Zenei programok a Sziget Fesztivál 2022 kínálatában

Két év után újra Sziget Fesztivál. Jobban vártuk, mint valaha és biztos, hogy kihagyhatatlan lesz. 2022. augusztus 10-15-ig jön a nagy visszatérés. Kardos József programigazgató a zenei programokat vette górcső alá:

Zenei programok a Sziget Fesztivál 2022 kínálatában

Love Revolution Special a Nagyszínpadon 

Idén is visszatér a Love Revolution Special, ahol minden nap 10 percben olyan előadások és rövid felszólalások színesítik az átállásokat, melyek a körülöttünk zajló társadalmi változásokra és az ezzel kapcsolatos kollektív felelősségünkre igyekeznek felhívni a figyelmet. A Sziget vendége lesz Boyan Slat, a The Ocean Cleanup projekt holland megálmodója, aki 18 éves korában alapította a szervezetet azzal a céllal, hogy az óceánok vizét megtisztítsa a műanyag hulladéktól. Boyan 2015-ben vehette át az ENSZ legmagasabb környezetvédelmi elismerését, a Föld Bajnoka címet. 

Színpadra lép Franciaország egyik leghíresebb táncoslábú ikerpárja, a Les Twins is. Laurent és Larry Nicolas Bourgeois táncosként, koreográfusként vagy épp modellként olyan szupersztárokkal és márkákkal dolgoztak együtt, mint Beyoncé és Missy Elliott vagy épp Jean Paul Gaultier, a Chanel, a Gucci és a Prada. 

Ismét színpadon a Superar gyermekkórus, mely tagjai már 2019-ben is elvarázsolták a közönség szívét. A Sziget által is aktívan támogatott program keretein belül képzett zenészek biztosítanak ingyenes művészeti képzést a fiatalok számára annak érdekében, hogy kulturális, vallási, nyelvi és szocioökonómiai háttértől függetlenül mindenkihez eljuthasson a zene és a zenélés pozitív hatása. 
A fesztivál utolsó napján a katalán Kamchàtka társulat különleges előadása várja a Szitizeneket. A visszatérő látogatók számára már ismerősen csenghet a társulat neve, hiszen 2018-ban már felbukkantak a Szigeten, akkor kopott bőröndökkel és zárkózott viselkedésükkel igyekeztek felhívni a figyelmet a menekültek helyzetére – azóta sok szempontból változott a világ, azonban a szervezők továbbra is fontosnak tartják a társadalmi érzékenyítést mindazokkal szemben, akik különböző okokból kifolyólag kényszerülnek arra, hogy elhagyják otthonukat és mindent hátrahagyva próbáljanak meg új életet kezdeni. 

ibis X ALL Európa Színpad 

Az Európa Színpad minden évben az a helyszín, ahol a látogatók felfedezhetik a hazájukban már valamennyire befutott, de nemzetközi szinten még kevésbé ismert, feltörekvő zenekarokat, akik sok esetben pár éven belül a fesztivál nagyobb színpadain térnek vissza. A színpad programja stílusfüggetlen, az egyetlen cél, hogy egész héten minőségi zene szóljon profi produkciók előadásában. A színpad elnevezésétől eltérően nem csak európai fellépőkre lehet számítani, idén is lesz kanadai, izraeli, de amerikai előadó is. A színpad legjobban várt fellépői között említhetjük a popot, rockot, rapet vegyítő angol Nova Twins nevét, a kanadai Cleopatrick duót, a csodálatos zenét játszó portugál Surma-t vagy épp a hazájában is egyre népszerűbbnek számító német Shelter Boy-t. Fellép a Csehországban nagyon menő Lenny, a belga Yellowstraps duó és SYML, aki már több évvel ezelőtt bebiztosította helyét a szervezők radarján. Az elborultabb rock kedvelőinek mindenképp kihagyhatatlan program lesz a belga STAKE, a német Pabst trió és a francia The Psychoctic Monks koncertje. Ne feledkezzünk meg a hazai zenekarokról sem: idén ezen a színpadon lép fel a Duckshell, The Anahit, Platon Karataev, Saya Noé és a programot a Sziámi zárja majd. 

dropYard 

A Sziget legújabb helyszíne a dropYard, ami elsősorban a hip-hop szerelmeseinek válhat törzshelyévé. A koncepció részben hasonlít az Európa Színpad programjához, hiszen a szervezők olyan hip-hop előadókat hívtak meg, akik hazájukban már komoly sikereket értek el, nemzetközi viszonylatban viszont még feltörekvő előadóknak számítanak és akik mind saját anyanyelvükön rappelnek – az pedig már jó ideje nem titok, hogy nem feltétlenül szükséges érteni a szöveget ahhoz, hogy élvezhessük magát a zenét. A hip-hop / rap előadók mellett éjszaka DJ-szettek, délutánonként pedig komoly break-bemutatók és versenyek várják a látogatókat. A fellépők között megtalálható az izraeli Echo, aki több formációban is szerepel, de láthatjuk a finn Asa Masa-t, vagy az izlandi Ulfur Ulfur-t is.

Az egyik nagy dobás a koreai YNC csapat, akik majdnem teljes létszámban érkeznek a fesztivál színpadára, így GFU, Sikboy, GSon, JD Vanic is fellép. Dél-afrikából Yugen Blakrok, Olaszországból Villabanks, Németországból a már nagy névnek számító Audio88 & Yassin duó érkezik, de szerepel a fellépők között a kritikus szövegeivel érkező spanyol Tribade, az írül rappelő Kneecap, a hazai színteret pedig a Slow Village, a Mulató Aztékok, Saiid, Beton.Hofi és Krúbi képviseli majd sok vendéggel és egy maratoni vegyes ütközettel a Falunapon.

Az éjszakai DJ programban a holland Chamos trio mellett Mango, Cadik, Q-Cee, Yago és a Bashment Cave csapata is helyt áll majd. A napközbeni break programok olyan autentikus és interaktív események lesznek, ahova bárki nyugodtan csatlakozhat a fesztivál látogatói közül. Lesznek exhibition párbajok elsősorban ALL STYLE kategóriákban. A fellépők a hip-hop kultúra igen meghatározó alakjai Európában, érkezik például a holland "The Ruggeds" csapata, valamint Kris & Marek cseh testvérpár is.  

Global Village 

Egy felejthetetlen zenei körtúra várható a Global Village színpadon a fesztivál során. Felcsendülnek az ukrán szabadság hangjai a Luiku előadásában, 25. évfordulóját ünnepli az Amsterdam Klezmer Band, a Volosi zenekar megmutatja a lengyel virtuózok dallamait és a Rodopi Rembetikója vagy a nápolyi hard core mantrák varázsolnak el a hét folyamán. A gnawa zene lesz az egyik csúcspontja a színpadnak a magyar Chalaban zenekarral és az elektronikus Zar Electrik-kel. Nőiesre formálja az észak-amerikai bluest Bab l’Bluz és Mehdi Nassouli a francia La Caravane Passeból.

Életre keltik a cumbia ritmusait a kolumbiai feminista trio, La Perla. Érdekes ritmusszekcióval és egy ázsiai csavarral bolondított karib ritmusokkal érkezik a lélegzetelállító japán Minyo Crusaders és a magyar hipszterek, a Los Orangutanes. Továbbá a világ fontos stílusai közül megtalálható még a magas színvonalú ethiojazz projekt Arat Kilo által, aki a mali dívával Mamani Keitával és a legfülbemászóbb amerikai slammerrel Mike Laddel közösen lép fel. Megtaláljuk majd az afro-beat hatásokkal tarkított nigériai Santrofi zenekart és az algériai Sofiane Saidi a Rai hercegének szettjét. Transzba ejt Maya Kamaty a Maloya egyedi értelmezésével és biztosan megtáncoltat Tabanka a Zöld-foki szigetekről származó Fufanà rabszolgák ritmusával. 

Idén a Vietnámi Nemzeti Bábszínház érkezik a Global Village mellé. Ez a Water Puppet Show tényleg az, aminek hangzik: bábelőadás, de vízen. Ha részt veszel egy ilyen színházi előadáson, a legmulatságosabb és legzavarbaejtőbb előadást láthatod, ahol bábok sekély víztócsákon táncolnak keresztül, miközben a bábmesterek a díszlett mögött rejtőznek. A vízi bábjáték hozzájárult a hagyományos művészetek gazdagításához, és Vietnám nemzeti kultúrájának egyik büszkesége. Valójában a mai napig szigorúan őrzött titok, hogy ezek a tehetséges bábművészek hogyan mozgatják bábjaikat olyan hibátlanul és pontosan a víz tetején, egy paraván mögül. 

Tribute Színpad 

A rockzene kedvelői számára minden este 23:00 órától tribute-zenekarok elevenítik meg a legnagyobb klasszikusokat, mint a Guns N’ Roses, a Red Hot Chili Peppers, a Nirvana, a Doors, a Kiss, a Rolling Stones, de lesz Green Day tribute is, és az ABBA Show sem maradhat el. 

RETRO Színpad 

A 90-es évek örökzöld slágereit megszólaltató RETRO színpadon a már megszokott fellépők mellett, hosszú idő elteltével újra fellép a Korda György-Balázs Klári páros és Zoltán Erika is. Csütörtökön pedig egész estés NECC Party várja a közönséget. 

Music Box 

A singer-songwriter műfaj kedvelőinek és a fesztivál forgatagában megpihenni vágyóknak ezúttal is érdemes lesz ellátogatni a Music Box színpadához, ahol minden nap két hazai és két külföldi fellépő várja majd a fesztiválozókat. A hazai fellépők között megtalálható az amerikai folk/country műfajt grunge-dzsal ötvöző Áron András ‘Apey’, a különleges hangszínű pécsi dalszerző-énekesnő, Boebeck, az orvosból zenésszé avanzsált O'Sullivan és új indie/pop projektjével, a friss albummal visszatérő Barkóczi Noémi. A nemzetközi vonalon az egyszál gitárosok táborát erősíti majd többek közt a francia származású Will Barber, aki egymaga egy egész zenekart fog megtestesíteni a színpadon, vagy a belga Meskerem Mees, aki a legnagyobb jelentőséggel bíró európai showcase fesztival (Eurosonic) zsűrijének a nagydíját is elnyerte. 

A berlini new-soul elektro-akusztik duó, a Tanga Elektra vagy az ugyancsak német és a popzenét a reggae-vel, dub-bal és hip-hoppal ötvöző Guacáyo garantáltan megtáncoltatja majd a közönséget. Aki pedig a keményebb hangzásokat szereti, semmiképpen se hagyja ki a texasi származású őrült billentyűs James Leg koncertjét, aki dob, gitár és elektronikus zongora kíséretében egy heavy-blues, rock koncert élményben részesít minden látogatót. Friss hazai produkciókban is lesz bőven részük a fesztiválozóknak, úgymint a hetvenes-nyolcvanas évek soul és funk hangzásából inspirálódó, előremutatóan kísérletező Perrin vagy az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő fúziós jazz/hip-hop trió, a Jazzbois. 

Sziget Beach by Tanqeray - Everness Chill Garden 

A tudatosság, a feltöltődés és a közösségi lét élvezetének tere lesz az idei Everness helyszín, amelynek célja, hogy a látogatóknak utakat mutasson egy önazonosabb, egészségesebb életforma felé. Az Everness színpadon a nappali órákban előadásokkal és kerekasztal-beszélgetésekkel várják az érdeklődőket, este világzenei koncertek, majd éjféltől másnap reggelig chill DJ-k kalauzolják a vendégeket. A Sutra színpadon minden a mozgás körül forog majd, számos jógafajtát és önismereti táncot kipróbálhatnak az ide érkezők, míg a Miraculum közösségi terében a főszerepet az alkotás, a játék és a minőségi együttlét kapja. Az Everness helyszínt így jó szívvel ajánljuk mindenkinek, aki mélyülni, fejlődni vagy éppen feltöltődni szeretne. 

Klasszikus, időtlen, prémium. Talán ezzel a három szóval lehet legjobban jellemezni a Tanqueray gineket. Az idei évben a Tanqueray a Szigeten is várja a gin&tonik szerelmeseit, nem csak a London Dry variánsával, hanem a legújabb két innovációjával is, a Flor de Sevillaval és a Blackcurrant Royale-lal. A Sziget pörgésében tökéletes hely egy kis pihenésre és kikapcsolódásra a Sziget Beach by Tanqueray, ahol a fesztiválozók a gin tonikot egy kényelmes Tanqueray lounge-ban tudják elfogyasztani. 

Lightstage 

A nemzetközi kemping bejáratához közel található Lightstage izgalmas koncerteket kínál fiatal, feltörekvő, tehetséges európai fellépők előadásában, nem csak a kempinglakók számára. A helyszín igazi chill-out zóna. Lesznek menő délutáni koncertek, valamint étterem és bár is biztosítja majd, hogy a lehető legjobb hangulatban indulhasson az este.


Veszélyes határhoz közelít a Bitcoin: milliárdos veszteséget hozhat a Strategy számára az újabb esés

A Bitcoin árfolyama mindössze 211 dollárral haladja meg a Strategy átlagos beszerzési árát, így a világ egyik legnagyobb vállalati Bitcoin-befektetője hamarosan nem realizált veszteségbe fordulhat. A korábban MicroStrategy néven működő vállalat számára azonban nem önmagában a 75 451 dolláros árszint áttörése jelenti a legnagyobb veszélyt, hanem annak hatása a részvényárfolyamra, a finanszírozásra és a befektetői bizalomra.
2026. 11. 08. 23:00
Megosztás:

Jóval fagypont alatti hőmérsékleti értékeket mértek Székelyföld több településen

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet - mínusz 10,5 fokot - Csíkszeredában mérték.
2026. 11. 08. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 08. 21:00
Megosztás:

Kőbánya-Kispesten folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása

Kőbánya-Kispest állomáson folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása: vágányokat építenek át, megújulnak a perontetők, és újabb négy helyen szűnnek meg a lassújelek - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 08. 20:00
Megosztás:

Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás: