Visszatér a brutális hőség Magyarországra

A hét közepén néhány napra mérséklődig a hőség, a jelenlegi előrejelzések szerint azonban már a jövő hét elejétől ismét 33–35 Celsius-fok közelébe emelkedhet a nappali csúcshőmérséklet.

Visszatér a brutális hőség Magyarországra

A rövid lehűlés ezért nemcsak fellélegzést, hanem lehetőséget is ad arra, hogy felkészítsük otthonunkat a nyár következő forró időszakára. A tartós hőség ellen az árnyékolás, a tudatos szellőztetés és a megfelelően használt klímaberendezés együtt nyújthat hatékony védelmet.

A július eleji kánikulát követően átmenetileg mérséklődik a hőség Magyarországon. A jelenleg elérhető tíznapos előrejelzés Budapest térségében július 8–9-ére 27 Celsius-fok körüli maximumokat jelez, jövő hét elejétől azonban ismét 33–35 fokos nappali csúcsértékek következhetnek.

„Egy hidegfront után hajlamosak vagyunk azt érezni, hogy túl vagyunk a nehezén, miközben július elején még a nyár jelentős része előttünk áll. A hűvösebb napokat érdemes felkészülésre használni: ellenőrizni az árnyékolást, kitisztíttatni a klímaberendezéseket és kialakítani azt a napi rutint, amellyel egy újabb hőhullám idején is kordában tartható a lakás hőmérséklete” – mondta Stuller István, a Gree Légkondicionálók műszaki szakértője.

Már nem egy-egy szélsőséges napról van szó

Az időjárás természetes módon változékony: egy forró időszakot követhet hidegfront, zivatar vagy több napig tartó enyhülést. A hosszabb távú éghajlati adatok alapján azonban Európa több mint kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a globális átlag. Ezért egyre gyakoribbak a tartós hőhullámok és az aszályos időszakok.

Ez a folyamat Magyarországon is jól mérhető: a HungaroMet szerint a hőhullámos napok száma több térségben 15–17 nappal nőtt a múlt század eleje óta. A 2025-ös nyár 1,2 Celsius-fokkal volt melegebb az 1991–2020-as átlagnál, így 1901 óta a hetedik legforróbbnak bizonyult. A városokban mindezt tovább erősíti a hőszigethatás: az aszfalt, a beton és a sötét tetők nappal elnyelik, este pedig lassan adják le a hőt, ezért a sűrűn beépített területek éjszaka is nehezebben hűlnek le.

A tartós hőség fokozott egészségügyi kockázatot jelenthet, különösen az idősek, a kisgyermekek, a várandósok, a krónikus betegségben szenvedők és az egyedül élők számára. A WHO ezért azt javasolja, hogy a legmelegebb időszakokban lehetőség szerint tartsuk hűvösen az otthont, használjuk ki az éjszakai hűvösebb levegőt, napközben pedig csökkentsük a közvetlen napsugárzás és a beltéri hőtermelés hatását.

„A legjobb eredményt több kisebb intézkedés együtt adja. A külső árnyékolás, az éjszakai szellőztetés és a beltéri hőforrások csökkentése sokáig lassíthatja a lakás felmelegedését. Ezeket akkor is érdemes alkalmazni, ha van klímaberendezés, mivel kisebb terhelés mellett kevesebb energiából tartható fenn ugyanaz a komfort” – tette hozzá Stuller István.

Klímahasználat a hőségben: a megfelelő beállítás a komfort és a takarékosság kulcsa

A klímaberendezés használatának egyik leggyakoribb hibája, hogy a készüléket a hőségben túl alacsony hőmérsékletre állítják. Amikor kint 35–38 fok van, a 21–22 fokos beltéri célérték nemcsak jelentős energiafelhasználást okozhat, hanem a szervezetet is megterhelheti a kinti és benti környezet közötti hirtelen váltás.

Az NNGYK ajánlása szerint a klimatizált helyiség a külső hőmérsékletnél lehetőleg 5–8 Celsius-fokkal, de legfeljebb 10 fokkal legyen hűvösebb. Hőségriasztás idején a hatóság jellemzően legfeljebb 6–8 fokos különbséget és 25 foknál nem alacsonyabb beállítást javasol.

„A klíma feladata nyáron nem csak az, hogy hűs levegőt teremtsen a lakásban, hanem hogy biztonságos és kellemes környezetet biztosítson. A túl alacsony beállítás nem feltétlenül jelent nagyobb komfortot. Sok esetben a 26–27 fokos célhőmérséklet, megfelelő páratartalommal és légmozgással, sokkal természetesebb érzetet ad” – mondta a Gree szakértője.

A készüléket célszerű egyenletesen működtetni, nem pedig megvárni, amíg a lakás teljesen átforrósodik, majd maximális teljesítménnyel rövid idő alatt lehűteni. Az inverteres légkondicionálók a teljesítményüket folyamatosan a szükséglethez igazítják, ezért egy stabil hőmérséklet fenntartása általában kedvezőbb működési körülményeket teremt számukra.

Arra is ügyelni kell, hogy a hideg légáram ne közvetlenül az ágyra, az íróasztalra, a kanapéra vagy az ott tartózkodókra irányuljon. A klímaberendezés emellett jellemzően nem biztosít önmagában frisslevegő-utánpótlást, ezért a megfelelő időpontban végzett szellőztetés klimatizált lakásban is ugyanúgy szükséges.

A modern klíma már nem kizárólag nyári berendezés

A korszerű lakossági klímák többsége levegő-levegő hőszivattyúként működik. Nyáron hőt von el a belső térből és a kültérbe szállítja, fűtési üzemmódban pedig megfordítja ezt a folyamatot: a külső levegőben található hőt juttatja be az épületbe.

„A klímaberendezés ma már nem feltétlenül olyan eszköz, amelyet néhány nyári hétre vásárolunk. Egy jól kiválasztott és megfelelően méretezett készülék egész évben része lehet az otthon komfortjának. Ehhez azonban nem elegendő pusztán a szoba alapterületét figyelembe venni: számít a tájolás, az üvegfelületek nagysága, a szigetelés, a belmagasság és az is, hogy kizárólag hűteni vagy fűteni is szeretnénk vele” – hangsúlyozta Stuller István.

A felkészülés nem a hőhullám első napján kezdődik

A hosszú távon a legjobb eredményt a passzív és aktív megoldások összehangolása adja.

A hűvösebb napokon célszerű ellenőrizni a szűrők állapotát, szükség esetén szakemberrel elvégeztetni a tisztítást és a karbantartást, valamint kipróbálni a készüléket, mielőtt ismét tartós hőség érkezik. A rendszeres karbantartás nemcsak a hatékony működéshez fontos, hanem a beltéri levegő minősége és a készülék élettartama szempontjából is.

A tudatos használathoz hozzátartozik az ajtók és ablakok zárva tartása működés közben, az észszerű célhőmérséklet, a megfelelő ventilátorfokozat és az időzítési funkciók használata. Éjszaka sok esetben nincs szükség ugyanolyan intenzív hűtésre, mint napközben; a sleep vagy éjszakai üzemmód segíthet elkerülni a túlhűtést.

„A jövő otthona nem attól lesz komfortos, hogy korlátlanul hűtjük, hanem attól, hogy minél kevesebb hőt engedünk be, a szükséges hűtést pedig hatékonyan és szabályozottan biztosítjuk. A klíma ebben fontos eszköz, de az árnyékolással, a szigeteléssel és a tudatos használattal együtt működik igazán jól” – foglalta össze Stuller István.


Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

Amagyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás: