezésén. A vendégek már nem csupán tiszta környezetet keresnek, hanem egy olyan élményt, amely egyszerre kényelmes, higiénikus és modern. A prémium fürdőszobai felszerelés ezért nemcsak a vendégélményt emeli magasabb szintre, hanem a szálloda megítélésében is döntő szerepet játszik.
2026. 07. 19. 21:00
Megosztás:

Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: sokszínű az üdülőrégió gyerektábor kínálata

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően - írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2026. 07. 19. 18:00
Megosztás:

Átalakulóban Horvátország népességmozgása, rekordot döntött a belföldi költözés

Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent, miközben 2016 óta nem változtattak ennyien lakóhelyet az országon belül - írta vasárnap a Vecernji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva.
2026. 07. 19. 17:00
Megosztás:

A bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés

A jegybank kezdeményezése nyomán él a törvényi előírás, amely szerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel. Több év után tavaly megtört a visszaélések számának és volumenének növekedése a bankszektorban. A kedvező trendforduló a hatékonyabb banki és központi visszaélésszűrő rendszereknek, az ügyfélazonosítás fejlesztésének és a tranzakciós limitbeállításoknak is köszönhető.
2026. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene Romániában éves összevetésben - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 07. 19. 15:00
Megosztás:

Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az új kommunikációs törvény életbe lépő részeit

Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap ideiglenes végzésben felfüggesztette az új kommunikációs törvény azon rendelkezéseinek hatálybalépését, amelyek azonnal életbe léptek volna, a törvény érdemi vizsgálatáig - jelentette a helyi média.
2026. 07. 19. 14:00
Megosztás:

Sertéspestis - Már nyolcvankilenc járványgócot azonosítottak az idén Horvátországban

Nyolcvankilencre nőtt az afrikai sertéspestis idei horvátországi gócainak száma, miután az elmúlt napokban tizennyolc újabb kitörést azonosítottak - közölte David Vlajcic horvát mezőgazdasági miniszter a Jutarnji List című horvát napilap számolt vasárnapi beszámolója szerint.
2026. 07. 19. 11:00
Megosztás:

Pósfai Gábor: a mielőbbi bérrendezés a legfontosabb feladat a belügyi ágazatban

A mielőbbi bérrendezést nevezte a belügyi ágazatban a legfontosabb feladatnak Pósfai Gábor belügyminiszter szombati Facebook-bejegyzésében.
2026. 07. 19. 10:00
Megosztás:

Négy településen tartanak időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Lovasberényben, Csóron, Csóton és Felsőszenterzsébeten egyaránt az új polgármester személyéről szavaznak.
2026. 07. 19. 09:00
Megosztás: