Vakcinák - a neten terjedő téves információk komoly kárt okoznak

Még a koronavírus-járvány fényében sem teljesen egyértelmű Magyarországon a betegségek megelőzését biztosító vakcinák megítélése. Miközben az idősebbek nyitottabbak, a fiatalokra ez kevésbé igaz. Sokan hezitálnak, főként azért, mert az interneten rengeteg káros, téves hír juthat el hozzájuk. Összességében azért kedvező, hogy csak kevesen utasítják el teljesen az oltásokat – derült ki az AIPM és a Vaccines Europe közös konferenciáján. A szakemberek kiemelték, hogy a meggyőzésre és a megelőzésre nagyobb erőforrásokat kellene fordítani, ebben pedig az háziorvosok, szakorvosok mellett az államnak is fontos szerepe lehet.

Vakcinák - a neten terjedő téves információk komoly kárt okoznak

„Amennyiben egy vakcinával 40 százalékban megelőzhető lenne az időskori demencia, akkor beadatnák-e az oltást? Ha a kérdésre igen a válasz, akkor érdemes felvenni az influenza elleni védőoltást!” - ezzel a gondolattal indult az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) és a Vaccines Europe szervezet keddi, budapesti konferenciája, amely napjaink egyik kiemelt egészségügyi kérdését, a vakcinák helyzetét vizsgálta nemzetközi és magyar szakemberek részvételével. 

Korosztályos szakadék

„A demenciára vonatkozó kérdés jól ráirányítja a figyelmet arra, hogy felemás a vakcinák megítélése a lakosság körében, pedig a tudományos érvek és eredmények egyértelműek” - mondta dr. Szalóki Katalin, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) igazgatója. Az eseményen elhangzott, hogy a magyarországi tapasztalatok szerint generációs szakadék van a különböző korosztályok között. Az idősebbek nyitottabbak a vakcinákra, a fiatalok már kevésbé. Ebben szerepe van annak is, hogy a fiatalabbak sokszor nem szakemberektől szerzik be az információkat, és az interneten terjedő hamis hírek alapján alkotnak téves képet a vakcinákról és azok hatásairól. Gyakori például, hogy jobban fél valaki az oltásoka mellékhatásától mint magától a betegségtől, amely ellen az oltás védelmet ad. Az viszont összességében kedvező, hogy kevesen vannak azok, akik abszolút vakcinaellenesek: a hezitálók ugyanis még meggyőzhetőek. Az ellenzők hangosak, de szerencsére a többség hisz a tudományban.

A hatóságok kiemelt feladatai közé tartozik világszerte az edukáció, az ajánlások publikálása és a hatékony tájékoztatás. Ebben a hatóságok mellett az emberekkel, betegekkel közvetlen és gyakori kapcsolatban álló háziorvosok és gyógyszerészek szerepe is kiemelkedő, amely szerep a patikai vakcinációval tovább erősíthető lenne.  

1 euróból 4 euró, 1 euróból 19 euró érték

A konferencián elhangzott az is, hogy a kötelező, jellemzően gyerekkorban beadott oltások mellett fontos szerepük van a tinédzser vagy felnőtt korban felvehető oltásoknak is, így például elérhető HPV-elleni védőoltás vagy éppen az influenza elleni vakcina is. A nem kötelező oltássokat ma még kevesen adatják be maguknak. A szakértők szerint problémás az is, hogy ellentétes információkkal szembesülnek például az állapotos nők. Mást hallanak a nőgyógyászuktól, mást a háziorvosukól, így nem csoda, ha nem feltétlenül tudnak dönteni egy-egy vakcina beadatásáról. 

„Kulcskérdés a megelőzés, a betegségteher csökkentése, és a hatékony egészségügyi rendszer - ezekben pedig fontos szerepe van a vakcináknak” - emelte ki Szalóki Katalin, a szakemberek véleményét tolmácsolva. Elég csak arra gondolni, mekkora sokkot jelentett koronavírus-járvány az egészségügyi rendszereknek. Az AIPM tagvállalatainak is az az egyik legfontosabb célja, hogy hatékonyabb legyen a prevenció, és minél több betegséget megelőzni, ne pedig kezelni kelljen. 

„Ebben a kérdésben az állam szerepe is kiemelkedő, érdemes lenne beruházni ezen a téren. A megelőzés ugyanis hosszabb távon megtérülő befektetés, hiszen később enyhíti az egészségügyi rendszer terheit és csökkenti a kapcsolódó kiadásokat” - tette hozzá a szakember. Az élethosszig tartó immunizációval a vakcinák és egyéb készítményeknek köszönhetően jelentősen csökkenthető lenne az egészségügyi rendszerek leterheltsége, ez pedig a közvetve mérsékelné az állami és lakossági kiadásokat. 

Egy idei kutatás szerint a felnőttek immunizációja 1 euróra vetítve akár tizenkilenszeres megtérülést is eredményezhet. Ez is arra utal, hogy a vakcinák megfelelő használata a megelőzésben kiemelkedő mértékben járul hozzá az egészségesebb társadalomhoz és a jövőben esetlegesen felmerülő járványok visszaszorításához.

A konferencia előadói: 

Sibilia Quilici, a Vaccines Europe ügyvezető igazgatója; Dr. Szalóki Katalin, az AIPM igazgatója; Almer Kitti, népegészségügyért felelős szakdiplomata, Magyarország Európai Unió Melletti Állandó Képviselete; Dr. Bidló Judit, egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára, Belügyminisztérium; Dr. Galgóczi Ágnes, Nemzeti Népegészségügyi Központ; Dr. Mészner Zsófia, Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet; Mariano Votta, az Active Citizenship Network igazgatója; Péterné Dr. Horváth Veronika, Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ; Dr. Süle András, korábbi elnök, Európai Kórházi Gyógyszerészek Szövetsége, klinikai főgyógyszerész; Marleen Haems, a flamand gyógyszerészhálózat (VAN) főigazgatója. 


Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bakonynánán és Szápáron polgármestert és képviselőket, Medinán polgármestert, Püspökladányban pedig egyéni képviselőt választanak.
2026. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás:

Közös jen-stabilcoinnal készül Japán három bankóriása: sikeres volt az első teszt

Japán három legnagyobb bankcsoportjának meghatározó bankjai sikeresen lezárták közös jenalapú stabilcoinjuk és a hozzá kapcsolódó nemzetközi fizetési rendszer próbaüzemét. Az SMBC, a Mizuho és az MUFG együttműködése közelebb viheti a bankszektort ahhoz, hogy a blokkláncon mozgatható digitális pénzt vállalati átutalásokban is alkalmazza. Az éles indulás azonban még további vizsgálatoktól és előkészítéstől függ.
2026. 10. 17. 17:00
Megosztás:

Az újraiparosítás ára: mely ágazatok a valódi nyertesek?

A GKI adatai szerint az elmúlt 10 évben 1750 milliárd forintot költöttek az újraiparosításra Magyarországon. Ennek ellenére a feldolgozóipar GDP-aránya csökkenő tendenciát mutat.
2026. 10. 17. 16:00
Megosztás:

Az elektromos hálózat állapota az ingatlan értékét is befolyásolja

A falak mögött futó vezetékek hibája sokáig észrevétlen maradhat. Egy sérült szigetelés, laza csatlakozás vagy nem megfelelően működő védőberendezés azonban áramütéshez, készülékkárhoz, sőt tűzhöz is vezethet. A rendszeres ellenőrzés ezért a lakók biztonságát és az ingatlan állapotának megóvását egyaránt szolgálja.
2026. 10. 17. 15:00
Megosztás:

14 évesen már a gyerekek több mint felének van bankszámlája

A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál: míg 12 éves korban még csak minden negyedik gyermek rendelkezik bankszámlával, 14 évesen már a gyerekek több mint fele.
2026. 10. 17. 14:00
Megosztás:

Bóna Szabolcs: innovációk nélkül Európában is veszélybe kerül az élelmiszer-önrendelkezés

Innovációk nélkül Európában is veszélybe fog kerülni az élelmiszer-önrendelkezés - hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter pénteken, az élelmezési világnapon Budapesten a Magyar Élelmiszerbank Egyesület adománykonvojának indulása előtt tartott sajtótájékoztatón.
2026. 10. 17. 13:00
Megosztás: