Mesterházy: 2014-re elég erősek leszünk a kormányváltáshoz

Mesterházy Attila szerint a Fidesz kormányzásának félidejéhez közeledve elvesztette a többség bizalmát, mert képtelen volt biztonságot teremteni az országban. Az MSZP elnök-frakcióvezetője pártja csütörtöki budapesti évértékelő rendezvényén azt mondta: az MSZP 2014-re elég erős lesz a kormány leváltásához és elég felkészült a kormányzásra.

Mesterházy Attila úgy vélte, a Fidesz azért győzött 2010-ben, mert felelőtlen, demagóg ígéreteket tett ellenzékből, de ezért is bukik majd meg. Az MSZP nem követi el ezt a hibát, nem fogalmaz meg betarthatatlan ígéreteket - jelentette ki, megerősítve, hogy a szocialisták május 1-jén nyilvánosságra hozzák szakpolitikai programjukat, majd a lehető legszélesebb körben megvitatják az emberekkel és a szakmai szervezetekkel.

 

A Fidesz el fog tűnni a hatalomból, de az általa okozott gondok itt maradnak, azokat a következő kormánynak kell orvosolni - mondta az MSZP elnöke, hozzáfűzve, ellenségük nem a kormánypárt, hanem a reményvesztettség és az apátia. Ezért - folytatta - a szocialistáknak a választásokig hátralévő időben meg kell teremteniük "a változás szövetségét", amelyben helyük van a demokratikus ellenzéki pártoknak, civil szervezeteknek és mindenkinek, aki változást akar. A pártelnök elmondta: a demokrácia alapja az egyeztetés, ezért szakpolitikai programjuk csak keretet ad majd, amit közösen kell megtölteni tartalommal.

 

"Nyakunkba vesszük az országot, és végigbeszéljük mindenkivel, aki a kormánytól eltérően látja a jelent és képzeli el a jövőt" - jelezte. Közölte: igazságos adórendszert akarnak, amelyben a gazdagok többet fizetnek, fenntartható nyugdíjrendszert, hetekig tartó közmunka helyett hosszú távú munkahelyteremtést, hogy minden családban legyen legalább egy kereső, emellett visszaállítanák 18 évre a tankötelezettség korhatárát. Visszaállítanák az egyetemi, főiskolai keretszámokat is, mert bár változtatni kell a rendszeren, ehhez "szike kell, nem balta" - tette hozzá.

 

Mesterházy Attila szerint a kormányváltás után a lehető legszélesebb egyetértéssel új közjogi rendszert kell létrehozni, amely helyreállítja a hatalom kontrollját, védi a független intézményeket és a szabadság maximumát garantálja mindenkinek. A szocialista pártelnök negyvenperces beszéde nagyobbik részében a kormány eddigi munkáját értékelte. Véleménye szerint bár két éve sokan bíztak a Fideszben, mára csalódottság, elkeseredettség lett úrrá az országban, az itt élők kétharmadának "elege van az Orbán-rendszerből", azokat pedig, akik kitartanak mellette, nem a bizalom, hanem a hit vezeti.

 

Úgy fogalmazott: a "fülkeforradalom" káoszt, csődöt és rombolást hozott, a kormány leépítette a jogállami intézményrendszert, nem ért a gazdasághoz és érzéketlen a szegények problémáira, "a hajléktalanokat börtönbe, a munkanélkülieket munkatáborba" küldené. A pártelnök szólt arról, hogy a kabinet egy év alatt "eltapsolta" a magánnyugdíj-megtakarításokat, és arról is, hogy Magyarország az egyetlen uniós állam, ahol nincs rokkantnyugdíj. Bírálta a felsőoktatás átalakítását, mondván, sok fiatal elől elzárja a felemelkedés lehetőségét. Orbán Viktor úgy sokallja a tizedére csökkent keretszámot a jogászképzésben, hogy az állam pénzén szerzett jogi diplomát - mondta.

 

Egy demokráciában nem lehet a bírói kar fölé emelni egyik leghűségesebb emberünk feleségét, legfőbb ügyésszé kinevezni a kormányzópárt korábbi képviselőjelöltjét - sorolta tovább kifogásait. Mesterházy Attila azt is mondta, a kormány "külpolitikai ámokfutása" sokat rontott az ország megítélésén, és a miniszterelnök akkora ütéseket kapott Brüsszelből, hogy "csattanásuk idáig hallatszott". "Ezek nem kokik és sallerek voltak, hanem kemény balcsapottak és jobbhorgok" - fogalmazott, megjegyezve, Orbán Viktor a "K.O." ellenére sem látta be, hogy "az európai hangulat nem magyarellenes, hanem Orbán-ellenes".

 

Szólt arról is, hogy a kormány mögött százmilliárdokról döntő gazdasági érdekkör áll. "A cégbirodalom tagjai és rokonaik (...) kormányzati felhatalmazással folytatják üzelmeiket, intézményesítették a korrupciót. A kezük mindenhová elér, az étvágyuk csillapíthatatlan, a befolyásuk pedig korlátlan. (...) A Simicska Zrt., a Nyerges Kft. és leányvállalataik valóban zártkörűen, de korlátlan felelőtlenséggel működnek" - fogalmazott. Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti képviselője bevezetőjében arról beszélt: Magyarország számára nincs élet az Európai Unión kívül.

 

Szólt arról is, hogy a szocialista miniszterelnökök 2002 és 2010 között derekasan védték a magyar érdekeket Európában, ám fontos tanulság az MSZP-nek, hogy "nem elég patriótának lenni, annak is kell látszani". Kiemelte, hogy az MSZP ellenzi és méltánytalannak tartaná az országnak járó felzárkóztatási támogatások felfüggesztését. Az értékelő helyszínéül szolgáló rendezvényteremben kifeszített molinókon az MSZP szakpolitikai céljai voltak olvashatók (modern oktatás, szociális gondoskodás, aktív munkahelyteremtés, elérhető egészségügy), szembeállítva fideszes politikusok kijelentéseivel, így Zsiga Marcellével, hogy "biztosan meg lehet élni 47 ezer forintból", és Lázár Jánoséval: "akinek nincs semmije, az annyit is ér".

 

A szervezők négy asztalra narancsokat halmoztak, amiket a Fidesz-kormányzást szimbolizáló tárgyak vettek körül: egyebek mellett egy, a magánnyugdíjvagyon állami kézbe vételére utaló üres kassza, valamint egy futballabda, ami a hozzá tartozó felirat szerint azt jelképezte, hogy a miniszterelnök kedvenc sportágának támogatására, stadionépítésére a megszorítások közepette is áldoz a kormány. A rendezvényen nagyjából 250-300 ember vett részt, szocialista politikusok mellett szimpatizánsok és más meghívottak. (MTI)

Digitap ($TAP) vs $1.82 SUI vs $14.35 AVAX - Melyik a legjobb kriptó vétel 2026-ban?

A 2026-ra előretekintő befektetők egyre gyakrabban hasonlítják össze a korai fázisban lévő, hasznossággal bíró projekteket a már bejáratott Layer-1 (L1) hálózatokkal. Az olyan tokenek, mint a SUI és az AVAX mérettel rendelkeznek ugyan, de mindkettő értéke ~60%-kal esett vissza az év során, ami aggodalomra ad okot a befektetők körében. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb figyelem irányul az olyan kriptovaluta előértékesítésekre, amelyek valós piaci funkciókat kínálnak – különösen a bankszektorban.
2026. 01. 16. 21:00
Megosztás:

Jó hangulat, újabb történelmi csúcs a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1631,31 pontos, 1,35 százalékos emelkedéssel, 122 311,20 pontos új történelmi csúcson zárt pénteken.
2026. 01. 16. 20:00
Megosztás:

Újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben, a kezdeményezés célja a tervezett gyermekvállalás támogatása mellett a szűrési programok kiterjesztése - közölte Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi és Makói Egészségügyi Ellátó Központ (HMEEK) főigazgatója pénteken.
2026. 01. 16. 19:30
Megosztás:

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Rekordszintre emelkedett az Európai Unióban a turisztikai szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2025-ben; az előzetes becslések szerint 3,08 milliárd vendégéjszakát regisztráltak, ami 61,5 millióval, azaz két százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken.
2026. 01. 16. 19:00
Megosztás:

Az iráni helyzetről egyeztetett Putyin és Netanjáhú

Az iráni helyzetről egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök és Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök - közölte a Kreml sajtószolgálata pénteken.
2026. 01. 16. 18:00
Megosztás:

A siker pszichológiája: mit tanítanak a sorozatok a döntésekről és az esélyekről

A sikersorozatok mentális feldolgozása alapvetően meghatározza a jövőbeli stratégiai lépések minőségét minden kompetitív területen. Az emberi agy biológiailag hajlamos mintákat keresni ott, ahol valójában csak véletlenszerű események láncolata látható a valóságban.
2026. 01. 16. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a HungaroControl és az Óbudai Egyetem

Új lendületet ad a légi közlekedés technológiai fejlesztésének és a műszaki felsőoktatás modernizációjának a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. és az Óbudai Egyetem új együttműködése – közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.
2026. 01. 16. 17:00
Megosztás:

6 órás leállás a Sui blokkláncon – Konszenzushiba bénította meg a hálózatot

Január 15-én a Sui blokklánc felhasználói drámai pillanatokat éltek át: a hálózat hat órára teljesen leállt, ami komoly aggodalmat váltott ki a kriptoközösségben. A Sui csapata azóta közzétette a hivatalos jelentést az incidensről, amelyből kiderült: egy konszenzusfeldolgozási hiba bénította meg a rendszer működését.
2026. 01. 16. 16:30
Megosztás:

A tőzsde ma már nem kiváltság, hanem versenyelőny

Egyre több hazai középvállalat lát lehetőséget a tőzsdei jelenlétben – derül ki a Duna Capital összefoglalójából. A tőzsdére lépés nemcsak alternatívát jelent a dráguló bankhitelekkel és a kockázati tőkével szemben, hanem új növekedési irányokat is megnyithat. Karaszi Csaba, a társaság ügyvezetője szerint a tőzsdei forrás nem hitel, hanem a cég tőkehelyzetét erősítő megoldás, amely javítja a hitelfelvételi lehetőségeket, és lehetővé teszi, hogy a részvény felvásárlásoknál fizetőeszközzé váljon.
2026. 01. 16. 16:00
Megosztás:

Javult a MÁV pontossága tavaly decemberben

Sok érdekesség olvasható ki 2025 utolsó hónapjának menetrendszerűségi statisztikájából, de a lényeg: bár az ünnepi időszak közlekedési csúcsszezonnak számít nálunk, a pontosságunk nem romlott, hanem még érdemben javult is - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója pénteken a Facebook oldalán.
2026. 01. 16. 15:30
Megosztás:

Kína kész javítani kétoldalú kapcsolatait Kanadával

Kína kész Kanadával együttműködni a kétoldalú kapcsolatok további javítása érdekében - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai államfő pénteken Pekingben, amikor fogadta Mark Carney kanadai miniszterelnököt.
2026. 01. 16. 15:00
Megosztás:

A Polygon leépítésekkel reagál az új stratégiára – fókuszban a stabilcoinos fizetések és az „Open Money Stack”

Új irányt vesz a Polygon Labs: a vállalat nagyszabású, 250 millió dolláros akvizíciós csomagja után most munkaerő-leépítéssel folytatja átalakulását. Az új stratégia középpontjában az onchain fizetési infrastruktúra és stabilcoin-alapú megoldások állnak – miközben a cég igyekszik karcsúbbá és fókuszáltabbá válni. A leépítések nem a teljesítményről, hanem a struktúraváltásról szólnak – hangsúlyozza a vezetés.
2026. 01. 16. 14:30
Megosztás:

Az MNB 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-re

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti intézkedéseket hozott és 35 millió forintos bírságot szabott ki a FuturAqua Nyrt.-vel szemben a piaci manipulációról szóló szabályok és a közzétételi előírások megsértése miatt - jelentette be az MTI-nek pénteken megküldött közleményében a pénzügyi felügyelet.
2026. 01. 16. 14:00
Megosztás:

Duna House: erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

A budapesti új építésű lakáspiac 2025-ben rendkívül aktív évet zárt: a fejlesztők több mint tízezer új lakást értékesítettek A Duna House értékelése szerint a piac tavaly egyszerre mutatott erős keresletet, rekordközeli árakat és jelentős szerkezeti átrendeződést. A negyedik negyedévben Budapesten az átlagos négyzetméterár meghaladta az 1,8 millió forintot, míg a VI. kerületben átlépte a négyzetméterenként 3 millió forintot, ami történelmi csúcsnak számít - összegezte pénteken kiadott elemzésében az ingatlanközvetítő.
2026. 01. 16. 13:30
Megosztás:

Bitcoinba menekülnek az irániak – Összeomlik a rial, erősödik a kriptovaluta ellenállás

Irán gazdasági krízise és a fokozódó társadalmi feszültségek közepette a lakosság egyre inkább a kriptovaluták, különösen a Bitcoin felé fordul. A helyi pénznem, a rial példátlan mélypontra zuhant, miközben a kormány cenzúrája és az internetes leállások tovább növelik az emberek bizalmatlanságát. A kripto most nemcsak menedék, hanem ellenállási szimbólum is Iránban.
2026. 01. 16. 13:00
Megosztás:

Minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok az ünnepek alatt

Az ünnepi időszakban minden eddiginél többet neteztek és tévéztek a magyarok, új rekordokat mértek a mobilszolgáltatók az adatforgalomban az MTI-nek küldött elemzések szerint.
2026. 01. 16. 12:30
Megosztás:

Bőségesen van gáztartalék

Bőségesen van gáztartalék, az éves fogyasztás messze negyven százaléka feletti tartalékkal kezdtük meg a telet - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.
2026. 01. 16. 12:00
Megosztás:

2026-ra is sokan döntenek az éves e-matricák mellett

Az idei évre is sokan választják az éves autópálya-matricákat. Az utazóközönség 2026. január 15-ig összesen közel 670 ezer darab éves érvényességű úthasználati jogosultságot vásárolt, melyek közül mintegy 200 ezer darab országos és több mint 467 ezer darab vármegyei jogosultság – közölte a 2026-os évre érvényes e-matrica-vásárlások alakulásáról Bartal Tamás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. igazgatóságának elnöke.
2026. 01. 16. 11:30
Megosztás:

Egy hajdúszoboszlói tanítónő tapasztalatai

A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedője több mint egy évtizede segít abban, hogy az iskolások játékos formában, mégis a mindennapokban hasznosítható tudást szerezzenek a pénzről. A program az évek során több mint százezer gyerekhez vitte közelebb a pénzügyi gondolkodás alapjait, most pedig egy olyan pedagógus tapasztalatai kerülnek a fókuszba, aki nap mint nap a gyerekekkel dolgozik: Ungainé Vértesi Tímea hajdúszoboszlói tanítónő szerint a pénzügyi tudás akkor marad meg, ha a diákok saját döntéseiken keresztül élik át.
2026. 01. 16. 11:00
Megosztás:

Néhány nap maradt egy nagyon fontos határidőig, egymillió forintot bukhat, aki nem lép

Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető közszolgálati otthontámogatást – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Nagyon fontos – teszi hozzá –, hogy az egymillió forintos támogatás abban az esetben is járhat, ha a hitel éves törlesztési terhe nem éri el az egymillió forintot.
2026. 01. 16. 10:30
Megosztás: