Újabb kamatütések a bankoktól, a személyi kölcsönök már 20 százaléknál járnak

Alaposan bepótolták a kamatemelést november elején azok a bankok is, amelyek még nem reagáltak az MNB legutóbbi lépéseire. Ennek hatására a lakáshiteleknél egyre gyakoribb a 10 százalék feletti kamat, a személyi kölcsönöknél pedig mind több nagybanknál találkozni 20 százalékot is meghaladó ajánlatokkal.

Újabb kamatütések a bankoktól, a személyi kölcsönök már 20 százaléknál járnak

Hiába maradt hónapok óta először változatlan az alapkamat október végén, a bankok november elején mégis újabb kamatemelésekkel sorozták meg az ügyfeleket - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. A hitelintézetek közül most azok drágítottak a kölcsöneiken, amelyek még nem reagáltak a jegybank utolsónak szánt szeptemberi végi, majd az ez követő október közepi rendkívüli kamatemelésére.

Az elmúlt egy hónapban valamennyi nagybankon végigfutó drágítási hullám hatására az ügyfeleknek egyre inkább meg kell barátkozniuk a 10-20-as hitelhelyzettel: azaz lakáshitelt 10 százalékos, személyi kölcsönt pedig 20 százalék körüli kamattal kaphatnak.

Különböző kamatkedvezményekkel és vállalásokkal ezeket a költségeket még lejjebb lehet faragni, de 9 százalék alatti teljes hiteldíj mutatónak (THM) már nagyon örülni kell egy lakáskölcsönnél, a személyi hitelnél pedig a 15 százalék körüli THM-nél jobbat már így is kevesen adnak. Az utóbbi esetekben ingatlanfedezettel menekülőútvonalat kínáló szabad felhasználású jelzáloghiteleknél is általánossá vált a 11-12 százalékos kamat.

A jegybank utolsó kamatemelései óta ugyan már viszonylag sok idő eltelt ahhoz, hogy reagáljanak rájuk a bankok a hitelajánlataikban, azonban novemberben még érkezhetnek újabb hiteldrágítások. Ezek száma és mértéke azonban már el fog maradni az elmúlt bő egy hónapban tapasztalttól a Bank360.hu szakértői szerint.

November elején a bankok az alábbi kamatmódosításokat hajtották végre:

20 százalék környékén a nagybankok személyi kölcsön kamata

A K&H Bank személyi kölcsöne legalább 300 ezer forint nettó jövedelem igazolása esetén 1,09 százalékponttal lett drágább, ez alatt pedig 1,59 százalékpont volt az emelés mértéke. Így az ügyleti kamat 17,99 és 19,99 százalékra emelkedett.

Az Erste Bank is emelt a személyi kölcsönök kamatain, ideértve a hagyományos és a minősített fogyasztóbarát hiteleket is. A hagyományos szabad felhasználású és hitelkiváltó hiteleknél, havi nettó 200 ezer forintos jövedelem igazolása mellett a kamatok emelkedésének a mértéke a felvett hitelösszegtől függően 0,30-0,50 százalékpont. Az ügyleti kamat szabad felhasználás és hitelkiváltás esetén is 14,99 és 17,49 százalék között alakul.

A magasabb jövedelmű igénylőknek nagyobb mértékű emeléssel kell számolnia, 300 ezer forintos havi nettó jövedelemnél a hitelösszegtől függően 0,8-1,50 százalékossal. Így az ügyleti kamat 14,99 és 16,99 százalék között van. 400 ezer forintos vagy azt meghaladó jövedelem esetén az emelés 0,60-1,1 százalékos, ami után az ügyleti kamat 14,99 és 15,79 százalék között alakul.

Az Ersténél a minősített fogyasztóbarát személyi kölcsön kamatai is változtak. Az emelés mértékét a felvett hitelösszeg, a jövedelem és a futamidő is befolyásolta. Legalább 200 ezer forintos jövedelem igazolása esetén, 48-60 hónapos futamidőt vállalva 2,40 százalékpontos emelést hajtott végre a bank, így az ügyleti kamat 22,71 százalékra módosult. Ennél hosszabb, 66-84 hónapos futamidő esetén az emelés mértéke 1,68 százalékpont volt, kivéve a legmagasabb, 8-10 millió forint közötti hitelösszeg sávot, ahol fél százalékponttal emelkedett az ügyleti kamat.

A nettó 250 ezer forintos vagy annál magasabb jövedelemhez között fogyasztóbarát hitelek kamata 0,80 és 2,40 százalékpont közötti mértékben változott, ami után így 14,99 és 22,71 százalék között alakul az ügyleti kamat.

A Cofidis is emelte a személyi kölcsönök kamatait az alábbi mértékben:

- a Fapados kölcsönnél 1,99-2,19 százalékpont közötti emelés történt,

- az Adósságrendező kölcsönnél 1,97-2,17 százalékpont között volt az emelés mértéke,

- a Fogyasztóbarát kölcsön kamata 1,75-1,79 százalékpont közötti mértékben emelkedett.

A jelzáloghitelek egyre gyakoribb a 10 százalékos kamat

A Raiffeisen Bank lakáscélú jelzáloghiteleinek a kamata az alábbiak szerint emelkedett:

- 5, 15 és 20 éves kamatperiódusnál 0,60 százalékponttal,

- 10 éves kamatperiódusnál 0,80 százalékponttal.

Ugyanennyivel nőtt a fogyasztóbarát lakáshitelek kamata is. Így a lakáshitelek ügyleti kamata 10,19 és 10,69 százalék között van. Üdítő kivételként a Raiffeisennél a szabad felhasználású és a nem lakáscélú hitelkiváltást segítő hitelek kamata viszont csökkent:

- 5, 15 és 20 éves kamatperiódusnál 0,40 százalékponttal,

- 10 éves kamatperiódusnál pedig 0,20 százalékponttal csökkent a kamat.

A kamatcsökkentést követően 11,19 és 11,69 százalék között van a nem lakáscélú jelzáloghitelek ügyleti kamata.

A CIB Bank jelzáloghiteleinek feltételei az alábbiak szerint változtak:

- futamidő végéig fix kamatozás mellett a lakáscélú jelzáloghitelek kamata 0,90 százalékponttal, a szabad felhasználású jelzáloghitelek kamata pedig 0,50 százalékponttal emelkedett,

- az 5 és a 10 éves szabad felhasználású jelzáloghiteleknél szintén 0,50 százalékponttal nőtt,

- az ötéves kamatperiódusú, fogyasztóbarát lakáshitel ügyleti kamata 0,81 százalékponttal nőtt,

- a 10 éves kamatperiódusú, fogyasztóbarát lakáshitel ügyleti kamata pedig 0,20 százalékponttal emelkedett.

A CIB Banknál 9,68 és 12,22 százalék közötti ügyleti kamattal igényelhetünk jelzáloghitelt.

Érdemes vadászni a jobb ajánlatokra

Mindegyik bankra igaz, hogy különböző vállalásokkal, kamatkedvezményekkel olcsóbbá tehetők a hitelek. Ezért érdemes összehasonlítani, hogy azonos feltételekkel melyik bank milyen ajánlatot ad, és mivel lehet még csökkenteni a kölcsön árát.


Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás: