A B. Braun Medical Kft. gyárában újabb sztrájkra készülnek

A február 23-i, kétórás figyelmeztető sztrájk után újabb munkabeszüntetésre készülnek a B. Braun Medical Kft. gyöngyösi gyárában.

László Zoltán, a munkavállalók érdekképviseletét ellátó Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke az MTI-nek elmondta: március 10-12. között mindhárom műszak utolsó két órájában hirdetnek sztrájkot a B.Braun Medical Kft. gyöngyösi üzemében.    

A három napon át összesen kilenc alkalommal ismétlődő munkabeszüntetés célja változatlan: miután a cégvezetés a februári akció óta nem tett új ajánlatot, továbbra is 8 százalékos béremelést kérnek egységesen a gyöngyösi gyár minden munkavállalója, azaz mintegy 1600 dolgozó számára.    

Az alelnök szerint a három műszakban termelő társaságnál reális esélyt lát a sztrájk idején a teljes leállásra, hiszen a figyelmeztető demonstráción az érintett két műszak szinte minden dolgozója részt vett.      

"Elfogadhatatlan, hogy éppen az egyszer használatos orvosi segédeszközöket gyártó B. Braun vezetése hivatkozik a járvány okozta gazdasági nehézségekre, ráadásul annak negatív következményeit kizárólag a munkavállalókra hárítják" - fogalmazott László Zoltán megjegyezve: a szakszervezet továbbra is nyitott az egyeztetésre, várja a munkaadó "megfelelő" ajánlatát.    

Horn Péter, a B. Braun vállalatcsoport vezérigazgatója az MTI megkeresésére elmondta: bíznak abban, hogy a szakszervezet belátja, a cég lehetőségei jelentősen megváltoztak az elmúlt évek dinamikus növekedését követően, és elfogadja a vállalatvezetés béremelési javaslatát.    

Emlékeztetett: a járvány miatt halasztott műtétek az orvosi eszközök felhasználásának visszaesését eredményezték, ami kihat a cég megrendeléseinek a számára. Emiatt idén várhatóan több millióval kevesebb termék kerülhet le a gépsorokról, a cég januári gazdasági mutatói már e borús előrejelzést igazolják: a Gyöngyösön előállított termékek értékesített darabszáma két számjegyű visszaesést mutat - hangsúlyozta.    

Leszögezte: legfontosabb céljuk a fenntartható működés biztosítása és ezen keresztül a munkahelyek hosszú távú megtartása. Míg az országban  munkahelyek tízezrei szűntek meg a járvány miatt, addig a B. Braunnál a munkavállalók száma és a fizetések is stabilak, a régióban továbbra is vezető helyen vannak - tette hozzá.    

A sztrájk veszélyezteti ezt a folyamatot és tovább rontja a társaság pénzügyi helyzetét, veszélyeztetve a gyöngyösi gyártóhely iránt a cégcsoporton belül az elmúlt 30 év alatt kiépített bizalmat és kockáztatva a jövőbeni beruházásokat és növekedést - jegyezte meg a vezérigazgató.

Hozzászólások

OTP részvény befektetési kilátások

Fundamentumok alapján ez a hét leginkább az árak drágulásáról szólhatnak, jönnek ugyanis az inflációs adatok Európából és USA-ból is.
2021. 04. 12. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar-román kereskedelmi forgalom - ábrán mutatjuk

A magyar-román kereskedelmi forgalom alakulása; behozatal; kivitel; milliárd forint
2021. 04. 12. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét jön a hideg és a hó is

Ismét jelentősen, egy nap alatt mintegy 10 fokos lehűlés várható a jövő héten. A hét nagy részén borús, esős idő lesz jellemző, nem csak eső, néhol havazás is lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2021. 04. 11. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elvitték a hatos lottót!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 04. 11. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorú óvintézkedések mellett tehetnek vizsgát a szakképzésben tanulók

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tervei szerint májusban adhatnak számot tudásukról a szakképző intézményekben vizsgázók - közölte az ITM vasárnap az MTI-vel.
2021. 04. 11. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Támogatja a kormány az egészségügyet ellátó cégeket

A kormány minden támogatást megad ahhoz, hogy ebben a rendkívül nehéz helyzetben is gördülékeny legyen az együttműködés az egészségügyi intézmények és a számukra eszközöket, felszereléseket szállító cégek között - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára az MTI-vel vasárnap.
2021. 04. 11. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ipari és építőipari adatok érkeznek a jövő héten

Az ipari termelés februári teljesítményéről szóló második becslést és az építőipar februári kibocsátásának adatait publikálja jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 04. 11. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre népszerűbb az elektronikus fizetés

Az elektronikus fizetés elterjedését számos intézkedés segíti, többek között a tavaly márciusban debütált azonnali fizetési szisztéma, a másfél millió forint feletti készpénzfizetési korlátozás, valamint az, hogy idéntől, ahol van online pénztárgép, ott elektronikusan is lehet fizetni - mondta Tállai András az MTI-nek.
2021. 04. 11. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változott az üzemanyag ára 2018 óta - ábrán mutatjuk!

95-ös oktánszámú, ólommentes autóbenzin és a gázolaj, havi, országos fogyasztói átlagára, forint/liter
2021. 04. 11. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ivartalanítási programot indított a Nébih

A kistelepülésekre fókuszáló, ivartalanítási programot indított a kóbor kutyák számának csökkentése érdekében a kistelepüléseken a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), 50 millió forintból 1400 kutya ivartalanítását finanszírozzák - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
2021. 04. 11. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Trendszerű lejtmenetben a kiskereskedelem

A kiskereskedelem trendszerű lejtmenetben van és a márciusi járványügyi korlátozásokat is figyelembe véve várhatóan negatívan járul hozzá a GDP első negyedévi alakulásához - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH februári adatait.
2021. 04. 11. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország segít Szlovákiának az orosz oltóanyag bevizsgálásában

Magyarország segít Szlovákiának a Pozsony által megrendelt, koronavírus elleni orosz oltóanyag bevizsgálásában - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten, miután megbeszélést folytatott Igor Matovic szlovák miniszterelnök-helyettessel, pénzügyminiszterrel.
2021. 04. 11. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyárra talán elérhető lesz a nyájimmunitás

Ha a védőoltásokat sikerül megfelelő ütemben beadni, és az emberek minél nagyobb számban kérik is azt, akkor talán nyárra elérhető a tömeges immunitás - erről a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője beszélt a közmédiának szombaton.
2021. 04. 11. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ötöst nem, de a Joker-t ketten is elvitték!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 14. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 04. 10. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megjelent a TokajKalauz negyedik kiadása

Megjelent a TokajKalauz eddigi legátfogóbb, negyedik kiadása; a kétnyelvű kötet a teljesség igényével mutatja be a történelmi borvidék látnivalóit és programjait a legizgalmasabbnak értékelt pincéktől, a helyi gasztronómián, rendezvényeken és a legszebb kirándulóhelyeken át a legjobbnak ítélt szálláshelyekig.
2021. 04. 10. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Zöldáramra váltott a pécsi Körber Hungária Gépgyártó Kft.

Teljes egészében megújuló energiaforrásokból származó villamos energiával fedezi pécsi telephelyének áramszükségletét a dohányipari gépek és a hozzájuk tartozó alkatrészek előállításáról ismert Körber Hungária Gépgyártó Kft. - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel. megújuló energiaforrásokból termelt villamos energia.
2021. 04. 10. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok 87 százaléka klímaszorongó és aggódik a környezetpusztítás következményei miatt

Szinte nincs olyan magyar ember, akit ne foglalkoztatna a bolygó jövője, egy lakos pedig átlagosan 12 környezetkárosító tényezőt tud felsorolni – derült ki az ALTEO Csoport megbízásából készített országos, reprezentatív kutatásból. Bár a különböző demográfiai csoportok eltérően vélekednek ezek jelentőségéről, egy dologban azonban 80 százalékuk egyetért: a környezetvédelem az egész társadalom közös felelőssége.
2021. 04. 10. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eredményesen zárta a egyedévet a Pallas Athéné Alapítvány

Biztonságos és felelősségteljes gazdálkodásának köszönhetően eredményesen zárta 2021 első negyedévét a Pallas Athéné Alapítvány: az Optima Befektetési Zrt., mint az alapítványi vagyon kezelője, 745 millió forinttal gyarapította az alapítványi összvagyont, így az az első negyedév végén összesen 279,8 milliárd forintot tett ki - közölte az alapítványi vagyon kezelője az MTI-vel pénteken.
2021. 04. 10. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új csalók bukkantak fel a Magyar Posta nevében

A Magyar Posta arculati elemeit felhasználó, kéretlen elektronikus levelekben elrejtett információgyűjtő kémprogramra hívja fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete. A rendőrség azt közölte: a levél nyelvezete eltér a megszokott hivatalos formulától, és már a megszólítás is gyanút ébreszthet.
2021. 04. 10. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

144 milliárd forint az államháztartás hiánya

A járványügyi védekezés, a vakcinabeszerzések és a gazdaság újraindítását szolgáló intézkedések következtében 1144,1 milliárd forintos hiánnyal zárt március végén az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere - közölte pénteken kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).
2021. 04. 10. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások: