2014-ben megszűnik a bankadó, júliustól jön a távközlési adó

A kormány úgy döntött, valóban kivezeti a bankadót és a krízisadókat; 2013 elejétől a bankadó fele marad a rendszerben, 2014-től pedig ez az adó megszűnik - ismertette Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormányszóvivői tájékoztatón.

Matolcsy György azt várja, hogy 2013-ra olyan együttműködést tudnak kialakítani a magyarországi bankrendszerrel, amellyel akár a teljes, jövőre várt 60 milliárdos bankadó megfizetését elkerülheti a szektor. Amennyiben a bankok bővítik a hitelezést, azt leírhatják a bankadóból, így a hitelezés megfelelő növelésével akár el is tűnhet jövőre az idei 120 milliárd felét kitevő bankadó. Ehhez hitelezni kell, és biztosítani kell, hogy a hiteleket a vállalatok és a háztartások fel is tudják venni. Ez segíti a növekedést is - tette hozzá.

 

Hozzátette ugyanakkor: ha az EU-ban lesz akkor bankadó, a magyar kormány is megfontolja újbóli bevezetését. Giró-Szász András kormányszóvivő közölte: a kormány szerdai ülésén elfogadta a Széll Kálmán Terv 2.0-ban szereplő új adóintézkedéseket, így a távközlési adót, a pénzügyi tranzakciós adót és az egységes biztosítási adót. A most elfogadott intézkedésekkel az államháztartás hiánya a következő években 3 százalék alatt marad - tette hozzá. További adóemelés a jövedelem típusú adóknál nem várható, elértük azt a szintet, ahonnan csak csökkennek az adók - mondta Matolcsy György.

 

Július elsejétől vezetik be, de ténylegesen augusztustól működik a távközlési adó a kormány szerdai döntése szerint - jelentette be Matolcsy György. Hozzátette: az egyeztetések még folynak, "maximális a mozgástér a részletek megtárgyalására". A gazdasági miniszter elmondta, hogy havonta az első 10 perc ingyenes lesz, afölött 2 forint adót kell fizetni percenként, a magánszemélyeknek maximum 700 forintot kell fizetniük, cégek esetében a korlát 2.500 forint havonta. Az adó a távközlési cégeket terheli. Matolcsy György kérdésre válaszolva elmondta: azzal számolnak, hogy a társaságok megpróbálják majd átterhelni az adót a fogyasztókra, de az erős verseny miatt ez nem fog sikerülni.

 

Egy ezrelékes mértéket javasol a kormány a pénzügyi tranzakciós illetékre, más néven tranzakciós adóra, amely a költségvetés számára 130 milliárd forint bevételt jelent 2013-tól.  Matolcsy kiemelte, hogy az adó alanyai a bankok, illetve a pénzintézetek lesznek. Kérdésre válaszolva Matolcsy György közölte: a kormány azzal számol, hogy a bankok az éles verseny miatt nem tudják majd az ügyfelekre áthárítani az adót. A tranzakciós adó alapja 130 ezer milliárd forint, ennek egy ezreléke a költségvetés által várt 130 milliárd forint - jelezte a miniszter, hozzátéve: ha egy család havonta 100 ezer forint összegű tranzakciót végez, akkor az által fizetendő tranzakciós adó 100 forint.

 

A miniszter elmondta, hogy a pénzügyi szektorban folyó teljes tranzakciós összeg 600 ezer milliárd forint, de például az MNB és a Magyar Államkincstár forgalmára nem terjed ki a tranzakciós adó. A kormány, egyeztetve a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével, a vállalatok közötti 5 millió forintnál nagyobb összeg esetében kötelezővé teszi a banki átutalást annak érdekében, hogy erősítse a gazdaság fehéredését - mondta Matolcsy György. A miniszter jelezte azt is: ha egy magánszemély a saját számláin belül végez banki utalást, akkor azt nem terheli tranzakciós adó. A Bankszövetség azt kérte a szakértői egyeztetés során, hogy a tranzakciós adó a magánszemélyeket terhelje, de ezt a javaslatot a kormány nem támogatta - felelte az MTI kérdésére Matolcsy György, aki azt is elmondta, hogy 2012-2013-ban évente 500-600 milliárd forinttal nő a költségvetés adóbevétele, ami lehetővé teszi, hogy a jövedelmet terhelő adók később csökkenjenek. Matolcsy György bejelentette az egységes biztosítási adó bevezetését 2013-tól, ami kiváltja a biztosítási szférában jelenleg érvényes szektorális, baleseti és tűzvédelmi adót. Ettől az adónemtől 15 milliárd forint bevételt vár a kormány - tette hozzá.

 

A kormány szerdai döntései azt jelentik, hogy hárommal nő és hattal csökken az adónemek száma, így a magyar adórendszerben 2013. január 1. után 51 féle adónem lesz. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter közlése szerint 2010 júniusában még 58 féle adónem volt, amit 48-ra csökkentettek, majd a múlt év őszi törvénykezési hajrájában 54-re nőtt az adónemek száma. (MTI)


Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás: