KSH: 653 millió euró külkereskedelmi többlet márciusban

Márciusban a külkereskedelmi mérleg többlete 653 millió euró (172 milliárd forint volt, az első három hónapban pedig 1,317 milliárd eurót (349,9 milliárd forint) tett ki, a havi 167 millió euróval, az első negyedéves 735,1 millió euróval javult az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán a részletes számok alapján. (MTI)

A most közzétett adatok megegyeznek az előzetesen közölt számokkal. Az idei év első három hónapjában az export értéke 16,2 milliárd euró (4.352 milliárd forint), az importé 14,9 milliárd euró (4.002 milliárd forint) volt. Februárban az aktívum 373 millió euró (102 milliárd forint) volt, az egyenleg 78 millió euróval (14 milliárd forinttal) javult az előző év februárjához képest. Az aktívum tavaly szeptember óta tartó csökkenése megtorpant az idei második hónapban. 2009 első negyedévében a behozatal 13,256 milliárd euró, a kivitel pedig 13,838 milliárd euró volt.

 

A KSH közlése szerint 2010. január-márciusban a kivitel volumene 16, a behozatalé 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Folyó áras adatokból számítva az export forintértéke 7, az importé csaknem 3 százalékkal bővült, euróban mérve a növekedés üteme 17, illetve 12 százalék volt.

 

A 2010 első negyedéves forgalom forintban mért árszínvonala importban 9, exportban 8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A cserearány 0,9 százalékkal javult. A forint a főbb devizákhoz képest közel 10 százalékkal erősödött, ezen belül a dollárhoz viszonyított felértékelődés 14 százalék körüli, az euróhoz viszonyított pedig 9 százalékos volt.

 

Az első negyedévében a legdinamikusabb volumennövekedést a gépek és szállítóeszközök csoportjában regisztrálták: a kivitelben 21, a behozatalban 18 százalékot. A főcsoporton belül a híradás-technikai, hangrögzítő és -lejátszó készülék exportja negyedével, importja csaknem harmadával haladta meg az egy évvel ezelőtti szintet.

 

A forgalom élénkülésében a távbeszélő-készülékek és -hálózatok, valamint a monitorok és televíziók döntő szerepet játszottak. Ellentétes dinamika érvényesült a villamosgép, készülék és műszer kereskedelmében, az export volumene több mint harmadával, az importé negyedével bővült az előző évi szinthez viszonyítva. Az autóalkatrészek forgalomnövekedése miatt a közúti jármű kivitele hatodával, behozatala tizedével volt több az egy évvel korábbi nagyon alacsony bázisszintnél.

 

E termékek exportja elsősorban a brit, amerikai és spanyol relációban bővült. Visszafogottabb volt a növekedés a feldolgozott termékek forgalmában, az export volumene 12, míg az importé 7 százalékkal nőtt. A jelentős súlyt képviselő gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek kivitelénél 8, behozatalánál 5 százalékos bővülést mértek. A szakmai, tudományos ellenőrző műszer csoportban kiugró mértékben, több mint 40 százalékkal nőtt az exportvolumen, amely elsősorban a gépkocsiiparhoz kapcsolódó uniós műszerkereskedelem élénkülésének köszönhető.

 

Az év első három hónapjában az energiahordozók behozatalának volumene 13 százalékkal bővült a tavalyi - oroszországi gázszállítások leállítása miatti - alacsony bázisszinthez képest. Januárban még 13 százalékos csökkenés, februárban már 35, márciusban 20 százalékos növekedés volt az előző év azonos időszakához viszonyítva.

 

A természetes és mesterséges gáz importja csaknem harmadával, a kőolaj és kőolajterméké mindössze 4 százalékkal volt több, mint egy évvel ezelőtt, ezzel szemben a villamosenergia behozatala jó egytizedével lett kevesebb.

 

Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek kivitelének volumene 4 százalékkal csökkent, míg a behozatalé a 2009. év január-márciusi szinten maradt. Importban az élőállat-beszállítás 40 százalékkal nőtt, míg a hús és húskészítmény behozatala az előző évi szinten volt. Az Európai Unió országaival folytatott kereskedelem volumene 2010 első három hónapjában, a kivitelben 14, a behozatalt tekintve 11 százalékkal haladta meg a bázisidőszaki szintet, az aktívum a régi tagállamok esetében 54, az új tagállamok vonatkozásában 21 milliárd forinttal nőtt 2009 első három hónapjához képest.

 

Dinamikusabban bővült az EU-n kívüli országokba irányuló forgalom: az export volumene 24, az importé 16 százalékkal haladta meg az elmúlt évi szintet. Magyarország passzívuma 1,3 milliárd euró (340 milliárd forint) volt, 247 millió euróval (88 milliárd forint) kevesebb mint tavaly. A legnagyobb egyenlegjavulás a kínai és az ukrán relációban jelentkezett.


Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai

Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai - írja az economica.net gazdasági hírportál.
2026. 10. 16. 06:00
Megosztás:

Megvan a dátum: jön Magyarországon is euró!

Rövid távon várható valamelyes elcsúszás a magyar költségvetésben az aszálykárok és a geopolitikai sokkok miatt, de ezzel együtt is valószínűnek tűnik, hogy Magyarország 2032-ben csatlakozhat az euróövezethez - áll a világ egyik legnagyobb politikai-gazdasági kockázatelemző csoportja, az Eurasia Group csütörtökön Londonban bemutatott helyzetértékelésében.
2026. 10. 16. 05:30
Megosztás:

Az új turizmus-stratégián dolgozik az MTÜ

Új turizmusirányítási rendszer felállításán és egy új turizmusstratégián is dolgozik a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ). A stratégia első verziója a jövő hétre várható, ezt egy társadalmi egyeztetés követi - mondta az ügynökség vezetője egy keszthelyi turisztikai programon csütörtökön.
2026. 10. 16. 05:00
Megosztás:

A mű nem csak vagyon - Az ICAA szerint a vagyonadó megfelelő szabályozással a kultúra javára is fordítható

A vagyonadóról szóló törvénytervezet szerint az egymilliárd forint feletti nettó vagyonrész után évi 1, a százmilliárd forint feletti rész után 1,5 százalék adót kell fizetni, első alkalommal a 2026. december 31-i állapot alapján. Az adóalapba minden hárommillió forintnál értékesebb műtárgy és gyűjtemény beszámít, az év utolsó napján érvényes piaci értéken. Az élő művészek alkotásaira, a közgyűjteményeknek kölcsönzött vagy letétbe adott művekre a tervezet nem tartalmaz eltérő szabályt, a hatásvizsgálati lap pedig sem a kulturális szektort, sem az adományozást, sem a nonprofit szervezeteket nem említi az érintettek között.
2026. 10. 16. 04:30
Megosztás:

Drágulnak a régi kisautók – megjelent a szeptemberi KSH–Használtautó.hu statisztika

Egy év alatt 25,8%-kal drágult a Suzuki Swift, pedig a csaknem 16,5 éves átlagéletkorával ez a legidősebb modell a tíz leggyakrabban hirdetett autó között. A Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal szeptemberi közös statisztikája szerint fogy a belépő szintű kínálat: a 2,5 millió forint alatti hirdetések aránya a teljes kínálatot tekintve 3,4 százalékponttal, 34,6%-ra csökkent.
2026. 10. 16. 04:00
Megosztás:

Megnyitotta első európai uniós AI-innovációs központját a Kyndryl

Megnyitotta első európai uniós AI Innovation Lab központját a Kyndryl (NYSE: KD), az üzletkritikus vállalati technológiai szolgáltatások egyik vezető szolgáltatója. A Luxembourgban működő központ az agentic AI-ra, vagyis az önálló feladatvégzésre képes AI-ügynökökre épülő megoldásokra szakosodik.
2026. 10. 16. 03:30
Megosztás:

Magyarországon a legdrágább a mobilozás az EU-ban

Az Európai Unióban alig van ország, ahol a hazai árszinthez mérve annyit kellene fizetni a mobilozásért, mint Magyarországon. Az Európai Bizottság tanulmánya szerint vásárlóerő-paritáson számolva a 36 vizsgált mobil-, internet- és tévécsomag csomagból 17-ben az öt legdrágább ország között vagyunk, 10-ben pedig mi vagyunk a legdrágábbak. Megnéztük, mi drága nálunk igazán, hogyan változott a helyzetünk az elmúlt években, illetve mi állhat a háttérben.
2026. 10. 16. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjasok bolti kedvezményéről döntöttek - hol jár nyugdíjas-diszkont?

A bevásárlásból, egy új szemüveg árából, de még az otthoni vírusvédelem költségéből is lefaraghatnak a nyugdíjasok. Több kereskedő külön kedvezménnyel várja az idősebb vásárlókat, az engedmény azonban gyakran regisztrációhoz, meghatározott napokhoz vagy életkorhoz kötött.
2026. 10. 16. 02:00
Megosztás:

Önnek is hiányzik havi 266.000 Ft? Akkor ezt érdemes tudnia

Kevésbé borúlátók a magyarok, de még mindig szűkös a családi kassza. Egyre kevesebb magyar számít anyagi helyzete romlására, de többségük továbbra is nehezen jön ki a jövedelméből – derül ki a Cofidis és az NRC közös Hitel Monitor kutatásából.
2026. 10. 16. 01:00
Megosztás:

Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában tartsák meg a Római Szerződés aláírásának március 25-én esedékes 70. évfordulója alkalmából.
2026. 10. 16. 00:30
Megosztás:

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok (a Cseh Nemzeti Bank, illetve a Szlovák Nemzeti Bank) nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. fióktelepét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 15. 23:30
Megosztás:

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön - értesült a HVG.
2026. 10. 15. 23:00
Megosztás:

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják megtéveszteni – ráadásul folyamatosan újabb trükkökkel. Az Erste idei adatai szerint a bankkártyák esetében elsősorban az adathalászattal, míg az átutalásos csalásoknál pszichológiai manipulációval próbálkoznak. A technológiai védelem mellett ezért legalább ilyen fontos a tudatosság: nem elég egyszer megtanulni, mire kell figyelni, az újabb trükköket is fel kell ismerni. Az Erste az első hat hónapban a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát akadályozta meg sikeresen, és ezzel az ügyfeleknek csaknem 6 milliárd forintot takarított meg.
2026. 10. 15. 22:30
Megosztás:

Rosszindulatú daganat elleni gyógyszert jegyeztek be Oroszországban

Nimolancim néven a nyelőcső, valamint a fej és a nyak rosszindulatú daganatainak kezelésére szolgáló gyógyszert jegyzett be az orosz egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint.
2026. 10. 15. 22:00
Megosztás:

Új befektetési igazgató a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelőnél

Új szakemberrel erősödik a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelő Zrt. vezetői csapata: október 15-től Munkácsi Dávid tölti be a társaság befektetési igazgatói pozícióját. A szakember a Generali Alapkezelőtől érkezik, ahol több mint egy évtizeden át portfóliómenedzserként dolgozott.
2026. 10. 15. 21:30
Megosztás:

Felfüggesztették ügyészi állásából Fürcht Pált

Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, aki ellen egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban lemondott vezetőjének képviseletét ellátó Horváth Lóránt ügyvédi iroda csütörtökön az MTI-vel. A hírt a Legfőbb Ügyészség megerősítette, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez nem a jogi képviselő által hangoztatott "válaszcsapás".
2026. 10. 15. 21:00
Megosztás:

Megérjük a 90 éves kort? Ha biztosak lennénk benne, egészen másképp takarékoskodnánk

Akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak az 57 százaléka kezdene el rendszeresen félretenni, ha biztosan tudná, hogy hosszú élet vár rá.
2026. 10. 15. 20:30
Megosztás:

Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének

Egy friss kutatás szerint a hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, és saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják. Ugyanakkor cégmérettől függően kihívásként értékelik az energiaárak kiszámíthatatlanságát, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságokat, valamint az ázsiai gyártók generálta árversenyt is.
2026. 10. 15. 20:00
Megosztás:

Vajon milyen szakemberre lesz szükséged 3 év múlva, az AI korában?

Tapasztalt HR-szakemberrel erősítette meg csapatát a Prohuman, hogy még nagyobb segítséget nyújthasson a HR területén a vállalatok versenyképességének megőrzésében.
2026. 10. 15. 19:30
Megosztás:

Elemző: az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX

Az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX - közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-vel csütörtökön.
2026. 10. 15. 19:00
Megosztás: