Túl vagyunk a másfél milliárd 5G előfizetésen

Az év végére 5-ből 1 mobilelőfizetés már az 5G technológiát használja majd a világban, vagyis a számos piacon továbbra is érezhető gazdasági és geopolitikai nehézségek ellenére töretlenül terjed a legújabb hálózati generáció – derül ki az Ericsson Mobility Report legfrissebb, 2023 novemberi kiadásából.

Túl vagyunk a másfél milliárd 5G előfizetésen

Az Ericsson a 25. alkalommal tette közzé a mobilkommunikációs trendek legátfogóbb tanulmányát, amelyből kiderül, hogy az 5G előfizetések száma a világ minden régiójában növekszik, és az év végére várhatóan átlépi az 1,6 milliárdot. Ez százmillióval több, mint amire a korábbi prognózisokból számítani lehetett. Az idén egyetlen év alatt 610 millióval nőtt az 5G előfizetések száma, ez 63 százalékos gyorsulást jelent 2022-höz képest. Ami a jövőt illeti, 2029-ig várhatóan 5,3 milliárd 5G előfizetés lesz. Míg idén a Föld lakosságának 45%-a számára elérhető a legmodernebb hálózat, az évtized végére ez az arány 85%-ra nő majd.

Több gigabájt, szinten tartott emisszió

A jelentés külön fejezetet szentel az infokommunikációs technológiai (IKT) szektor környezeti lábnyomának. Az Ericsson által gyűjtött adatokból kiderül, hogy 2007 és 2020 között mintegy 40-szeresére nőtt a vezetékes és mobil hálózatokon bonyolított adatforgalom, és 2,75-szeresére az előfizetések száma. Ám egyre több adatközpont és hálózati eszköz használ karbonmentes (megújuló vagy nukleáris) forrásból származó villamos energiát, így az egy előfizetésre jutó éves szén-dioxid-kibocsátás 125-ről 70 kg CO2-egyenértékre csökkent.

Egy szélessávú mobilinternet-kapcsolatot használó okostelefon-tulajdonos éves karbonlábnyoma pedig szinten maradt 2007, az érintőképernyős okostelefonok megjelenése óta. Méghozzá annak dacára, hogy közben az adatforgalom szinte nulláról havi 21 gigabájtra nőtt (ez a szám Közép-és Kelet-Európában 19 GB). Utóbbi trend folytatódni fog, bár lassuló mértékben. Az elmúlt 12 hónapban 33%-kal fogyasztottunk több mobilinternetet globálisan, mint a megelőző esztendőben, de a növekedési ütem az évtized végére 20% alá csökken majd. Az Ericsson számításai szerint 2029-ben havi 56 gigabájt lesz az átlagos mobil adatforgalom.

Fontolva haladó Közép-Kelet-Európa

Az 5G terjedésének ütemében továbbra is nagy regionális különbségek figyelhetők meg. Az éllovas még mindig Észak-Amerika, ahol 2023 végére elérte a 61%-ot az 5G penetrációja, míg Északkelet-Ázsiában a 41%-ot. Európában vegyes a kép: míg a földrész nyugati felén már minden negyedik előfizetés 5G alapú, addig Közép-Kelet-Európában mindössze 2,5% az ötödik generáció aránya az összes előfizetésen belül. Térségünk sok országában késett az 5G frekvenciák kiosztása, Lengyelországban például csak 2023 folyamán került rá sor, de ahol ez a lépés megtörtént, gyors növekedés indult meg. Csehországban főleg a gyártó cégek építettek ki nagy számban 5G alapú magánhálózatokat az okos ipari megoldások megvalósítására – emeli ki a jelentés.

Dedikált hálózatokon jön a játék és a virtuális valóság

Világszerte eddig 280 mobilkommunikációs cég indított el kereskedelmi 5G szolgáltatást, és ebből 40 dedikált hálózati architektúrára épülő, ún. standalone 5G-t. A legelterjedtebb 5G felhasználási módok közé tartozik a fejlett mobil szélessáv (enhanced mobile broadband, EMBB, vagyis a nagy sebességű adatátvitelre és alacsony késleltetési időre épülő alkalmazások, például a nagy felbontású video streaming), a rögzített vezeték nélküli (FWA) elérés, az online játék, valamint a kiterjesztett és virtuális valóság (AR/VR).

„Miután idén világszerte 600 millióval nőtt az 5G-előfizetések száma, és a növekedés minden régióban látszik, nyilvánvaló, hogy továbbra is erős igény mutatkozik a nagy teljesítményű hálózatokra. Gőzerővel folytatódik az 5G kiépítése, és különösen örömteli, hogy a távközlési szolgáltatók egyre több dedikált 5G hálózatot adnak át, ami utat nyit az új generációs mobilszolgáltatások előtt mind a fogyasztók, mind a vállalatok számára” – mondta el Fredrik Jejdling,az Ericsson ügyvezető alelnöke és hálózati igazgatója.

„Az adatforgalom növekedési üteme tükrözi a fogyasztók igényét az emelt szintű szélessávú alkalmazásokra. Ez a tendencia gyorsulni fog, ahogy világszerte egyre több fogyasztó vált az 5G-re. Új felhasználási esetek jelennek meg, ami az adatforgalom további növekedését vonja maga után. Mivel a forgalom nagy része az épületek belterében keletkezik, ahol az emberek jellemzően a legtöbb időt töltik, egyre nagyobb szükség lesz az 5G lefedettség kiterjesztésére a közepes frekvenciatartományban (mid-band) mind beltéren, mind kültéren” – tette hozzá Peter Jonsson, az Ericsson Mobility Report főszerkesztője. 

Az Ericsson Mobility Report 2023 novemberi kiadásának részletes cikkei:

-A standalone 5G hálózatok gyors ütemű telepítése a digitális átalakulás motorja Indiában
-A beltéri lefedettség iránti növekvő kereslet nagyobb teljesítményt követel a hálózatoktól
-Terjed az 5G-alapú agilitás a gigagyárakban (akkumulátorüzemekben) és a zöld acélgyártásban


Spanyolországban 65 éve nem volt ilyen forró a szeptember

Spanyolországban az elmúlt 65 évben nem mértek olyan magas hőmérsékleteket szeptemberben a meteorológiai állomások, mint idén - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet) pénteken.
2026. 10. 17. 06:00
Megosztás:

Augusztusban tovább gyorsult a keresetek növekedési üteme

Augusztusban a keresetek növekedési üteme tovább gyorsult, amelyben a vállalati és az állami szférának egyaránt szerepe volt - közölték elemzők pénteken az MTI-vel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb számaira reagálva.
2026. 10. 17. 05:00
Megosztás:

Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás: