Richter - megugrott a profit az első negyedévben

A Richter Gedeon Nyrt. 16,61 milliárd forint adózott nyereséget ért el 2012 első negyedévében, 48,4 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - közölte a társaság csütörtökön a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésében.

Az anyavállalat tulajdonosaira jutó adózott eredmény 49,9 százalékkal 16,75 milliárd forintra nőtt, az árbevételhez viszonyított aránya pedig 20,4 százalékra emelkedett az előző év azonos időszakában elért 15,8 százalékos szinthez képest. A profit jobb lett az elemzői várakozásoknál.

 

A portfolio.hu internetes portál által megkérdezett elemzők az egy évvel korábbinál 9,1 százalékkal kisebb, 10,15 milliárd forint nettó nyereséget vártak, a becslések azonban széles sávban, 7,1 és 14,5 milliárd forint között szóródtak. A gyógyszergyár üzemi eredménye 15,35 milliárd forint lett, 50,1 százalékkal jobb az egy évvel korábbinál. A jelentős emelkedést a kedvező árfolyamalakulás és a vizsgált időszakban jelentkező két egyszeri "mérföldkő bevétel" okozta, magyarázta a jelentés. Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) az első negyedévben 899 forint volt, míg egy évvel korábban 600 forint. A csoport árbevétele 15,8 százalékkal 82,0 milliárd forintra nőtt az év első három hónapjában.

 

A magyarországi árbevétel 7,6 százalékkal csökkent, 8,78 milliárd forintot tett ki. A jelentés megjegyzi, hogy az elmúlt két évben bevezetett készítmények forgalma nem tudta ellensúlyozni a 2011-es év során bevezetett piacszabályozási intézkedések hatásait. A gyógyszer-gazdaságossági törvény által előírt belföldi orvoslátogatói regisztrációs díj címén 431 millió forintot, a gyógyszertámogatások után fizetendő 20 százalékos különadóra 458 millió forintot számolt el a Richter 2012 első negyedévében. A jelentésben megjegyzik, hogy a vonatkozó szabályozás szerint a társaság az ezeken a jogcímeken 2011-ben kirótt rendkívüli adókötelezettségének 90 százalékával csökkentheti a 2012-ben fizetendő adót.

 

Az export piacokon 9,8 százalékos bővüléssel 247,3 millió euró árbevételt ért el a Richter. A FÁK-tagállamokban 17,8 százalékkal 121,3 millió euróra nőtt az árbevétel, ezen belül az oroszországi kivitel értéke 17,9 százalékkal 88,1 millió euróra emelkedett 2012 első negyedévében, elsősorban előszállítások miatt. Az Európai Unió országaiba irányuló eladások 7,4 százalékkal 103,5 millió euróra nőttek, elsősorban a bekövetkezett árbevétel növekedésnek köszönhetően. Az Egyesült Államokba a kivitel 32,2 százalékkal (dollárban számolva 34,8 százalékkal) 8 millió euróra esett vissza. Az egyéb országokból származó bevétel 2,8 százalékkal 14,5 millió euróra emelkedett. Az értékesítés közvetlen költségei 2012 első negyedévében 31,5 milliárd forintot tettek ki, 13,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

 

A fedezeti hányad 61,6 százalékra nőtt az előző év azonos időszakában elért 60,8 százalékról. Az értékesítési és marketing költségek jelentős növekedését - 19,1 százalékkal 22,28 milliárd forintra - a tovább bővülő nyugat-európai nőgyógyászati értékesítési hálózat költségei, illetve az Esmya nevű szer piaci bevezetésével kapcsolatos marketing és promóciós költségek magyarázzák. A pénzügy tevékenység nettó eredménye 2,16 milliárd forint volt az év első három hónapjában, míg tavaly ugyanebben az időszakban 1,76 milliárd forint nyereséget mutatott ki a Richter.

 

Richter részvény

 

A nem realizált pénzügyi nyereség 5,19 milliárd forintot, míg a realizált tételek 3,03 milliárd forint veszteséget tettek ki, utóbbi oka a forint erősödése miatt elszenvedett árfolyamveszteség. (A forint 5 százalékkal erősödött az első negyedévben az euróval, és 8 százalékkal a dollárral szemben.) A 18,64 milliárd forint jegyzett tőkéjű Richter konszolidált saját tőkéje 498,4 milliárd forint volt 2012. március végén, a tavaly év végi értékéhez képest 1,7 százalékkal nőtt. A Richter részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában kereskednek, a papír a szerdai kereskedést 2,15 százalékos csökkenéssel 36.105 forinton zárta. Az elmúlt egy évben a legmagasabb tőzsdei árfolyama 39.845 forint, a legalacsonyabb 28.950 forint volt. (MTI)


Szigorítaná a taxisok ellenőrzését a horvát kormány

Szigorúbban ellenőrizné a taxisokat, átláthatóbbá tenné a taxiszolgáltatásokat, és lehetővé tenné a viteldíjak felső határának meghatározását a horvát kormány a közúti közlekedésről szóló törvény módosításával.
2026. 06. 30. 17:00
Megosztás:

A klímaválság elsősorban vízválság – a víztechnológia ma már a hőséghez és aszályhoz való alkalmazkodás egyik legfontosabb eszköze

Az elmúlt 20 év legsúlyosabb hőhulláma után itt az ideje másként gondolni a vízre: nem korlátlan adottság, hanem védendő erőforrás.
2026. 06. 30. 16:30
Megosztás:

Eljött a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás utolsó napja

A preferált kistelepüléseken elérhető felújítási támogatást 2026. június 30-ig lehet igényelni. Mit tehetnek még az érdeklődők az utolsó napon? És mi marad azok számára, akik lecsúsztak a lehetőségről?
2026. 06. 30. 16:00
Megosztás:

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Bár az úgynevezett készházépítési piacot megrázták a sokmilliós csalássorozatokról és szélhámos generálkivitelezőkről szóló hírek, a helyzet lehetőséget is teremt arra, hogy az építőipari szegmens hiteles szereplői felhívják a figyelmet a technológia előnyeire, és szakmai támpontokat adjanak a potenciális megrendelőknek.
2026. 06. 30. 15:30
Megosztás:

Kiszáradt csapok Pest vármegyében: a hőség csak felszínre hozta a vízhálózat bajait

Lajtos kocsikból osztották a vizet, több helyen órákra elapadtak a csapok, miközben a hőmérséklet a 40 Celsius-fokot közelítette Pest vármegyében. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. szolgáltatási területén az átlagoshoz képest 55 százalékkal ugrott meg az ivóvízfogyasztás. Szadán, Veresegyházon és Erdőkertesen a rendszer már nem tudta mindenhol folyamatosan kiszolgálni a lakosságot.
2026. 06. 30. 15:00
Megosztás:

Stabilcoin-fragmentáció: a jegybankok visszavennék az elszámolás irányítását

A stabilcoinok eredetileg azt ígérték, hogy a dollár, a font és más hagyományos pénzek digitális változatai gyorsan, olcsón és határok nélkül mozoghatnak majd a blokkláncokon. Ehelyett egyre több kibocsátó, hálózat, csomagolt token, eltérő fedezeti modell és szabályozási rendszer jelent meg. A jegybankok attól tartanak, hogy a növekvő fragmentáció likviditási szigeteket, működési kockázatokat és akár monetáris politikai problémákat is okozhat. A válaszuk a tokenizált bankpénz és egy olyan programozható elszámolási infrastruktúra lehet, amelynek végső alapját továbbra is a jegybankpénz adja.
2026. 06. 30. 14:30
Megosztás:

Szigorodó szabályozás mellett sem hátrálnak a magyar kriptobefektetők

A Lightyear európai befektetési platform új kutatása szerint a magyar befektetők körében továbbra is erős a kriptovalutákba vetett bizalom. A 2026 májusában 500, 18–64 éves magyar befektető körében végzett felmérés eredményeiből egy egyre érettebbé váló piac rajzolódik ki, ahol a hosszú távú meggyőződés felülírja a rövid távú megingásokat. Ezt a képet a Lightyear saját platformjának adatai is megerősítik, mivel az EU-s kriptovaluta-felhasználói diverzifikált, hosszú távú befektetői bázisnak bizonyulnak.
2026. 06. 30. 14:00
Megosztás:

Van magyar munkaerő? - Mit tanultunk 180 000 rugalmas munkavállalótól

Az elmúlt hetek vendégmunkás-vitáinak egyik legtöbbször ismételt mondata, hogy "nincs bevethető magyar munkaerő". A kijelentés első hallásra tényszerűnek hangzik, valójában azonban egy rejtett feltételezést tartalmaz: csak azt tekinti munkaerőnek, aki a hagyományos, teljes munkaidős foglalkoztatási modellben azonnal munkába állítható.
2026. 06. 30. 13:30
Megosztás:

Mégsem volt garantált az Allegro árgaranciája

42,5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Allegro webáruház működtetőjére a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A lengyel vállalkozás jelentős információkat hallgatott el árgarancia szolgáltatásának korlátaival kapcsolatosan, ezzel olyan döntésekre késztetve a fogyasztókat, melyeket egyébként nem hoztak volna meg. A cég az eljárás során együttműködött a GVH-val.
2026. 06. 30. 13:00
Megosztás:

Kettős képet mutatnak a középkorú magyarok megtakarításai

A 30–59 éves magyarok 19 százaléka csak akkor tud félretenni, ha egyszerre nagyobb összeghez jut, miközben további 19 százalék egyáltalán nem tud megtakarítani. Ugyanakkor stabilan mintegy minden harmadik középkorú már a hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget – derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből. A rendszeres, tudatos megtakarítás továbbra sem általános, ráadásul jelentős különbségek látszanak jövedelem, végzettség és lakóhely szerint is.
2026. 06. 30. 12:30
Megosztás:

Ilyen hitelkamatokkal melegítenek a bankok az MNB újabb nyári vágásaira

Tyúklépésben, de jönnek lefelé a bankok a hitelkamatokkal. Ha az MNB a nyáron folytatja a kamatvágásait, az segítheti, hogy a személyi kölcsönöknél több legyen a 10 százalék alatti ajánlat, és olcsóbban vehessék fel ezt a hitelt az ügyfelek, akiknek ma még átlagosan 14 százalék fölötti kamatot kell fizetniük ezért – derül ki a BiztosDöntés összegzéséből.
2026. 06. 30. 12:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet: változik a Babaváró, hosszabbítják a kamatstopot a Diákhitelnél

Megjelent a Magyar Közlönyben: fél évvel meghosszabbítják a szabad célú diákhitelre érvényes kamatstopot. De azok is átmenetileg fellélegezhetnek, akik Babavárót vettek fel és nem született meg időben a baba.
2026. 06. 30. 11:30
Megosztás:

Megfőtt az Ethereum aranytojást tojó tyúkja? Egyre többen aggódnak a DeFi jövője miatt

Az Ethereum értékének egyik legfontosabb pillére évek óta a decentralizált pénzügyi (DeFi) ökoszisztéma, amely a kriptopiac legnagyobb blokkláncon működő hitelezési és kereskedési hálózatát jelenti. Bár a szektor továbbra is piacvezető, egyre több befektető teszi fel a kérdést: vajon megtorpant az Ethereum növekedése, vagy csak átmeneti visszaesésről van szó?
2026. 06. 30. 11:00
Megosztás:

Enyhe hozamemelkedés és jegybanki függetlenségi jelzések a globális kötvénypiacokon

Az amerikai államkötvény-hozamok hétfőn enyhén emelkedtek, mivel a hétvégi amerikai–iráni támadásokat követően nőtt a kőolaj ára. Az irányadó, 10 éves amerikai államkötvény hozama 0,6 bázisponttal 4,378%-ra emelkedett, miután előzőleg három egymást követő héten csökkent.
2026. 06. 30. 10:30
Megosztás:

Bár kérdéses az eheti amerikai-iráni tárgyalás kimenetele, optimisták voltak az amerikai befektetők

Az amerikai részvények hétfőn éles emelkedéssel zártak, a Nasdaq 2,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal zárt feljebb, míg a Dow 0,6%-os emelkedéssel történelmi zárócsúcsot ért el, mivel a hétvégi amerikai–iráni feszültségek enyhültek, és a nagy technológiai részvények a korábbi eladási hullám után erősödtek.
2026. 06. 30. 10:00
Megosztás:

Kétélű fegyver az erős forint: nyernek a fogyasztók, veszítenek az exportőrök

A forint idei közel 10 százalékos erősödése az importköltségek csökkenésével mérsékelte az inflációt, ugyanakkor kedvezőtlenül érintette az exportorientált ipari vállalatok jövedelmezőségét, és a nagyobb szolgáltatócégek nyereségét is csökkentette - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. kedden megjelent elemzésében.
2026. 06. 30. 09:30
Megosztás:

Stagnált az európai részvénypiac a hét első napján, javult a gazdasági hangulat az eurózónában

Az európai részvénypiacok hétfőn stabilak maradtak, miközben a befektetők a Közel-Keleten kötött ideiglenes tűzszünet tartósságát mérlegelték azt követően, hogy az Egyesült Államok és Irán megállapodott a legutóbbi harcok leállításáról. A páneurópai STOXX 600 index alig mozdult a hét első napján, a nagyobb nemzeti indexek közül a Dax, a CAC 40 és az FTSE 100 is 0,2%-kal csökkent.
2026. 06. 30. 09:00
Megosztás:

Ma is rendkívül erős UV-B-sugárzás várható

A figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 30. 08:30
Megosztás:

Így teljesített a forint kedd reggelre

Vegyesen alakult a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 30. 08:00
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről dönthet a parlament

Dönthet a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló, valamint a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazás korlátozásával összefüggő törvényjavaslatokról az Országgyűlés kedden. A képviselők elkezdik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát előkészítő törvényjavaslat vitáját.
2026. 06. 30. 07:30
Megosztás: