MSZP: a Fidesz kérjen bocsánatot, amiért az MSZP-t okolta a káoszért

(MTI) - Az MSZP szerint a Fidesznek bocsánatot kell kérnie a kormánytól, a szocialistáktól és a választóktól, mert vasárnap, a parlamenti választás első fordulójának napján megtévesztették őket nyilatkozataikkal, amikor azt állították, hogy a káoszért az MSZP a felelős.

Nyakó István hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján arról is beszélt: a Fidesznek tisztáznia kell magát, hogy a tömegjeleneteket egyes szavazókörökben valóban a "központilag szervezett Kubatov-szavazók" okozták-e. Az eredményt elismerjük, de a Fidesz válaszától nem tekintünk el - jelentette ki. Az MSZP szóvivője kérdésre válaszolva hangsúlyozta: ha kiderül, hogy az érintett szavazókörökben egészen más eredmény jött ki, mint az "attól tíz méterrel jobbra vagy balra lévőben", akkor várhatóan jogi útra terelik az ügyet.

 

Hozzátette: felvetődhet a gyanú, hogy sokan azért szavaztak máshol, mert egy párt szervezetten, tudatosan átvitte tagjait és szimpatizánsait egy-egy választókerületbe, hogy befolyásolják az ottani eredményt. Nyakó István közlése szerint Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója volt az értelmi szerzője annak az indítványnak, amelynek eredményeként az igazolással szavazók egy választókerületen belül csak egy kijelölt választókörben szavazhattak.

 

Megjegyezte, ezt támogatta Salamon László (KDNP) is. Indoklása szerint az MSZP azért támogatta ezt, mert különben nem ment volna át a választási eljárásról szóló törvény módosítása, amelyhez kétharmados többség kell. Ezzel összefüggésben a sajtótájékoztatón kiosztották a 2007. június 18-án tartott ötpárti egyeztetés jegyzőkönyvét is. Felidézte: az átjelentkezések miatt bizonyos szavazóköröknél tumultuózus jelenetek voltak, a választási szervek nem bírták a rohamot, aminek az lett a vége, hogy "egy ország várt az éjszaka közepéig a választási eredményekre".

Siófok volt a legnépszerűbb nyári úti cél, hónapok közül pedig augusztus a nyár nyertese

Nem történt trónfosztás: a belföldi nyaralók körében idén is Siófok bizonyult a legnépszerűbb nyári úti célnak a Szallas.hu adatai szerint. A toplista második helyére Budapest, a harmadikra Eger került. A Balaton térsége a foglalások harmadát adta, megelőzve Észak-Magyarországot és a Dél-Alföldet. A nyár csúcsidőszaka - trendszerűen - augusztus volt, amely a foglalások több mint 40 százalékát hozta. A SZÉP-kártya használata a főszezonban is jelentős volt.
2025. 09. 10. 05:00
Megosztás:

Komoly stresszt jelentenek a választások az önkormányzatoknak

Magyarországon az országgyűlési választások részvételi aránya az EU felső harmadában van, tehát működnek az erre szolgáló mechanizmusok. Ugyanakkor a választások lebonyolításának jelentős hányadáért felelős önkormányzatokat ezek az események mindig komoly kihívások elé állítják, különösen a kommunikáció és a toborzás tekintetében ‒ mutatott rá Czinger Erik, az okos önkormányzati hálózatokat üzemeltető Munipolis hazai vezetője.
2025. 09. 10. 04:00
Megosztás:

Bírósági eljárás indul a spanyol legfőbb ügyész ellen

Spanyolországban példátlan módon bírósági eljárás indul a legfőbb ügyész ellen az igazságszolgáltatással összefüggő titok megsértése miatt - közölte a spanyol legfelsőbb bíróság kedden.
2025. 09. 10. 03:00
Megosztás:

Újabb lendületben a Dogecoin – közeleghet az első DOGE ETF?

A Dogecoin (DOGE) ismét emelkedő pályán mozog: kedden délután 2:30-kor az árfolyam 1%-kal volt magasabban, miközben a két vezető kriptovaluta, a Bitcoin és az Ethereum egyaránt közel 1%-os mínuszban állt. A népszerű mémcoin így az elmúlt hét napban már közel 14%-os pluszt ért el, ezzel a top 10 piaci kapitalizációjú token közül a legerősebb teljesítményt nyújtva.
2025. 09. 10. 02:30
Megosztás:

Az RMDSZ elnöke szerint a nyugdíjreform sorsa meghatározza a kabinet hitelességét

Ha a romániai igazságügyi nyugdíjreform, a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezet nem állja ki az alkotmányossági próbát, akkor a kormány legitimitása megszűnik - nyilatkozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az Antena3 hírtelevíziónak.
2025. 09. 10. 01:30
Megosztás:

Kína és Portugália a kétoldalú kapcsolatok megerősítéséről egyeztetett

Hszi Csin-ping kínai elnök hétfőn Pekingben fogadta Luís Montenegro portugál miniszterelnököt, a két vezető a kétoldalú kapcsolatok megerősítéséről és jövőbeli együttműködés lehetőségeiről egyeztetett - jelentette a kínai állami média.
2025. 09. 10. 01:00
Megosztás:

Az Európai Unió Bírósága előtt a Debreceni Egyetem keresete

A luxembourgi székhelyű Európai Unió Bírósága kedden tárgyalta a Debreceni Egyetem keresetét (DE) az Európai Unió Tanácsa ellen, amelyet a felsőoktatási intézmény 2023 márciusában nyújtott be egyebek mellett a hallgatók kitiltása miatt az Erasmus programból - tájékoztatta a DE sajtóközpontja az MTI-t.
2025. 09. 10. 00:30
Megosztás:

Legfrissebb hírek a Solanáról; XRP árfolyam-előrejelzés, és melyik a legjobb kriptovaluta szeptemberben 8000%-os megtérüléshez?

A kriptopiac szeptemberben ismét pezseg, ahogy a kereskedők olyan tokeneket keresnek, amelyek valódi felfelé irányuló potenciált hordoznak. A Solana (SOL) továbbra is a hírek élén áll a hálózat erőteljes növekedésének köszönhetően, miközben az XRP újra reflektorfénybe került, ahogy az elemzők frissítik az árfolyam-előrejelzéseket a szabályozási fejlemények és ETF-pletykák tükrében.
2025. 09. 09. 23:30
Megosztás:

Románia külkereskedelmi mérleghiánya 2,6 milliárd euróra nőtt

Júliusban 2,637 milliárd euró volt Románia külkereskedelmi mérleghiánya - közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2025. 09. 09. 23:00
Megosztás:

Innovatív takarmányfejlesztéssel csökkenti a pulykaelhalást a Zala-Cereália

Csökken a pulykák elhullása és kevesebb takarmány felhasználásával is jobban gyarapodik a súlyuk a zalaszentgróti Zala-Cereália Kft. és a HR-Pharma Kft. nemrég lezárult közös takarmányfejlesztési projektjének eredményeként - tájékoztatta a Zala-Cereália ügyvezetője az MTI-t.
2025. 09. 09. 22:30
Megosztás:

A SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6.300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

Az európai biztonsági cselekvési eszköz, vagyis a SAFE hitelkeretének allokációja alapján 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb. Hazánk földrajzi elhelyezkedése, a régióban betöltött stabilizáló szerepe, valamint elkötelezett NATO- és EU-tagsága alapján indokolt és megalapozott a SAFE forrásokból való jelentős részesedés. A program a honvédelmi képességek fejlesztése és a hazai védelmi ipar dinamizálása mellett a magyar gazdaság megerősítéséhez, valamint a költségvetés kamatkiadásainak csökkentéséhez is érdemben hozzájárulhat. A SAFE program ugyanis a piaci finanszírozási lehetőségekhez képest várhatóan mintegy 200 bázisponttal kedvezőbb kamattal kínál fokozatosan felvehető hitelt, ami hosszú távon évi több tíz-, majd százmilliárd forintos kamatmegtakarítást jelenthet az államháztartás számára.
2025. 09. 09. 22:00
Megosztás:

Letették a Mátrai Erőmű új erőművi blokkjának alapkövét Visontán

Letették a Mátrai Erőmű kombinált ciklusú gázturbinás erőműblokkjának (closed-cycle gas turbine, CCGT) alapkövét - közölte az MVM kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 21:30
Megosztás:

Pepe, Dogecoin és Shiba Inu trónját 2026-ra egy új kriptó veheti át, miután globális figyelmet kapott

Figyelem mémcoin kereskedők! A mémvilág régi őrzői, mint a Dogecoin, a Shiba Inu és a Pepe, most új kihívóval néznek szembe. Ezúttal azonban nem egy újabb nagyravágyó mémcoinról van szó, hanem egy iparág-forradalmasító projektről.
2025. 09. 09. 21:00
Megosztás:

Megjelent Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy hazánk a technológiai átalakulás nyertese maradjon, ezért megújította Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiáját, amely a 2020-ban elfogadott stratégia főbb célkitűzéseit megtartva, az elmúlt időszak technológiai és jogi változásait is figyelembe véve új intézkedéseket határoz meg a 2030-ig tartó időszakra - tájékoztatta a tárca az MTI-t kedden.
2025. 09. 09. 20:30
Megosztás:

Ingatlan.com: átalakíthatja a lakáskínálatot az Otthon Start

Átalakíthatják a kínálatukat az ingatlanfejlesztők az Otthon Start hatására, jelenleg ugyanis több ezer megfizethető új lakás hiányzik az piacról - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 20:00
Megosztás:

Az amerikai munkaerőpiac gyengébb lehet, mint gondolnánk

Az amerikai Munkaügyi Statisztikai Hivatal előzetes felülvizsgálata szerint a márciusig tartó egy év során a foglalkoztatottak száma 800 000-1 millióval lehetett túlbecsülve az Egyesült Államokban.
2025. 09. 09. 19:30
Megosztás:

Solana friss hírek, XRP ár előrejelzés és melyik kriptovaluta a legjobb vásárlás szeptemberben 8000%-os megtérülés (ROI) reményében?

A kriptovaluta piac szeptemberben ismét felpezsdült, ahogy a kereskedők olyan tokeneket keresnek, amelyek jelentős felfelé irányuló potenciállal rendelkeznek.
2025. 09. 09. 19:00
Megosztás:

Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt.

Legekkel zárta az idei hajózási főszezont a Balatoni Hajózási Zrt. , a kompokon utazók száma elérte az 1 millió 220 ezret, a személyhajókon utazóké pedig megközelítette a 820 ezret, így a BAHART a tavalyihoz képest az idén korábban, már augusztus 29-én átlépte a kétmilliós utasszámot - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség leányvállalata, a BAHART kedden az MTI-vel.
2025. 09. 09. 18:30
Megosztás:

NGM: a kormány tovább küzd az indokolatlan áremelésekkel szemben

Meghosszabbítottuk az árréscsökkentést, az élelmiszer-utalványok kézbesítése folyamatos, a kormány tovább küzd az indokolatlan áremelésekkel szemben - hívta fel a figyelmet keddi közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2025. 09. 09. 18:00
Megosztás:

Mi is az a Super Bowl? Teljes útmutató kezdőknek Amerika legnagyobb meccséről

A Super Bowl nem csupán egy amerikai futballmeccs – ez az esemény mára a világ egyik legnézettebb sport- és szórakoztató műsora lett. Az NFL (National Football League) szezonjának döntője, amely minden évben február első vasárnapján kerül megrendezésre. A mérkőzés a két konferencia, az AFC és az NFC bajnokát állítja egymással szembe.
2025. 09. 09. 17:30
Megosztás: