Nagy bajban lesz a munkaerőpiacon, aki nem tanul meg rendesen promptolni

2023-ban végérvényesen berobbant a mindennapjainkba a mesterséges intelligencia, és ma már szinte mindenki azt találgatja, vajon elveheti-e a munkáját az AI.

Nagy bajban lesz a munkaerőpiacon, aki nem tanul meg rendesen promptolni

A vállalatok egyelőre inkább tapogatóznak, hogy pontosan milyen feladatokat bízhatnak az MI-asszisztensekre, ráadásul a kapcsolódó információbiztonsági kockázatok is riasztóan hathatnak a cégekre.

A legfrissebb kutatások ugyanakkor már azt mutatják, hogy a tudásalapú tevékenységek hatékonyságát 40 százalékkal is növelheti az MI – persze ha megfelelően tudjuk utasítani, vagyis „promptolni”. Ez a készség hamarosan nélkülözhetetlen lesz a munkaerőpiacon, a legfontosabb trükköket pedig a Protechtor vezetői képzésén ismerhették meg a technológiai szakemberek – nézzük a promptolás legfontosabb lépéseit!

A mesterséges intelligencia globális piaca becslések szerint 1.600 milliárd dollárosra bővül 2030-ra, az ingyenes MI-verzióról elhíresült OpenAI csillagászati fizetéseket kínál, a GPT-4 pedig már több milliárd szót írt le a felhasználói interakciók során. Nem csoda, hogy mindenki MI-lázban ég, de a próbálkozás legtöbbször megáll egy ponton, amikor a szórakoztató beszélgetéseket felváltják a feladatok és utasítások, mi pedig azzal szembesülünk, hogy a nagy nyelvi modell nem igazán „érti”, pontosan mit is várunk tőle. Sőt, sokszor kapunk hibás információkat vagy rossz következtetéseket, pusztán azért, mert valójában mégsem egy nyelvet beszélünk.

„Fontos látni, hogy bár a jelenlegi fejlesztések emberi nyelven kommunikálnak velünk és rengeteg információval rendelkeznek, valójában számos korlátjuk van. A generatív AI-ra úgy kell tekintenünk, mint aki egész életét egy szobában töltve olvasott, így sokrétű a lexikális tudása, de a kontextust nem ismeri.

Ezért valójában egy fontos trükkje van a mesterséges intelligenciával való interakcióknak: minél konkrétabb, részletesebb és közvetlenebb parancsokat adunk, annál használhatóbb eredményt kapunk. Erről szól valójában a prompt, vagyis a nyelvi modellekre vonatkozó utasítások és irányelvek összessége” – mondja Szabó-Stubán Dávid, a Protechtor eseményén közreműködő Promptmaster alapító-ügyvezetője. A cég küldetése az, hogy minél több embert ismertessen meg ezzel a kulcskészséggel, sőt, több hazai egyetemen már a tananyag részévé vált tudásuk.

Ezzel a 6 lépéssel jutsz el a tökéletes prompthoz!

Miért is olyan fontos, hogy hatékonyan tudjunk kommunikálni a mesterséges intelligenciával? Röviden összefoglalva, drasztikusan növeli az emberi teljesítményt bizonyos feladatok megoldása során, számokban kifejezve pedig egy generatív AI-modellel és prompt engineering tudással felvértezve 30%-kal gyorsabban és közel 43%-kal jobb minőségben tudunk dolgozni.

„Ha ezt megértjük, az is világos lesz, hogy nem egy helyettesről van szó, akinek átadhatjuk a stafétát, hanem egy olyan eszközről, mely biztos alapot ad a munkánkhoz, erre pedig tovább építkezhetünk, hozzáadva saját gondolatainkat és ötleteinket” – teszi hozzá Szabó-Stubán Dávid. Mit is jelent mindez a gyakorlatban? Nézzük a jó prompt 6 legfontosabb összetevőjét!

1. Kontextus: sokan már az első lépésnél elbuknak, pedig a fentiekből világosan következik, hogy az MI-re üres vászonként kell tekinteni, vagyis mindig azzal kezdjük az utasítást, hogy megadjuk, milyen szituációba, kinek a helyébe „képzelje” magát. Mondhatjuk például, hogy alakítson egy reklámszövegírót, aki egy vicces és figyelemfelkeltő hirdetést szeretne készíteni, hogy minél több autót eladjon. Ebből már ki tud indulni az algoritmus, de minél részletesebbek vagyunk, annál jobb.

2. A feladat meghatározása: ez szintén nélkülözhetetlen eleme a jó promptnak, kérhetjük, hogy foglaljon össze egy hosszabb szöveget egy lényegretörő bekezdésbe, esetleg fordítson le valamit vagy magyarázza el különböző paraméterek alapján egy fogalom jelentését egy bizonyos célcsoportnak. Ha megkaptuk az első választ, tovább finomíthatjuk az eredményt újabb instrukciókkal.

3. Példák: fontos támpontot adhatunk mesterséges asszisztensünknek, ha konkrét mintákat adunk neki útmutatásul. Segíthetünk neki azzal, ha a fenti példával élve bemásoljuk cégünk korábbi reklámszövegeit, így könnyebben felveszi az elvárt stílust, szóhasználatot és valószínűleg jobban használható eredményt kapunk majd.

4. Korlátok: tovább pontosíthatjuk a promptot, ha formai és tartalmi szempontból is határokat szabunk a nyelvi modell „gondolkodásának”. Megmondhatjuk neki, hogy egy konkrét közösségi platformra készül a szöveg, ezért csak bizonyos számú karaktert használhat, de utasíthatjuk, hogy mennyire kidolgozott és részletes választ adjon, sőt, azt is megszabhatjuk, milyen erőforrásokkal gazdálkodhat, így biztosan megvalósítható ötletekkel szolgál.

5. Jó válasz: igazán személyre, cégre és feladatra szabott tartalmakat kaphatunk akkor, ha részletesen megadjuk, milyen eredményt várunk el: például egy jó reklámplakát figyelemfelkeltő vizuális elemekkel, rövid és jól megjegyezhető szöveggel készül. Tulajdonképpen ezt már tekinthetjük valódi együttműködésnek ember és gép között, hiszen mindketten megosztjuk saját tudásunkat a lehető legjobb teljesítmény érdekében.

6. Lépések a cél felé: sok esetben nem csak a végcél számít, hanem az oda vezető egyes lépések is. Ha többszöri próbálkozás után is úgy tűnik, hogy a mesterséges intelligencia nem érti pontosan a feladatot – különösen komplexebb esetekben, például egy értékesítési stratégia vagy üzleti terv összeállításakor –, végigvezethetjük őt a folyamaton azzal, hogy pontosan megmondjuk neki, milyen mérföldköveken keresztül juthat el a megoldáshoz.

„A Protechtor közösségében azt tapasztajuk, hogy teljes nyitottsággal fordul a hazai techszakma a generatív AI megoldások használata felé, azonban a folyamat még gyerekcipőben jár. Miközben a munkavállalók többsége nem látja át, hogyan tudná hatékonyan használni ezeket az eszközöket a mindennapi munkában, a vállalati IT szakemberek azt nem tudják pontosan, mennyi adminisztratív jellegű folyamat és feladat váltható ki ezzel, így gyakorlati lépéseket sem tesznek.

Egyelőre a nagy nyelvi modelleket elsősorban a szöveggenerálás terén a legérdemesebb bevetni az idő- és költséghatékonyság érdekében, és ez még a technológiai területre is igaz: ha valaki megírja helyettünk az emailek, memók és jelentések első verzióját, mi koncentrálhatunk a szakmai feladatainkra. Ehhez viszont átfogó szemléletváltás szükséges, és meg kell tanulnunk az MI „fejével” gondolkodni, nem csak ennek a fordítottját várni tőle” – mondja Laczkó Gábor, a Protechtor eseményeket szervező Stylers információtechnológiai cégcsoport egyik alapító tulajdonosa.

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás: