Újra lendületben az okostelefon-piac

Nőtt a globálisan kiszállított okostelefonok száma tavaly 6,4 százalékkal, 1,24 milliárdra, a tavalyi utolsó negyedévben 2,4 százalékkal, 331,7 millióra éves összevetésben az International Data Corporation (IDC) amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapján szereplő adatok szerint.

Újra lendületben az okostelefon-piac

A jelentés összeállítói megjegyezték, hogy az eladások már a hatodik egymást követő negyedévben nőttek, várakozásuk szerint a bővülés idén is kitart, de kisebb ütemű lesz a tavalyinál.

Nabila Popal, az IDC kutatási vezetője azt mondta, hogy bár továbbra is derűlátóak, az új amerikai kormányzat vámemeléseinek veszélye növelte az iparág bizonytalanságát.

Az IDC számításai szerint az amerikai Apple Inc. és a dél-koreai Samsung Electronics az értékesítésük tavalyi csökkenése ellenére is megőrizte vezető pozícióját a globális piacon, miközben nőtt egyes kínai gyártók részesedése.

A tavalyi listavezető Apple piaci részesedése 18,7 százalékra zsugorodott a 2013. évi 20,1 százalékról. A második Samsung piaci részesedése 19,5 százalékról 18 százalékra csökkent.

A következő három helyen kínai cégek állnak. A listán harmadik Xiaomi piaci részesedése 12,5 százalékról 13,6 százalékra, a negyedik Transsion cégé 8,2 százalékról 8,6 százalékra nőtt, míg az ötödik OPPO részesedése 8,9 százalékról 8,5 százalékra csökkent.

Tavaly az Apple kiszállításai 0,9 százalékkal, 232,1 millió készülékre csökkentek, a Samsungé 1,4 százalékkal, 223,4 millióra estek. A Xiaomi kértékesítése 15,4 százalékkal, 168,5 millió, a Transsioné 12,7 százalékkal, 106,9 millió, az OPPO-é 1,4 százalékkal, 104,8 millió darabra nőtt.

Plazmahajtóművet fejlesztett ki a Roszatom

A Roszatom tudósai elkészítették a plazma rakétahajtómű laboratóriumi prototípusát, amely mágneses plazmagyorsítón alapul és megnövelt tolóerő paraméterekkel (legalább 6 N) és nagy fajlagos impulzussal (legalább 100 km/s) rendelkezik. A plazmahajtóművet az oroszországi nukleáris tudományos, mérnöki és technológiai fejlesztésekre irányuló átfogó program keretében hozták létre.
2025. 02. 13. 07:30
Megosztás:

Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében

Pénzvisszatérítés ígéretével keresik csalók az ügyfeleket az MVM Next nevében - hívta fel a figyelmet az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. az MTI-nek küldött közleményében.
2025. 02. 13. 07:00
Megosztás:

Fókuszban az áfacsalások visszaszorítása és a tisztességes vállalkozások támogatása - megtartotta idei első ülését a Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság

A kormány által 2021-ben létrehozott Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság célja a feketegazdaság visszaszorítása és a jogkövető vállalkozások támogatása. Az idei első ülésen Gerlaki Bence adóügyekért, fogyasztóvédelemért és kereskedelemért felelős államtitkár elnökként kezdte meg munkáját.
2025. 02. 13. 06:30
Megosztás:

Ennek az üzleti évnek már annyi?

A SuperMicro a 2025-ös üzleti évének második negyedévét is lezárta, ám egy szabályozási nem megfelelés miatt a hivatalos negyedéves jelentés még nem készült el.
2025. 02. 13. 06:00
Megosztás:

Rekordot döntöttek a nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások

Tavaly is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári tagok által megtakarított vagyon lendületes növekedése és tovább emelkedett a taglétszám is - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) szerdán az MTI-vel.
2025. 02. 13. 05:30
Megosztás:

Exitelnek a FoxPost alapítói

Lemondott pozíciójáról Bengyel Ádám vezérigazgató és Lányfalvi Péter kereskedelmi igazgató, a FoxPost alapítói. Az alapítók döntésüket azzal indokolták, hogy kitűzött céljaikat elérték, valamint megtalálták a vállalat irányítására alkalmas utódot. Küldetésüket befejezettnek tekintik, és nyugodt szívvel távoznak.
2025. 02. 13. 05:00
Megosztás:

Új HR igazgató Magyarország legnagyobb flottakezelőjénél, az Ayvensnél

Új HR vezetőt nevezett ki hazánk legnagyobb flottakezelője és mobilitási szolgáltatója, az Ayvens Magyarország. Az ALD Automotive és a LeasePlan egyesülésével immár mintegy 33 000 autóból álló flottát menedzselő vállalat HR igazgatója Somogyi Klára lett.
2025. 02. 13. 04:30
Megosztás:

Átvette első airbus airspace kabinkonfigurációban készült repülőgépét a wizz air

A Wizz Air büszkén jelenti be, hogy átvette első Airspace kabinberendezéssel készült repülőgépét az Airbustól. A konfiguráció új korszakot jelent az utaskényelemben, a hozzáférhetőségben és az ergonómiában egyaránt. Ez a lépés is alátámasztja, hogy a Wizz Air elkötelezett az utasélmény folyamatos javítása mellett.
2025. 02. 13. 04:00
Megosztás:

A Forest-Vill és a Ganz új szakcége modernizálja Kuvait villamos alállomásait

Kuvaitban kötött ügynöki szerződést a Forest-Vill Kft. és a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. közös tulajdonában lévő GTVF Export Fejlesztő Kft. A január 23-án aláírt megállapodás értelmében a vállalat több mint 50, az 1970-es évektől telepített villamos alállomások karbantartását végzi el. Emellett a GTVF Export Fejlesztő Kft. hosszútávon kínál majd fejlett energetikai megoldásokat és korszerű technológiát a közel-keleti ország ipari szereplői számára, ami a Forest-Vill terjeszkedését is elősegíti a nemzetközi piacokon.
2025. 02. 13. 03:30
Megosztás:

Hősök és árulók ‒ a visszaélésbejelentési rendszer első éve

Az egész Európai Unióban, így nálunk is legalább egy éve, hogy az arra kötelezett cégek bevezették a visszaélésbejelentési rendszerüket. Bár a visszaélések akár a céges profit 5%-át elérő károkat okoznak, az eddigi tapasztalatokról mégsem hallani. Ennek oka, hogy egyrészt a rendszer meghatározó tulajdonsága a diszkréció és anonimitás, másrészt a nagyon jelentős kulturális különbségek miatt az újdonság megítélése jelentősen eltér az EU egyes országai között. A Munipolis hazai vezetőjének összefoglalója.
2025. 02. 13. 03:00
Megosztás:

Lendületesen nőtt a nyugdíj- és egészségpénztári tagok vagyona

Tavaly is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári tagok által megtakarított vagyon tempós növekedése, de tovább gyarapodott a taglétszám is. A nyugdíjkasszák átlagosan az inflációt jóval meghaladó, 12 százalék feletti hozamot írtak jóvá tagjaik számára.
2025. 02. 13. 02:30
Megosztás:

Kék az éberségért, piros a feltöltődésért – így segíthetnek a színes fények a téli levertség ellen

A február sokak számára az év egyik leglehangolóbb hónapja. A rövid nappalok, a hideg idő, a borongós égbolt és legfőképp a természetes fény hiánya hozzájárulhatnak a motiváció csökkenéséhez, a fáradtságérzethez és a szezonális depresszió (SAD) tüneteinek felerősödéséhez. Ilyenkor sokan keresik azokat a módszereket, amelyek segíthetnek átvészelni ezt az időszakot – és az egyik ilyen lehetőség a vörös fény alkalmazása. Amire a hétvégén Budapesten egy különleges Valentin-napi, de mesze nemcsak párban játszható játék keretében is alkalom nyílik.
2025. 02. 13. 01:30
Megosztás:

Ne fizesd be a gázszámla csekket, ha a következők vannak rajta!

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időben ismételten adathalász csalások célpontjává váltak, mivel megtévesztő online értesítéseket kaptak földgázszámláikról. Hogyan lehet felismerni, ha egy számla nem valódi?
2025. 02. 13. 01:00
Megosztás:

Áttörés a pajzsmirigyrák kezelésében: Magyar kutatás új technológia segítségével hozhat gyorsabb, biztonságosabb gyógyulást

Sikerrel zárult a Semmelweis Egyetem munkatársai és a Premier Med Egészségügyi-, Oktató- és Kutatóintézet munkatársai által végzett, több éves kutatás egyes pajzsmirigydaganatok új, minimál-invazív kezelési módszerének kidolgozására. A tanulmány eredményeként hazánkban érhető el a régióban elsőként a vágás (nyitott műtét) nélküli technológia, amely nemcsak a betegek számára biztosít gyorsabb és kevesebb kockázattal járó gyógyulást, hanem a pajzsmirigy működését is megőrzi.
2025. 02. 13. 00:30
Megosztás:

Magyarország ültet! – még mindig csatlakozhatsz a Nemzeti Faültetés Napjához

Jól haladnak a 10 millió Fa által március 1-jére szervezett Nemzeti Faültetés Napja előkészületei, már több száz cég, önkormányzat, közösség és egyén jelentkezett. Ugyanakkor még továbbra is rengeteg feladat akad, mely segíti a mostani és jövőbeli faültetéseket. „Részt vehettek a cégek és ismerősök toborzásában, de segíthettek az önkéntesek szállításában vagy éppen a faültetők ellátásában” – olvasható a Nemzeti Faültetés Napja honlapján megjelent cikkben.
2025. 02. 12. 23:30
Megosztás:

A kőolaj ára stagnál, az amerikai készletek nagyot nőttek a múlt héten

A kőolaj ára stagnált ma reggel. Az API jelentése szerint az USA nyersolaj tartaléka 8 millió hordóval nőtt a múlt héten, aminek következtében a nyersolajárak utóbbi napokban tapasztalt emelkedése megállt.
2025. 02. 12. 23:00
Megosztás:

Így maximálizáljuk a vállalat teljesítményét!

Egy folyton változó piaci környezetben hogyan őrizhetjük meg vagy növelhetjük pozícióinkat, hogyan őrizhetjük meg a versenyelőnyünket? Például hatékony teljesítménymenedzsmenttel! Ha nemcsak reagálni akarsz a változásokra, hanem aktívan akarod irányítani céged fejlődését, akkor ismerd meg a teljesítménymenedzsment alapjait és vesd be praktikus tippjeinket!
2025. 02. 12. 22:30
Megosztás:

A Tesla a nehezék

Mindenki a technológiai szektorról, annak gyenge teljesítményéről, na meg az M7 nagy futásának végéről beszél. Pedig ha a grafikonokra nézünk, akkor elsősorban a Tesla az, ami miatt az elmúlt időszakban aggódni kellett.
2025. 02. 12. 22:00
Megosztás:

Felvette a kapcsolatot Szíria új elnökével Vlagyimir Putyin

Első alkalommal folytatott telefonbeszélgetést Vlagyimir Putyin orosz elnök az új szíriai adminisztráció vezetőjével, Ahmed es-Saraával - közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.
2025. 02. 12. 21:30
Megosztás:

12 százalékkal emelkedtek Európa védelmi kiadásai

Tavaly a globális átlagot jelentősen meghaladó mértékben, csaknem 12 százalékkal emelkedtek az európai NATO-tagországok védelmi kiadásai, de így sem érték el a NATO teljes védelmi költségvetésének egyharmadát - áll a londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS) szerdán ismertetett éves világjelentésében.
2025. 02. 12. 21:00
Megosztás: