Új kortárs képzőművészeti vásár indul Budapesten

Mintegy harminc, nemzetközi szinten is jegyzett magyar galéria részvételével indul a Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár, amely szeptember 21. és 24. között a Budapest Bálnában várja az érdeklődőket.

A szervezők közleménye szerint a Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár azzal a céllal jön létre, hogy idővel a nemzetközi piac meghatározó szereplőjévé váljon és átfogó képet adjon a magyar progresszív kortárs alkotói közösségről. A rendezvény magas szakmai színvonaláról négytagú bizottság gondoskodik, amely elbírálta a galériák jelentkezését is. Határon belül a Magyar Kortárs Művészeti Galériák Országos Szövetsége nyújt szakmai segítséget, de a szervezők együttműködnek a bécsi Vienna Contemporary csapatával is.

Az új seregszemlén minden évben megjelenik majd egy hazai múzeum vagy közgyűjtemény. Első alkalommal a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ (MODEM) válogatását ismerheti meg a közönség. Standjuknál a MODEM-díj négy pályakezdő nyertesének - Bíró Dávidnak, Dobokay Máténak, Koltay Dorottya Szonjának és Schuller Judit Flórának - a munkái lesznek láthatók.

A kortárs képzőművészeti vásár kiegészül egy jótékonysági online aukcióval is, amelynek tárgyait a kiállító galériák ajánlják fel. Licitálni az Axioart felületén lehet majd, a befolyt összeggel az Autistic Art Alapítvány munkáját támogatják a szervezők.

A közlemény idézi Tausz Ádám főszervezőt, aki szerint ilyen szigorú szakmai feltételek mellett művészeti vásárt nem szerveztek még Magyarországon. A gyűjtők-látogatók kizárólag olyan galériákkal és alkotásokkal találkozhatnak, amelyek saját művészeket képviselnek és rendszeresen tartanak kortárs időszaki kiállításokat - hangsúlyozta.

"Ezek a galériák az elmúlt 10 évben közel 100 nemzetközi vásáron vettek részt, bizonyítottak idehaza és külföldön is. A Budapest Contemporary a galériákra koncentrál, gyűjtők és aukciósházak ezen a rendezvényen nem szerepelnek" - mutatott rá Tausz Ádám.

Az új kortárs képzőművészeti vásár résztvevői az ACB Galéria, az Ancora Galéria, a Deák Erika Galéria, az East of Eden Galéria, az Einspach Fine Art, a Faur Zsófi Galéria, a Három Hét Galéria, a Heart and Cherry Galéria, a Horizont, az Inda Galéria, a Kalman Maklary Fine Arts, a Kisterem Galéria, a Knoll Galéria, a NACO Galéria, a Missionart Galéria, a Molnár Ani Galéria, a Neon Galéria, a Resident Art, a Szikra Galéria, a The Space Galéria, a TOBE Gallery & TOBE Project, a Várfok Galéria, a VILTIN Galéria, a Vintage Galéria és a Zsdrál Art - áll a közleményben.

Több ezer magyar diák kérdése jutott el a Nemzetközi Űrállomásra

Több ezer 10-12 éves diák vett részt a SpaceBuzz Oktatási Program keretében meghirdetett országos felhívásban, amelynek célja volt, hogy a HUNOR-program magyar kutatóűrhajósához, Kapu Tiborhoz intézzenek kérdéseket és kéréseket. A gyerekek által beküldött ezernél is több gondolat közül 45 kiválasztott kérdés és kívánság jut el a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), ahol az űrhajós két, várhatóan 20 perces videóüzenetben válaszol.
2025. 04. 28. 03:00
Megosztás:

Törvényi döntés! Csak akkor jár táppénz, ha...

Sokan nincsenek tisztában azzal, pontosan mikor jár táppénz – pedig néhány alapfeltétel teljesülése esetén jogosultak lehetünk rá! Ebben az összefoglalóban világosan és érthetően bemutatjuk, milyen három kulcsfontosságú feltétel szükséges a táppénz igényléséhez. Érdemes átolvasni, hogy semmilyen jogos juttatásról ne maradj le!
2025. 04. 28. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjba vonuláskor milyen iskolák számítanak be nyugdíj szolgálati időnek?

Tudtad, hogy akár a régi egyetemi éveid vagy a szakmunkásképzőben eltöltött időd is beszámítható a szolgálati idődbe? Ez a részletes összefoglaló megmutatja, mely tanulmányi időszakok és képzések számítanak bele a nyugdíjjogosultságodba. Ha nem akarsz lemaradni értékes évekről, mindenképp olvasd végig!
2025. 04. 28. 01:00
Megosztás:

Több óvoda és egy bölcsőde felújítása fejeződött be Kecskeméten

Több mint 800 millió forint európai uniós támogatásból három óvoda és egy bölcsőde teljes körű korszerűsítése fejeződött be Kecskeméten - közölte a város polgármestere az MTI-vel.
2025. 04. 27. 23:00
Megosztás:

Bitcoin bányászati nehézség fogalma, jelentése és értelmezése

A Bitcoin hálózat működésének egyik legérdekesebb és legfontosabb eleme a bányászati nehézség. Ez a rejtélyesnek tűnő kifejezés kulcsszerepet játszik abban, hogy a Bitcoin rendszere megbízható, biztonságos és kiszámítható maradjon. De mit is jelent pontosan a „bányászati nehézség”? Miért változik? Hogyan befolyásolja a Bitcoin árfolyamát és a bányász cégek életét? Ebben az átfogó cikkben minden részletet elmagyarázunk közérthetően, gyakorlati példákkal is segítve a megértést, hogy egyaránt érthető legyen fiataloknak és időseknek is.
2025. 04. 27. 21:00
Megosztás:

Nyolcadszorra sem sikerült házelnököt választani Koszovóban

Nyolcadik próbálkozásra sem sikerült megválasztani a koszovói parlament elnökét vasárnap, így a képviselőház korelnöke keddre újabb ülést hívott össze, hogy a választások után több mint két hónappal megkezdhesse munkáját a törvényhozás.
2025. 04. 27. 20:00
Megosztás:

Megugrott a Bitcoin volatilitása – új lendületet kapott a kereskedés

Április végén hirtelen megélénkült a Bitcoin piac: a volatilitás 2,9%-ra emelkedett, a kereskedési aktivitás nőtt, új tárcák ezrei jöttek létre. Vajon új trend kezdetén vagyunk, vagy csak átmeneti fellángolásról van szó?
2025. 04. 27. 18:00
Megosztás:

Száraz, meleg idő várható a jövő héten

Túlnyomóan napos, száraz, meleg idő várható a jövő héten, de a hét elején még csípősek lehetnek a hajnalok, a hét végén ismét nő a záporok, zivatarok esélye, május első vasárnapjára kissé a hőmérséklet is visszaesik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 04. 27. 17:00
Megosztás:

Stellar (XLM) árfolyam elemzés: XLM Kriptovaluta ár előrejelzés 2025 április 27.

A Stellar (XLM) egy gyors és olcsó tranzakciókra fejlesztett blokklánc alapú hálózat, amely a pénzügyi rendszerek összekapcsolását célozza meg, főként határokon átnyúló átutalásokkal. Jelen XLM technikai árfolyam elemzés célja, hogy a technikai indikátorok segítségével átfogó képet adjunk az XLM jelenlegi mozgásáról, bemutassuk az esetleges kereskedési lehetőségeket, és előrejelzést adjunk rövid-, közép- és hosszútávra egyaránt.
2025. 04. 27. 16:00
Megosztás:

Legjobb kriptovaluta befektetések – nagy kripto profitok 1 hét alatt

Amikor a kriptopiac lendületet vesz, egy hét is elég, hogy vagyont teremtsen – vagy épp elillanjon egy vagyon. Az elmúlt hét napban szemtanúi lehettünk annak, ahogy tíz, eddig ismertebb vagy kevésbé reflektorfényben lévő projekt szinte mesés árfolyam-emelkedést produkált, megmozgatva milliárdokat a tőzsdéken.
2025. 04. 27. 13:00
Megosztás:

Egy éve volt a Bitcoin felezés – valóban ez indította be a BTC árfolyam emelkedést?

Egy év telt el a legutóbbi Bitcoin-felezés óta, és bár a világ legismertebb kriptovalutája, A Bitcoin árfolyama új történelmi csúcsot ért el, a háttérben sokkal több húzódik meg, mint amit elsőre gondolnánk. Vajon tényleg a felezés okozta az árrobbanást, vagy más események alakították a piacot?
2025. 04. 27. 12:00
Megosztás:

Mi a magyar adórendszer célja? Miben különbözik ez Romániától vagy épp Szlovákiától?

A Niveus elemzése alapján jól látható, hogy a régiós országok egészen eltérő stratégiákat követnek adópolitikájukban. Amíg Magyarországon és Romániában a fogyasztás megadóztatása dominál, addig például Csehországban a munkavállalói és munkaadói járulékokból származik a legnagyobb bevétel.
2025. 04. 27. 11:00
Megosztás:

Négyéves mélyponton a hitelfelvevők száma, hároméves negatív rekordon az áruhitelek

Az infláció zárójelbe tette az áruhitelezést: 4 éves mélyponton a hitelfelvevők száma, hároméves negatív rekordot állított be a folyósított összeg az áruhitel piacon.
2025. 04. 27. 10:00
Megosztás:

Kreml: Moszkva kész előfeltételek nélkül tárgyalni Kijevvel a rendezésről

Az orosz elnök az amerikai elnök különmegbízottjának tudomására hozta, hogy Moszkva kész előfeltételek nélkül megkezdeni a tárgyalásokat Kijevvel az ukrajnai rendezésről - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára szombaton Moszkvában újságíróknak.
2025. 04. 27. 09:00
Megosztás:

Natura 2000 gyepterületen gazdálkodók számára nyújt támogatást az Agrárminisztérium

Nagyon várt támogatáshoz jutnak az érintettek, első körben több mint 7500, Natura 2000 gyepterületen gazdálkodó részesül csaknem 7,7 milliárd forint kompenzációs kifizetésben az Agrárminisztérium döntésének köszönhetően. Ez a támogatás hozzájárul ahhoz, hogy a mezőgazdasági termelők számára a jogszabályban kötött feltételek szerint folytatott gazdálkodáshoz kapcsolódó többletköltségeket, esetleges bevételkiesést kompenzálják - tájékoztatta a tárca szombaton az MTI-t.
2025. 04. 27. 07:00
Megosztás:

A városi közlekedés jövőjét mutatja be a WEMOVE Mobilitási Park

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében.
2025. 04. 27. 06:00
Megosztás:

Megjelenik a kínai Chery autómárka a magyar piacon

Megjelenik a Chery autómárka Magyarországon, a vezérképviseleti feladatokról a Grand Automotive vállalattal kötött megállapodást a kínai Chery Automobile - közölte a magyar társaság az MTI-vel.
2025. 04. 27. 05:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam rali: Rekordoptimizmus és profitrealizálás fenyegeti a piacot – mit mutatnak a Santiment adatok?

​A Bitcoin újra reflektorfénybe került: az árfolyam meredek emelkedése világszerte izgalmat váltott ki a befektetők körében. Az optimizmus szinte tapintható, ám a Santiment elemzőplatform friss adatai szerint a túlzott lelkesedés árnyoldalát is figyelembe kell venni – különösen a kiskereskedelmi befektetők körében várható potenciális profitrealizálás miatt.
2025. 04. 27. 04:00
Megosztás:

Ferenc pápát furcsa helyre temették

Végső nyughelyére helyezték Ferenc pápát a római Santa Maria Maggiore-bazilikában - tájékoztatott a Szentszék szombat délután.
2025. 04. 27. 03:00
Megosztás:

Törvényi rendelet! Ki kapja a nyugdíjat, ha meghal a nyugdíjas?

A nyugdíjba vonulás minden ember életében meghatározó pillanat, hiszen ezzel lezárul az aktív munkával töltött időszak. A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága (NYUFIG) a nyugdíjellátásban részesülők adatait egy kilenc számjegyből álló azonosítóval, az úgynevezett nyugdíjfolyósítási törzsszámmal tartja nyilván. Arról azonban sok nyugdíjasnak kevés ismerete van – vagy egyáltalán nem is tudnak –, hogy ki jogosult a nyugdíjra abban az esetben, ha a nyugdíjra jogosult személy elhunyt. Mutatjuk a jogszabályt, meglepő lesz néhány dolog benne, ezt ígérhetjük.
2025. 04. 27. 02:00
Megosztás: