Váratlanul lemondott a szerb hírszerzés vezetője

Váratlanul lemondott Aleksandar Vulin, a szerb Biztonsági Információs Ügynökség (BIA), vagyis a hírszerzés vezetője pénteken, azt követően, hogy az Egyesült Államok néhány hónapja szankciókat vezetett be ellene.

"Aleksandar Vucic köztársasági elnök és Szerbia fenyegetésekkel és zsarolásokkal néz szembe, amelyek csak az 1914-es osztrák-magyar ultimátumhoz hasonlíthatók. Azt követelik tőlünk, hogy ismerjük el Koszovót, hogy hagyjuk magára a boszniai Szerb Köztársaságot, és hogy az Oroszország elleni szankciók bevezetésével szűnjünk meg önálló államnak és nemzetnek lenni. Amennyiben mindezekre ráállnánk, a következő kérés a kínai beruházások kiűzése, a Nyugattól történő feltétel nélküli technológiai és gazdasági függés lenne, valamint Szerbia politikai és területi szétbomlasztásának a folytatása, valamint a nyugati értékek elfogadása, amelyek között nincs helye a hagyományos családnak és nemzetnek, de a szociális igazságosságnak sem" - írta a lemondását indokló levelében Vulin.

Úgy folytatta: az Egyesült Államok és az Európai Unió az ő "fejét követeli annak előfeltételeként, hogy ne vezessenek be szankciókat Szerbia ellen". "Nem én vagyok a Szerbia és a szerb világ elleni zsarolások és a nyomásgyakorlás oka, de nem engedem meg, hogy a Szerbia és a szerb világ elleni zsarolások a nyomásgyakorlások ürügye legyek. Ezért visszavonhatatlanul lemondok Biztonsági Információs Ügynökség igazgatói helyéről" - szögezte le. Kifejtette: az ellene bevezetett szankciók azt bizonyítják, hogy határozottan harcolt a szerbek egységéért, ha viszont emiatt büntetőintézkedéseket vezetnének be Szerbia ellen, az az ő önzőségét bizonyítaná Aleksandar Vulin szerint.

Véleménye szerint döntése helyességét elsősorban az Egyesült Államok és az Európai Unió vezetőinek a képmutató nyilatkozatai fogják bizonyítani, amelyekben azt fogják állítani, hogy nem is terveztek büntetést vagy szankciót Szerbia ellen. "A lemondásom nem fog változtatni az Egyesült Államok és az EU Szerbia-politikáján, de lelassítja az új követeléseket és zsarolásokat. Nem kapták meg az orosz szankciókat, nem kapták meg Koszovó elismerését, de egy szerb fejét igen" - húzta alá. Végül közölte: ez kis győzelem Washington és Brüsszel számára, de az ő számára nagy diadal, mert bebizonyította, hogy Szerbia és a szerb nép minden áldozatot megér.

Az Egyesült Államok Külföldi Vagyont Ellenőrző Hivatala (OFAC) júliusban közölte, hogy Aleksandar Vulin a jövőben nem férhet hozzá amerikai ingatlanjaihoz és vagyonához. Azok, akik a szankcionált személyekkel együttműködnek, szintén szankcionálhatók - olvasható a közleményben.

Az OFAC szerint Aleksandar Vulin "arra használta hivatalát, hogy támogassa Oroszországot, segítse Oroszország rosszindulatú tevékenységét, amely gyengíti a Nyugat-Balkán biztonságát és stabilitását, és lehetőséget biztosított Oroszországnak arra, hogy tovább növelje befolyását a térségben".

A szankciókért felelős amerikai hivatal szerint mindezen felül Aleksandar Vulin kölcsönösen kedvező kapcsolatot tartott fenn az illegális fegyverkereskedő Slobodan Tesiccsel, akinek segített abban, hogy fegyverszállítmányai akadálytalanul haladjanak át a szerb határokon.

Aleksandar Vulin azóta tagja a kormánynak, hogy azt a Szerb Haladó Párt vezeti. A Szocialisták Mozgalma nevű párt vezetője egyben Aleksandar Vucic szerb államfő legfőbb szövetségese is, 2014 és 2017 között munkaügyi miniszter, 2017 és 2020 között védelmi miniszter, 2020 és 2022 között pedig belügyminiszter volt, a hírszerzési ügynökséget 2022 óta vezette.

Vulin mindig is nyíltan vállalta oroszbarát nézeteit, az utóbbi időben is gyakran járt Moszkvában.

Az európai uniós tagságra törekvő Szerbia mindeddig nem csatlakozott az Oroszország elleni szankciókhoz, és nem hangolta össze külpolitikáját az Európai Unióval, amit Belgrád azzal indokol, hogy Szerbiát történelmi, vallási és kulturális kapcsolatok kötik Oroszországhoz.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: