Orbán: 2013-ban jelentős gazdasági növekedéssel lehet számolni

Orbán Viktor szerint Magyarországon 2013-ban már jelentős gazdasági növekedéssel lehet számolni. A miniszterelnök erről az Inform Média lapcsoportnak adott interjúban beszélt, amelyet a haon.hu hírportál tett közzé pénteken.

"A kormányváltás évében a költségvetést konszolidáltuk, tavaly rendbe tettük az adórendszert: arányos adórendszert vezettünk be, és bevontuk a közterhek viselésébe a bankokat és a multicégeket is" - emlékeztetett az előző két év jelentős eredményeire a miniszterelnök.
    

"Miután az európai válság miatt a bankok nem hiteleznek elegendő mértékben, idén megteremtjük a gazdaságfejlesztés finanszírozásának kereskedelmi bankokon kívüli rendszerét: fejlesztjük a Magyar Fejlesztési Bankot, új rendszerben működtetjük a garanciaintézeteket, az Export-Import Bankot új pályára állítjuk, és agrárbankot hozunk létre állami szerepvállalással. Tehát létrejön a pénzügyi finanszírozás kereskedelmi bankoktól független intézményrendszere" - mondta Orbán Viktor.
    

Az is fontos cél, hogy 2012 végén ne tartozzunk a recesszióban lévő európai országok közé, 2013-ban pedig be akarunk lépni a legdinamikusabban növekedő európai gazdaságok sorába, s ott is az élmezőnyhöz akarunk tartozni. 2013-ban már jelentős gazdasági növekedéssel lehet számolni - fűzte hozzá a kormányfő. A keleti kapcsolatokra vonatkozó kérdésre válaszolva a miniszterelnök kijelentette: a kínai-magyar kapcsolatok korábban meggyengültek, de most újra erősek.
    

Ismertetése szerint nekik határozott elképzelésük van arról, hogy hol lesz a helye a jövő világgazdaságában Közép-Európának és Magyarországnak. Fantáziát látnak a térségben, előre is küldték a zászlóshajóikat: az egyik az informatikában és távközlésben erős Huawei, a másik a vegyiparban érdekelt Wanhua. Ezekkel a cégcsoportokkal folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, újabb beruházásokról és bővítésekről egyeztetünk - mutatott rá Orbán Viktor.
    

Hozzátette: a nyugati szövetségi rendszerhez tartozunk, EU-tagok, NATO-tagok vagyunk, de szükség van keleti nyitásra: Kína, India, Szaud-Arábia, Oroszország és Azerbajdzsán kiemelt célpontja a magyar gazdaságpolitikának.  Az Észak-Alföld és Észak-Magyarország helyzetével kapcsolatos kérdésre kifejtette: sokfajta gondolat és terv létezik arról, hogyan kell az elmaradott térségeket fejleszteni.
    

Debrecen és Nyíregyháza sikeres város, a következő sikertörténet pedig Miskolc lesz. Sokkal több ott a potenciál és az életerő, mint amit eddig felszínre tudtunk hozni. De vannak kevésbé fejlett közepes városok és elmaradott térségek is. Éppen ezért a kis- és középvállalkozások támogatásáról szóló döntések során, valamint a startmunkaprogramok kidolgozásakor már 2011-ben is a népesség arányán felül juttattunk forrásokat ebbe a régióba, és ez történik 2012-ben is - mondta a miniszterelnök. (MTI)

Kamatmentes hitellel támogatja az MFB az energiahatékonysági beruházásokat

Új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit a Magyar Fejlesztési Bank (MFB), az uniós társfinanszírozású hitelkonstrukcióban csaknem 39 milliárd forint áll rendelkezésre - tájékoztatott az MFB EU Üzleti Igazgatóság vezetője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
2026. 02. 03. 14:00
Megosztás:

Decemberben is száguldott az Otthon Start, brutálisak a tavalyi számok a lakáshiteleknél

A novemberitől némileg elmaradó volumenű, de így is óriási mennyiségű új lakáshitel-szerződést hozott a decemberi hónap, ami egyértelműen az Otthon Start iránti keresletnek köszönhető - hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Mindezek nyomán 2025-ben közel másfélszeresére nőtt a megkötött új lakáshitel-szerződések összege, és drasztikusan megugrott a támogatott hitelek aránya is.
2026. 02. 03. 13:30
Megosztás:

Tanulmány: így támogatja a műanyagipar az orosz háborút

Bár a műanyag kérdése elsőre környezetvédelmi témának tűnik, egy friss nemzetközi tanulmány rámutat: a fosszilis energiahordozókra épülő műanyaggyártás és az orosz–ukrán háború finanszírozása között szoros kapcsolat húzódik. A műanyagpolitika ezért nem csupán klíma- vagy hulladékgazdálkodási kérdés, hanem a biztonságpolitikát is érinti – hangsúlyozza a Humusz Szövetség szakmai anyaga.
2026. 02. 03. 13:00
Megosztás:

AI-forradalom 2026: 5 trend, ami újraírja a vállalatok működését - az SAP előrejelzése

Az SAP, mely a világ vezető vállalata az üzleti alkalmazások, felhőmegoldások és intelligens vállalati technológiák terén, idén is megfogalmazta év eleji várakozásait. Természetesen elsősorban a mindannyiunkat foglalkoztató mesterséges intelligencia fogalomkörében, mely előretekintésük szerint 2026-ban már nem csupán egy eszköz lesz a vállalatok kezében, hanem a vállalati architektúra új alaprétege.
2026. 02. 03. 12:30
Megosztás:

Hyperliquid: jönnek az előrejelző piacok a HIP-4 javaslattal

Spekuláció tőkeáttétel nélkül? A Hyperliquid új terve forradalmasíthatja a predikciós (előrejelzési) piacokat a decentralizált világban.
2026. 02. 03. 12:00
Megosztás:

Ukrán elnök: kész a megállapodás Washingtonnal a biztonsági garanciákról

Kész a megállapodás az Egyesült Államokkal a kétoldalú biztonsági garanciákról - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn a Telegramon, miután egyeztetett az orosz és az amerikai féllel tárgyaló ukrán küldöttség tagjaival.
2026. 02. 03. 11:30
Megosztás:

Rekordévet zártak a romániai repülőterek: közel 10%-os utasforgalom-növekedés

Több mint 28,5 millió fő volt a romániai repülőterek utasforgalma 2025-ben - közölte kedden a romániai repterek egyesülete (AAR).
2026. 02. 03. 11:00
Megosztás:

Trump tagadja, hogy tudott volna az 500 millió dolláros arab kriptobefektetésről: újra reflektorfényben a WLFI

Egy félmilliárd dolláros rejtély, elnöki kötelékekkel: Trump védekezik, miközben nő a politikai nyomás a kriptós üzlet körül. Donald Trump amerikai elnök elhatárolódott attól a közel 500 millió dolláros befektetéstől, amelyet egy magas rangú abu-dzabi uralkodó hajtott végre a World Liberty Financial nevű kriptoalapú vállalatban. Bár a platformhoz szorosan kötődnek Trump családtagjai, az elnök kijelentette: nem tudott az üzletről, amely újabb vitákat szít a külföldi befolyásról és az elnöki család üzleti érdekeltségeiről.
2026. 02. 03. 10:30
Megosztás:

Zsugorodó árrés, fogyó mozgástér: túlélésre játszanak az építőanyag-kereskedők

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte a Mapei Kft. idei Kereskedő Konferenciáját, amelynek fókuszában nem a versenyképesség, hanem a hosszú távú túlélés állt. A közelmúltban Budapesten megrendezett eseményen közel 150 építőanyag kereskedő vett részt, hogy választ találjon az egyre égetőbb piaci kihívásokra: a zsugorodó árrésekre, az online versenyre, valamint a vásárlói bizalomvesztésre.
2026. 02. 03. 10:00
Megosztás:

ING Németország új kriptobefektetési kaput nyitott: Bitcoin, Ethereum és Solana immár közvetlenül elérhető a lakossági ügyfelek számára

Kripto a hagyományos értékpapírszámlán? Igen, az ING-nél már ez is valóság. A kriptovaluták egyre inkább belépnek a hagyományos pénzügyi szektor falai közé – most pedig az egyik legnagyobb európai bank, az ING Deutschland tette meg a következő lépést ezen az úton.
2026. 02. 03. 09:30
Megosztás:

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák

A globális felmelegedés üteme látványosan felgyorsult: a Föld átlaghőmérséklete már 1,4 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet – elkerülhetetlennek tűnik, hogy túlfussunk a 1,5 °C-os párizsi klímacélon. Egy nemrég kiadott jelentés szerint ezért nemcsak az üvegházhatású gázok felelősek, hanem egy eddig alulértékelt tényező is: a légköri aeroszol-részecskék mennyiségének gyors csökkenése. Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói klímamodellezői szemmel mutatják meg, miért borul fel a Föld energiamérlege, miért maradnak le a modellek, és miért kerülhetnek veszélyesen közel a billenőpontok.
2026. 02. 03. 09:00
Megosztás:

Elindult a jelölőszervezetek nyilvántartásba vétele a 2026-os választásra

Mától kérhetik nyilvántartásba vételüket a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson jelölőszervezetként indulni szándékozó pártok és országos nemzetiségi önkormányzatok.
2026. 02. 03. 08:30
Megosztás:

144 millió forint értékű autót foglaltak le adócsaló autókereskedőtől

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél áfacsalás miatt.
2026. 02. 03. 08:00
Megosztás:

Vegyesen változott a forint árfolyama kedd reggelre

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 03. 07:30
Megosztás:

Kormányzati leállás miatt csúsznak az amerikai foglalkoztatási adatok

Az amerikai adminisztráció több foglalkoztatási adat nyilvánossá tételét halasztja el az újabb, ezúttal részleges kormányzati leállás miatt – közölte a munkaügyi statisztikákért felelős szövetségi iroda hétfőn.
2026. 02. 03. 07:00
Megosztás:

A Graphisoft Park javította eredményvárakozását 2025-re

A korábban várt 18,8 millió euró pro forma adózás utáni eredmény helyett 20,48 millió euró pro forma eredményt vár a tavalyi évre a Graphisoft Park, míg a korábban közzétett 2026-os előrejelzésen nem változtattak - közölte az ingatlanfejlesztő és -hasznosító társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén.
2026. 02. 03. 05:30
Megosztás:

Grönland miatt erősödtek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

Jelentősen erősödtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, mindenekelőtt a Grönland hovatartozásának ügyében kirobbant viszály miatt - áll az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérésében.
2026. 02. 03. 05:00
Megosztás:

Mikor jön a 13. és 14. havi nyugdíj? Itt vannak az időpontok!

A februári nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások bankszámlára történő folyósítása február 12-én esedékes, míg a 13. és 14. havi ellátás összege február 13-án érkezik meg az érintettek bankszámlájára - tájékoztatta a Magyar Államkincstár hétfőn az MTI-t.
2026. 02. 03. 04:30
Megosztás:

Hamarosan visszatérhetnek a lakásvásárlók - Vidéken durran most nagyot a piac

A decemberi mélypont után január második felében emelkedni kezdett az ingatlanérdeklődések száma, ami hamarosan az eladási számokban is meglátszódhat. A zenga.hu adataiból kiderül, hogy a vásárlók főként az Otthon Start program feltételeinek megfelelő ingatlanokat keresik, és vidéken látható most nagyobb fellendülés.
2026. 02. 03. 04:00
Megosztás:

Családokat támogató adókedvezmények 2026-ban: a pluszpénzből legyen megtakarítás

Februárban juthatnak először jelentős többletjövedelemhez a magyar háztartások a családokat támogató adókedvezmények kiszélesítésének köszönhetően. Január 1-től elsőként a 40 év alatti kétgyermekes anyák váltak jogosulttá a teljes SZJA-mentességre, de szintet lépett a 30 év alatti anyák adókedvezménye is, mely immár jövedelemtől függetlenül biztosít adómentességet számukra, emellett a családi adókedvezmények összege is tovább emelkedett.
2026. 02. 03. 03:30
Megosztás: