Brexit: Folytatódnak a tárgyalások az EU-val

A héten folytatódnak a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatrendszerének feltételeiről - közölte szerda este Boris Johnson brit miniszterelnök londoni hivatala.

Brexit: Folytatódnak a tárgyalások az EU-val

A Downing Street szóvivőjének tájékoztatása szerint David Frost brit főtárgyaló és Michel Barnier, az Európai Bizottság tárgyalóküldöttségének vezetője szerdán beszélt egymással és megállapodott arról, hogy a tárgyalások a hét második felében Londonban folytatódnak.
   
A londoni miniszterelnöki hivatal beszámolója szerint e fejlemény előzményeként Barnier az Európai Parlamentben elhangzott szerdai nyilatkozatában elismerte, hogy a megállapodás érdekében mindkét félnek lépéseket kell tennie. A múlt heti EU-csúcsértekezleten olyan állásfoglalás született, hogy Londonnak kell megtennie a megállapodáshoz szükséges további lépéseket.
   
A Downing Street erre reagálva a hétvégén még azt közölte, hogy a brit kormány értelmezése szerint ezzel az állásfoglalással az EU gyakorlatilag véget vetett a tárgyalásoknak, és nincs értelme a megbeszélések e hétre tervezett folytatásnak, ha az unió nem változtat ezen az álláspontján. Michel Barnier az eredeti tervek szerint hétfőn látogatott volna Londonba, ám ez az uniós csúcson elfogadott zárónyilatkozat nyomán hirtelen fellángolt feszültég miatt elmaradt. Barnier azonban az Európai Parlament szerdai ülésén felszólalva kijelentette: a megállapodás a majdani kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről karnyújtásnyira van, ha mindkét fél készen áll a konstruktív munkára a kompromisszumkészség jegyében.
   
A Downing Street szóvivője már a tárgyalások folytatásának hivatalos bejelentése előtt, újságíróknak tartott háttértájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy Barnier "jelentős horderejű" nyilatkozatot tett "a jelenlegi nehézségeket okozó problémákról", és London gondosan tanulmányozza az uniós főtárgyaló szavait.
   
A tárgyalások folytatását bejelentő szerda esti tájékoztatásában a londoni miniszterelnöki hivatal közölte: David Frost és Michel Barnier szerdai megbeszélése nyomán a brit kormány kész fogadni az EU tárgyalóküldöttségét Londonban ezen a héten, miután immár mindkét fél egyértelműen kinyilvánította, hogy "egy megállapodás eléréséhez ketten kellenek".
   
A Downing Street szóvivője hangsúlyozta ugyanakkor: továbbra is teljes mértékben elképzelhető, hogy a tárgyalások nem járnak sikerrel, és ebben az esetben az Egyesült Királyság a jelenlegi átmeneti időszak végén ausztráliai típusú viszonyrendszer keretében folytatja kereskedelmét az Európai Unióval.
   
A brit kormány által a lehetőségek között eddig is rendszeresen emlegetett ausztráliai típusú kereskedelmi feltételrendszer valójában azt jelentené, hogy az Egyesült Királyság és az EU kereskedelme januártól a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere alapján folytatódna, ez viszont vámok megjelenésével járna a jelenleg akadálytalan kereskedelmi forgalomban.
   
Az Egyesült Királyság január 31-én kilépett az Európai Unióból. Távozásának napján 11 hónapos, vagyis december 31-ig tartó átmeneti időszak kezdődött azzal a céllal, hogy legyen idő a megállapodásra a majdani kétoldalú kapcsolatrendszer feltételeiről, mindenekelőtt egy szabadkereskedelmi egyezményről. A tárgyalássorozat eddigi kilenc fordulóján azonban nem sikerült érdemi eredményre jutni.
   
A Downing Street szerda esti ismertetése szerint a két tárgyalásvezető több pontból álló dokumentumban foglalta össze a további tárgyalások szervezőelveit. Ezek közé tartozik, hogy minden nap lesznek tárgyalások, beleértve a hétvégéket is, hacsak a küldöttségek máshogy nem döntenek.
   
Az első, londoni szakasz csütörtöktől vasárnapig tart, utána vagy videókapcsolaton, vagy Londonban és Brüsszelben felváltva, a küldöttségek személyes jelenlétében, vagy a két tárgyalási módszert vegyesen alkalmazva folytatódnak a megbeszélések, a két fél megállapodása szerint.
   
A tárgyalásokra mindkét fél jogi szövegtervezeteket terjeszt elő, és ezekről addig folynak az egyeztetések, amíg nem sikerül közös álláspontra jutni.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: