Vasárnap lép életbe a nyári időszámítás

Vasárnap lép életbe a nyári időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali kettőkor három órára állítják előre. Az óraátállítás néhány belföldi és nemzetközi vonat, helyi és helyközi buszjárat menetrendjét érinti.

Vasárnap lép életbe a nyári időszámítás

A budapesti közösségi közlekedésben a hajnali 2 óra előtti és a 3 óra utáni indulásokat kell figyelni a menetrendben. Mindegyik éjszakai járat esetében elmaradnak a 2:00 és 2.59 óra közötti indulások. Várhatóan hajnali 2 és 4 óra között a közterületi kijelzők nem üzemelnek.

A Mávinform tájékoztatása szerint

az óraátállítás a belföldi vasúti forgalomban egyebek mellett a Budapest-Esztergom, a Budapest-Székesfehérvár, a Budapest-Vác-Szob, a Budapest-Cegléd-Szolnok-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony, a Budapest-Újszász-Szolnok, a Budapest-Lajosmizse vasútvonal egyes járatait, továbbá a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő TramTrain vasútvillamos közlekedését érinti.

Az óraigazítás Magyarország területén hat nemzetközi vonat közlekedését befolyásolja.

A szombaton induló éjszakai nemzetközi vonatok mintegy 60 perces késéssel érkeznek meg célállomásukra, míg a Magyarországra vasárnap hajnalban érkező vonatok esetén 20-60 perces késésekre kell számítaniuk az utazóknak.

A Volánbusz járatai közül a változás a Budapest és az érdi, illetve a kiskunhalasi térség között, valamint Hódmezővásárhely térségében és Nyíregyházán közlekedő egyes járatokat érinti.

Az óraátállítás a HÉV-járatok menetrendjére nincs hatással, mivel azok ebben az időpontban nem közlekednek.


Elindult a pályázat a Kerékpárosbarát címre

Elindult a pályázat, amelyen a települések, munkahelyek, közintézmények elnyerhetik a Kerékpárosbarát címet - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 09. 12. 07:00
Megosztás:

Négy vármegyében megszűnik a tűzgyújtási tilalom

Négy vármegyében megszűnik a tűzgyújtási tilalom szombattól - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 12. 06:00
Megosztás:

Lemondott a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke

Lemondott a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, Hatala József - derül ki a Magyar Közlöny pénteki számából.
2026. 09. 12. 05:00
Megosztás:

Már születésünkkor érezzük a ritmust? Így alakulhatott ki az ember ütemérzéke

Miért tudunk ösztönösen együtt tapsolni egy dalra, és miért sokkal nehezebb ugyanez más főemlősök számára? Az emberi agy már születéskor érzékeny lehet a ritmus periodikus szerkezetére, a zene ütemének felnőttekre jellemző rugalmas követése azonban hosszú fejlődés eredménye. Háden Gábor, a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont kutatója és Henkjan Honing, az Amszterdami Egyetem professzora több mint húsz év kutatási eredményeit értékelte újra, hogy elválassza a meggyőző bizonyítékokat a korai, ma már árnyalásra szoruló következtetésektől. Kritikai áttekintésük az Annals of the New York Academy of Sciences folyóiratban jelent meg.
2026. 09. 12. 04:00
Megosztás:

Ismét kudarcba fulladt a koszovói parlament megalakítása

Pénteken sem sikerült lezárni a koszovói parlament alakuló ülését, miután előbb a Koszovói Demokrata Párt (PDK), majd a Koszovói Demokrata Szövetség (LDK) képviselői is elhagyták az üléstermet az alelnökök megválasztása körül kialakult vita miatt.
2026. 09. 12. 03:00
Megosztás:

Érdemes tudni! A gyógyszertárban nem elég a TAJ-kártya

Sokan megszokásból csak a TAJ-kártyájukat teszik el, amikor receptre felírt gyógyszerért indulnak a patikába.
2026. 09. 12. 02:00
Megosztás:

Törvényi döntés! A nyugdíj korhatár így alakul Magyarországon

Sokan tartanak attól, hogy újabb nyugdíjkorhatár-emelés következik Magyarországon.
2026. 09. 12. 01:00
Megosztás:

Több mint 1,2 millióan rendelkeznek értékpapírszámlával az államkincstárnál

Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot.
2026. 09. 12. 00:05
Megosztás:

Romló fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban

Az elemzői várakozásoknál nagyobb mértékben romlott az amerikai fogyasztói bizalom szeptemberben, miközben a háztartások inflációs várakozásai emelkedtek az emelkedő üzemanyagárak és a kereskedelmi feszültségek hatására.
2026. 09. 11. 23:00
Megosztás:

Nagyobb finanszírozásra számítanak a méhészek

A méhek beporzó tevékenysége nélkülözhetetlen ökoszisztéma-szolgáltatás, a méztermelőknek ezért közszolgáltatási jellegű elismerést és nagyobb finanszírozást kell kapniuk - olvasható az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) honlapján közzétett összefoglalóban.
2026. 09. 11. 22:00
Megosztás:

A védett erdőkben továbbra is tilos lesz a kitermelés a szociális tűzifához

Az állami erdőgazdaságok a tűzifához szükséges fakitermelést a nem védett területeken, rossz állapotú, illetve inváziós fajokból álló erdőkben végzik, miközben a védett és legértékesebb erdőállományokban továbbra is tiltott lesz a kitermelés - közölte az élő környezetért felelős miniszter pénteken Facebook oldalán.
2026. 09. 11. 21:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben csökkenhet az olajkereslet jövőre az iráni konfliktus miatt

Az iráni konfliktus elhúzódása miatt ismét lefelé módosította a globális olajkeresletre vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) pénteken közzétett havi jelentésében.
2026. 09. 11. 20:00
Megosztás:

Erősödött pénteken a forint

Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A hetet a forint vegyes eredménnyel fejezte be, az euróval és a dollárral szemben gyengébben, a svájci frank ellenében erősebben.
2026. 09. 11. 19:00
Megosztás:

Havi 5 ezer forintos kompenzáció járhat a dízelautósoknak

Decemberig a legfeljebb 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai összesen 20 ezer forint kompenzációban részesülnek - jelentette be a miniszterelnök péntek délután a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 18:00
Megosztás:

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen, de csökkenőben a különbség, és a magyar diákok esetében látványosabb a visszaesés is - derül ki a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gyorsjelentéséből, melyet pénteken ismertettek Kolozsváron.
2026. 09. 11. 17:00
Megosztás:

Magyar tulajdonos folytatja az édességgyártást a Nestlé diósgyőri üzemében

A Nestlé Hungária megállapodást kötött a Vimpex cégcsoporttal a diósgyőri gyárának értékesítéséről; a svájci központú multinacionális vállalat a nyáron jelentette be, hogy az év végén bezárja miskolci egységét.
2026. 09. 11. 16:30
Megosztás:

Az orosz jegybank változatlanul hagyta az alapkamatot

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban változatlan szinten, 14,00 százalékon hagyta az irányadó kamatot.
2026. 09. 11. 16:00
Megosztás:

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2026. 09. 11. 15:00
Megosztás:

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az országban

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország nyugati és keleti fele között péntek délelőtt.
2026. 09. 11. 14:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról

A MÁV nem mondta fel a 115 darab Siemens Vectron mozdony beszerzésére még az előző kormány idején kötött keretmegállapodást, így újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 13:30
Megosztás: